*Louisa*
Amint belépnek le kell  hajtsam a fejem. Nem bírnék a szemükbe nézni. Megbíztak bennem és én elrontottam. De nem is emlékszem hogy mit csináltam az elmúlt 4 órában. Arra sem, hogy hogy kerültem a tett helyszínére.
-Még a nevét se árulta el de esküszik hogy nem ő tette.-mondja szemforgatva Jordan Parrish rendőr. Legalábbis ez van a kitüzőjére írva.
-A neve Louisa Rose McCall.-hallom Scott hangját. De nem tudom, hogy pontosan mit érezhet.
-A rokonod?-kérdezi megvetően Parrish.
-Igen, és biztos vagyok benne hogy nem tett semmit. Csak 5 percet kérek vele kettesben.-mondja Scott és a Sheriff kitessékeli a többieket. Amint kimennek felnézek és Scott guggol le elém.
-Mi történt?-kérdezi.
-Nem tudom.-felelem egyszerűen.
-Nekem elmondhatod.-kérlel.
-De hát tényleg nem!-csattanok fel-Gőzöm sincs róla, hogy hol voltam az elmúlt órákban vagy, hogy mit csináltam! Hazamentem a könyvtárjegyemért az edzés előtt és amikor feleszméltem körülöttem sebesültek egy autó az árokban és én ott álltam a zűr közepén.-ülök le kétségbeesetten.
-Feleszméltél? De mégis mire?-kérdezi.
-Arra...hogy...-mély levegőt veszem a magam nyugtatásául-Isaacet láttam magam előtt miután nekirontott a Doktoroknak az eltűnésem estéjén.
-Értem.-fújja ki a levegőt. Látom hogy vívódik magával és hogy nem jut dűlőre.
-Igen, esküszöm hogy nem én voltam!-fakadok ki-Nem nyúltam senkihez! Az áldozatok vérben úsztak de nézd!-emelem fel a kezeimet Scott szeme elé.-Tiszta a kezem, akkor is  és most is az. Nem is ismerem az áldozatokat.-gördül le egy könnycsepp az arcomon a  félelemtől és az ijedségtől. Megint ártatlanokat bántottam de erre még csak nem is emlékszem.
-Ez minden ami eszedbe jut?-néz rám komolyan és megsimogatja a felkarom.
-Igen...-hazudom. Mert közel sem. Hayden és Theo is ott volt. Mindketten gonoszan vigyorogtak Theo a szája elé tette a mutatóujját miszerint maradjak csendben aztán Hayden belemélyesztette a karmait az egyik ember mellkasába. Theo rám kacsintott majd elfutottak a helyszínről.
-Biztos? Érzem hogy bánt valami, láttalak a múltkor beszélgetni titeket Theoval. Ha újra együtt vagytok jelzem hogy nem kéne.-fürkész engem a tekintetével. Még csak az kellene. Nincs időm tiltakozni mert a Sheriffék jönnek be az irodába.
-Felkelt a sérült a kórházban. Beviszünk és ha emlékszik rád akkor nincs mit tenni. Sajnálom-mondja Stilinski Sheriff.
-Rendben.-ölel meg Scott. Én is őt és aztán elvisznek engem és a rendőrautó hátsóülésére betesznek. Majd elindul az autó és hátranézek az ablaküvegen.
A többiek szinte letámadják Scottot, hogy mondjon nekik valamit. Majd csak azt látom hogy Isaac nem figyel a mesélőre hanem sajnálkozóan néz rám. Egyenesen a szemembe majd összevonja a szemöldökét és elfordul. Remek már ő is utál. Remélem azért majd néhány barátom marad.
A kórházba vezető út redkívül csendes, amikor pedig belépünk az épületbe anya szigorú tekintete fogad és egy sajnálkozó Melissától. Az utóbbi bevezet egy kórterembe engem és Stilinski Sheriffet. De anya máris itt van? Vissza kell folytanom a sírást. A szörny énem mindenkivel megutáltat engem.
-Jó napot Mr. Peterson, fel szeretnék önnek tenni néhány kérdést a támadással kapcsolatban.-kezdi el Stilinski de a beteg a szavába vág.
-Maga, maga volt!-kapja fel a fejét a sebesült de Melissa óvatosan visszakfekteti. Bennem pedig megáll az ütő. Mégis csak én voltam. Engem terhel a felelősség.
-Nem hiszem ho....-kezdi el Melissa de lecsitítja ő Mr. Peterson.
-Nem, nem, ő is ott volt. Maga nagyon ügyes kis harpüia csak vigyázzon az erejével. Ő és még 2 ember megtámadott minket de ön volt aki leállította őket.
-Ezt hogy érti?-értetlenkedik a Sheriff. Erre én is kíváncsi vagyok.
-Ott változott vissza előttem, jómagam pedig omega vagyok és a polgármestert és a barátját, isten nyugasztalja őket, kísértem csak megtámadott minket egy fiú és két lány ebből ketten vérfarkasok, lesből támadtak ez a lány pedig kétségbeesetten nézett a kék szemeivel aztán hirtelen rózsaszín lett felszökkent a leve gőbe és ők pedig ijedten eliszkoltak. Fenomenális volt! Neked köszönhetem hogy élek!-fogja meg a kezem a férfi. Nekem kicsit szórakozottnak tűnik, hogy én segítettem? Az nem lehet. Én egy vihardémon vagy micsoda vagyok. Igaz, Deaton azt mondta akadnak kivételek de nem létezik, hogy én lennék az. Sőt, el is mentem Haydenékkel, ugyanolyan romlott vagyok mint ők.
-Emlékszik hogy néztek ki a támadók?-kèrdezi a Sheriff.
-Nem, mert minden nagyon gyorsan történt. Sajnálom, nem tudnám felidézni az arcukat.-húzza oldalra a száját.
-Még a vérfarkasoknak is pihenniük kell, szóval meg kell kérjelek titeket fáradjatok ki.-mondja Melissa és elindulunk kifele de a beteg megragadja a kezem.
-Köszönöm, nagyon ügyes voltál. Dícséretem annak aki miatt rózsaszín lett a szemed. Elég mély nyomot hagyott benned látom.-mosolyodik el a közel 50 éves férfi.
-Köszönöm Mr. Peterson de elég új nekem ez a természetfeletti dolog még gyakorlok. Mielőbbi felépülést.-mosolyodom el és kimegyek. Aztán lehervadok mert meglátom anyát aki Scottal beszélget. Bekönnyezik a szeme és nagyon koncentrál. De Scott miért van itt méghozzá ilyen gyorsan? Biztosan elmondja anyának a történteket, csak azt ne. Így is elég sok dolga van. Nem kell értem is aggódnia. Látszik, hogy kicsit össze van zavarodva de amikor meglát megereszt egy féltő mosolyt és a nyakamba ugrik.
-Kicsim, csak egy kicsit feletkezem bele a munkába és ilyenek történnek...sajnálom, meg tudsz bocsájtani?-suttogja a fülembe.
-Te ne haragudj rám. El kellett volna mondanom de nem tudtam hogyan.-ölelek vissza azonnal.

                          *

Másnap az iskolában még mindig Mr. Peterson szavai jártak a fejemben. Rószaszín szemek? De nekem jégkék ha át vagyok változva...meg Isacc viselkedése. Mintha kerülne engem, meg úgy mindenkit. Kira szerint az órákon se szólal meg. A kedvem pedig ugyanolyan jó változatlanul mióta bevettem a véralvadásgátló gyógyszeremet.
-Sziasztok!-köszönök amikor belépek a lány öltözőbe a nagyokkal való tesiórámra. Visszaköszönnek Lydia még meg is ölel. Átöltözöm és bemegyek a terembe a többi lánnyal együtt. Theo is itt van. Érzem, hogy keresi a tekintetem de direkt nem nézek rá. Tartok tőle hogy azt hiszi megszegtem a megállapodást. Inkább elkezdek bemelegíteni mert ha bejön az edző nem kezdheti is a kínzásomat.
-Ms.McCall felkészült a futásra?-kiált nekem az edző, bólintok, belefúj a sípjába és én nekiállok futni. A többiek addig kosaraznak. Az edző minden figyelmét nekem szenteli és mindenféle szereket tesz be elém hogy ugorjak is. De meglepetésemre nem fáradok sőt egyre több adrenalin termelődik a szervezetemben. Azért a hárpiaságnak vannak előnyei is. Nem sok, de van.
-Mára végeztél! Nyújts le!-mondja az edző a harmincadik perc után és én teszem amit mond.
A csengő megszólal és én felpattanok a spárgaülésemből majd az öltöző felé rohanok. Sietek haza, nagyon el vagyok maradva mindennel. Gyorsan összekapom magam és elindulok kifele a szekrényemhez. Beteszem a tesicuccom és kiveszem a tanszereimet. Megyek kifele de Theo állít meg benne a szekrényekhez taszít a nyakamnál fogva.
-Azt hittem világos voltam.-sziszegi sárga szemekkel.
-Senkinek nem mondtam semmit!-nyögöm, a keze a tüdőm és a levegő útjában áll.
-Nem? Valóban? Akkor miért hiúsítottad meg a tervet?-veszi erősebbre a szorítást.
-Nem tudom, csak úgy előtört. Kérek még egy esélyt.-fuldoklok.
-Egy utolsót, és ha meg tudom, hogy bárkinek is elmondtad nem csak veled fogok végezni.-ereszt el majd elmegy. Tudtam hogy ez a baja. De honnan szedte az ötletet, hogy elkotyogtam bárkinek is. Megfenyegetett hogy megöl, nem vagyok annyira buta hogy elmondom bárkinek is a titkát. De nincs lehetőségem. Egy szörny vagyok csak bajt hoznék Scottékra. Így legalább megtanulom kezelni az erőmet.
-Miről beszélgettetek?-jön oda Liam.
-Semmi különösről, megkérdezte mi volt a töri házi.-legyintem.
-Aha, oké...figyelj szombaton megyünk bulizni, most az egyszer gyere te is. Megígérem nem kell többször.-kérlel.
-Rendben, megyek.-mosolyodom el.
-Király, akkor számítok rád.-mondja és elmegy. Lehet hogy erről a szombatról beszélt Isaac
is csak aztán rengeteg dolog történt és nem is nagyon beszéltünk azóta. Nem tudom hogy mi van az életével, pedig érdekel nagyon is.
Szomorúan ballagok a suli parkolójához és ülök le hogy megvárjam Scottékat, mert úgy volt, hogy hazavisznek aztán mennek tovább mivel ők is sietnek. Nem kell sokat várnom, Stiles kinyitja a dzsipet és mi beszállunk kivételesen én előre. Nagyon feszült a hangulat így megszólalni se mertem.
Egy rövid út után elköszöntem és kiszálltam. Kezdem megszokni ezt az autót most, hogy egyre többet ülök benne már majdnem szeretem.
Leveszem a cipőm és egyenesen a szobámba megyek előpakolom a cuccaimat és nekilátok tanulni, a történelemmel kezdek kedvcsinálónak.
Mikor már egy órája görnyedek az asztal felett kopognak az ablakomon. Theo az. Felállok és gyorsan beengedem mielőtt valaki meglátja.
-Még mindig jóvá szeretnéd tenni?-kérdezi mikor belép és nekitámaszkodik a falamnak.
-Igen.-bólintok. Ha ezen múlik az, hogy megölné a többieket vagy sem. Bármire képes vagyok.
-Akkor van egy jó esélyed csak gyere velem.-mondja és felém nyújtja a kezét. Megfogom és kimászunk az ablakon.
-Melissa már odalent van, ezért nem mehettünk ott.-válaszol a fel nem tett kérdésemre. Közben beszállunk az autójába.
-Szerinted nem fog neki feltűnni hogy nem vagyok otthon?-Theo padlógázt nyom és sec-perc alatt ki is szállunk.
-Nem, mert hagytál neki egy cetlit miszerint később érsz haza.
-Te betörtél az otthonomba?-kérdezem mikor már javában szaladunk az úton egy irányba.
-Még reggel.-legyint. Felháborodnék, de nem maradt időm mert hirtelen megtorpan.-Itt vagyunk.-mosolyodik el.
-Hol?-kérdezem mert amit látok csak egy hatalmas farönk.
-A Nemetonnál.-válaszol diadalittasan.-Most fogd meg, és mondd el hogy mit látsz.-utasít. Nem kérdőjelezem meg csak megteszem. Lassan odasétálok és végigsimítok az ujjaimmal a fa egyik gyűrűjén. Abban a pillanatban érzem, hogy éles fogaim lesznek és hegyes karmaim.
-Mit látsz?-kérdezi óvatosan.
-Az égvilágon semmit, nem vagyok banshee.-válaszolok kicsit durván.
-Tudom, te több vagy. Kellesz nekem.-suttogja és közelebb jön majd szájon csókol. A kezeim még mindig a fán vannak az övéi pedig a derekamon. El akarok menni de valami visszatart. Theo. A karmaim és a fogaim visszahúzódnak és visszacsókolom őt. Ebben a pillanatban nem kell más csak ő. Ő és a határozottsága az erős külleme. Nem érdekel semmi nem akarok semmit csak Theot és hatalmat. És vérszomjas vagyok, mint még soha. Theo lassan elválik tőlem.
-Mostmár az enyém vagy, csak az enyém Lizi. Ne feledd.-mosolyog gúnyosan. Nem tudom, hogy milyen érzés ami most terjeng bennem de nem élvezem.
-Theo, mi folyik itt?-értetlenkedek.
-Nyugi, csak a Nemeton lecserélte Isaacet. Nem kell aggódnod, az én kezeimben vagy.-búgja érzékien és kicsit megenyhül a szivem.
Ha itt van Theo akkor nem lehet baj.