Január 7. (Kedd)

Reggel kopogásra ébredtem, ahogy a többi lány is. Inez kócos hajjal ment kinyitni az ajtót, ami mögött Nógrádi állt. - Készülődjetek, mert negyed óra múlva reggeli utána kisbuszba ülünk és elmegyünk megnézni a környező településeket.
- Jó - ásította Ginny. Nógrádi elment, majd Inez becsukta az ajtót. Nagy nehezen kimásztunk az ágyból és készülődni kezdtünk. Ahogy elkészültünk lementünk a hallba, ahol már a többiek vártak ránk. Nógrádi vezetésével elindultunk a folyosón, majd a harmadik ajtón beléptünk egy helyiségbe. - Nahát! - hallottuk Janka hangját. Mindenki becsődült az étkezőbe és kiszolgáltuk magunkat a szabad szedéses asztalnál. Én omlettet tettem a tányéromra és néhány zöldséget. Mikor megvoltam leültem a többiekhez. - Ez izgi lesz - dörzsölte össze a kezeit vigyorogva Will.
- Micsoda? - kérdeztük tökéletesen egyszerre Gabesszel. - Semmi! - vágták rá többen. Gyanúsan néztem rájuk.
- Hát jó - kezdtem enni. Reggeli után kimentünk a parkolóba, hogy beszálljunk a kisbuszba.
- Hova megyünk tanár úr? - érdeklődött Vanda.
- Először elmegyünk Padovába, majd onnan átmegyünk Veronába. Mindkét helyen elteltünk eltöltünk pár órát, majd visszajövünk Velencébe - magyarázta a mai programot Nógrádi.
- Mikor érünk Padovába?
- Körülbelül háromnegyed óra múlva - válaszolta a tanár úr. - Addig barcobázzunk - vetette fel az ötletet Jani. - Kezdem! Ööö... gondoltam - vigyorgott Márk.
- Tárgy?
- Nem.
- Állat?
- Nem.
- Személy?
- Igen!
- Híresség?
- Naná - vigyorodott el Márk.
- Barna haja van?
- Igen.
- Zöldek a szemei?
- Nem.
- Akkor kék?
- Nem.
- Barna?
- Igen.
- Külföldi híresség?
- Nem.
- Magyar?
- Jaja.
- Buzás Bence?
- Nem.
- Jól néz ki?
- Hát ez természetes!
- Nálunk idősebb?
- Nem.
- Velünk egykorú?
- Aham.
- Ki az?
- Én - röhögött fel, mire páran hozzávágtak egy palackot vagy papírzsepi galacsint. - Gyerekek ne szemeteljetek! - szólt ránk szigorúan Nógrádi. - Mikor érünk már oda? - nyafogott Zoli.
- Még csak öt perce vagyunk úton.
- Öt perce?! Jézusom - nyögött fel fájdalmasan Zoli. - Ne itt és ne most mutasd be, hogy hogyan adod a lányok tudtára ha valami nem tetszik - vihogott fel Will. - Tudomásom szerint itt senki se múlt el 18, hogy ilyen dolgokkal tisztában legyen - kommentálta a beszélgetésünket Nógrádi. - Hát de tanár úr! Rossz, aki rosszra gondol!
- De hülye, aki nem - tette hozzá vigyorogva Will. - Inkább ejtsük ezt a témát - sóhajtotta Nógrádi és csendben vezetett tovább. Fél órával később végre megérkeztünk Padovába. - Megérkeztünk a Piazza dei Signori főtérre - fordult hátra, mire mi kiszálltunk a kisbuszból. Mindenki kinyújtotta az elgémberedett végtagjait, majd elindultunk sétálni egyet. - Először a Szent-Antal Bazilikát látogatjuk meg - ment egyenesen előre Nógrádi.
- Komolyan kezdem azt hinni, hogy erősen vallásos - motyogta Will.
- Én nem hallottam, hogy este imádkozott volna. Mondjuk egész éjjel rockot hallgattam - mélázott el Adrián.
- Ne maradjatok le! - nézett hátra az oszi és tovább ment. Mikor odaértünk a bazilikához az építészetről kezdett beszélni, majd tovább mentünk a Szent Jusztina Bazilikához. - Mennyi bazilika van egy olasz kisvárosban.
- Régen szörnyen vallásosak voltak az emberek, azért - válaszoltam.
- Pontosan! - helyeselt elölről a tanár úr. - Azonban a reneszánsz idején már sokkal ember központúbb volt a világ. Az emberek nem voltak annyira isten félőek, nem jártak annyian templomba és nagyobb hangsúlyt fektettek az ember központúságra és az élet örömére.
- Aha - bólogatott Geri. Amikor mindent megnéztünk, amit Nógrádi akart, akkor kaptunk másfél óra szabadfoglalkozást. - Nem eszünk valami édességet? - kérdezte Gabesz.
- De - bólintottam és kerestünk egy éttermet, ahol szerencsénkre volt desszert. Bementünk és kíváncsian néztük az étlapot. Egy pincér jött oda hozzánk széles mosollyal az arcán.
- Cosa posso portare?¹
- Vorremmo richiedere Tiramisu² - válaszolta Gabesz. - Due?³
- Si - bólintott Gabesz, mire a pincér elsietett. - Eddig, hogy érzed itt magad? - érdeklődött mosolyogva Gabesz. - Egész jól.
- Ennek igazán örülök.
- És te? Milyen újra itt lenni?
- Hát... Már hiányzott nekem. Jó, Budapest se rossz, de azért mégiscsak itt húztam le kilenc évet az életemből.
- Elhiszem.
- Megjött a tiramisu - mondta csillogó szemekkel, ahogy lerakta elénk a fiatal srác a sütit, majd egy tálból öntötte rá a vanília sodót és frissen reszelte rá az étcsokit. A nyál összefutott a számban, már a látványától. - Buon appetito!³
- Grazie - köszöntük meg, majd elment. Lassan kóstoltam meg a sütit.
- Mmm!
- Milyen?
- Mintha angyalok simogatnák az ízlelőbimbóimat - válaszoltam, amin Gabesz elnevette magát. - Szép hasonlat.
- Köszi, most találtam ki - nevettem én is, majd egy újabb falatot kaptam be.
- Otthon is csinálhatnák így.
- Ühüm - bólogattam hevesen. Mikor végeztünk a pincér kihozta a számlát. Mindketten kifizettük, majd egy kis cetlit tolt elém, amin számok voltak.
- Che cos'è questo? [Mi ez?] - néztem fel kérdőn a pincérre. - Il mio numero di telefono, caro [A telefonszámom, kedves] - kacsintott rám. Gabesz azonnal felpattant. - La signora perde questa opportunità, grazie! [A hölgy kihagyja ezt a lehetőséget, kösz!]
- Chi te l'ha chiesto? [Ki kérdezett?] - nézett szúrósan Gabeszre. Mielőtt valami meggondolatlanságot csinált volna, megragadtam a karját.
- Menjünk még mielőtt valami hülyeséget csinálnál - suttogtam a fülébe, de nem reagált, hanem a pincérrel nézett farkasszemet.
- Rodrigo! - hallottunk egy mélyebb hangot, mire a pincér rögtön odakapta a fejét. - Gyere már! - rángattam Gabeszt a kijárat felé, míg Rodrigo mással volt elfoglalva. Kint Gabesz dühösen morgott valamit az orra alatt. - Nyugodj már le!
- Dehát az az alak megadta volna neked a számát!
- De nem fogadtam el!
- Hihetetlen! Ilyet nem tehetnek a vendéglátósok! - puffogott dühösen.
- Gabesz nyugodj már le! Nem történt semmi botrányos!
- Méghogy semmi botrányos - horkantott mérgesen. - Csak egy pedofil vetett rád szemet. Tényleg nem történt semmi botrányos!
- Pár évvel lehetett nálunk idősebb.
- És?!
- Komolyan mondom Gábor! Ha nem nyugszol le, akkor belelöklek a legközelebbi vízbe, hogy lehűtsd magad!
- Már másodjára.
- Mi?
- Másodjára hívtál Gábornak - mondta, mire csak megráztam a fejem. - Örülök, hogy megragadtad a mondat értelmét - forgattam meg a szemeimet. - Ne haragudj, jó? - fogta meg a karom. - Nem akarom, hogy valami olasz jött ment elcsábítson és itt tartson.
- Ahhoz apának lenne egy-két nem túl kedves szava - nevettem el magam.
- Igaz. Akkor... Nem haragszol?
- Nem. Gyere sétáljunk valamerre - mosolyogtam rá és elindultunk sétálni.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Ámulva álltam az erkély alatt.
- Ez gyönyörű!
- De hisz ez csak egy régi erkély - fintorgott Adrián, mire Vanda nyakon csapta. - Te műveletlen vadállat! Ha nem tudnád ez az erkély, Júlia erkélye!
- A könyvtárosnőé? - ráncolta a szemöldökét, mire én is nyakon vágtam. - Shakespeare Júliájáé!
- És az a szobor?
- Júlia szobra. Azt rebesgetik, hogy, aki megsimogatja a jobb mellét, annak szerencséje lesz a szerelemben.
- Na, ez kell nekem - indult a szoborhoz röhögve Zoli. Szemforgatva mentem át az udvar kapuján és a szerelmes üzeneteket nézegettem. Volt köztük néhány magyar is. Az egyiket hitetlenül néztem. „Levente+Tamara=Vivien❤". Ezt nem hiszem el. Azonnal lefényképeztem. Apuék ezt miért nem mondták sose, hogy ők már voltak itt? Vajon akkor még anya terhes volt velem vagy már megszülettem? A tekintetem egy másik cetlire tévedt. „Ő nem tudja, de én tudom. Talán ő nem szeret, de én imádom. Mindennél jobban szeretném, hogy ő légyen az én édes párom. G+V". Az írás ismerős volt. - Mit nézel? - állt mellém Ginny. - Ezt - mutattam a cetlire. Ginny is elolvasta, majd értetlenül nézett rám. - Csak szerintem ismerős az írása?
- Én is erre gondoltam - bólintottam.
- Különös - mondta. Bólintva mentem tovább, de azért azt az üzenetet is lefényképeztem. Ginny-vel felmentünk Júlia erkélyére.
- Hagyjátok már békén Júlia mellét! - szóltam le a fiúknak, de igen furcsán hangzott ez az én számból. - Kell egy kis szerencse a szerelemben! - kiabált vissza Jani. - Tudod mi jutott eszembe? - kuncogott Ginny.
- Mi?
- Ó, Rómeó! Miért vagy te Rómeó? - kezdte teljes átéléssel. - Ne most epekedj Rómeóért! Ő otthon van és a padot koptatja - röhögött Geri.
- Ó, Rómeó! Miért vagy te Rómeó? Tagadd meg az atyád, neved hajítsd el, s ha nem teszed meg, esküdj édesemmé és nem leszek Capulet én se többé - vettem át Ginny szerepét.
- Júlia, gyere le és adj egy csókot a te hős Rómeódnak - kacsingatott Will.
- Bocs, de nem élnék ezzel a lehetőséggel.
- Nem is magamra gondoltam!
- Akkor?
- Biztos azt akarod, hogy így adjam a tudtodra miközben sokan néznek minket?
- Will! Fogd be a pofádat! - ugrott rá Vera, mire mindketten eldőltek.
- Ezeknek meg mi baja van? - fordultam Ginny felé.
- Ezt nem kéne tudnod, de fogadtak.
- Mi? Miben fogadtak?
- Hogy ki fog összejönni a másikkal itt olaszországban. Még ma reggel tették le a voksukat és egészen a hazautazás napjáig él vagy amíg valakik össze nem jönnek.
- Jézusom! - fogtam a fejem. - Ezt nem mondod komolyan.
- De - bólintott Ginny. - Hé, hova lett Vanda és Adrián? - forgolódott lent Márkó. - Passz - vont vállat Zoli. Ginny-vel bementünk az erkélyről és lementünk a kapuhoz, azonban arra nem számítottunk, hogy kiket látunk ott. - Khm - köszörülte meg a torkát vigyorogva Ginny. Adrián és Vanda riadtan rebbentek szét. - Ennél eldugottabb helyet nem tudtatok volna keresni? - mosolyogtam rájuk cinkosan. - Ez... Ez nem az aminek látszik! - mentegetőzött Vanda.
- Láttuk, hogy csókolóztatok. Miért nem mondtad el, hogy bejön neked Adrián?
- Féltem, hogy mit szólnának hozzá a többiek.
- Szereted Adriánt?
- Igen.
- És te szereted Vandát? - fordultam Adriánhoz. - Igen - bólintott, miközben rámosolygott a lányra.
- Akkor ne mások véleménye érdekeljen. Hanem az, hogy te mit érzel - mosolyogtam Vandára, aki mosolyogva ölelt meg. - Köszönöm - suttogta a fülembe Vanda. - Nincs mit - válaszoltam mosolyogva.
- Indulhatunk tovább? - hallottuk Nógrádi hangját. Rögtön a hang irányába indultunk.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

Este a balhés bagázs szobájában gyűltünk össze. - Felelsz vagy merszezünk? - vetette fel Márkó. Ebben mindenki benne volt.
- Adrián, fvm? - fordult az említett felé Márkó. - Felelek.
- Mióta tetszik neked Vanda?
- December eleje óta. Geri, fvm?
- Merek!
- Oké, van itt olyan, aki nehezen tud elaludni és van nála altató? - fordult körbe Adrián, mire Zoé felemelte a kezét. - Hoztál?
- Igen, mindjárt hozom - állt fel a földről és kiment. Alig pár perccel később egy kis dobozzal tért vissza.
- Minek kell? - ült vissza a lány.
- Nógrádit ki kell ütnie és mi lenne, ha kiszöknénk egy pár órára?
- Megőrültél?! Tudod mekkora büntetést kapnánk emiatt! - néztem rá riadtan. - Csak ha megtudja. De! Amiről nem tud az nem is fáj neki. Na, kérek egy bogyót - fordult Zoé felé, aki egy ideig hezitált, majd adott neki egy kis tablettát. - Ó, anyám mi lesz ebből! - fogtam a fejem. Geri fogta az altatót és kisurrant a szobából. - Elment az eszed?! Ha rájön erre, akkor nekünk annyi! - akadtam ki.
- Nyugi, Vivs! - mosolygott rám Zoli.
- Nem fogja megtudni, mert úgy fog aludni, mint a bunda. De ha ennyire parázol, akkor te maradj itt - vont vállat Will. - Nem parázok! Csak én igyekszem mérlegelni a dolgok súlyát!
- Adjak egy almát, amit mérlegelhetsz?
- Hülye! Nem erre gondoltam! Ahj, érti egyáltalán valaki, hogy mire gondolok? - fordultam körbe kétségbeesetten. - Nyugi, tudom mit akarsz mondani, de néha nem árt lazítani - mosolygott rám kedvesen Gabesz. - És én tudok egy jó helyet a közelben - vigyorodott el.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

- Ezt nem mondod komolyan! - próbáltam túl kiabálni a zenét.
- Most miért? - kiabálta nekem vissza Gabesz. - Talán nem jó a hely?
- Kicsit, mintha sokan lennének!
- Mivel ez Velence legnépszerűbb pubja ezért igen sokan szoktak lenni! - hajolt a fülemhez. - Hé, nem karaokezunk? - jött oda hozzánk Will.
- Nem tudok énekelni - ráztam meg a fejem. - Ne hazudj! Kökény nem küldött volna versenyre, ha nem tudnál énekelni! Na, nyomás fel a színpadra! - lökdösött a színpad felé Will, de én megmakacsoltam magam.
- Nem fogok énekelni!
- De miért?
- Mert nem!
- És ha megyek veled? - ajánlotta fel Gabesz. A szívem kihagyott egy ütemet. Képes lenne velem együtt hülyét csinálni magából?
- Kérlek értsétek meg, hogy nem szeretnék énekelni!
- Hát jó - mondta Gabesz és egyedül elindult a színpadhoz. Valamit mondott a DJ-nek, majd kapott egy mikrofont és a színpad közepére ment. - Én ott leszek, mikor feladnád
Amikor a fejedet lehajtanád. Én már nem hagylak el, mert az életem, összenőtt veled teljesen - kezdte énekelni Gabesz, miközben rám kacsintott. Ginny visítva ugrált, miközben a kezemet fogta. Végig Gabeszt figyeltem, ahogy ő is engem. Hitetlenül elnevettem magam, majd kinyitottam a számat és vele együtt énekeltem. - Nem szürkének születtél! Nem hagyom, hogy elvigyen a tél - énekeltem. Ahogy befejezte a dalt hatalmas tapsvihart kapott. - Láttam ám! - mosolygott rám, mikor odaért a mi társaságunkhoz. - Micsodát?
- Énekeltél. Sőt, még hallottam is.
- Nem tudom miről beszélsz - mosolyodtam el ártatlanul, de folyamatosan lehervadt az arcomról a mosoly. Hirtelen olyan meleg lett odabent. A hangok tompultak, a világ pedig lelassult körülöttem.
- Vivi? Minden oké? - hallottam tompán Gabesz hangját.
- Levegőt! Levegőre van szükségem! - mondtam és a kijárat felé rohantam. Ahogy kiértem, térdre rogytam és igyekeztem minél több friss levegőt beszívni a tüdőmbe. Valaki a kezét a vállamra tette. Lassan felnéztem az illetőre. - Jól vagy? - guggolt mellém Gabesz. Nem válaszoltam, csak előre néztem. A gyomrom furán bizsergett. Nem lenne jó ötlet itt kiadni azt a finom tiramisut, amit Padovában ettünk. - Vivi?
- Hm? - néztem rá. Az utcai lámpa megvilágította az arcát. - Jól vagy?
- Ühüm - bólintottam összeszorított szájjal, mert éreztem, hogy bármelyik pillanatban visszaköszönhet, amit ma ettem. - Biztos?
- Ühüm - bólintottam ismét.
- Gyere ide - ölelte át a vállamat. Pár másodpercig bírtam így lenni, mert a következő percben felpattantam és rohantam keresni valami bokrot vagy hasonlót. Végül egy sikátorban adtam ki magamból mindent. Futó lépteket hallottam, majd valaki a hajamat fogta hátra. Ahogy végeztem egy zsepivel töröltem meg a számat és megfordultam. - Ennyire azért nem vagyok csúnya. Vagy büdös vagyok? - mosolygott halványan Gabesz.
- Hülye - ráztam meg a fejem kissé kótyagosan. - Gyere szedjük össze a többieket és menjünk vissza a panzióba - karolta át a derekamat és úgy húzott maga után. Remegő lábakkal követtem. Ezután teljes képszakadás.

-----------------------------------------------------------
¹: Mit hozhatok?
²: Tiramisut szeretnénk kérni.
³: Kettőt?

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Mit szóltok a padovai "incidenshez"? És vajon ki írta azt az üzenetet Veronában Júlia erkélyénél? Nógrádi megtudja, hogy az osztálya kiütötte egy kis altatóval és, hogy kiszöktek? Várom a tippeket kommentbe😉

By: Mona❤