Szeptember 27. (Péntek)

Reggel az ébresztőmre keltem. Hatalmas ásítás közepette másztam ki az ágyból. Lassan a szekrényhez vánszorogtam, hogy kivehessem a mai ruháimat. A választásom egy fekete koponyás pólóra, egy fekete szaggatott farmerre és egy szintén fekete pulcsira esett. A hajamat kifésültem és hagytam a vállamra omlani. Fogtam a táskámat és lementem reggelizni. Ettem egy kis rántottát, ami kicsit égett volt, de nem baj. Ezután apuval elmenetünk a suliba. Kint köszöntem a fiúknak és bementem az épületbe. Rögtön az öltöző felé vettem az irányt, mert tesivel kezdtünk. Néhány lány már bent ült és öltözött vagy beszélgettek vagy a kettőt egyszerre.
- Sziasztok! - köszöntem nekik.
- Szia - köszöntek vissza. Leültem egy szabad helyre és öltözködni kezdtem.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de szerintem Tomi odáig van értem - hallottam az egyik a-s lány mondatát.
- És ezt miből veszed, kedves Klaudia? - kérdezte kissé gúnyoson Csiszi.
- Hát abból, ahogyan rám néz!
- Mármint rajtad keresztül, mert levegőnek néz? - erre néhányan kuncogni kezdtek, de Klaudia összehúzott tekintettel nézett a lányra. - Nem néz levegőnek! Sokáig szokott engem nézni!
- Biztos, mert leáll az agya, ha meglátja a suli ribizlijét.
- Minek neveztél?! - sipította mérgesen Klaudia. - Hé, fejezzétek be, mielőtt még tettlegességig fajulna a vitátok! - szóltam közbe ingerülten.
- Te ebbe ne szólj bele, Virág!
- Vivinek hívnak, de nem baj - dünnyögtem a lánynak. - Tök mindegy - legyintett Klaudia. Szemforgatva álltam fel a padról és mentem ki az öltözőből. Több fiú kérdő tekintettel állt az ajtó előtt.
- Min megy a cica harc? - érdeklődött Gabesz. - Hosszú - legyintettem és kimentem az udvarra, ahol már páran kint álltak. Tomi utcai ruhában volt.
- Hát te? Miért nem öltöztél át?
- Nem hoztam tesi cuccot. Elfelejtettem.
- Apa ezért jól lefog cseszni - ráztam meg a fejem, mert ha eddig nem volt Tomi a szíve csücske, akkor ezután tényleg elvágta magát. Csengetéskor mindenki az udvaron állt, apa pedig névsor olvasást tartott, majd mikor Tomihoz ért kérdőn nézett rá. - Szűcs miért nincs átöltözve?!
- Nincs itt a cuccom!
- Remélem tudja, hogy ez két egyes!
- Mi?! Kettő??
- Igen, egy a felszerelés hiánya miatt, egy pedig az órai munkára.
- Anyám! Akkor inkább tesizek - morogta.
- Akkor csak egy darab egyes lesz a naplóban - írta le a lapjára Tomi egyesét. Ezután két kört kellett futnunk utána gimnasztikáztunk és ezzel véget is ért a tesi óra. Mindenki ment átöltözni. Az öltözőben két lány kivételével mindenki feszengve öltözött, mert bármikor kitörhetett a vulkán, ha Klaudia és Csiszi veszekedni kezdenek... megint. Szerencsére nem volt balhé, így mindenki nyugisabban mehetett órára. Nekünk olasz volt, tehát siettem az olasz terembe. Rossi tanár úr dolgozatot íratott, a következő óra pedig irodalom volt, ezért a termünkbe mentem. A terembe belépve Adrián rögtön rám nézett és füttyentett egyet.
- Az égiek végre meghallgatták az imáimat és egy rocker lányt küldtek az osztályba! Vivi leszel a feleségem?! - nézett rám, mire páran felröhögtek ezen, köztük én is. - Bocsi, de nem vagyok rocker.
- Akkor honnan vannak ilyen ruháid?
- Kérdezd Márkót és az apját - mutattam az említett fiú felé. - Ők akarják, hogy legyen pár normális ruhám is - nevettem fel ismét. - Márkó! Kérlek faragj már belőle rockert! Légysziiii!!!
- Miért akarod, hogy rocker legyek?
- Mert akkor végre lenne egy rocker csaj az osztályban, járnánk, összeházasodnánk és lenne két gyerekünk akikkel együtt pogózhatnánk - vihogta el a végét, mire mindenkiből kitört a röhögés. - Mi ez a hangoskodás?! - jött be Nógrádi. Azonnal elhallgattunk. Gyorsan leültem a helyemre, Tomi mellé.
- Mindenki vegye elő a szöveggyűjteményt és csendben olvassák míg, Pósa Gábor felel! - utasította Nógrádi, mire tettük, amit kért. Az irodalom óra gyorsan eltelt. Nyelvtanon a füzetbe írtunk. Matekon Bebesi a táblánál dolgoztatott minket, végül angolon beszélgettünk, mert Sarkadi otthon hagyta az összes cuccát. A nap végén Tomival együtt hagytuk el a sulit. - Szerintem jól áll neked ez a stílus.
- Köszi. Adrián néha annyira idióta tud lenni. De mindenki így szereti.
- Aham.
- Van valami baj? - kérdeztem, mert látszott rajta, hogy nyomja valami a lelkét. - Nincs.
- Tomi, látom, hogy van valami. Nekem nyugodtan elmondhatod - mosolyogtam rá bátorítóan, mire mélyen sóhajtott.
- Tényleg nincs semmi, csak fáradt vagyok. Esküszöm - mosolygott rám, mikor látta a hitetlenkedő fejemet.
- Oké, hiszek neked - mosolyodtam el, de persze attól még kételkedtem ebben.
- Mit csinálsz a hétvégén? - kérdezte hirtelen. - Tanulok, miért?
- Szombaton háromkor ráérsz?
- Persze, de miért?
- Egy hullát kéne elásni a kertünkben - felelte komolyan, mire belőlem kifutott a vér és halálra váltan néztem rá. Erre rögtön felröhögött. - Jesszusom, látnod kéne a fejed!
- Te idióta hülye állat! Szívrohamot akarsz okozni nekem?! - kezdtem el ütögetni a mellkasát. - Ne haragudj, Vivi! Tényleg! Huhh, bocsánat. Egyébként nem ezért kérdeztem.
- Ezek után nem hiszem, hogy ráérek! - feleltem sértődötten. - Akkor nem is akarsz eljönni velem és a húgommal az állatkertbe?
- És a szüleid?
- Dolgoznak. Apa koreográfus, anya pedig színésznő.
- Azta! Én már kiskorom óta szeretnék táncolni tanulni, de apa nem engedte sose.
- Talán elintézhetem neked, hogy apa tanítson téged - kacsintott rám, mire vidáman a nyakába borultam és vagy ezerszer megköszöntem neki.
- Ugyan nincs mit! - ölelt vissza. - De még nem válaszoltál a kérdésemre - tette hozzá, mikor eltolt magától.
- Rendben, úgyis rég voltam állatkertben. - Háromnegyed háromkor legyél a főbejáratnál.
- Oké - mosolyogtam rá kedvesen. Miután megbeszéltük a holnapi programot tovább mentünk és a kapunknáln elköszöntünk egymástól és bementem a házba. Anya kihasználta, hogy apa még nincs itthon ezért főzött és Mónit (a "nővérét") is a konyhában találtam.
- Sziasztok, mit csináltok?
- Zöldség levest és tarhonyás húst.
- Az fini.
- Igen - mosolygott Móni. - Megyek megírom a leckémet.
- Rendben - adott egy puszit anyu, én meg felmentem a szobámba leckét írni. Mikor kész lettem lementem a konyhába hátha kell segíteni anyáéknak.
- Kell segítség?
- Megterítenél? Mindjárt jönnek a fiúk is - mosolygott anyu. - Jön Zsolti és Ricsi is? - kérdeztem csillogó szemekkel, mert még mikor kicsi voltam és esetleg Móniéknál voltam Esztergomban sokat játszottunk Ricsivel, aki Móni 17 éves fia, Zsolti pedig Ricsi nevelőapja, mert mikor még 5-6 éves volt a szülei elváltak, de pár évvel később Móni megismerkedett Zsoltival, aki saját fiaként tekint Ricsire, aminek mindenki örül, de főleg Móni. - Igen, de ha jól látom most jöttek meg - nézett ki az ablakon anyu, mire én sebesek kirohantam a konyhából, majd a házból és egyenesen Ricsire ugrottam, akit hirtelen ért a lendület ezért hanyatt vágódott. - Úristen, Vivi! Te is hiányoztál nekem, de nem szállnál le? - nevetett Ricsi, mire rögtön lemásztam róla és felsegítettem. Apa és Zsolti csak nevettek rajtunk. Ricsi után Zsoltit is megöleltem. - Hű, de sokat nőttél, Anticsili - borzolta össze a hajamat Zsolti. Az anticsili becenév a heves temperamentumom hiányára utal, mert ha anya és Móni vérszerinti testvérek lennének, akkor bennünk is lenne olyan érzelmi hullám, mint Móniékban.
- Sokszor mondtam már, hogy ne hívj így - néztem Zsoltira összehúzott szemekkel.
- Tudom, de megszokás - vigyorgott a férfi. - Jól van! Ha kibeszéltétek magatokat, akkor gyertek vacsorázni - mosolygott ránk anyu. Mindenki elment kezet mosni, majd leültünk az asztalhoz.
- Délelőtt elkészítettem nektek a vendég szobát, Ricsinek pedig Vivi szobájába vittem egy vendég ágyat, ha megfelel - mondta anya vacsora közben.
- Tökéletes - felelte Ricsi és Móni egyszerre. - Holnap Ricsivel elmehetnénk itthonról?
- Hhovha? - kérdezte teli szájjal Ricsi.
- Az állatkertbe.
- Jó ötlet, Vivi? Nem emlékszel, mikor ott akart hagyni téged a majmoknál? - kérdezte viccelődve Zsolti.
- Ugyan, most én akarnám a rokonainál hagyni - mosolyogtam gonoszan a velem szemben ülő fiúra. - Kapd be... A kajádat - korrigált gyorsan, mikor észrevette Móni szúrós pillantását. - Akkor ezt megbeszéltük - vigyorodtam el szélesen. Vacsora után elmentünk lefekvéshez készülni. Ricsi a szobámban kérdőn fordult felém. - Minek akarsz holnap állatkertbe menni?
- Ígérd meg, hogy nem mondod el senkinek!
- Ígérem!
- Van egy srác az osztályban, aki bejön nekem. Ma délután hazafelé megkérdezte, hogy nincs-e kedvem elmenni vele és a húgával, mire én igent mondtam, de nem akarok egyedül menni.
- Levi tudja?
- Nem és nem is kell tudnia róla!
- Ahj, de tudod, hogy nem akarja, hogy fiatalon pasizz!
- Tudom, de nem hiszem, hogy ő is érezne valamit irántam - feleltem szomorkásan. - Ugyan már, Vivi! Nincs olyan fiú, aki ne keresné a társaságod - próbált felvidítani Ricsi. - Aha, de csak barátként - lomboztam le.
- Van még időd megtalálni a nagy Őt. Bízz bennem - mosolygott rám kedvesen, mire megöleltem.
- Mikor lesz a nagy találka?
- Háromnegyed háromkor kell a főbejáratnál lennünk.
- Okés, remélem szexi húga van - villantott egy perverz mosolyt, mire nevetve mellkason csaptam.
- Mióta vagy pedofil, hogy a hat éves csajokra buksz?
- Ezt nem mondtad! Jesszusom - röhögött fel ő is. Mikor kinevettük magunkat lefeküdtünk és engem mosolyogva nyomott el az álom.

Szeptember 28. (Szombat)

Reggel izgatottan keltem. Annyira vártam már a délutánt, hogy be nem állt a szám. Végül Ricsinek kellett leállítania.
- Nyugodj már le az ég szerelmére Tímea! Tudom, hogy várod, hogy a lovagoddal lehess, de ha nem maradsz nyugton a seggeden, akkor nem megyek veled sehova!
- Ne hívj, Tímeának - néztem rá szúrósan. - Akkor nyughass! - mondta, majd lerángatott reggelizni. Apa szendvicset csinált nekünk. Jóízűen megettük, mert apa, csak a szendvicset tudja tökéletesen finomra elkészíteni. Reggeli után kimentünk a kertbe füvet nyírni és gyomlálni, majd én fél kettőkor készülődni kezdtem. Kettőre sikerült elkészülnünk mindkettőnknek, így indulhattunk is. Az utat végig beszélgettük, de leginkább én meséltem a suliról. - Márkóval mi a helyzet?
- Jól van. Szoktunk időnként együtt bandázni vele és még pár sráccal.
- Levi, hogy tűri? - mosolyodott el Ricsi.
- Nincs vele baja, mert akikkel együtt lógunk azoknak a szülei az osztálytársai voltak. Nagy Márk szüleit kivéve.
- Az tök jó.
- Ühüm - bólintottam. Olyan negyed órával később megérkeztünk. Tomi és Róza, utánunk pár perccel később érkeztek. - Sziasztok! - köszöntek.
- Hali! - köszöntünk mi is. Róza kicsit félénk volt, mert Ricsit még sose látta és Tomi se tudta hova tenni a mellettem álló szőkeséget. - Tomi, ő Ricsi. Ricsi ők itt az osztálytársam Tomi és a húga Róza - mutattam be őket egymásnak.
- Szűcs Tamás - mutatkozott be a teljes nevén Tomi. - Kovács Richárd - fogtak kezet a fiúk. Mikor elengedték egymás kezét Ricsi furcsa arc kifejezéssel nézett rám. - Tomi, mostmár bemehetünk? - kérdezte Róza izgatottan.
- Persze - mosolygott le a húgára és beálltunk a sorba. Tomi vett maguknak két jegyet, ahogy Ricsi is nekünk, mert ő fizette az enyémet is. Mikor bementünk Róza először a zsiráfokhoz akart menni, ezért arra indultunk el. Valamiért a két fiú között feszültséget véltem felfedezni.
- Ez komoly, Vivi?! Pont abba kellett beleszeretned, akinek az apja tehet a nagynénéd haláláról?! - suttogta idegesen Ricsi.
- Jajj, ne kezdd már te is! Tomi nem olyan! - válaszoltam suttogva.
- Aha persze - forgatta a szemeit gúnyosan. - Ha nem fejezed be, akkor bezárlak a majmokhoz! - próbáltam elviccelni a dolgot.
- Ácsi, oda te tartozol - röhögött fel, mire a bordái közé böktem.
- Miért tartozna oda? - fordult Ricsi felé kérdő tekintettel Tomi.
- Régi sztori. Ezt, csak mi érthetjük - hangsúlyozta ki a "mi" szót.
- Még én sem tudhatom? - kérdezte lebiggyesztett ajkakkal Róza.
- Még régebben ez a lökött - mutattam Ricsire - Ott akart hagyni engem a majmoknál. Persze nem jött össze neki, mert anyuéknak feltűnt, hogy "eltűntem" - mutattam idéző jeleket.
- Pedig kedves gesztus lett volna, hogy végre hazatérhess az igazi családodhoz - karolta át a vállam, mire mi ketten elnevettük magunkat. Persze az kis koromban nem volt vicces, de mostmár jókat derülök rajta én is.
- Aham - dünnyögte Tomi. Olyan fél órája bolyonghattunk az állatkertben, amikor Róza szeretett volna vattacukrot enni. Rögtön kerestünk is egyet neki. Mikor végre találtunk egyet Tomi kérdőn fordult Rózához, hogy milyet kér. - Rózsaszínt szeretnék! - ugrándozott a kislány. A vattacukor árus mosolyogva készítette neki az édességet, majd Tomi felém fordult. - Te kérsz?
Épp válaszra nyitottam a számat, de Ricsi megelőzött. - Nem szereti, mert utálja, ha ragacsos lesz tőle a keze - válaszolta komolyan Ricsi.
- Ugyan már! Egy vattacukor nem a világvége - néztem szúrósan Ricsire, majd az árus felé fordultam. - Kéket kérek - mondtam, majd előkotortam volna a pénztárcámat, de mikor felpillantottam az árus meglepett pillantását vettem észre rögtön, majd az okát is, ugyanis a két fiú a wattacukor árát tartotta felé.
- Ő fizeti a húgáét, én pedig az övét - biccentett felém. Na ez jót tett az önbizalmamnak. Az övét. - De a kislányé, már ki van fizetve - hebegte a bajszos férfi. - Hallottad Tonci, tedd csak el - nézett Tomira Ricsi. A fiú kikerekedett szemekkel nézett rá. Ahogy én is. Egyszer megfojtom Ricsit, nem érdekel, hogy Móni kitagad ezért, habár nem is vagyunk vérszerinti rokonok... - Jól van, Répafejű - bólintott Tomi. Nekem ebből elegem lett és otthagytam őket. A két fiút, Rózát és a megszeppent vattacukor árust. Az elefántokhoz mentem és leültem a kerítés elé. Nem értem miért viselkednek így. Biztos meghülyültek. Ekkor megcsörrent a telefonom. Ricsi nevét és a vigyorgó szőke fejét jelezte, amit habozás nélkül kinyomtam. Nem sokkal utána Tomi észveszelytően helyes arcát mutatta, amit nem nyomtam ki rögtön, de ő is Ricsi "sorsára" jutott. Azt kívántam, hogy hagyjanak békén. Olyan tíz perce léphettem le, de ebben az időben vagy ötvenszer hívogattak. Egyiket se vettem fel.
- Hol a francba lehet! - hallottam Ricsi dühös és egyben aggódó hangját.
- Ha nem lettél volna vele olyan goromba, akkor nem ment volna el!
- Goromba? Én?!
- Hát nem is én!
- Ó, kedves Tamás barátom, én már régebb óta ismerem őt, mint te valaha is fogod!
- Ne veszekedjetek! - szólt rájuk Róza sírós hangon. - Ne haragudj - Tomi hangja lágy volt és őszinte.
- Szoktál káromkodni a kicsi előtt? - szólalt meg hirtelen Ricsi.
- Ha nagyon felidegesítenek, miért?
- Oké, csak mert nem akarom, hogy nagyon sok káromkodást tanuljon most tőlem - felelte komolyan és célegyenesen elindult abba az irányba ahol én üldögéltem nyugalomban. - Van róla fogalmad, hogy mindent tűvé tettünk érted?! Miért léptél le egy szó nélkül?! HM!? - nézett le rám szigorúan Ricsi.
- Szerinted? Mióta itt vagyunk, csak vitatkoztok és nekem ebből rohadtul elegem lett! - álltam fel, hogy nagyjából egymagasságban legyünk.
- Miért nem mondtad?
- Nem hallottátok volna meg. Szerinted Róza, miért próbálta elterelni a szót a vitátokról az állatokra vagy a vattacukorra? Ő is érzi a köztetek lévő frusztrációt! Köszi, hogy eljöttél, de talán nem kellett volna - néztem Ricsire, majd Tomira - Ahogy nekem se kellett volna - ráztam meg a fejem és a kijárat felé indultam. Még elkaptam Tomi utolsó mondatát. - Ezt kurvára elbasztuk!
El bizony ~ értettem egyet.

------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a hosszabb rész! Vivi jogosan borult ki a fiúk viselkedése miatt? Vajon mi lesz a Tomi-Vivi-Ricsi trióval? Kibékülnek vagy haragban maradnak egymással?

By: Mona❤