Miközben hűvösebben égnek a tények,
Sikoltva kacag egyre a ferdítés,
Már csak érdek van, elhalványult az akarat,
Tükörországnak pedig nő a hatalma.

Nem számít, hogy vágyadtól merre indulnál,
Mert amíg rossz a szándék, téves lesz az irány,
Válaszként erkölcsi iránytűért is hiába nyúlnál,
Ugyanoda visz, a térképet is rosszul rajzolták.

Haladás igájába vont kényszerképzetek,
Látszani miért akartok igaz életképeknek?
Mondjátok, mérgezve mi végre léteztek?
Elme felett lebegve magatokról mit képzeltek?

Sápítoztok, hogy fogy az idő,
Milyen gyorsan múlnak el a nappalok,
De nincs arcotok se hangotok,
Képernyőbe született társadalom vagytok.

Telnek a percek, osonnak az órák,
Út végén semmitől megtelik az oltár,
Mire vársz, állj fel, kérlek,
Mosolyog a lehetőség, vedd már észre!

Gyűlölőm, hogy én is a semmit teszem,
Bujdosva azok elől, akiknek szebb az élete,
Tükröm-tükröm, áruld el, mi az igazság,
Vagy illúzió az egész és minden hazugság?

Társadalom imádva utált görbe tükre,
Valójában az igazság csalfa kürtje,
A hazugság negédes hangja harsan,
Tágra zárt szemek, ez már elmondhatatlan.

Teltnek tetszik, amely a ruha alatt elfogy,
Erősnek, akin a tollpárna súlya is kifog,
Csettintés és süketté tesz a kiritkára,
Ha nem való az elhitt testképzavarnak.

Némán hízeleg a gondolatok nyelvén,
Nem láttat, csak amit magad szeretnél,
Görbít lelkesen és ha emberen nem lehet,
Kezedbe adja sörét, világot hajlítja keresztbe.