Volt azt hiszem más választásom,
Mégis nálad kötöttem ki,
Vonzott szemedben a természet feletti.

Magához láncolt mélyen az érzés,
Vadul az első pillanatok között,
Megcsillant mosolyodban az ördögöm.

Végül kétségem sem volt afelől,
Majd szíved lesz imádott börtönöm,
Vadóc, aki játssza a közömböst.

Még él a remény bennem,
Megszűnik, ami alatt őrlődők,
Van tovább is a színfalak mögött.

Vég nélkül az egymásba vesző pillant,
Kart karban talál a másnap hajnal,
Viselve ami kettőnket magasztal.