Szeptember 13. (Hétfő)

Reggel boldogan keltem fel. Kimásztam az ágyból és a szekrényemhez mentem kivenni a ruháimat. Gyorsan felöltöztem, a hajamat befontam, majd a táskámat fogva lementem a konyhába. Csináltam magamnak reggelit, majd elindultam a suliba. A sarkon Bende várt mosolyogva. - Szép jó reggelt!
- Neked is - adtam neki egy rövid csókot, majd elindultunk a suliba. Egész úton beszélgettünk, majd a suli sarkán váltottunk egy utolsó csókot és csak egymás mellett sétáltunk. Ő ment a haverjaihoz, én meg a fiúkhoz.
- Sziasztok!
- Hali! Vivi kész a matek házid? - kérdezte reménykedve Will.
- Mi lenne veletek nélkülem? - kérdeztem a táskámban kutatva mosolyogva. - Megbuknánk - vágták rá egyszerre. Nevetve adtam oda Willnek a füzetemet. - Köszi! - vigyorgott Will, majd Zolival a nyomában berohant a suliba. - Milyen volt a hétvége? - érdeklődött Márkó. - Unalmas volt. Nektek?
- Felkeltem, egésznap tökéletes voltam, aztán lefeküdtem aludni - mesélte röviden Márk. - Ezen meg se lepődtünk - legyintett Márkó, mire elnevettük magunkat. - Méér?
- Mert egoista vagy - hallottuk Csiszi hangját. - Hőőő! Nem egoista vagyok! Hanem... tökéletes - kérte ki magának Márk. - Vagyis egoista - biccentett Csiszi. - Pacsi! - emeltem fel vigyorogva a kezem, mire Viki belecsapott. - Áruló! Örök harag, öt percig ne szólj hozzám! - kezdett duzzogni Márk, amin jót nevettünk. Nyolc előtt bementünk a suliba, mert törivel kezdtünk. A teremben leültünk a helyünkre és vártuk a tanárnőt.

««««««««««««««««»»»»»»»»»»»»»»»»

A nap gyorsan elrepült. Délután a fiúkkal (Márkó, Márk, Zoli, Will és Gabesz) elmentünk a mekibe. Jól éreztük magunkat, majd olyan fél öt körül elindultunk haza. A kapunknál elköszöntem a fiúktól és bementem a házba, ami látszólag üres volt. A hűtőn volt egy cetli.
„Somával be kellett menjünk a kórházba, mert lázgörcse volt és az orvos mondta. Nem tudom mikor megyünk haza. Kaja van a hűtőben, szeretlek titeket! Puszi, anya!” Aggódva vettem kézbe a telefonomat és felhívtam anyát.
- Szia, Somával mivan?
- Szia, bent kell maradjunk egy pár napig - sóhajtotta anyu.
- Értem.
- Apád otthon van már?
- Nem, mert tantestületi értekezlete van - mondtam. - Jól van. Egyél, van kaja a hűtőben. Szeretlek, kincsem!
- Én is szeretlek, anyu! Szia és Somát is puszilom!
- Rendben. Szia!
- Szia - köszöntem el tőle és bontotta a vonalat. Kinyitottam a hűtőt és kivettem a túrós tésztát. Megmelegítettem, tettem rá tejfölt és enni kezdtem. Miután megettem, elmosogattam és elmentem fürdeni. Gyorsan tanultam, majd leültem olvasni és olyan kilenc fele lefeküdtem aludni.

Szeptember 14. (Kedd)

A mai nap rémes volt és haragszok apára! Hogy tehette ezt?! Inkább kezdem az elején.
Reggel felkeltem, felöltöztem, a hajamat kifésültem, majd lementem reggelizni. Apa lent ült és kávézott.
- Szia, tudsz valamit Somáról?
- Jó reggelt, annyit tudok csak, hogy még mindig magas láza van és egy darabig nem jöhet haza, anya pedig bent marad nála.
- Szegény Soma - csináltam magamnak szendvicset. - Igen, az - bólintott apa is, majd belekortyolt a kávéjába. Reggeli után elindultam a suliba. A sarkon ma is ott állt Bende.
- Szia, baj van?
- Szia. Az öcsém kórházban van - öleltem meg. - Mi történt vele? - lepődött meg. - Lázgörccsel vitte be anya.
- Szegény kiskrapek - puszilt a hajamba Bende, majd elindultunk a suli felé. A suli unalmas volt, mint mindig. A nap végén Bendével ketten mentünk hozzájuk, mert ma akart bemutatni a szüleinek. A házukba belépve először egy nagyon szép zsemle színű labrador rohant az előtérbe és ugatva ugrált Bendére.
- Nyukhass Zeusz! Ül! Mondom ül! - mutogatott a kutyájának, aki leült.
- Jó fiú! - dögönyözte a fejét. - Bende, te vagy az? - hallottam egy férfi hangot az egyik helyiségből. - Nem, Klári néni vagyok! Igen, apa én vagyok az és vendéget is hoztam! - mosolygott rám.
- Ugye nem Klári nénit?! - kérdezte rémülten a férfi. - Dehogy, nála jobbat!
- Akkor megnyugodtam!
- Gyere - fogta meg a kezem és beljebb húzott. A férfi a konyhában főzött valamit. - Apa, ő itt a barátnőm!
- Jó napot, Szabó Vivien - mutatkoztam be Bende apukájának.
- Szervusz, én Balogh Tivadar vagyok és tegezz nyugodtan. Ej, fiam! Amiket meséltél a barátnődről, azok a közelébe se érhetnek a valóságnak - nézett vigyorogva a fiára Tivadar.
- Anya hol van?
- A fürdőben, de mindjárt jön - alig mondta ki egy mosolygós fekete hajú nő jött le a lépcsőn. - Sziasztok - köszönt mosolyogva a nő.
- Bendike, nem is mondtad, hogy ilyen csodaszép lányt találtál! Balogh Mária vagyok!
- Csókolom, Szabó Vivien vagyok - mutatkoztam be én is kissé megszeppenten. - Ennyire öreg csak nem vagyok?! Hívj Marcsinak.
- Marcsi, ne ijessz már rá szegényre! - szólt rá a férje. - Idáig hallom, hogy majd' kiugrik a szíve az izgalomtól!
- Vivi, eszel velünk? Mindjárt kész - nézett felém mosolyogva Tivadar.
- Persze - bólintottam. - Akkor addig felmegyünk a szobámba - szólalt meg Bende, majd megfogta a kezem és fel vezetett az emeletre, majd a második ajtón ment be. A szobája telis tele volt CD-kkel és DVD-kkel. - Hűha - ennyit tudtam kinyögni. - Sokan mondták már, hogy filmbuzi vagyok - nevetett zavartan Bende. - Nem hiszem.
- Mit szeretnél csinálni? - kérdezte mosolyogva.
- Nem tudom. Mit ajánlasz?
- Mondanám, hogy filmezzünk, de annyi időnk meg nincs, mert neked is időre kell hazaérned.
- Akkor mi lenne ha... - mosolyogtam rá sokat sejtően. - Ha...? - húzta széles mosolyra az ajkait. - Ha megnéznénk a Süsüt? - fejeztem be a mondatot, mire Bende elröhögte magát. - A Süsüt? Komolyan?
- Igen! - nevettem én is. - Jól van, akkor nézzünk Süsüt - adott egy puszit a homlokomra és a laptopjához ment bekapcsolni a Süsüt.

««««««««««««««««»»»»»»»»»»»»»»»»

Olyan fél hét fele Bende hazakísért engem. A kapuban elbúcsúztunk egymástól, majd bementem a házba. Apáék szobájából hangokat hallottam. Anya és Soma hazajöttek volna? Halkan felmentem az emeletre és megálltam a szobájuk előtt. Nyögéseket hallottam. - Pfúj! - fintorogtam, hogy most mi mehet odabent és már elakartam volna menni onnan, amikor egy női hangot is hallottam. Ez nagyon nem anya hangja volt! Leküzdöttem a félelmemet és hirtelen benyitottam. A lábam a földbegyökezett, az ereimben pedig megfagyott a vér. - MI A FASZ VAN ITT?! - kiabáltam döbbenten, mire apa hirtelen felém kapta a fejét.
- Vivi?! Te meg mikor jöttél?! - mászott le az idegen nőről zavartan. - Nem mindegy?! KI EZ A RIBANC?! - üvöltöttem dühösen. - Nem vagyok ribanc! És Niki vagyok - mondta a plázapicsa. - Leszarom, hogy ki maga, de addig takarodjon innen, míg szépen mondom! - néztem a nőre szikrázó tekintettel. - Levcsi, ki ez a kis picsa? - fordult nyávogva apához. Ettől felment bennem a pumpa. Beljebb mentem és a ruháit kivágtam az ablakon. - TAKARODJON!! - üvöltöttem rá idegesen, mert már tényleg kezdtem kijönni a sodromból.
- Dehát most dobtad ki a ruháimat...
- AZT MONDTAM, HOGY HÚZZA EL INNEN A SEGGÉT!!! - ordítottam.
- Elmebeteg tyúk - motyogta, majd egy plédet tekert maga köré és kiment a szobából. Dühösen néztem apára, aki csak csendben bámult engem.
- Eszednél vagy?! Van két gyereked és egy feleséged! - kiabáltam apának.
- Vivi... Én... - kezdte, de félbeszakítottam. - Ne gyere azzal, hogy sajnálod! Ezt kurvára elbasztad! Mégis, hogy gondoltad, hogy idehozod ezt a rongyos kurvát?!
- Niki vagyok! - kiabált a nő.
- TAKARODJ MÁR TE TETVES RIBANC!! - ordítottam le, mire csak ajtócsapódást hallottam válaszképp.
- Mi lett volna, ha nem én, hanem anya jön haza?! Szerinted megúsztad volna ennyivel?!
- Kérlek, ne szólj erről az anyádnak! - könyörgött. - Te tényleg bolond vagy - néztem rá hitetlenül. - Joga van tudni, hogy megcsaltad! Hallod amit mondok?! MEGCSALTAD ANYÁT!!
- Tudom, de kérlek ne mondd el neki! Nem akarom, hogy ti és a házasságunk menjen rá erre!
- Előbb kellett volna gondolkodni - ráztam meg a fejem és átmentem a szobámba. Fogtam egy sporttáskát és beledobáltam az összes könyvemet, meg pár ruhát és egyéb fontosabb cuccot, majd elhagytam a szobámat.
- Hova mész? - kérdezte apa az ajtajukban állva. - El! Jó messzire!
- Vivi, ne menj el!
- Undorodom tőled - fröcsögtem és kiléptem a hűvös szeptemberi időbe. Nem tudom hova mentem, csak a lábaimat követtem. Nem sokkal később megálltam a kapu előtt és becsengettem. Pár másodperccel később ajtót nyitottak. - Jézusom, történt valami?! - rémült meg a kibőgött fejemet látva. - Nem maradhatnék itt ma éjszakára?
- De, persze! Gyere be - állt arrébb, hogy be tudjak menni. Könnyezve léptem be a házba. - Mi történt és miért sírsz? - kérdezte aggódva, mire én csak megöleltem. - A-apa m-me-megcs-csalta a-anyuhut - sírtam, mire csak a hátamat simogatta. - Semmi baj! Akármeddig maradhatsz ha szeretnél! - vigasztalt.
- Köszönöm! - szipogtam.
- De azért ez nagy ostobaság volt Levi részéről! - mérgelődött Márkó.
- Micsoda? - hallottam Albi hangját.
- Levi megcsalta Tamit - felelte röviden Márkó, mire Albinak olyan cifra káromkodás hagyta el a száját, hogy csak na. - Megyek és beszélek a fejével! - indult a pulcsijáért és idegesen távozott. Olyan két órával később tért vissza. - Mi volt?! - kérdeztem türelmetlenül.
- Megzakkant az történt. És elmondása szerint szépen kiosztottad őt is és a kurváját is. Nem hiába vagy az én keresztlányom!
- És most mi lesz?
- Azt már Taminak kell eldöntenie. Holnap Izával bemegyünk hozzá a kórházba, ő ott marad Somával, én meg hazaviszem, hogy eldöntsék mi legyen.
- De én nem akarom, hogy elváljanak - könnyeztem, mert ettől függetlenül szeretem mindkettőjüket, csak most apára irtó pipa vagyok. - Elhiszem tökmag, elhiszem - borzolta össze a hajam Albi. - Menj tusolj le aztán feküdj le, mert látszik, hogy most kikészültél idegileg - mondta Albi, mire bólintottam és felmentem a fürdőbe. Gyorsan letusoltam, majd bementem a vendégszobába. Befeküdtem az ágyba és lassan elnyomott az álom.

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a drámaibb rész! Vivi rajtakapta Levit miközben megcsalta Tamit. Vajon mi fog ebből kisülni?

By: Mona❤