Szeptember 25. (Szerda)

Az előző rész tartalmából:

- Persze, miért ne lennék jól? Csak éppenséggel apával összevesztem, te pedig tegnap azt mondtad Tominak, hogy esetleg örökölte az apja gyilkos ösztöneit - néztem Márkóra csalódottan.

***

- Sajnálom a tegnapi kirohanásomat. Tudom te jót akartál, de nincs mitől félned. Tomi ártalmatlan. Nem bántana senkit se ok nélkül.
- Én sajnálom, amiért üvöltöttem veled. Tudom korábban el kellett volna mondanom, de nem tudtam, hogyan mondjam el neked.
- Semmi baj, megértem - mosolyogtam apára. Nem mondott semmit, csak megölelt. Hallottuk, ahogy a többiek a házunk mögött füttyögni és tapsolni kezdtek. Nevetve húzódtam el apától.
- Mi lenne, ha este elmennénk valahova?
- Jó! - vágtam rá.

***

Apa odaadta a jegyeket a jegy kezelőnek, majd mosolyogva mutatott a... KÖZÉPPÁHOLY FELÉ!!! Anyuékkal arra mentünk és fent elfoglaltuk a helyünket. Vigyorogva néztem le a nézőtérre és a színpad felé. Egyszerűen felemelő érzés volt ott ülni. Húsz perccel később a fények elhalványultak, majd kezdetét vette a színdarab.

***

Elfordítottam jobbra a fejem és egy ismerős húszas éveiben járó férfi ült mellettem, aki épp elővette a telefonját, hogy megnézze az időt. Mikor felnézett a telefonjából felém fordította a fejét és rögtön felismertem. Úristen, hihetetlen, hogy mellettem ül...

<><><><>

Úristen, úristen, úristen!!!
- Van valami probléma? - érdeklődött EMBER MÁRK(!!!).
- Ööö... öhm izé, uhm - sütöttem le a szemeimet zavartan, majd nagyjából összeszedtem magam és ismét felnéztem rá. - Te... Te Ember Márk vagy.
- Igen már, születésem óta - nevetett fel.
- De, hogyhogy itt vagy? Mármint nem mintha bánnám, csak... meglep.
- Attól, hogy itt dolgozok színészként még szoktam szórakozásból is színházba járni - mosolygott rám.
- Basszus, de hülye vagyok - suttogtam magam elé. Márk a kezét a vállamra tette, mire felnéztem rá. - Nem vagy az, higgy nekem - nézett rám komolyan.
- Köszi - mosolyodtam el lassan. - Még mindig alig hiszem el, hogy itt látlak mellettem - vigyorogtam a férfire.
- Valóban? - mosolyodott el kedvesen a fekete hajú félisten. - Igen. Láttalak a Pál utcai fiúk-ban. Szerintem nagyon jól alakítottad az idősebb pásztort.
- Köszönöm szépen. De te tudod a nevem. Az úgy fair, ha én is tudom a tiédet.
- Szabó Vivien Tímea, de a Vivit szeretem - mutatkoztam be. - Szép neved van.
- Köszi, apától kaptam - kuncogtam, mire meghallottam egy ismerős hangot. - Mit kaptál az öregedtől? - kérdezte vidáman apa. Cékla vörös fejjel csúsztam lejjebb a székemben. - A nevemet - motyogtam.
- Tőlem csak a Tímeát kaptad. Anyád javasolta a Vivit. Szabó Levente, a kisasszony édesapja - nyújtott kezet Márknak apa. - Ember Márk és itt dolgozok színészként.
- Ó, igen! Az idősebb pásztor! - jutott apának eszébe a szerepe, mire kirobbant belőlem a nevetés. Anya értetlenül nézett felénk, mert eddig egy mellette ülő idősebb nővel vitatta meg a darabot.
- Mi a baj?
- Semmi, csak apán nevetek - igyekeztem abba hagyni a nevetést. Apa leült mellém és elmesélte anyának a nevetésem okát, mire anya is kuncogni kezdett. Ekkor elkezdődött a második felvonás.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

A műsor végén megtapsoltuk a színészeket és elindultunk kifelé. A színház előtt anyával külön külön kértünk autogramot Márktól, majd nekem egy papírt adott a kezembe.
- Ez meg mi?
- Holnap délután négykor szereplőválogatás lesz itt a színházban és gondoltam jó, ha tudsz róla.
- Én nem tudok színészkedni!
- Biztos nagyon ügyes vagy. Jó éjt, Vivi! - csókolt kezet nekem Márk, majd eltűnt az ember forgatagban. Ledöbbenve álltam a színház előtt. - Vivi, gyere! - szólt apa, mire rögtön a kocsihoz mentem és beszálltam. Otthon gyorsan elmentem fürdeni, majd boldogan feküdtem le aludni.

Szeptember 26. (Csütörtök)

Reggel kicsattanó örömmel keltem fel. Részben a tegnap este miatt, részben pedig a mai délután miatt. Ha már reggel tudtam volna, hogy kishíján hívni fogják hozzám a mentőket, akkor is elmentem volna a színházba. Kikeltem az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a ruháimat. Felöltöztem, majd fogtam a táskámat és lementem. Apa a konyhában szendvicseket gyártott. Mosolyogva köszöntem neki és enni kezdtem. - Na mi ez a jó kedv? - fürkészett kíváncsi tekintettel apu.
- Csak az estén és a délutánon jár az eszem.
- Amíg boldognak látlak örülök neki - nyomott egy puszit a fejemre. Hamar befejeztem a reggelit. Elköszöntem apától és kiléptem az ajtón. Boldogan mentem be a suliba. Hihetetlenül várom már a délutánt! A fiúknak még el is meséltem, hogy kivel találkoztam tegnap a színházban. - És az meg ki a rák? - ráncolta a szemöldökét értetlenül Will.
- HOGY KI A RÁK?! HIGY LEHETSZ ILYEN MŰVELETLEN, BUDAI VILMOS!? Ő maga a megtestesült tökéletesség! - sóhajtottam fel ábrándosan a mondatom végén. - Szállj le a fellegekből, Vivi - nevetett Márk. - Szerintem nem nagy szám az a pasas. Oké, kész rajongó tábora van, akik főleg lányok, de... Baszki, tudom hogy csajozzunk be srácok! - kiáltott fel Márk. Értetlenül figyeltem, ahogy a fiúk arról beszélnek, hogy színészek lesznek, mert akkor sok jó nő fog rájuk tapadni. Szemforgatva mentem be az épületbe. Infóval kezdtünk, tehát az informatika terembe mentem. A mai órán mivel Bácskai nem volt, ezért az egyik német tanár helyettesítette az órát. Ha jól emlékszem apa volt ofője, Faragó. Egész órán szabad foglalkozás volt, majd csengetéskor mentünk bioszra.

<<<<<<<<<<<<<<<<>>>>>>>>>>>>>>>>

A nap végén szinte sprinteltem ki a suliból, hogy minél hamarabb hazaérjek. Sebesen megírtam a leckéimet, majd átöltöztem, rendbe szedtem magam és rohantam a színházba. Mikor odaértem rögtön bementem az előtérbe, ahol több fiatal a lapjukon szereplő szöveget tanulta vagy másnak mondta fel. - Szia, te is a castingra jöttél? - mosolygott rám kedvesen egy fiatal lány.
- Igen - bólintottam, mire kitöltöttem az adatlapot és megkaptam a szövegemet. Leültem az egyik sarokba és tanulni kezdtem a szöveget. A párbeszéd alapján egy sötét erdőben van egy fiatal lány és egy idősebb srác. A lány félni kezd, a pasas megnyugtatja, odaadja neki a kabátját és megcsókolja. Kíváncsi voltam, hogy kivel fogom előadni az adott jelenetet, mert egyedül jöttem, ráadásul fiú nélkül. Másfél órával később végre engem szólítottak. Mély levegőt vettem és bementem. A nézőtéren a színpadtól számított harmadik sorban két férfi és egy nő ült tollal a kezeikben.
- Szabó Vivien Tímea? - kérdezte a nő. Nem lehetett több harmincötnél.
- Igen.
- Rendben, Márkkal fogod bemutatni a jelenetet - válaszolta komolyan, mire nekem ezerrel kezdett kattogni az agyam. Márkkal? Milyen Márkkal?? Hacsak nem... ebben a pillanatban bukkant fel a színpadon Ember Márk!
- Szia - mosolygott rám kedvesen Márk.
- Szia - köszöntem zavartan.
- Jól van, kezdhetitek! - szólt a férfi, mire mély levegőt vettem és elkezdtem a szövegemet mondani.
- Miért hoztál ebbe a sötét és rémisztő erdőbe? - néztem félve a férfire.
- Titok - húzta fél mosolyra a száját. - Félek! - néztem fel Márkra.
- Nem kell félned, amíg velem vagy. Nem fázol? - kérdezte Márk.
- De - bólintottam, mire levette a kabátját és a vállamra terítette azt. Az arcom pírba borult. - Köszönöm!
- Egy ilyen gyönyörű lányért bármit! - mosolygott rám, majd lassan felém hajolt, mert most jött a csókjelenet, de a szívem olyan hevesen vert, a hideg rázni kezdett, a lábaimból pedig minden erő elszállt és összeestem. Mindenki aggódva jött oda hozzám. - Minden rendben van? Jól vagy? Ne hívjunk mentőt?! - ezek és hasonló kérdések záporoztak felém. - N-nem kell jól vagyok.
- Biztos?
- Igen, csak megszédültem - feleltem, de Márk továbbra is aggódva méregetett engem. Felsegítettek a földről. - Megpróbálod újra a csókjelenetet? - kérdezte az egyik férfi a kettő közül.
- Megpróbálom - bólintottam. A három "zsűri" visszament a helyükre, de Márk aggódva fordult felém. - Biztos jól vagy?
- Igen, csak izgultam.
- Semmi baj, ne izgulj és minden rendben lesz.
- Oké - mosolyogtam rá halványan.
- Márk az utolsó mondatot mondd el újra és akkor folytatódhat a jelenet - mondta a jobb oldalon ülő férfi. Márk bólintott és elismételte a mondatot. - Egy ilyen gyönyörű lányért bármit! - felelte, majd lassan felém hajolt és szájon puszilt, de úgy, hogy csóknak tűnjön. - Vége! Köszönjük, majd értesítünk - mondta a nő én pedig elköszöntem és elhagytam a színpadot. Az előtérben még jó páran voltak. Sok sikert kívántam nekik és hazaindultam. Otthon anyuék izgatottan vártak engem. - Na mi volt?! - kérdezte apa. - Semmi, de már mentőt akartak volna hívni hozzám, mert annyira izgultam, hogy összecsuklottak a lábaim.
- De ugye jól vagy? - aggódott anyu.
- Persze, de nem hiszem, hogy megkapom a szerepet, de nem is bánom. Van valami kaja, mert éhen halok - indultam a konyha felé.
- Krumplipüré és fasírt van vacsorára - válaszolta apa. Bólintottam egyet és szedtem magamnak az ételből. Megettem az enyhén sós pürét és a kissé odaégett fasírtot, majd elmentem fürdeni utána lefeküdtem aludni, mert fáradt voltam.

------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vivi Ember Márkkal találkozott a színházban és vele is mutatta be azt a bizonyos jelenetet.

By: M.