Megtorpantam a kapunk elött, és a lában szó szerint idegességembe a földbe gyökerezett.

- Haru, nem jössz?

- Dalton.....

- Igen?

- Segítenél kicsit?- kérdeztem halkan idegességemben.

- Miért mi a gond?

- Asszem földbe gyökerezett a lábam.....

- Tudom hogy ideges vagy de-

- Nem. Nem úgy értettem. Szó szerint gyökeret eresztettem!

- Mi?!

- Kicsit.....ideges vagyok....

Erősen átkarolt hátulról Dalton, hogy kihúzhasson a földből mint egy répát.

- Oké, lazulj el egy kicsit! Mindjárt kihúzlak 3.......2.....-

- Ti meg mégis mit csináltok?

Teljesen le fagytam Kazumi hangját meghalva, még levegőt is alig mertem venni. Suttogva Dalton megkérdezte tőlem hogy mégis miről beszél, én pedig gyorsan elmagyaráztam hogy kicsoda Kazumi, és hogy most mit kérdezez.

- Csak átölelem őt. Ez akkora nagy probléma?

- Mi ne- Hiába mentegetőzhettem volna, Dalton befogta a számat, a kezével majd a fülembe suttogott.

- Hülye vagy?! Ne térj el a tervtől! Mégis mit mondanál neki? Hallgatom a remek ötleteidet.

- . . .

- Haru? Ki ez a srác?

- Ő, csak az uncsitesóm, Európából.

- Á értem. Akkor ezért nem értem miről hadovál. Mit mondott az előbb?

- Semmi érdekeset.- megnyugodva kifújtam a maradék levegőt, majd Dalton elengedett, és kezet rázott Kazumival.

- Oké, de miért ölel át?

- Ööö......csak örül hogy láthat, mert már jó ideje nem láttuk egymást.

- Értem.....Haru....beszélhetnénk? Négy szemközt.

- Persze......Dalton elmennél egy picit....?

- És mégis hova gondoltad?

- Csak menj arrébb kérlek.

- Jó.....

Dalton arrébb ment az utcánk sarkáig. Kazumi a hátam mögött állva, mély lélegzetet vett.

- Haru.

- Igen....?

- Megfordulnál kérlek?

Teljesen bepánikoltam. Nem csak Kazumi jelenléte miatt. Szó szerint meg se bírtam mozdulni a gyökereimtől. A szívem megállt, a levegőt is kapkodtam. Tudtam hogy hazudnom kell, de valamiért nem akartam. Nem is mertem.....

- Bocsi.....de....most nem.....szeretnék.....

- Miért?

- . . . – meg se mertem szólalni.

- El kell neked mondanom valamit. Fontos lenne.

- Miért nem Nanamival vagy?

- Tessék?

- Jól hallottad....

- Az csak....azért volt mert.....

Pár percen keresztül néma csendben álltunk. Hiába vártam a válaszát. A mondatát nem merte befejezni.

- Hagyjuk.... menj el most kérlek....

- Haru....én....

- Menj!

Tudom nem kellett volna fel emelnem a hangom, de ez a nap már így is szörnyű volt, és Kazumi távolodó lépteit egyre halkabban hallottam.

- Hé....jól vagy?- aggódva tekintett rám Dalton.

- Persze.....csak....szedj ki innen....

- Oké. Hunyd le kérlek a szemed.

Értetlenül néztem Daltonra, aki egy sóhajjal behunyta szemeit, és lehajtotta a fejét.

- Csak csináld. Kérlek....

- Oké....

Becsuktam a szemeimet, és kíváncsian vártam.

- Haru. Most csak a hangomra figyelj. Vegyél egy mély levegőt. Majd ürítsed ki az elméd, és nyugodj meg.

Mély hangját követve, az összes kérését teljesítettem. Meglepően hatásos volt nekem, és gyorsan le is nyugodtam.

- Remek. Most pedig próbálj tenni egy lépést.

Nem mertem kinyitni a szememet, de megpróbáltam megtenni az első lépésem. És. Sikerült! Kinyitottam a szemeimet, és mosolyogva Daltonra néztem. Végre tudtam ugrani, sétálni, és......megtudtam volna fordulni. Elrejtettem rossz kedvemet Dalton elött, hiszen nagyobb gondunk is volt. El kell mondanom anyáéknak hogy hétvégén én nem leszek itthon. Elszántan elindultam a kapunk felé, majd kinyitva átléptem rajta.

Beléptem a házba, és azonnal megláttam anyát, és apát a konyhában. Megijedve kérdezték hogy merre jártam, hiszen későn értem haza.

- Anya. Apa. Be kell mutatnom nektek valakit.

Az ajtóhoz fordulva, beengedtem Daltont a házunkba. Apa azonnal felállt idegesen. Azt hiszem félre értettem a dolgot.

- Ő itt az egyik testvérem.

- Testvéred?- szüleim egyszerre tették fel a kérdésüket, amin én egyáltalán nem lepődtem meg.

- Kicsit átvitt értelemben. Ő itt Dalton. Az ősz megtestesítője. Olyan mint én.

- És megmondanád hogy mégis mit keres itt?-azt hiszem apa egyre idegesebb lesz.

- Tudjátok...nekem és Daltonnak....ki kell szabadítanunk a többi évszakot a fogságból.

- Tessék?! Szó se lehet róla! Nem fogom hagyni, hogy a veszélyt keresd ezzel az ismeretlen fiúval.

- De apa....

- Téma lezárva!

Nem tudtam hirtelen mit tegyek,  megláttam anya könnyes szemét, majd a kezét apa vállára téve olyat mondott, amire még én se számítottam.

- El kell engednünk Kedvesem.....

- Szivem. Ezt mégis hogy érted? Miért kéne elengednünk a veszélybe?
Anya mindenkit leültetett, hogy végre elmondhassa az igazat.

- Az igazság az, hogy mielőtt terhes lettem volna veled, az orvosok azt közölték velem, hogy soha nem lehet saját gyermekem. Folyamatosan sírtam egy tónál, az itteni erdő mélyén. Hirtelen azonban egy fénylő nő jelent meg előttem. Azt mondta elintézi hogy egy gyönyörű gyermekem szülessen. Azonban....csak 16 éves koráig tudom csak őt nevelni, mert ha betölti teljesítenie kell a feladatát. Mert ő lesz a tavasz megtestesítője. Kérdezte, hogy vállalom e ezt a nehéz mégis rövid nevelést, és azt is hogy bármi áron megvédjem a gyermekemet. Én pedig teljesen kétségbe estem attól amit az orvosok mondtak, így habozás nélkül igent mondtam.- anya a mondata végére, teljes sírásba tört ki.

Azt se tudtam mit mondjak. Anya pedig amint befejezte a sírást folytatta.

- Tegnap este is meglátogatott, azzal az üzenettel, hogy holnap minél előbb menj az erődben lévő tóhoz. Ott pedig sokáig meditálnod kell.

- És ezután mit kell tennem?

- Azt sajnos nem mondta.....

Apa sóhajtva felállt, majd fejét felém fordította.

- Haru....akkor pakolj el a táskádba amire szükséged van a kis kalandodhoz.- szomorúan küldött apa szobámba, de én előtte átöleltem apát, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Ne aggódj épségben haza térek. És egyébként is, csak holnap indulok.

Mosolyogva átölelt apát, és anyát.

- Akkor én tovább nem is zavarok. Amúgy is mennem kell pihenni, hiszen holnaptól kezdve nehéz napjaink lesznek. Te is pihend ki jól magadat, mert előfordulhat, hogy holnaptól nem nagyon fogunk aludni.

- Rendben. Vigyázz magadra.

- Meg lesz. Jó éjt.- és ezzel a mondattal kiment az ajtón Dalton.

És már akkor éreztem hogy mostantól az életem nem csak megváltozik......sőt nehezebb lesz mint azt hinném.