Leszálltam a buszból, elsétáltam egy parkba, és gondolkozni kezdtem.
Mit tegyek?
Két lehetőségem van.
1. Kiverem a balhét, az ország röhögni fog rajtam, bekerülök egy pszichiátriára, miközben tele lesz velem az internet.
2. Befogom a pofám, és megpróbálom élvezni, amit Isten adott. Hisz' nem azt kívántam, hogy legyek vékony? Hát, most megkaptam. Kussolj be, Dorci, vagyis Julcsi, és élvezd az életet!
Hirtelen ez nagyon lehetetlennek tűnt.
Hiányozott anyu. Hiányzott a régi életem, pedig még csak most kóstoltam bele az újba. Lehajtott fejjel ültem a padon, amikor hangokat hallottam, és látva, hogy az új anyukám az, akit párszor láttam már az újságokban és az interneten, megpróbáltam visszatartani a sírást.
- Mi bajod van, Júlia?! - dörrent rám, majd hátradobta platinaszőke haját, megigazította a melltartópántját, aztán, mivel nem válaszoltam, újra rám förmedt: - He?
- Maga egy... - jajj, el ne áruljam magam! - Bocsi, rosszat álmodtam, és kicsit kiakadtam...
- És akkor hülyét kell magadból csinálni, bazdmeg? - kérdezte dühösen.
Épphogy nem förmedtem rá.
- Meg hát reggel megjött, és azért is...
- Drágám, nem egy éve menstruálsz, és eddig egyszer sem verted ki a balhét, pláne ekkorát!
- Jól van na - nyöszörögtem.
- Mi van ma veled? Olyan kurva furcsa vagy - nyávogta ,,anyám''.
- Semmi.
- És most büszke lehetsz magadra! - emelte fel a telefonját, majd elkezdett olvasni. - ,,Horváth Juli hatalmas balhét csinált a buszon!'' Kellett ez neked? Aztán itt egy másik oldal... ,,A tinimodell kibukott a buszon.'' Hát gratulálok! Szégyent hozol rám!
Megpróbáltam összeszedni magam.
- Bebizonyítom, hogy nincs semmi baj, oké? Nyugi. Minden rendben lesz.