-Hogy nézel ki?-nevet ki egy osztálytársam. Miközben megyek be a hatodik órámra, a zeneterembe.
-Kérdezd mástól, nekem tetszik.-rántok vállat. Egy hosszú fekete szoknya és egy mintás narancssárgás blúz egy fekete magassarkúval.
-Nekem tetszik.-áll mellém Liam.
-Nekem is.-szólal meg Hayden. Amióta megtörtènt az eset sokkal kedvesebb. Egész nap nem csinált semmi rosszat. De azt el tudom mondani, hogy igazán kedves velünk. Reggel külön megkeresett bocsánatot kérni amiért úgy viselkedett ahogy. Én azonnal megbocsátottam, de Liam nem. Szerinte ez is átverés. Lehet naiv vagyok, de érzem, hogy Hayden valójában jó lélek.
-Gyerekek, üljetek le.-jön be Mr. Tales az osztályba. Elcsendesedünk és megkezdődik az óra. Az egyik osztálytársamat kihívja énekelni én figyelnék rá, de Liam nem hagy.
-Szerinted jó ötlet lefújni a meccset?-súgja nekem.
-Okos lépés, ha nem akartok hallottakat.-súgom vissza.
-De mi van, ha így se jön be?-idegeskedik.
-Liam, nem tudom! Az elmúlt napokról halvány emlékképeim vannak. Ne haragudj, de valahogy most nem érdekel a lacrosse.-pirítok rá.-Sajnálom, csak új még nekem a dolog.-kérek elmézést azonnal. Mikor rájöttem mennyire is voltam lekezelő.
-Semmi baj, meg tudom érteni.-ránt vállat.
-McCall! Maga akar kijönni, hogy ènekeljen az osztály előtt?!-szid le az énektanárom.
Lehajtom a fejem és úgy hallgatom azokat akik javítanak a jegyükön.
-Nem lenne jobb játszani?-szólít meg ismét Liam.
-Nem tudom, nagyon sokáig beszéltètek át a tervet, biztos jó.-mondom.
-Oké, elegem van. Kérem fáradjon ki és daloljon nekem egy kicsit.-mosolyog rám álszenten Mr.Tales.
-De én nem tudok.-magyarázkodom, de hiába mert meglendíti a karját miszerint siessek. Lassan kivánszorgok, mindenki engem néz. Jaj ne, még soha nem énekeltem tömeg előtt. Izzad a tenyerem, de jó. Lassan belekezdek és a végére amikor látom, hogy tátva maradt a szájuk egészen belejövök. A csöngetés vet véget Beyonce-Halo című számának.
-Köszönöm.-mormogja az orra alatt Mr. Tales én pedig vihargyorsasággal eltűnök.
-Basszus, nem is tudtam, hogy ilyen jól tudsz énekelni.-állít meg Liam, vállán a táskájával.
-Köszi.-mosolyodok el kedvesen. Apukám tanított meg énekelni. Én a közelèbe se érek apunak. Ha ő csillogtatta a hangját a közelben lévők mind elhallgattak. Miatta szerettem meg a zenét. Mióta elhunyt csak nagy ritkán jön rám a dalolhatnék. Nagyon rosszul érint ha eszembe jut mert ő volt az aki ide kötött engem Beacon Hillsbe. Most nem érzem magam úgy mint aki idetartozik. Különc vagyok a saját szememben is.
-Láttad Masont?-kérdezem. Egész nap nem hallottam a hangját.
-Nem, de a meccsre jön. ők néznek körül Coreyval a Devenford buszában.-felel, közben a szeme közöttem és egy másik dolog között vándorol.
-Menj csak.-mosolyodom el féloldalasan. Ha ennyire menni szeretne akkor menjen. Sajnos az a bizonyos kisördög ott bújkál bennem ezért megnézem hova tart. Egyenesen Haydenhez. Úgy kihallgatnám őket de nem tudom mert Scott és Stiles meg Lydia magával sodor. Be egy terembe.
-Mit látott Theo a maszkban?-tér a tárgyra Stiles.
-Nem mondta.-hazudom, valahol a szívem mélyén Theo közel áll hozzám. Nem tudtam elereszteni teljesen, de egy jófajta bosszút szivesen kitervelek ellene.
-Tudnunk kell.-kérlel Scott.
-De nem tudom.-sütöm le a szemem. Segíteni szeretnék nekik de meg kell védenem Theot.
-Akkor, mit mondott?-kérdezi Stiles.
-Nem tudom.-ismétlem. Nagyon vívodok most magammal. Muszáj Theo mellett állnom. Mi legyen? Mondjam el és akkor Theo megnyuvaszt mindenkit aki fontos nekem vagy ne mondjam el és éljek bűntudatban? Egyik se hangzik jól.
-Nem te akarod védeni, hanem a harpüiad.-szólal meg Lydia aki eddig csendben figyelt. Mindenki kérdőn néz rá.-Azért nem mondja el mert a harpüia mèg mindig Theoval van. Lou elmondaná de a természetfelettije nem.-von vállat.
-Ahha, magyarán nem megyünk vele semmire?-sürget Stiles.
-Kösz.-mondom és kimegyek a teremből, be egyenesen a konditerembe ahol általában nincs senki. De most pechemre itt van az emlegetett szamár.
-Okos vagy, hogy megtartottad a titkot.-ül fel a fekvenyomó padon.
-Nem miattad tettem hanem a barátaimért.-v ágok vissza.-Különben is honnan tudod?
-Az legyen az én dolgom, és milyen barátok? Stiles akinek teljesen felesleges vagy? Vagy Scott akinek csak a baja van belőled, esetleg Liam? Isaac? Tudom, hogy még mindig tetszem.-fújja ki a levegőt egy kárörvendő nevetés kíséretében.
-Nem vagy ma valami jó társaság, nehogy azt hidd.-furdulok sarkon és kimegyek.
-Mindenkinek fáj az igazság!-kiáltja utánam. De ezek nem igazak, én tudom vagy mégis? Stiles haragszik rám mert nem tudom elmondani az igazat, Scottnak csak egy kislány vagyok. Liamet ma megbántottam. Isaac pedig... vele nem tudom mi van. Egész nap nem beszéltünk egy szót se tegnap óta.
Összeszedem a holmijaimat majd elindulok haza. Az ajtóból kiérve látok egy Devenfordost és Isaacet meg Scottot és Stilest beszélgetni. Az utamban állnak, megkerülni az iskolát pedig nem szeretnémm. Megvárom amíg abbahagyják, ez jó ötlet. De ez sajnos nem ilyen egyszerű, Isaac észrevesz majd elmosolyodik. Az a mosoly, nem tudom nem viszonozni ahogy az enyhén hegyes fehér szemfogai kivillannak a rózsaszín ajkai alól. Szeretem ha mosolyog, mert akkor tudom, hogy boldog. Illetve próbál az lenni. Valami pillanatnyilag nincs rendben vele érzem, de nem tudnám megmondani, hogy micsoda. A többiek is rámpillantanak én pedig gyorsan lehajtom a fejemet, nem szeretném, hogy lássanak. Amikor legközelebb felnèzek már nincsenek ott így elindulok hazafele. A sokadik ház mellett elhaladva Isaac csapódik hozzám.
-Izgulsz a mai meccs miatt?-kérdezem.
-Mondjuk, de mi van a bosszúddal?-bök vállon óvatosan.
-Lehet nem lesz belőle semmi, nem érdelmi meg.-vonok vállat.
-De igen, tönkretett téged.-fordul velem szembe.
-Nem jobban mint saját magát.-mondom.
-Ez igaz.-áll el előlem.
-Megnyugodtál?-nézek rá.
-Nem igazán, tudod este lehet, hogy halott leszek. Bár akkor jobb lenne a helyzetem.-ránt vállat.
-Miért?-kérdezem. Lehet végre elmondja, hogy mi a problémája és akkor tudok neki segíteni. Illetve megpróbálnék.
-Nem fontos.-legyint.-Áll még a szombati buli?-vált témát.
-Ha èletben maradsz, igen.-érintem meg az arcát.
-Ettől az egytől nem kell aggódnod.-fogja meg a kezem.
-Reméltem is.- motyogom, majd hozzá bújok ő pedig szorosan átkarol. Soha nem volt ilyen ölelésben részem, magamba szívom az illatát és elengedem magamtól. Elköszön én is és lefordulok az utcán amelyikben lakom. Bemegyek az ajtón ott pedig Melissa fogad.
-Szia kicsim, ma DNS hűtő a kajában és két dolgozom.-hadarja és elmegy. Szegény halálra dolgozza magát és így is alig tudja fenntartani a házát. Nem érzem fairnek a dolgot. Melissa a legrendesebb nő akit ismerek és ha mèg ő is szét van esve akkor igen húzós estére lehet számítani.

♡

Az első dolog amit észreveszek az unokabátyám arcán az aggodalom. Még így sisakkal a fején is látom a szemében. Lerohanok hozzá megkérdezni, hogy mi történt.
-Az edző nem adja fel a meccset.-fogja meg az ütőjét.
-Akkor?-nézek rá ijedten.
-Álljatok készenlétben.-mondja és egy sípszó töri meg a csendet. A játékosok a pályára állnak én pedig visszaülök a helyemre egy sapkás, befonott copfos lány mellé. Majd mellémül Hayden, kedvesen köszönök neki ő pedig rámmosolyog. Sokkal szebb ez az arca mint a kegyetlen bunkó Haydené.
Elkezdődik a meccs és lassan de biztosan Kira megszerzi a labdát és nem kímélve az ellenfelet bedobja a kapuba. A Beacon Hillsesek egy emberként ugranak fel tapsolni. Én is így teszek álcázva azt, hogy a lacrosset még mindig bénának tartom. Scotték odarohannak Kirához de azt nem hallom, hogy mit mondanak. Majd meglátom a tömegben Theot, az átkozott Tracyvel érkezett amikor észreveszi, hogy őt nézem kajánul elmosolyodik aztán szájoncsókolja a lányt. A szívem apró darabokra törik össze ebben a pillanatban. Mással látni őt elég rossz érzés és még fel is dühít. Felpattanok a helyemről és elmennék a mosdóba, hogy ne ország világ előtt sírjam el magam. De egy kéz pontosabban Malia megragad és egy híradósautó mögé húz.
-Őrködj nekem míg kihúzom a kábeleket.-mondja. Úgy látszik nincs választásom. Ismét eszembe jut Theo, átvert és Tracyvel jött ide. Épp utat engednék egy könnycseppnek amikor le nézek és látok néhány tollat a karomon. Hirtelen egy jóleső érzés fut végig a testemben. Megkönnyebbülés. Mintha megint önmagam lennék. Ez mosolyra késztet úgy látszik a természetfeletti ènem is eleresztette Theot. Gyorsan bebújok egy kocsi mögè amíg visszaváltozom. Lehunyom a szemem koncentrálok és amikor kinyitom újra ember vagyok.
-Persze megnézem!-hallok meg egy férfihangot. Majd előugrok.
-Jó napot, mit szeretne?-kérdem.
-Ellenőrizni az autókat, hogy minden rendben van-e. Te meg ki vagy?-méreget engem.
-Ömm...én ömm gyakornok vagyok, és...a társam most ellenőrzi a dolgokat.-cincogom. Nem igazán szeretek hazudni és nem is tudok.
-Igazán? Akkor engedj.-lök félre de visszamegyek elè.
-És maga ki?-kérdem.
-Én Sandy vagyok.-válaszol az öltönyös férfi.
-És?-húzom egy kicsit az időt.
-Be kellene engedned, én itt dolgozom kislány.-állít félre lenézően, mi tart ennyi ideg Malianak?
-Nem engedhetek be senkit. Amíg nem végez.-állom az útját.
-Értem, húzz innen.-lök el èn pedig a földre esem. Pattannék fel amikor Malia leporolva a kezét előlép.
-Látja, kész is van.-vigyorodok el diadalittasan.
-Látom.-mormogja és elmegy.
Visszafele a pályához elmesélem Malianak mi történt. Majd ő is, meglátogatta a Sivatagi Farkas. Bár ő csak úgy jellemezte: a "r*banc". Aztán később elmondta a Sivatagi Farkas kilètèt az az anyukája. Majd megtudtam, hogy az apukája pedig Peter. Szerintem soha nem beszéltem még ennyit Maliaval de jó társaság. Legalábbis szerintem. Visszaülünk majd ránézek a kijelzőre, 1-5 a Devenfordnak. Innen még simán lehet nyerni. Legalábbis a kosárlabdában hasonló arányokkal igen. De nem értek a Lacrossehoz. A fiúk leülnek a padra majd Hayden odamegy Liamhez. Csúnya dolog hallgatózni de most van rá alkalmam.
-Veled vagyok. Veletek.-néz rá Liamre Hayden de a fiú értetlenül néz vissza rá.-Igazad volt Scott-tal kapcsolatban.
-Miért?-kérdezi.
-Bármi is vár ránk, veled szeretnék lenni.-mondja és Liam elmosolyodik közelebb lép hozzá és az ajkait Haydenére helyezi. Milyen aranyosak, tudtam, hogy Liam is meg fog bocsájtani neki. Kira robog el mellettünk azt sziszegve, hogy "ostoba játék". Levágja a földre a felszerelését majd egy szőke hajú lány utánamegy. A pályára nézek és több az ellenfél közül ki van terülve. Majd észreveszem, hogy az egyik játékos engem néz. A szőke fiú akivel Scotték beszélgettek. Odamegy egy fiúhoz akit nem látok mert oldalt áll így az arcát se se a mezét nem tudom megnézni. Oldalba böki majd rám mutat. Megfordul és látom, hogy Isaac az. Lefut a pályáról megragad engem és az egyik iskolabuszba húz.
-Mi történt?-kérdezi.
-Mi?-nézek vissza rá értetlenül, elhajol a látóteremből így meglátom a tükörben magamat, szüntelenül rózsaszín a szemem. Ma már másodszor változom át önkéntelenül-Nem tudom.-felelem.
-Nincs semmi baj? Láttam Theoékat.-aggódik.
-Pedig most jól érzem magam, sőt mi több.-mosolygok.
-Pedig egyre jobban világít a szemed. Meg a karmod is kinőtt.-figyelmeztet.
-Fogalmam sincs miért.-mondom majd rohanó lépteket hallok meg. Isaac is felkapja a fejét így gondolom ő is észre vette. Ezeket szerintem még az emberek is. Érzem a szemfogaimat kinőni. Nem tudom irányítani az erőmet. Mi történik?
-Lizi, vi...-kezdi el de betöri a busz elejét egy fekete démonszerű lény. Hatalmasat üvölt és megindul felénk.

***********♡***********
Sziasztok, sajnálom, hogy csak most tudtam hozni az új fejezetet de remélem tetszik! :)