Szeptember 16. (Csütörtök)

„A suliban mentem a tesi öltöző felé, amikor megláttam apát a folyosón és felém közeledett. - Vivien! - szólt nekem, de szemforgatva mentem tovább. Utolért és a karomat megragadva lökött a falnak. - Miattad az anyád kidobott!
- Először is: nem miattam, hanem mert te megcsaltad őt! Másodszor pedig: nagyon jól tette! - néztem rá szikrázó tekintettel. - Mondtam neked, hogy ne szólj neki! Nem megmondtam?!
- Előbb vagy utóbb úgyis megtudta volna! - emeltem fel a hangom.
- Ne emeld fel a hangod! Az apáddal beszélsz!
- Az apámmal? Az apám sose tette volna ezt! - fröcsögtem maró gúnnyal.
- Vivien, azonnal fejezd be!
- Mi lesz, hogyha nem? - kérdeztem, mire olyat tett, amit sose hittem volna. Ütésre emelte a kezét és felpofozott. Ha ez nem lett volna elég, még erősebben nyomott a falnak. - Eressz el! Hülye vagy?! ENGEDJ EL!! - visítottam, mire két fiú leszedte rólam, én pedig lecsúsztam a földre. - Elment az eszed, Levi?! - üvöltött vele Márkó. - A SAJÁT LÁNYODDAL VISELKEDSZ ÍGY!!
- Jól vagy, Vivi?! - guggolt elém rögtön Gabesz, mire megöleltem és a vállán sírtam el magam. - Utállak! - néztem apára. - UTÁLLAK ÉRTED?!” - Vivi, ne kiabálj! Nyugodj le! - hallottam anya hangját. Levegőt kapkodva riadtam fel. Anya az ágyam szélén ült.
- Csak rosszat álmodtál - nyugtatott.
- Olyan valóságosnak tűnt - néztem rá.
- Elhiszem, de nincs semmi baj! - ölelt magához anyu. - Ne haragudj, ha felébresztettelek.
- Nem aludtam - simította meg a hajam. - Kezdj készülődni, mert negyed hét van - adott egy puszit a homlokomra és kiment a szobámból. Sóhajtva kimásztam az ágyból és öltözködni kezdtem. A hajamat felcopfoztam, majd fogtam a táskámat és lementem a konyhába. Anya kávét főzött és szendvicset csinált.
- Egyél pár falatot - tett elém egy szendvicset, amit kedvtelenül ettem. Reggeli után elköszöntem anyutól, majd elindultam a suliba. Mivel a tekintetemmel a földet néztem nekimentem valakinek. Lassan felnéztem az illetőre. Bende volt az.
- Szia - mosolygott le rám.
- Szia - köszöntem halkan.
- Még mindig rossz kedved van?
- Mondhatni - bólintottam. Bende nem mondott semmit, csak magához ölelt. Ez többet mondott minden szónál.
- Biztos, minden rendbe fog jönni! - puszilt a hajamba, majd ketten indultunk el a suliba. A suli sarkán még utoljára megöleltem, majd a fiúkhoz mentem. - Hogy van, Tami? - kérdezte Márkó. - Nézz rám és szorozd meg százzal - sóhajtottam.
- Jajj te lány! - ölelt magához Márkó.
- Egy hónapja van, ha nem keresi anyát vagy nem próbálja meg visszaszerezni, akkor válnak - suttogtam a fülébe. Nem mondott semmit, csak szorosabban ölelt magához. - Minden rendben lesz. Bízok benne! - suttogta ő is. Miután elengedett bementünk a suli épületébe. Bioszon feleltünk a múlt órai anyagból, törin a füzetbe írtunk, matekon a táblánál dolgoztunk, olaszon mondatokat fordítottunk, nyelvtanon dogát írtunk, majd mentünk tesire. Ahogy mentem a tesi öltöző felé, megláttam apát. Kalapáló szívvel mentem tovább.
- Vivien! - szólt nekem apa. Nem figyeltem rá, csak minél előbb az öltözőhöz akartam érni. - Nem hallottad, hogy szóltam?! - ragadta meg a karom apa. A hangja idegesen csengett. - Nem - vágtam rá kapásból.
- Idefigyelj, Vivien! Ne flegmázz velem, mert az apád vagyok!
- Az apám? - horkantam fel megvetően. - Az apám sose tette volna ezt anyával! Nem baszta volna el a házasságát és nem tette volna tönkre a gyerekeinek az életét! - mondtam indulatosan. Ekkor a falhoz szorított.
- Ha nem mondtad volna el az anyádnak...
- Akkor ő jött volna rá! - vágtam közbe. - Lehetsz rám dühös, de pont leszarom! Te basztad el és nem én! - néztem rá dühösen, mire ütésre emelte a kezét, de valaki hirtelen elrántotta tőlem. - Ne bántsa Vivit! - nézett apára Bende. - Neked semmi közöd ehhez, Bende!
- Abba azért lenne beleszólásom, ha a lányára akar kezet emelni!
- Miért lenne?
- Azért, mert... - kezdte Bende, de alig láthatóan megráztam a fejem, hogy ne mondja el, de nem látta. - Ő a barátnőm! - fejezte be. Azonban apa reakciója rendesen meglepett. Akkor ásta el magát Kínáig nálam, amikor kiejtette azt a mérhetetlenül nagy hazugságot a száján. - Annak ellenére a barátnőd, hogy több fiúval eljárkál?
- Mivan?! - kérdeztük egyszerre Bendével. - Ja,hogy te ezt nem tudtad?
- Vivi, ugye ez nem igaz - nézett rám reménykedve Bende. - Nem, persze, hogy nem igaz!
- Tegnap előtt, akkor kihez mentél?
- Márkóhoz! Márkó a kereszttesóm! Te meg ne keverd a szart!
- Kivel is csókolóztál még év elején?
- Bendével!
- Alacsonyabb volt nála - mondta apa. Bende értetlenül nézett ránk. Nem tudta, hogy kinek higgyen.
- Bende hinned kell nekem! - néztem rá könyörgő tekintettel. - Hiszek neked, csak... Ez most sok.
- Délután beszélünk?
- Nem tudom, a menhelyre kell menjek - mondta, majd elment. Könnyezve néztem apára. - Miért kell elbasznod az én kapcsolatomat is?! Nem bírod elviselni, hogy a lányod boldog?! - üvöltöttem rá, majd megfordultam és a kijárathoz futottam. Nem érdekelt, hogy két vagy három órát lógok, csak messze akartam lenni a sulitól. Miért akartam itt maradni?! Ha én ezt tudom inkább mentem volna a Zeneművészetibe!

-----------------------------------------------------------
Sziasztok, remélem tetszett ez a rész! Vivi és Levi mégjobban összevesztek és Levi teljesen megkattant. Vajon mi állhat a háttérben?

By: Mona❤