Május 11. (Hétfő)

Az elmúlt időszak unalmasan telt. Az érettségi szünetben nem mentünk sehova, mert Gabesz nagynénje beteg lett és nem akarta, hogy mi is elkapjuk, ezért csak az utolsó héten megyünk hozzá kirándulni. Anyának már csak napjai vannak hátra a szülésig. Gabesszel még mindig nem békültünk ki, de már annyira nem vagyok depressziós emiatt. Azt hiszem, ezzel eldőlt, hogy hogyan is fogok dönteni. Márkónak igaza volt abban, hogy talán életem legnagyobb hibáját követném el azzal, hogyha nem élnék azzal a lehetőséggel amit kaptam. Tehát elmegyek...

Május 12. (Kedd)

Reggel az ébresztőmre keltem. Lassan kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem, hogy kikeressem ma mit vegyek fel. Ahogy megvolt felöltöztem, a hajamat copfba kötöttem és lementem a konyhába reggelizni. Ettem egy szelet pirítóst, majd gyalog elindultam a suliba. Rögtön a terembe mentem és leültem a helyemre. Elővettem a füzetemet, hogy átnézzem a matekot, mert dogát írtunk belőle, azonban egy alakot láttam magam előtt. Lassan felnéztem az illetőre. - Szia - köszönt halkan.
- Szia. Segíthetek valamiben?
- Reménykedtem benne, hogy esetleg tudnánk négy szemközt beszélni - nézett rám kissé zavartan. - Oké - bólintottam és kimentünk a teremből. Többen értetlenül nézték az iménti jelenetet, de nem foglalkoztam velük.
- Mit szeretnél? - fordultam a barna hajú fiú felé. - Tudom még nagyon korai lenne, de tudod lesz az évvégi buli és arra gondoltam, hogy ketten elmehetnénk - nézett rám kíváncsian, hogy mit mondok. - Nagyon kedves, hogy rám gondoltál... - kezdtem. - de, nem lehet. Ne haragudj.
- Miért?
- Mert én egyáltalán nem fogok elmenni az évvégi bulira. Remélem megérted - néztem rá őszintén, mire csalódottan bólintott. - Persze.
- Próbálkozz más lánynál, például az a-ból Aranka talán szívesen menne veled! - vetettem fel. - Oké, tőle is megkérdezem.
- Drukkolok - mosolyogtam rá és visszaindultam a terembe, de valakibe beleütköztem. Gabesz volt az.
- Bocsi - hajtottam le a fejem és kiakartam kerülni, de elém állt.
- Ne szórakozz már velem! Engedj be kérlek!
- Ki volt ez? - kérdezte hirtelen.
- Mi?
- A srác, akivel beszéltél. Ki volt?
- B-s és Robinak hívják. Mostmár beengedsz?
- Nem - felelte komolyan. - Miért? - tettem csípőre a kezeimet.
- Válaszolnál egy kérdésemre?
- Már meg volt - indultam be, de ismét elém állt. - Komolyan kérdeztem!
- Rendben, válaszolok - sóhajtottam.
- Komolyan gondoltad azt amit múltkor mondtál?
- Sok mindent mondtam múltkor... melyikre gondolsz?
- Arra, hogy nem érdekellek. Komolyan gondoltad?
- Már nem számít. Eddig próbáltam megmagyarázni neked, de nem hallgattál meg, tehát már lényegtelen lenne erről beszélnünk - néztem rá komolyan és ezúttal tényleg bementem a terembe. Ahogy leültem a helyemre belém csapott a tudat, hogy most tényleg elmondhattam volna neki az igazat. A fejemet a padba vertem. Többször is.

Május 13. (Szerda)

„ - Gyönyörű vagy - mosolygott rám öltönyben a barna hajú fiú.
- Köszönöm, te is jól nézel ki - mosolyogtam rá kedvesen. - Sose hittem volna, hogy megélem ezt a napot - jelent meg egy nálunk is idősebb srác. - A húgomat keringős ruhában látom - törölte le a nem létező könnyeit. - Hagyd már a hugodat, Misi!
- Bocs, apa - nézett egy középkorú férfire. - Édesanyád büszke lenne rád! - puszilta meg a homlokom. - Tudom - suttogtam. - Marci, vigyázz a lányomra, megértetted?
- Igen, uram!
- Ügyesek lesztek, kincsem! - mosolygott rám apa.
- Mehetünk, Rebeka? - kérdezte kedvesen Marci.
- Igen, mehetünk - bólintottam, mire megfogta a kezem és elindultunk a folyosón, hogy beálljunk a többiekhez.”
- Vivi, ébredj! - nyitott be apa a szobámba idegesen. - Mi van? Mi az? - kérdeztem kómásan. - Anyád nem sokára szül! Öltözz fel gyorsan és indulunk a kórházba! - ezzel becsukta az ajtót és elment. A szemeimből azonnal kiment az álmosság és magamra kaptam valami ruhát. A hajamat csak átfésültem és mentem is ki. Apa épp anyát vitte ki a kocsiba. Beszálltunk és szélsebesen mentünk a legközelebbi kórházba. Ott hoztak anyának egy hordágyat és bevitték a szülőszobába. - Apás szülés lesz? - kérdezte a nővér aputól. - Nem! - vágta rá. - Nem bírja a vért - magyarázkodtam a nővér értetlen fejét látva. - Rendben - ezzel elment. Apával kint ültünk a folyosón és csak vártunk. - Mennyi az idő?
- Negyed nyolc - nézte az időt a telefonján apa. - Kérsz valamit? - kérdeztem apától. - Egy kávé jól jönne - dörzsölte meg az arcát. - Kis tej kis cukor?
- Igen, egy angyal vagy - adott egy kis aprót én meg elmentem az automatához és vettem apának kávét, magamnak meg forrócsokit. Ahogy kész lettek az italok visszamentem apához és odaadtam neki a kért italt.
- Köszönöm - puszilta meg a fejem, majd belekortyolt. - Apu - néztem rám némi hallgatás után. - Mondd.
- Emlékszel arra, amikor azt mondtam, hogy én nem kaptam olyan lehetőséget a Zeneművészetiben, mint a többi külön meghallgatásos diák?
- Ühüm. Miért?
- Nem mondtam igazat... - hajtottam le a fejem. - Mert kaptam én is kaptam egy lehetőséget. És szeretnék is élni vele - mondtam, majd lassan néztem apára. - Meggondoltad?
- Igen. Szeretnék oda járni suliba, mert az ott tanítók és Kökény tanárnő is sok lehetőséget lát bennem a zene terén.
- Rendben. Ha ezt szeretnéd, akkor legyen - karolta át a vállam és magához húzott. Mosolyogva bújtam hozzá.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Olyan másfél órával később kisbaba sírást hallottunk, majd olyan negyed órával később egy nővér szólt, hogy bemehetünk. Nem kellett kétszer mondani. Bent anya mosolyogva figyelte a karjaiban pihenő csöppséget. - Üdvözöljétek a család legújabb tagját, Szabó Soma Rolandot - mutatta felénk a kisöcsémet anyu.
- Milyen aranyos! - olvadoztam az öcsikémet látva. - Nem úgy volt, hogyha fiú lesz, akkor Szabó András Roland lesz? - kérdezte apa.
- De, de aztán gondolkodtam és inkább elvetettem.
- Miért?
- Mi lenne a gyerek monogramja? - vonta fel a fél szemöldökét anyu, mire apa is gondolkodni kezdett, mire én kuncogni kezdtem. - Sz.A.R... ó, a Soma tökéletes név - vigyorgott anyára és megpuszilta a homlokát. - Megfogod?
- Persze - bólintott apa és a kezébe vette Somát. - Na, szevasz pajtás - mosolygott a picire apu. Soma apára nézett, majd kíváncsian nézett felém és elmosolyodott, majd kacarászni kezdett. - Ott a nővérkéd. Ott bizony - fordította felém Somát apa. - Meg fogod?
- Meg - mosolyodtam el és óvatosan átvettem apától Somát. Vidáman nézett rám. - Szia, öcsi! Én Vivi vagyok a nővéred! Remélem boldog leszel itt velünk, mert ha tetszik, ha nem semmi pénzért se adnánk oda téged senkinek! Hozzánk tartozol - magyaráztam neki mosolyogva mire mosolyogva lehunyta a szemeit és ásított egy nagyot. Ekkor az egyik nővér átvette a picit és anyut áttolták egy kórterembe. - Ügyes voltál! És köszönöm, hogy egy ilyen gyönyörű kisfiúval ajándékoztál meg egy csodaszép nagylány mellett - csókolta meg apa anyát. Ezután kimentünk, hogy hagyjuk anyát pihenni. Nagyon örülök, hogy lett egy öcsém!

Május 14. (Csütörtök)

Reggel boldogan keltem fel. Még mindig alig hiszem el, hogy öcsém született. Gyorsan kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a mai ruháimat. Sietve öltöztem fel, majd lementem a konyhába. Apa a konyhában telefonált. - Igen, kisfiú. Soma lett a neve. Igen, szerintem is jobb, mintha szar lenne a monogramja. Hááát, 2568dkg. A mérete? 55cm. Igen, nagyon aranyos. Talán holnap már itthon lehet. Jó, rendben átadom neki. Oké, szia! - tette le a telefont. - Kivel beszéltél?
- Mónival. Gratulált Somához.
- Értem. Nem vagyok éhes, majd a suliban találkozunk - köszöntem el tőle és siettem a suliba. Bent többen gratuláltak a kisöcsémhez.
- Hogy néz ki a kiskrapek? - kérdezte Will, mire mutattam Somáról egy képet. - Miért ilyen nyúzott ez a gyerek? - ráncolta a szemöldökét értetlenül Zoli. - Azért mert újszülött, te idióta! - csapta nyakon Viki Zolit.
- Mi a neve? - kíváncsiskodott Inez.
- Szabó Soma Roland - válaszoltam büszkén. - Nagyon cukker - olvadozott Ginny. Mosolyogva értettem egyet vele. Egésznap a pici Soma volt a téma és akik látták róla a képet mind pozitív véleménnyel voltak róla, meg sok boldogságot és sok egészséget kívántak neki a tanárok, én pedig biztosítottam róla őket, hogy mindenképp átadom anyuéknak. Délután, ahogy kimentem a suliból Bence várt engem. Vidáman ugrottam a nyakába. - Szia!
- Szia, mi ez a nagy boldogság? - kérdezte vidáman Bence. - Tegnap megszületett a kisöcsém.
- Fiú lett? És, hogy hívják?
- Szabó Soma Rolandnak.
- Sok csajszinak fogja elrabolni a szívét.
- Ne magadból indulj ki - nevettem el magam és ketten indultunk hazafelé. Otthon felmentünk a szobámba és kerestünk valami filmet, amit nézhetnénk. - Valami Amerika? - kérdezte Bence. - Oké - bólintottam mosolyogva. Elindította a filmet, mi meg csendben néztük azt. Már a film felénél jártunk, amikor Bence megbökte az oldalamat. - Mi van?
- Éhes vagyok - vigyorgott.
- Én meg Vivien. Örülök, hogy megismertelek Éhes - nevettem el magam. - Komolyan beszélek - durcizott. - Én is komolyan mondtam.
- Jól van Vivi. Örök harag, öt percig ne szólj hozzám - vágta be a duzzogást, amin mégjobban nevettem. Mikor befejeztem, megszántam szerencsétlent és kimentem a konyhába, hogy csináljak valami kaját csórinak. Végül szendvicset készítettem neki. Felvittem a szobámba és odaadtam neki a tányért.
- Tudtam, hogy szeretsz! - dobott a levegőbe egy puszit felém.
- Hülye - ültem le mellé az ágyra és tovább néztük a filmet.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Bencének hatkor haza kellett menjen. Így egyedül maradtam otthon, mert apának volt egy tanári értekezlete utána meg anyuhoz ment be rögtön, tehát egyedül voltam otthon. „Épp a szobámban neteztem, amikor valami fura hangot hallottam lentről. Nem törődtem vele. Aztán egy kis idő után megint hangokat hallottam. Fogtam az esernyőmet és halkan kimentem a szobámból. Óvatosan lementem a lépcsőn. A nappaliban nem volt semmi és senki. A nappali után a konyhába mentem. A falhoz lapultam. A szívem vadul dobogott. Lassan belestem a konyhába, de ott se volt senki. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt és visszamentem a szobámba. Alig ültem le az ágyra, megint hallottam valamit. Már kicsit kezdtem félni. Elővettem a telefonomat, hogy felhívjak valakit jöjjön át. Nem gondolkodtam, csak találomra hívást indítottam valakivel. Harmadik csörgésre vette csak fel. - Igen?
- Át tudnál jönni?! Fura hangokat hallok és kezdek félni! - hadartam a sírás szélén állva. - Máris megyek - ezzel bontotta a vonalat. Nem tudom pontosan mennyi idő telt el a hívás óta, de csengetésre kaptam fel a fejem. Gyorsan lerohantam. Kinyitottam az ajtót és köszönés nélkül a nyakába borultam. Nem szólt semmit, csak szorosan magához ölelt, miközben nyugtatott. - Semmi baj, itt vagyok - suttogta. Lassan felnéztem rá. Halvány mosollyal az arcán nézett rám. - Köszönöm, hogy átjöttél! És ne haragudj, hogy zargattalak.
- Ugyan már, hisz fontos vagy nekem Vivi.
- De olyan szörnyen viselkedtem veled!
- Én se voltam jobb, mert te próbáltad megmagyarázni, csak én voltam olyan fafej, hogy nem hallgattalak meg. Ne haragudj - nézett mélyen a szemembe.
- Szeretlek, Gabesz!
- Én is szeretlek, Vivi - csókolt meg. Lágy volt és kellemes. A pillangók a gyomromban vadul csapkodtak. Boldog voltam. Nagyon. - Szeretlek!”
- Szeretlek, Gabesz! Nagyon szeretlek!
- Micsoda? - hallottam egy szörnyen ismerős hangot, amire felriadtam. Kikerekedett szemekkel néztem a váratlan látogatóra. - Gabesz?!

Folytatás következik...

A következő rész tartalmából:

- Mit keresel itt?! Várj, van egy jobb kérdésem, HOGY JUTOTTÁL BE?!
- Apukád mondta, hogy jöjjek át, mert nem vetted fel neki a telefont. A kapun átmásztam és megtaláltam a lábtörlő alatt a kulcsot. De mit is mondtál? - kérdezte, mire félve nyeltem egyet.

***

- Hazudtál neki? - kérdezte kikerekedett szemekkel Márkó.
- Te mit tettél volna a helyemben? - ittam bele a kólámba. Márkó csak a fejét fogta. - Pedig ez remek lehetőség lett volna arra, hogy összejöjjetek - ingatta a fejét.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vivi döntött és átmegy a Zeneművészetibe, megszületett Vivi kisöccse Soma és Gabesszel álmodott. Vajon mik lesznek még itt?

By: Mona❤