Igazából fogalmam sincs, hogy miért pont ezzel indítottam el a beszélgetést. Valahogy úgy éreztem, ha ezt megérti, és nem tesz rá megjegyzéseket, akkor a többi simábban fog menni. A szavak persze nehezen jöttek a torkomba. Megint abban a hatalmas, és rideg házban találtam magam, ami egy életre megpecsételt. Ami annyi szenvedésnek adott otthont. Ha lehet egyáltalán azt a helyet otthonnak nevezni. Persze tudom, hogy nem a ház hibája, hanem az apámé. Mégsem tudok már máshogy nézni arra az épületre. És őszintén szólva örülök, hogy elégett abban a tűzvészben. Egyedül csak azt sajnálom, hogy nem vitte magával a pokolba a rengeteg emlékemet.

Nem nézek fel Perselusra a mondandóm végén. A legkevésbé sincsen most szükségem a gúnyos arckifejezésére, és a megvető hozzászólására: ,,Hihetetlen, hogy nem volt csodálatos életed. Pedig már azt hittem, nem tudod mi az a fájdalom." Biztosan valami ilyesmit mondana. Mégis-eltekintve a következményektől-jól esett elmondani valakinek. Valaki olyannak, aki nem ismer, aki még sosem találkozott velem. Valaki akiben furcsa módon első perctől fogva megbízok-még ha halálfaló is, akiket üldözök. Ő más mint a többi. Teljesen elhiszem Dumbledore szavát. Nem kételkedem benne. Az ösztöneim azt súgják, hogy kellemesen csalódni fogok benne. De mégis jobb az óvatosság.

A gúnyos megjegyzés helyett, viszont egészen mást kaptam. Őszinte, fájdalmas beszédet, ami ijesztően hasonlít az én történetemhez.

-Tudom milyen az amiről beszéltél. Bár engem nem varázslattal, hanem puszta kézzel kínzott. Egyszerűen csak részeg volt az apám minden egyes este, kivétel nélkül. Elítélte a mágiát, és engem tett felelőssé, hogy varázslónak születtem. Utálta, hogy ő csak egy mugli. Félt tőlem. Attól, hogy bántanám, mikor ő bántott engem még kisgyerekként.-szól nagyon halk hangon. Óvatosan ráemelem a pillantásomat. Megérzi a tekintetem, mert elszakítja az övét az igencsak érdekes szőnyegtől, és a szemembe néz. Az arcvonása megkeményedik, és tudom mi jön most. Visszahúzza az előbb megbontott falait.-Rajta sajnálkozz.-veti ide nekem. Halvány mosolyra húzom a számat, mire ő kérdőn néz rám.

-Nem fogok sajnálkozni. Tudom milyen borzalmas érzés, ha valakinek őszintén mesélsz az életedről, ő pedig sajnálkozik. Nem azért mesélsz, hogy sajnáltasd magad. Ahogy mondtad, mindketten ugyan azt éltük át, más-más módon. Nem azt mondtam, hogy ma este meséld el az egész életedet. Arról beszélj amiről igazából szeretnél. Ami a szívedet nyomja.-mutatok a mellkasára. Az arckifejezése megenyhül egy kicsit, a teste elernyed a fotelben.

-Akkor hát mit mondjak?-kérdezi zavarodottan.

-Amit akarsz, hogy tudjam. Én szívesen meghallgatom azt, hogy hogyan lettél bájitalmester. Szívesen meghallgatom a diákkorodat itt. Szívesen meghallgatom egy nehéz bájital elkészítési módját. Arról beszélj ami jól esik. Vagy amit már régen ki akarsz mondani. Nem kell az elejétől kezdened. Csaponghatsz is a témák között. Én itt leszek és meghallgatlak. Bármikor. Akár késő este, akár kora reggel.

-Miért vagy velem ilyen kedves? Mit tervezel?-kérdezi gyanakodva. Felsóhajtok, és leteszem az időközben kiürült teáscsészémet az asztalra.

-Mert megértem a helyzeted. És mindkettőnknek szüksége van valakire aki semmit nem tud róla. Hogy őszinte véleményt kapjunk. Nincs igazam?-kérdezem felvont szemöldökkel.

-Nem sokszor mondok ilyet, de kivételesen igazad van.-húzza el a száját. Mintha fájtak volna neki kiejteni a száján ezeket a szavakat.

-Haladunk. Már beláttad, hogy rajtad kívül másnak is lehet igaza.-mutatok rá a ritka tényre. Lesajnálóan megrázza a fejét.

-Honnan van a felettébb idegesítő humorod?-kérdezi.

-Sokat tanultam magától professzor.-mosolyodom el ravaszul. Felsóhajt.

-Szóval.-térek vissza az eredeti témához.-Szívesen ülök itt veled csendben is ha neked az jó. Mindig szükségünk van egy kis csendre.-teszem hozzá kedvesen.

-Van más dolgod is, miért velem foglalkozol?-kérdezi mint egy menekülésképpen.

-Először is minden más várhat, másodszor pedig ha ennyi elég volt mára, akkor mond meg. Ne keress menekülési utat. Ne feledd. Ami itt elhangzik az teljes titokban van, de cserébe az őszinteséget kértem. Engem nem sértesz meg, ha azt mondod mára hagyjuk abba. Vagy hogy többet nem lesz ilyen.-döntöm oldalra egy kicsit a fejem. Kíváncsian fürkészem az arcát.

-Még is különb vagy mint néhány minisztériumi dolgozó. Viszont igazad van.-mondja rövid időn belül már másodjára. Hűha.-Azt hiszem ennyi elég volt mára. Késő van, és még sokat kell javítanod. Egyedül is kitalálok maradj csak.-mondja gyorsan, és már az ajtónál is van. Én csak pislogok.-És...-fordul vissza az a nyitott ajtóból.-...ha máskor is el szeretnéd tölteni a felesleges idődet, akkor szólj.-mondja. Perselus tényleg sosem használja a köszönöm szót, mégis úgy érzem ez egyfajta köszönet tőle.

-Ha bármikor szeretnél még beszélgetni akkor tudod hol találsz.-mosolygok rá, közben egyik kezemmel a nappali felé intek. Bólint egyet, majd becsukja maga után az ajtót.

Miután Perselus elment, visszahívom a kijavításra váró dolgozatokat. Muszáj haladnom velük. A gyerekeknek értékelés kell, és a szülők misem örülnek jobban mint ha a gyerek hazamenve azt mondja, hogy jó értékelést kapott SVK-ból. Ráadásul most kell komolyan venni ennek a tárgynak az oktatását. A gyerekeknek-ne adjon Merlin-ha meg kell védeniük magukat, akkor tudják használni a varázslatokat. A dolgozatból pedig láthatom, hogy ki van lemaradva, vagy hogy mennyire értette meg a leckét. Ezért is kértem meg őket, hogy ne írassák meg mással. Ha rosszul sikerül az adott témából a dolgozatuk, akkor különórában segítek neki, és esélyt kap újraírni a dolgozatot. Örülök, hogy szót fogadtak nekem. Például Neville Longbottomnak a patrónus bűbájt még bőszen gyakorolnia kell a Priorinitióval egyetemben.

Hajnali egyre ki is javítottam mindent. Nem tagadom, néha a gondolataim egészen más irányba terelődtek el. Ezen a rövid, de őszinte beszélgetésen gondolkodtam. Örülök, hogy el tudtam érni nála változást. Talán a körülmények miatt-a kialakuló háború-nyílt meg. Talán úgy volt vele, hogy lehet ő, vagy én, vagy mind a ketten az életünket adjuk majd. Ha pedig mindketten túléljük, akkor úgysem látjuk egymást többet. Egy biztos. Amit elmond azt én sosem fogom továbbadni másnak. Tudom milyen fontos a bizalom.

Mosolyogva fekszem le, pedig pár óra múlva kelhetek is.

-------

Ma reggel pontosan öt nappal karácsony előtt vagyunk. Vagyis ma még délelőtt az első három óra meg lesz tartva azután a gyerekek hazamennek a szünetre. Aki itt marad azok a tanárokkal együtt töltik a karácsonyt. Megtudtam Minervától, hogy néhány fővel többen maradunk a kastélyban mint az elmúlt években. Például a Weasley család is itt marad. Ahogy Harry, és Hermione is. Természetesen én sem megyek el. Kivételesen nem Kingsleynél karácsonyozom, de ő biztosított, hogy eljön a bálra. Nem valami egetrengetően hatalmas bálról beszélek. Dumbledore úgy gondolta, hogy akik itt maradtak azokat a szülei kérték, hogy ne menjenek haza, mert itt biztonságban vannak, ugyanis hiába vannak ünnepek a halálfalókat ez nem hatja meg. Kedveskedés képpen, és figyelemelterelés céljából rendezzük. Csakis Roxfortosok vehetnek részt rajta, és ez esetben a Weasley család, és Kingsley. Meg persze a Rend többi tagja. Így még a védelem is nagyobb lesz. A diákoknak pedig lesz mivel foglalkozniuk.

A délelőtt eléggé zűrösen telt. Legalábbis nekem sikerült nyugodtságra bírnom a diákokat úgy-ahogy. Bemutattam az alsóbb éveseknek a patrónus bűbájt, érdekességképpen. A nagyobbak pedig ,,megküzdhettek" velem. Élvezték, és így legalább lekötöttem a figyelmüket is. Ráadásul megtapasztaltam, és felmértem az erejüket, és a gyakorlottságukat.

Délután a kastélyban maradt gyerekeket elvittük Roxmortsba. Szükségük van báli ruhára. Persze az alsóbb évesek is részt vesznek rajta. Így egy visszafogott, házak közötti barátkozós este lesz. Persze minden tanár-Dumbledoreon kívül-Roxmorts utcáit járja. Vigyázunk a diákokra.

-Van már ruhád kedvesem?-szegődik mellém Minerva.

-Nem hoztam estélyiket. Nem hittem, hogy szükségem lesz rá.-mondom miközben elhúzom a számat. A diákok többsége a Mézesfalásban van, vagy a Három Seprűben. Persze a mellékutcák ruhaárusai is tele vannak.

-Sajnos nekem igen öreges az ízlésem ezért nem tudok kölcsönadni semmit.-mondja szégyenkezve.

-Ne mondj ilyet.-dorgálom meg.-Nagyon is kifinomult az ízlésed. Ráadásul imádom a skótokat.-mosolygok rá.

-Megtisztelő ezt hallani.-teszi a szívére a kezét. Felnevetek, majd újra körbenézek.

-Ugye?-kacsintok rá.

-Menj el ruhát nézni.-hesseget el.

-Figyelnem kell a diákokra.-mentegetőzöm.

-Vagyunk itt elegen. Vegyél egy ruhát, melyben lenyűgözöd a diákokat, és utána menj fel a kastélyba. Albus megérti majd.-teszi a vállamra a kezét.

-De...-kezdenék tiltakozni.

-Semmi de. Gyerünk.-lök meg egy kicsit.

Vonakodva bár, de elindulok az első üzlet felé. A diákok köszönnek nekem, én pedig viszonzom. Elnézelődök a ruhák között, de úgy igazából egyik sem fog meg. Nem érzem azt, hogy ez az igazi. Nem szeretek bele egyikbe sem első ránézésre.

A türelmem, és a kedvem is elfogyott. Egy eldugott ruhás üzletben vagyok éppen. A bolt maga nem nagy, de mégis sok ruha van benne. Eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó üzlet amit ma meglátogatok. Utálok vásárolni ruhákat. Jobban szeretek könyvesboltba járni.

Unottan végighúzom a kezem egy sor ruhán, mikor a végén meglátok valamit. Egy ruha, mely sötétebb a többinél. Árván lóg, a sor végén. Kitűnik a többi ruha közül. Úgy vagyok vele, ha már itt vagyok akkor megéri megnéznem. Maximum innen is üres kézzel sétálok ki.

Leemelem, és tátva marad a szám. Egy sötétzöld ruhát fogok a kezemben. A szoknya részén megcsillan a fény. Bemegyek a próbafülképe, és felveszem. Egyszerűen tökéletes. Nincsen háta, és pont a fenekem fölött jelenik meg újból a csillogós, zöld anyag. Elől nem ennyire merész. Igaz, nagyobb a dekoltázsa az átlagosnál, de nem kirívó. Alig mutat valamit. Egyszerű estélyi, nem hatalmas fodros szoknyával. A testemre simul, de mégis kifinomult egy iskolai bálra. Könnyen tudok benne menni.

Visszaöltözöm a saját ruhámba, majd ezt a zöld csodát a boltos nőhöz viszem.

-Ezt szeretném kérni.-teszem le elé az asztalra. Mosolyogva rám néz.

-Remek választás. Igazán elbűvölő lesz benne. Cipőt nem kér hozzá?-kérdezi. Most ahogy így elgondolkodom, nem csak estélyi, de még magas sarkú sincs a ládámban.

-Van ehhez illő cipő?-utalok a ruha színére.

-Ez kérdés volt?-kérdezi a nő. Felnevetek, majd követem a cipők felé.

Tizenöt perccel később egy gyönyörű ruha, és egy gyönyörű pár méregzöld cipővel lépek ki az üzletből. És persze kevesebb pénzzel.

A kastély felé haladok, mikor meglátok a távolban valamit a levegőben. Gyorsan összezsugorítom a csomagomat, és a zsebembe teszem, majd kirántott pálcával előre szaladok. Először azt hiszem, hogy halálfaló van a levegőben, de ez annál sokkal rosszabb. Egy diák-név szerint Katie Bell-lebeg a levegőben kitárt karokkal, és olyan mintha hang nélkül sikoltozna. Alatta a földön egy felbontott csomag hever. Belőle kicsúszott egy nyaklánc. Biztos az okozta ezt. El van átkozva.

A barátnője Angelina, és az Aranytrió is ott van. Félreállítom őket, majd szólok a mögöttem lévő Hagridnak, hogy álljon a lányhoz közel. Egy Liberacorpusszal próbálkozom. Szerencsémre Katie süllyedni kezd. Óvatosan Hagrid karjába ,,röptetem" a mostanra eszméletlen lányt.

-Vidd fel a gyengélkedőre. Félek a Szent Mungóba kell szállítani.-utasítom Hagridnak.

-Azonnal.-indul meg nyomában Angelina.

-Maga maradjon Miss Johnson. Maguk is velem jönnek.-nézek a hármasra.

Csendben megyünk fel Minerva irodájába. Szerencsénkre senki más nem látta az estet. Így Katienek nyugta lehet, és nem indulnak pletykák a távollétében. Ugyanis holtbiztos vagyok abban, hogy őt Poppy nem fogja tudni rendesen ellátni, ezért kell elküldeni a Szent Mungóba. Hiszen mindenkinek az az érdeke, hogy felépüljön.

-Mi történt?-kérdezi Minerva, mikor megjelenünk az ajtajában. Mielőtt bármit is szólhatnék beterel minket a terembe. Én megállok oldalt, mivel nem láttam teljesen a történteket, de azt biztosan állíthatom, hogy a négy közül egyik gyereknek sincs köze a történtekhez. Valaki vagy nagyon rossz viccet sütött el, vagy szándékosan tette.

Angelina elmesélte a történteket, majd a három jóbarátot is meghallgattuk. Angelinát elengedte Minerva, de a másik három Griffendéles maradt. Angelina szinte sokkot kapott, ezért elküldtük Poppyhoz. Mint mi, ő is aggódik a barátnőjéért. Szinte éreztem azt a töménytelen fekete mágiát ami a nyakláncból jött. Még egy erős felnőttet is könnyen legyengít, nemhogy egy diákot. Nem szeretném ezt mondani, de perceken múlhat az élete. Nem is tudom mi lett volna, ha egyedül van. Valószínűleg belehalt volna az őt ért fekete mágiába.

-Miért van az, hogy maguk mindig ott vannak ahol történik valami?-kérdezi fáradtan sóhajtva Minerva. Elmosolyodom, de nem a helyzeten, hanem a kérdésen. Ami amúgy teljesen jogos. Szerencsétlenek mindig a dolgok kellős közepére keverednek. Ráadásul holnap este lesz a karácsonyi bál. Direkt nem karácsony estéjén. Reméljük addig híreket kapunk Katie állapotáról, és egy fokkal nyugodtabban élvezhetjük a mulatságot.

-Higgye el professzor, és is ezt kérdezem magunktól már hat éve.-mered a semmibe Ron. A másik kettő egyetértően bólogat.

-Mi legyen?-fordulok Minerva felé.

-Maguk elmehetnek.-küldené el Harryéket, de én megállítom.

-Szerintem nyugodtan maradhatnak. Ne feledjük, hogy igaz idővel, de a Bölcsek kövére is rájöttek.-húzom elégedett mosolyra a számat.

-Nem bánom.-mondja kelletlenül Minerva.

-Köszönjük professzor.-mondja nekem Harry.

-Nem tesz semmit.-legyintek.-Szóval mit csináljunk? Maradjon a bál, mondjuk el a diákoknak? A szülőket mindenképpen értesítenünk kell.

-Szerintünk Malfoy volt.-szól közbe Harry.

-Harry.-rántja meg a karját Hermione. Mindketten felé fordulunk Minervával, és kérdőn nézünk rá.

-Parancsol Potter?-kérdezi Minerva, mint aki nem hallotta jól az előbbit.

-Van bizonyítékuk?-nézek rájuk felváltva.

Tudom-persze, hogy tudom-,hogy Malfoy tette. Mégsem mondhatom el nekik. Azon kívül okos fiatalok, idővel maguk is rájönnek a teljes igazságra. Azt hiszik, hogy csak ők mozgatják a szálakat, de nem. Sokkal többen mint azt gondolják.

-Nincs de...-kezd magyarázkodni Ron, de leintem.

-Szóval.-fordulok vissza Minerva felé.-Mit tegyünk?

-Szólok Albusnak, ő majd értesíti a szülőket. Miss Bell már a Szent Mungóban fekszik. Egyenlőre viszont nem szólunk a diákoknak.-jelenti ki. Egyetértően bólintok.

-Kérem maguk se szóljanak. Nem szükséges Miss Bellnek, hogy amíg ő távol van, a háta mögött beszéljék ki a diákok. Remélem megértik.-nézek a három diákra.

-Természetesen. Köszönjük.-bólint Hermione.

-Megyek is.-hagyja el a termét Minerva.

Négyen maradtunk.

-Ugye hisz nekünk? Elhiszi, hogy Malfoy tette?-támad le egyből Ron.

-Ronald! Igaza van a professzornak. Nincs bizonyítékunk.-szólja le Hermione.

-Akkor szerzünk.-jelenti ki Harry. Hermione a fejével felém biccent, mire Harry észbe kap.-Úgy értem...

-Hagyd csak.-szólok közbe.-Nem hallottam semmit.-mosolyodom el.-Viszont arra kérlek titeket, hogy bármit is akartok csinálni vigyázzatok magatokra. A gonosz mindenhol ott van. Ki tudja, hogy bejutott e már a Roxfort falai közé.-intem őket óva a veszélytől, pedig tudom hogy egyből belemennek a közepébe.