Szeptember 4. (Szerda)

Reggel Manó keltett azzal, hogy az arcomat nyalogatta. - Jól van kelek már! - nevetve toltam el az arcomtól a dalmatát, hogy kimászhassak az ágyamból. Manó lerángatta rólam a takarómat így ki tudtam kelni. Az utam elsőként a szekrényemhez vezetett. Kivettem egy fehér "By Summer!" feliratú pólót és egy térdig érő rózsaszín szoknyát. Gyorsan felöltöztem, majd Manóval a nyomomban mentem le a konyhába. Kinyitottam egy kutya konzerves dobozt és beleöntöttem Manó táljába, mire ő rögtön nekilátott a reggelijének. Én csináltam magamnak egy szendvicset és épp beleharaptam volna, mire fentről hangokat hallottam, amire Manó is felkapta a fejét. A hang anyától származott és ha jól hallottam épp a tegnapi vacsorát adta ki magából. Felálltam az asztaltól és felmentem. Apa épp az ajtónál állt.
- Édesem, minden rendben? - kérdezte apu anyától.
- Perszheee - válaszolta anyu két öklendezés között. Pár másodperccel később a wc lehúzódott, majd megnyílt a csap, elzárta és kijött. Kicsit sápadtnak tűnt.
- Jól vagy?
- Igen, biztos csak elrontottam a gyomrom - nézett rám kedvesen.
- Ma ne menj dolgozni, maradj itthon és pihenj! - mondta apa neki.
- Ugyan már! Jól vagyok - adott apa arcára egy puszit anyu, majd elvonult a szobájukba. Apával összenéztünk, majd lementünk a konyhába. Megreggeliztünk utána elindultunk a suliba. Az út csendben telt, majd a suli előtt kiszálltam a kocsiból és bementem az épületbe. Rajzzal kezdtünk. Egyenesen felmentem a terembe és leültem a helyemre. Érdeklődve figyeltem a többieket (már akik bent voltak). Inez Jankával beszélgetett; Álmos (a nevéhez hűen) a padján fekve szuszogott; Áron evett, Gergő telefonozott és gondolom valami vicceset láthatott vagy olvasott, mert nevetett; Vera olvasott; Vanda pedig valami magazint lapozgatott. Gondoltam előszedem a telefonomat és zenét hallgatok. Már épp bedugtam volna a fülhallgatót a fülembe, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Kérdőn néztem fel a fiúra.
- Van nálad töltő?
- Nincs - ráztam meg a fejem.
- Senkinél sincs töltő? - kérdezte inkább magától, mintsem tőlem.
- Jancsi, nálam van! - szólalt meg Gergő. - Iphone-ba való?
- Huawei-hez.
- Te vagy az emberem! - ment azonnal a fiúhoz. Mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Szia, mizu? - hallottam hirtelen Márkó hangját.
- Szia! Semmi, veled?
- Semmi. Mit csinálsz?
- Zenét akartam hallgatni, de szerintem már esélytelen - tettem el a fülhallgatómat a táskámba.
- Van programod délutánra?
- Manót viszem sétálni, de ezt leszámítva nincs. Miért?
- Nincs kedved kijönni velünk a skate parkba?
- Kiket takar a "velünk"?
- Márkot, Rómeót az a-ból, Will-t és szerénységemet - röhögte el a végét.
- Szívesen megyek veletek - mosolyogtam rá, mert Márkot leszámítva Szent Márkos "utódokkal" mennék, ergó ismerem őket.
- Klassz, akkor négyre ott tala - ült le a helyére, mert csengettek. Időközben a többiek is bejöttek a terembe. Olyan öt perccel később egy harmincas éveiben járó mosolygós szőke hajú nő lépett be a terembe.
- Sziasztok, Czanek Petra vagyok és én fogom tanítani nektek a rajzot. Az első órán mi lenne, ha ismerkednénk? - kérdezte, mire többen beleegyeztek. Így az első rajz órán ismerkedtünk. Második órán ketté vált az osztály, mert volt aki, németre ment (Adrián, Vanda, Jancsi, Vera és Csabi) mi pedig angolra mentünk. Angolon megismerkedtünk Sarkadi András tanár úrral, aki öt évig élt kint Londonban. Angolon is ismerkedtünk, de lényegében szinte az összes órán, ami eddig nem volt nekünk. Az utolsó óránk tesi volt, ahol apa megfuttatott minket rendesen, majd kidobóztunk. Mikor vége lett az órának mindenki ment átöltözni és siettünk haza. Otthon feltettem Manóra a pórázt, majd fogtam a deszkámat és elmentünk a skate parkba. A fiúk már nagyban csinálták a trükköket, mire odaértünk. Már messziről lehetett látni Vezért, Márkó pitbullját. Manó rögtön odament Vezérhez és elkezdtek játszadozni.
- Sziasztok! - köszöntem a fiúknak.
- Hali, Csá, Cső, Csövi, Szia - köszönéseket kaptam.
- Tudsz deszkázni? - kérdezte Márk.
- Pff, naná, hogy tud! - nézett rám mosolyogva Márkó. - Én tanítottam - húzta ki magát büszkén, mire leromboltam az illúzióit.
- Együtt tanultunk az apádtól, te lökött - nevettem fel. - Ne égess már ezzel - röhögött fel Márkó.
- Tudod, hogy szeretlek - kacsintottam rá.
- Deszkázunk is vagy csak a Varga-Szabó duó nyáladzását hallgatjuk? - vihogott Will. Persze mindenki tudta, hogy mi Márkóval ezzel, csak poénkodni szoktunk, mert ő két hónappal idősebb nálam és testvérekként tekintünk egymásra (ami valamilyen szinten igaz, mert Albi és Iza a keresztszüleim, ahogy Márkónak is azok az én szüleim). Elkezdtünk különböző trükköket csinálni, majd olyan fél hat fele elköszöntem tőlük és Manóval hazamentünk. Anyuék már otthon voltak. Levettem Manóról a pórázt, mentem kezet mosni és segítettem anyának a vacsora készítésben. Közben beszélgettünk. - Jól érezted magad a fiúkkal?
- Igen. Sok trükköt csináltunk, én például csináltam egy kick-flippet, olie-t és még sok mást - meséltem.
- Csak nehogy kitört egyszer a nyakad!
- Ugyan már, Tami! Vivi ugyanolyan tehetséges, mint én - kacsintott felém apu.
- Hányszor is törted össze magad?
- Egyszer, de akkor csúszott az út! - védte magát apa.
- Persze, de te még törött kézzel is elmentél deszkával a boltba, mikor csokitortát kívántam - nézett apára anya.
- Az én királynőmnek bármit! - csókolt kezet apa anyának. Mosolyogva figyeltem őket. Olyan édesek voltak. Apa sokszor mesélte, hogy milyen volt, amikor először meglátta személyesen anyát. Na meg, hogy milyen boldog volt mikor (véletlenül) megtudta, hogy anya terhes. Mikor kész lett a vacsora leültünk enni (persze előtte Manónak adtam enni) utána elmentem fürdeni, majd lefeküdtünk Manóval az ágyamba és elaludtunk.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: Mona❤