Csak figyelem csendben,
Ahogy a hajnal ruhát költ köréd,
Olyan vagy, akár a madárcsicsergés;
Kávéillattól átölelt, édes tünemény.

Hiába kelsz fel, beszédes az a sóhajtás,
Ami ajkaid közül kiszökik; inkább maradnál,
Pedig már az arcod megfesti; pillanatot keresi,
A tünékeny narancsos vörös  napsugár.

Csendben figyellek és azon merengek:
Hogyan lehet benned ennyi büszkeség,
Kócosan ébredsz, mégis angyalként libbensz,
Mindegy, hogy mennyire gyötört meg az éj.

Felhúzod a vállad, úgy nézel hátra,
Kuncognak szemeidben a csillagok,
Akaratod a meghitt csendbe suttogod:
Itt vagyok és maradok.