Június 9. (Kedd)

Reggel kakas kukorékolásra ébredtem. Álmosan néztem meg az időt a telefonomon. Az óra fél hetet mutatott. - Mi a szar?! - motyogtam rekedtesen. - MEGFŐZÖM LEVESNEK, HA MÉGEGYSZER MEGSZÓLAL!! - kiabálta az egyik fiú idegesen. Akkor nem én voltam az egyetlen, aki felkelt a kakasra. Próbáltam visszaaludni, de rövidesen megint kukorékolni kezdett. Hangokat hallottam a konyha felől, majd egy alak rohant el az ablak előtt. Kinyitottam és kihajoltam rajta. Szundi egyszál alsógatyában és egy késsel a kezében futott a madár felé, ami menekülni kezdett az idegbeteg Szundi elől. Szép az élet vidéken. Becsuktam az ablakot és visszaaludtam. Végül Szundinak nem sikerült a levesbe aprítania a kakast. Legközelebb már olyan tizenegy-dél fele ébredtünk fel. - Jó napot! - köszönt Nógrádi nekünk, ahogy elő másztunk a szobáinkból. - Viszont - motyogta Jani. - Egyetek - tett mindenki elé egy szendvicset Betti. - Ebéd az még később lesz, mert idő kell a húsnak míg megfő - magyarázta Betti, míg mi ettünk. Miután befejeztük az evést kimentünk a szabadba. - Tegnap Jankával találtunk egy tavat, nem akarunk odamenni fürdeni? - érdeklődött Inez. - De mehetünk - bólintott Gabesz, majd hozzátette, hogy - Lóháton gyorsabban oda lehet jutni - na ettől féltem én is. - Remélem mindenki hozott bikinit - vigyorgott Adrián, mire Vanda nyakon vágta.
- Kapcsolatban vagy, nem rémlik?
- Tudod, hogy csak téged szeretlek - puszilta meg az orrát. - Túúúúl nyálaaas! - nyavalygott Will.
- Akkor fordulj el!
- Vagy fordulj fel - korrigált egy ördögi mosollyal Laura. - Elég legyen. Menjünk vegyük át a fürdőruhákat - tanácsolta Zoé, mire mindenki elvonult. Én egy fekete bikinit vettem fel, arra pedig rávettem egy mentazöld trikót és egy farmer shortot. A hajamat fel copfoztam, majd kimentem a szobából és elindultam gyalog a tóhoz. Nem sokkal később dobogást hallottam. Hátranéztem és Gabesz vágtatott felém, majd, ahogy közeledett, úgy lassított, végül megállt. - Ne vigyelek el?
- Nem kell, köszi - ráztam meg a fejem.
- Baj van?
- Nincs, csak jobban szeretek sétálni.
- Oké, akkor - szállt le gyorsan Percy hátáról. - Sétálok veled - mosolygott rám. - Menj előre, nem akarlak lassítani.
- Dehogy lassítasz - legyintett. - De... biztos, hogy nincs semmi baj? Mostanában furcsán viselkedsz.
- Nincs semmi bajom, csak így évvégére kezdtem elfáradni és gondolom ezért lehetek fura - hazudtam, mert a rohamosan közeledő beiratkozás aggasztott egy kicsit. - Értem. Hát itt legalább kipihenheted magad - mosolygott kedvesen Gabesz. Nem tudom mióta sétáltunk, de egyszercsak megérkeztünk egy szép tóhoz.
- Azta - ámultam el a látványtól.
- Ugye milyen szép?
- Az - léptem közelebb, de megcsúsztam és beleestem volna a vízbe, ha Gabesz nem kap el. Vörös fejjel néztem fel rá. - Köszi.
- Nincs mit - kacsintott és segített felállni. - BOMBAAAA! - ugrott a vízbe Jani, aminek hatására a víz ránk fröccsent. Szemforgatva vettem le a trikómat és felakasztottam az egyik fa ágára, ahogy a nadrágomat is. Visszafordultam és Gabesz vörös fejével találtam szembe magam.
- Napszúrást kaptál? - billentettem kissé oldalra a fejem. - Mi? Ja! Nem!
- Akkor jó - bólintottam és elindultam a vízbe, azonban valaki elkapta a karomat. Gabesz volt az. - Gyere - húzott maga után. Kíváncsian követtem. A tó másik oldalán voltunk.
- Miért jöttünk ide?
- Ezért - kapott fel és beugrott velem a vízbe. Szerencsére időben be tudtam fogni az orromat. Ahogy a lábam talajt ért azonnal felrúgtam magam a felszínre. - Megőrültél?! - fordultam körbe, de Gabesz nem volt sehol.
- Gabesz? Ez rohadtul nem vicces! Gabesz? Gabesz, merre vagy?! Gabesz!! - kezdtem pánikba esni és a vizet csapkodtam, de nem volt sehol. Már a sírás kerülgetett, amikor valaki hátulról átölelt. - Csak nem hiányoztam? - suttogta a fülembe, mire megfordultam és dühösen a vízbe löktem vissza. - Rohadj meg! Azt hittem, hogy valami bajod esett! - csesztem le azonnal. - Ne haragudj - ölelt magához. Nem tudtam sokáig haragudni rá, mert szeretem.
- Olyan bolond tudsz lenni!
- Mondtad már - harapta meg az orrom, mire én döbbenten néztem rá.
- Mi van? - nevette el magát Gabesz.
- Megharaptad az orromat! - ugrottam rá, így mindketten beleestünk a vízbe. A víz alatt azonban valami szokatlant éreztem. Mintha... két ajak találkozott volna az én ajkammal.

Június 10. (Szerda)

Reggel kopogásra ébredtem. Felültem és láttam, hogy esik az eső. Sóhajtva feküdtem vissza és az mai napunk inkább punnyadással telt...

Június 11. (Csütörtök)

Sajnos ma volt a kirándulás utolsó napja, mert ma kellett hazamenjünk Budapestre. Reggel korán keltünk. Összepakoltuk a cuccainkat és kimentünk reggelizni. Betti mennyei rántottát csinált nekünk friss tojásokból. Reggeli után pedig kikísért minket a nagy kapuhoz, ahol már várt ránk a busz. - Remélem jól éreztétek magatokat - mosolygott ránk Betti.
- Igen és köszönjük a szívélyes vendéglátást - köszönte meg Nógrádi. Mi is elköszöntünk Bettitől, majd felszálltunk a buszra. Az ablakból integettünk Bettinek, majd mindenki elfoglalta megát valamivel. Én csak aludtam.

<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>

Legközelebb a Szent Márk előtt ébredtem fel. Leszálltunk a buszról, elköszöntünk Nógráditól és mindenki elindult haza. Én Gabesszel mentem együtt. - Jó kis kirándulás volt. Remélem, hogy jövőre is valami hasonló lesz - vigyorgott, mire a szívemet elöntötte a mérhetetlen fájdalom. Jövőre. Jövőre én már máshol leszek. - Holnap találkozunk - köszöntem el tőle a kapunkban és bementem a házba. Anyu épp ebédet főzött. - Szia, milyen volt a kirándulás?
- Szuper. Megyek lepakolok - indultam fel a szobámba. Leültem az ágyamra és hanyatt dőltem rajta. Párat még pislogtam, majd elnyomott az álom.

Június 12. (Péntek)

Rémes volt a mai nap.
Reggel felvettem az ünneplőmet, majd lementem reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst, majd gyalog elindultam a suliba. Bent egyből a terembe mentem. Köszöntem a bent ülőknek és leültem a helyemre. Nem sokkal utánam Gabesz is megjött. Kereken nyolckor Nógrádi bekapcsolta a tévét, ahol a diri lezárta az idei tanévet, majd Nógrádi kiosztotta a biziket. Ezután jött a feketeleves... - Mielőtt elengednélek titeket a nyári szünetre szeretném, ha búcsút vennénk egy szeretett osztálytársatoktól - kezdte Nógrádi. A teremben értetlen zúgolódás és motyogás hallatszott.
- Ki megy el? - kérdezte Gabesz értetlenül. Nem tudtam uralkodni az érzéseimen, mert könnyezni kezdtem. Nagyot nyeltem és lassan felálltam.
- Én megyek el - ahogy kimondtam síri csend telepedett a teremre.
- Micsoda? - elsőként Gabesz találta meg a hangját. - Én megyek el az osztályból. A Zeneművészetibe fogok járni.
- Dehát te azt mondtad, hogy... te... te hazudtál. Téged is felkértek, hogy át menj az ő sulijukba - esett le neki a dolog. Némán bólintottam. Gabesz nem mondott semmit, csak felállt és kiment a teremből. - Viszlát tanár úr, sziasztok! - fogtam a bizim meg a kistáskám és Gabesz után rohantam.
- Gabesz! - kiabáltam utána, de nem állt meg. Összeszedtem minden erőmet és utána rohantam. A folyosó végén értem csak utol. - Várj, kérlek hadd áruljak el valamit! Csak egy dolgot! - könyörögtem neki, mire közömbösen nézett rám. - Gyorsan mondd.
- Oké, akkor a legrövidebben mondom el, hogy gyors legyek. Szeretlek - és ahogy kiejtettem az utolsó szót, megfogtam a vállát és megcsókoltam. Nem csókolt vissza. Szomorúan hajoltam el tőle. - Örülök, hogy tisztáztuk - bólintottam bánatosan és elrohantam. A lelkem mélyén arra vártam, hogy utánam jöjjön, de nem tette...

Június 24. (Szerda)

Reggel vegyes érzelmekkel ébredtem fel. Gyorsan felöltöztem, majd lementem reggelizni. Ettem egy kis müzlit, majd apa elvitt a Zeneművészetibe. Az ének szakos teremnél találkoztam pár ismerős arccal. Ahogy haladt a sor úgy kezdett lankadni a lelkesedésem is. Már az ajtóban álltunk, amikor a vállamra tette a kezét. - Jól meggondoltad?
- Igen - bólintottam. Gyorsan átgondoltam mindent, majd, mikor az én nevemet mondták, egy mély levegőt vettem és elindultam. Innen már nincs visszaút.

VÉGE

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész. Vége a kirándulásnak, eljött az évzáró napja, ahol Vivi bevallotta Gabesznek az érzéseit és elcsattant egy csók is, amit Gabesz nem viszonzott. Végül pedig Vivi beiratkozott a Zeneművészetibe.

By: Mona❤