Jőj hát drága hátsó szándék,
Te édes, álarcot viselő ajándék,
Lépkedj velem a csillogó, bíbor avaron,
A zsúfolt, mégis lélek sem járta udvaron,
Kéz a kézben; én negédes udvarlóm,
Csókolj, ahol a végén ott a holdszivárvány,
A bőszen zúgó vízrengeteg határán,
Ne félj, hiszen itt vagyok és leszek neked,
Utolsó pillanatként éjről éjre születve,
Közel minden pillanat a miénk,
Mind a múlt dühös fájdalmából erőt merít,
Elhozod majd neki, hiszen megérdemli;
Amit mástól elmart, aközben véget érni,
Amikor a leginkább forr a vére; csont a lelkébe,
Hiszen ördög kacaja hangos csak akkor lehet,
Ha ember felett a kínzóeszköz önmaga keze,
Az egyetlen, amit másoknál is hűbben szeret;
Kendőzetlenül; a csalfa, görbe tükre.