Május 14. (Csütörtök)

Az előző rész tartalmából:

- Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy én nem kaptam olyan lehetőséget a Zeneművészetiben, mint a többi külön meghallgatásos diák?
- Ühüm. Miért?
- Nem mondtam igazat... - hajtottam le a fejem. - Mert kaptam én is kaptam egy lehetőséget. És szeretnék is élni vele - mondtam, majd lassan néztem apára. - Meggondoltad?
- Igen. Szeretnék oda járni suliba, mert az ott tanítók és Kökény tanárnő is sok lehetőséget lát bennem a zene terén.
- Rendben. Ha ezt szeretnéd, akkor legyen - karolta át a vállam és magához húzott.

***

Anya mosolyogva figyelte a karjaiban pihenő csöppséget. - Üdvözöljétek a család legújabb tagját, Szabó Soma Rolandot - mutatta felénk a kisöcsémet anyu.

***

- Szeretlek, Gabesz! Nagyon szeretlek!
- Micsoda? - hallottam egy szörnyen ismerős hangot, amire felriadtam. Kikerekedett szemekkel néztem a váratlan látogatóra. - Gabesz?!

<><><><>

- Mit keresel itt?! Várj, van egy jobb kérdésem, HOGY JUTOTTÁL BE?!
- Apukád mondta, hogy jöjjek át, mert nem vetted fel neki a telefont. A kapun átmásztam és megtaláltam a lábtörlő alatt a kulcsot. De mit is mondtál? - kérdezte, mire félve nyeltem egyet. - Mikor mit mondtam?
- Alig pár perccel ezelőtt. Valamit motyogtál álmodban és ha jól értettem, akkor azt, hogy szeretlek, Gabesz! Nagyon szeretlek - ismételte, hogy mit mondtam. Abban a pillanatban azt kívántam, hogy nyeljen el a föld, de azonnal! Én csak a takarómat bámultam, mert nem tudtam értelmes választ adni a kérdésére. Gabesz pedig türelmesen hallgatott. Ha még barátok lennénk, akkor talán könnyebben kitudtam volna magyarázni magam ebből a számomra kellemetlen szituációból.
- Hallgatlak - törte meg a csendet Gabesz hangja. A szám szélét harapdálva kezdtem az ujjaimat tördelni idegességemben. - Hé, csak válaszolnod kell - ült le mellém, miközben megfogta a kezeimet, ezzel megakadályozva, hogy tovább ropogtassam az ujjaimat. Nem mertem rá nézni. Nem volt hozzá bátorságom. - Vivi - suttogta a nevem, amitől a gyomromban ismét az a fura bizsergés jött elő, mint Velencében, amikor kiszöktünk a panzióból. Remélem ezúttal nem hánynom kell!
- Igen?
- Miért nem válaszolsz? - próbált a szemembe nézni, de nem hagytam. Ha megint megláttam volna azokat az igéző barna szemeket, akkor az ágyamon olvadtam volna el. És pont azt akartam elkerülni. Végül Gabesznek sikerült úgy megtartania a fejemet, hogy a szemembe tudjon nézni. - Miért sírsz? - kérdezte, miközben letörölt egy könnycseppet. Hm, észre se vettem, hogy könnyezek.
- Nem akartalak téged is elveszíteni egy hülyeség miatt, de olyan rossz nélküled lenni! - bújtam oda hozzá és kitört belőlem a sírás. Gabesz a hátamat kezdte simogatni és nyugtatott. - És úgy mondtam azt, hogy szeretlek, mint barátot - mondtam és a pólójába fúrtam a fejem. - Barátként szeretlek! - hazudtam. Mert nem csak barátként szeretem, hanem már jóval többet érzek iránta. Szerelmes lettem a legjobb barátomba... megint.
- Miért nem szóltál akkor, kis butus? Jajj, te! - simogatta a hajamat.
- Figyelj, ha szeretnéd, akkor megint lehetünk barátok. Nekem is rossz távol lenni tőled és ígérem, hogy nem fogok több ostobaságot csinálni! Rendben? - mosolygott rám kedvesen. Némán bólintottam. Gabesz belepuszilt a hajamba és szorosabban ölelt magához. Bűntudatom volt, amiért hazudtam neki, de legalább ismét barátok vagyunk. De volt egy olyan érzésem, hogy ezek után semmi sem lesz a régi közte és köztem...

Május 15. (Péntek)

Reggel egy testet éreztem magam mellett. Lassan kinyitottam a szemeimet és sikítva rúgtam le a földre az imént, még békésen szunyókáló Gabeszt. - Au!!! Ezt miért kellett?? Olyan jót aludtam! - duzzogott Gabesz. - Ne haragudj! Jól vagy?
- Aha, de miért rúgtál le?
- Megijedtem.
- Megijedtél? Ennyire ronda csak nem vagyok - röhögött fel, mire én is elnevettem magam. Időközben eszembe jutott, hogy tegnap nem ment haza, mert apa olyan éjfél után ért haza és Gabesz itt aludt el nálam.
- Na, gyere - fogta meg a lábam és egyet rántott rajtam, de már én is a földön feküdtem. Vagyis nem a földön, hanem az ölében. - Nehéz vagyok, te dinka - nevettem. - Nem, nem vagy az - vont vállat lazán. Megpróbáltam felállni, de Gabesz folyton visszahúzott. Ez még egy darabig ment, de amikor sikerült állva maradjak, akkor futásnak eredtem. Gabesz pedig követett. Nevetve rohantunk le a konyhába, ahol Gabesz engem hátulról elkapott és a karjaiba zárt. - Khm - egy torok köszörülésre kaptuk fel a fejünket. Apa az asztalnál ülve kávézott és elég érdekesen nézett ránk. - Öhm... Szia apu - vigyorogtam rá kínosan. Nem is az volt a kínos, hogy Gabesszel korán reggel szórakoztunk, hanem az, hogy Gabeszen csak egy alsónadrág volt.
- Ne kérdezzek semmit? - vonta fel a fél szemöldökét, miközben belekortyolt a kávéjába. - Inkább ne, azt megköszönném - vágtam rá, mire mi vissza spuriztunk a szobámba. Nevetve csuktam be magunk mögött az ajtót. - Ez de égő volt - röhögött Gabesz is. - Kicsit - mentem a szekrényemhez és kivettem belőle a mai ruháimat és a fürdőbe mentem felöltözni. Ahogy kész lettem, a hajamat kifésültem és hagytam a vállamra omlani. Visszamentem a szobámba, ahol már egy felöltözött Gabesz várt. - Csini - mért végig, amibe belepirultam. - Gyere reggelizni - fogtam a táskámat és lementem Gabesszel a nyomomban.

Gabesz

A konyhában Vivi apukája épp tojást vett ki a hűtőből. - Mit akarsz csinálni? - kérdezte kissé rémülten Vivi. - Rántottát.
- Hagyd, majd én megcsinálom! - sietett oda, hogy átvegye az apukájától a főzési feladatot. Levi valamit suttogott Vivinek. - Apu! - szólt rá a lánya. Mosolyogva figyeltem őket.
- Jól van, csak érdeklődtem, hogy nem-e ezért csinálod - emelte fel védekezően a kezeit Levi, miközben úgy mosolygott, mint a tejbetök.
- Inkább idd meg a kávédat - tanácsolta Vivi és kérdőn nézett felénk. - Virslivel, kolbásszal vagy simán kéritek a rántottát?
- Virslivel - vágtuk rá egyszerre Levivel. Vivi, csak mosolyogva bólintott és főzni kezdett. Végig őt bámultam. Hihetetlen, hogy kibékültünk, de amit tegnap álmában mondott. Jobban örültem volna, ha nem barátilag érti, hogy szeret engem. Mert én szerelmes lettem a legjobb lány barátomba, aki csak barátként tekint rám. - Mikor jönnek haza anyuék? - rázott ki a gondolatmenetemből Vivi hangja.
- Ma délután. Tehát, ma éjjel aludtál utoljára nyugodtan, mert az elkövetkezendő időszakban azért fogsz könyörögni, hogy másnál alhass - kacsintott Levi, mire Vivi a mai napon másodjára szólt rá, hogy: - Apu!
- Tiszta anyád vagy ilyenkor, csak ő azt szokta mondani, hogy „Levi, ne legyél már ilyen! Levi! Levi, fejezd be! Levente!" - próbálta utánozni Vivi anyukájának a hangját, aminek az lett a vége, hogy Viviből és belőlem kitört a nevetés. Mikor kész lett a rántotta, az első falat után elismerően néztem Vivire. - Ez nagyon finom lett!
- Emlékszel még, hogy mit mondtam Padovában? - kérdezte mosolyogva Vivi, mire vigyorogva bólintottam.
- Mintha angyalok simogatnák az ízlelő bimbóimat - ismételtem meg azt a mondatát, amit akkor mondott, mikor Padovában evett először igazi olasz tiramisut. Miután megettük a reggelit Vivi elindult a suliba, én meg gyorsan hazamentem a cuccomért.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Vivi

A suli unalmas volt. Feleltünk és dogákat írtunk. A suli végén Márkóval elmentünk a mekibe, mert szerettem volna vele beszélni a tegnapi napról.
- Na mesélj, mi nyomja a pici szívedet - ivott bele a kólájába, mire én elkezdtem neki mesélni mindent. Elejétől a végéig. A végére Márkó döbbenten nézett rám. - Hazudtál neki? - kérdezte kikerekedett szemekkel Márkó. - Te mit tettél volna a helyemben? - ittam bele a kólámba. Márkó csak a fejét fogta. - Pedig ez remek lehetőség lett volna arra, hogy összejöjjetek - ingatta a fejét.
- De mi csak barátok vagyunk.
- A barátok nem néznek úgy egymásra, mint ti néztek a másikra áhítatos és szerelmes tekintettel.
- Hülyeségeket beszélsz - ráztam meg a fejem. - Döntöttem - tereltem a témát Gabeszről inkább. - Igen? És?
- Elmegyek. A szeptembert már a Zeneművészetiben fogom kezdeni.
- Remélem boldogulni fogsz ott.
- Hát még én - sóhajtottam. A tálcáinkat kivittük és elhagytuk a gyorséttermet. Rögtön hozzánk mentünk, mert anyuék talán már otthon vannak. Ahogy beléptünk az ajtón sírást hallottunk. - Itthon vannak - mosolyogtam Márkóra és felmentünk az emeletre. Anya épp Somát ringatta, aki nagyon sírt.
- Sziasztok! - köszöntem vigyorogva.
- Sziasztok - mosolygott ránk anyu.
- Hát szevasz kishaver - indult Somához Márkó. - Miért sírsz? Mi nem tetszik? Most mondjad! Itt van Márkó bácsi, most már mondhatod, hogy mi nem tetszik - gügyögött az öcsémnek, aki abbahagyta a sírást és kíváncsian figyelte őt. - Szerinted anyukád megengedné, hogy ide költözz? Már vagy negyed órája próbálom elcsitítani Somát - nézett Márkóra anyu, mire a fiú elnevette magát. - Hát nem tudom - vont vállat és tovább magyarázott Somának. Mosolyogva figyeltem őket. Végül kiderült, hogy Márkó nem költözhet ide.

Május 18. (Hétfő)

Hajnalban sírásra keltem fel. Sóhajtva húztam a fejemre a takarót, meg vagy egy tucat párnát, hogy valamennyire tompítsa Soma sírását. Kényelmetlen volt és levegőt se kaptam, de legalább már halkabban hallottam a sírást. Lehunytam a szemeimet és próbáltam még egy kicsit aludni. Legközelebb az ébresztőmre keltem. Fáradtan másztam ki az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. Felöltöztem, a hajamat befontam, majd fogtam a táskámat és lementem a konyhába. Apa fáradtan ült az asztalnál és épp kávét töltött a bögréjébe. - Jó reggelt - ásította nekem. - Neked is - viszonoztam. A hűtőből kivettem a tejet, a szekrényből a mézes gabonapelyhet és töltöttem magamnak egy tálba. Leültem és reggelizni kezdtem. Reggeli után gyalog mentem a suliba. Szükségem volt egy kis friss levegőre. A távolból egy ismerős alakot láttam. Nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ott van, vagy csak beképzelem. Azonban hamar kaptam választ a kérdésemre. - Szia, Vivi! - várt be a sarkon Gabesz. - Szia - motyogtam fáradtan. - Hű, de fáradtnak tűnsz. Minden oké?
- Aha, csak Soma szinte egész éjjel sírt és nem tudtunk sokat aludni, tehát ha apa nyűgös lenne, akkor ezért.
- Ezt megjegyeztem - bólintott Gabesz. A sulihoz érve bementünk az épületbe. A terembe belépve rögtön a helyemre mentem és a fejemet a padra hajtottam. Pár percre akartam pihentetni a szemeimet.

<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>

Csengetésre riadtam fel. - Úristen - dörzsöltem az arcomat és Nógrádit vártam volna, azonban ő már a cuccát pakolta el a táskájába. - Átaludtam az egész órát?! - kerekedtek ki a szemeim a döbbentettől. - Igen - bólintott a mellettem ülő Gabesz. - Miért nem szóltál, hogy elkezdődött az óra?
- Én mondtam neki, hogy hagyjon aludni - nézett rám kedvesen Nógrádi.
- Köszönöm tanár úr - motyogtam kissé sokkos állapotban. Nógrádi csak biccentett és elhagyta a termet.
- Basszus - fogtam a fejem. - Baj van?
- Nem, nincs! Csak zavar, hogy elaludtam az órán.
- Tudod, hogy én hányszor aludtam már egy órán? Nagyon sokszor - röhögött Zoli. - Jó, de te... te vagy - legyintettem és elindultam a büfébe. Valaki utánam jött. Gabesz volt az.
- Nem a világvége! Fáradt voltál, ez természetes - próbált vigasztalni.
- Lehet, hogy igazad van - bólintottam a földet bámulva. - Na gyere, meghívlak - karolta át a vállam. - Mi?! Nem kell! - ellenkeztem, de nem hatotta meg. - Nem érdekel - mosolygott le rám és beálltunk a sorba. Végül Gabesz két szendvicset, egy kaktuszos és egy mangós topjoy-t vett. A mangósat odaadta nekem és a szendvicset is. - Szendvicset nem kértem.
- Nem baj.
- Nem vagyok éhes - adtam vissza neki, mire csúnyán nézett rám. - Ne nézz így rám! Tényleg nem vagyok éhes.
- Ugye nem kezdted megint éheztetni magad? - húzta össze gyanakvóan a szemeit. - Nem! Ma is reggeliztem. Csak most per pillanat nem vagyok éhes. Jajj, ne aggódj már ennyire miattam - indultam vissza a terembe, de elkapta a karomat és visszarántott.
- Miért ne aggódjak miattad?
- Mert nem érdemes aggódni miattam? - a válaszom inkább kérdésnek hatott, mintsem kijelentésnek. - Ebben nagyon tévedsz! - nézett mélyen a szemembe Gabesz. - Miért? - suttogtam.
- Mert te egy csodálatos lány vagy, akiért még a csillagokat is megéri lehozni az égről - válaszolta, aminek hatására a szívem hevesebben kezdett verni. Ez akár egy romantikus is lehetett volna, ha nem hajol el tőlem.
- Menjünk vissza, mindjárt csengetnek - mondta, mire nagyot nyelve bólintottam. Kellett megesküdnie rá, hogy nem csinál több hülyeséget! Matekon már figyeltem és nem akartam megint elaludni. Éneken videót néztünk Beethoven életéről. Olaszon feleltünk (négyest kaptam), angolon a füzetbe írtunk a tábláról az anyagot, dupla tesin pedig suli köröket futottunk utána játszhattunk. Kidobós közben apa felé néztem és láttam, hogy elaludt. - Vivi! - kiabálta valaki a nevem. A hang irányába kaptam a fejem és láttam, hogy felém repül a labda. Hirtelen nem tudtam mit csináljak, ezért leguggoltam, így a labda nem engem, hanem a b-s Robit. A nap végén mindenki sietett haza. Én Gabesszel mentem, mert kedve támadt velem jönni. - Megnézed Somát? - kérdeztem tőle. - Aha - bólintott mosolyogva. Otthon rögtön felmentünk anyáék szobájába. Soma a kiságyban feküdt és nyöszörgött, de anya nem volt sehol. Odamentünk a kiságyhoz és belenéztünk. - Na mi a baj, picurka? - vettem ki óvatosan a kiságyból Somát. Ahogy a kezemben tartottam már nem nyöszörgött tovább. Ekkor lépett be a szobába anya. - Sziasztok - köszönt nekünk.
- Szia - köszöntünk mi is. Lassan elkezdtem ringatni Somát.
- Ugye, hogy tudsz te csendes baba is lenni - gügyögtem neki.

Gabesz

Csodálattal néztem Vivit, ahogy az öccsével bánt. Ott beszélgetett vele, ringatta és ezt jó volt látni. Jó anya lenne belőle. - Mi lenne, ha apával elmennétek valahova kikapcsolódni? Mi meg, majd vigyázunk Somára - ajánlotta fel Vivi. - Biztos?
- Fáradtak vagytok. Én meg már aludtam ma a suliban.
- Mi?
- Kikapcsolódhattok kettesben. Na?
- Rendben - gondolta át Tami.
- Felhívom az apádat, hogy siessen haza - ment ki a szobából és hárman maradtunk bent. Vivi, Soma és én.
- Nem maradsz itt?
- De, szívesen - mosolyogtam rá kedvesen. - Remélem jól fogsz viselkedni - mosolygott Somára Vivi.
- Biztos jó kisfiú lesz - álltam oda mellé, miközben a kezemet a derekára tettem. Vivi lassan nézett rám, de nem vettem el a derekáról a kezem. Ez nem akkora bűn, mint amikor a suliban megakartam csókolni... - Köszönjük gyerekek - jött vissza Tami mosolyogva. - Apa belement?
- Igen. Nem sokára itthon lesz - bólintott Vivi anyukája. - Remélem jól fogjátok érezni magatokat.
- Én is. És mégegyszer köszönjük - puszilta meg Vivi, majd Soma fejét is.
- Neked is köszönjük, hogy itt maradsz Vivivel - nézett rám kedvesen Tami.
- Semmiség. A legjobb barátok mindig ott vannak egymásnak és segítik egymást - mondtam egy nagy gombóccal a torkomban, mert nem szívesen használtam volna a Vivivel való kapcsolatomra a legjobb barátok jelzőt. A barátnő. Na az már jobban illett volna rá.
- Köszönjük!

<<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>

Vivi

Miután anyáék elmentek (kétoldalas listát hagyva arról, hogy mit mikor és hogyan csináljunk) felmentünk a szobámba, hogy ott szórakoztassuk tovább Somát. - Hol a baba? Itt a baba! - játszott vele Gabesz, amin Soma vidáman kacarászott. Mosolyogva figyeltem őket. Jó apa lenne belőle. - Elvagytok?
- Igen - bólintott vigyorogva Gabesz és tovább játszott Somával. - Szerinted nem éhes? - kérdeztem kíváncsian.
- Nem hiszem. Akkor sírna vagy valami.
- Lehet - bólintottam bizonytalanul.
- Tudod mi a jó abban, hogyha van egy kisbaba a családban?
- A babaillat?
- Az is, de én kifejezetten arra gondoltam, hogy gyakorolhatod rajta az anyaságot vagy az apaságot - nézett rám jelentőségteljesen, amitől zavarba jöttem. Gabesz eljött Somától és hozzám lépett. Megfogta a kezeimet és a szemembe nézett. - Ne legyél zavarban. Csak az igazat mondom.
- Nem ilyen könnyű - ráztam meg a fejem. - Miért?
- Hosszú lenne azt elmondani - sóhajtottam és Somához mentem, mert sírni kezdett. - Mi a baj? Hm? - ringattam lágyan Somát, aki nem hagyta abba a sírást. Átadtam Gabesznek és lerohantam a konyhába, hogy csináljak neki egy kis kajcsit. Ahogy kész lett megnéztem a hőmérsékletet. Pont jó volt, ezért már vittem is fel. Gabesz kivette a kezemből a cumisüveget és óvatosan Soma szájába tette a cumi részét. Soma csendben inni kezdte, miközben a szemeivel minket nézett. - Nem ülsz le? - kérdeztem Gabesztől, de csak a fejét rázta. - Nem először etetek így kisbabát - mondta kissé keserű mosollyal. - Oké, csak kérdeztem - emeltem fel védekezően a kezeimet. Amint végzett az evéssel, egy rongyot tettem a vállamra és böfiztetni kezdtem. Már vagy egy jó pár perce ütögettem óvatosan a hátát, de nem böfizett. - Na, mi a baj? - kérdeztem, mire már jött egy böfike. Ezt követte Gabesz rémült hangja. Kíváncsian néztem rá, mire belőlem kitört a nevetés. - Kaptál egy kis baba böfit?
- Nem vicces - mondta, de a szája sarkában láttam egy halvány mosolyt.
- Jajj te - kuncogtam. - Vedd le a pólód - kértem, mire értetlenül nézett rám.
- Mi?
- Vedd le a pólód - ismételtem meg.
- Minek?
- Add már!
- Oké - vette le a pólóját és a szemem elé tárult a szexi kockahasának a látványa. - Most vedd át Somát és mindjárt jövök - adtam Somát a kezébe és elvettem tőle a pólóját és a fürdőbe mentem. Kézzel elkezdtem kimosni a pólóját, majd kivittem a kertbe, hogy a napon minél gyorsabban megszáradjon. Visszamentem a szobámba, de az ajtóban megtorpantam. Gabesz az ágyamon feküdt Somával a hasán. Eszméletlenül cukik voltak és ezt nem hagyhattam ki, hanem lefényképeztem őket. Csendben figyeltem őket, majd leültem a babzsák fotelembe és onnan néztem tovább őket. A számomra két legfontosabb fiút.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vivi és Gabesz kibékültek és újra barátok lettek, Soma hazament a kórházból és lett pár cuki babás, Viveszes pillanat is😊

By: Mona❤