Megfogadtam, hogy ugyan olyan modorú leszek ezzel a nővel, mint bárki mással aki a kastélyban lakik. Mégis, mikor meghallottam, hogy egy csapat halálfaló miatt hívta Kingsley, akkor kötelességemnek éreztem hogy figyelmeztessem. Nem bízok a képességeiben, és ha annyira fontos Caramelnek, akkor valamit nem mondhatott el magáról, és ki akarom deríteni. Tehát nem lenne jó, ha esetleg otthagyná a pálcáját. Persze tudatában vagyok annak, hogy Albus sokkal többet tud a háttérben zajló eseményekről, mint amennyit készségesen elárul.

Átveszem Anderson Potterrel való óráját. Mint harmadikban, mikor Lupin barátunk ,,gyengélkedett". Persze csöppet sem akarok több időt az Aranytrió társaságában tölteni, mindössze kíváncsi vagyok, hogy ők tudnak-e valamit Andersonról. Ha kritizálom a professzor asszonyt, akkor talán elejtenek érdekes információkat. Miss Grangeren kívül a másik kettő tökkelütött hamar dühbe jön, és kinyílik a szájuk.

Sajnos nem jártam szerencsével. Persze cáfolták az állításaimat, és az eddigi legjobb SVK tanáruknak tartják, Lupin mellett. Nem sikerült elérnem amit akartam. Nem tagadom, elmentem egyszer a szobája előtt, és megpróbáltam bejutni, de meglepetésemre igen erős a felállított védelem. Mit rejtegethet odabent vajon? Ilyen erős bűbájt csak régen láttam. Hasonlót jómagam nem alkalmazok, mert félő, hogy én magam sem tudnám kinyitni.

Vacsorára sem érkezett meg Anderson. Minerva, és Albus idegesek ahogy látom. Valami itt egyre jobban bűzlik, és bizton állíthatom, hogy az nem Hagrid. Potterék távol ülnek a társaiktól, és a tanári asztal felé pillantgatva suttognak egymásnak. Albus beavatta volna őket? De miért? Annyi itt a megválaszolatlan kérdés.

Sok időm nincsen elveszni a gondolataim tengerében, mert megrándulok a hirtelen ért fájdalomtól. Annyiszor tapasztaltam már, de sosem fogom tudni megszokni. Olyan mintha minden eltelt idővel egyre rosszabb lenne. A bal alkaromon lévő Sötét Jegy egyre jobban sajog. Felállok a székemből, félbehagyva a vacsorámat. Albus a zajra felkapja a fejét, és kérdőn néz rám. Én csak alig láthatóan megmozdítom a bal alkaromat. Azonnal tudja, hogy fontos ügyről van szó. Biccent egyet, és utamra bocsát.

Fogalmam sincs, hogy a Nagyúr mit akarhat ilyen késői órában. Mugli idő szerint még csak nyolc óra van, de a varázslók ebben az időben már igen csak fáradtak az egész napos kemény munka után. A mágia kimeríti az erőnket, főleg ha sokszor alkalmazzuk egy nap. Általában szerda este, és vasárnap este hatkor szokta összehíni a követőit. Ha nem olyan fontos ügyről van szó, akkor csakis szerdán kell megjelennünk. Ma viszont egy igen zűrös hétfői nap van. Idegesen indulok el, tudva hogy lehet órákig el leszek, és utána még egyből Albushoz kell mennem, megmutatni az emlékeimet. Így csak holnap tudhatom meg, hogy Anderson túlélte e ezt az öngyilkos küldetést, vagy valamelyik minisztériumi kegyenc megmentette a drága talárját.

Leviharzok a lakosztályomba az utazó taláromért. A gondolataimat gondosan elzárom, és keresgélek az emlékeim között, melyeket megmutathatok a Nagyúrnak. Albus elmondta a híreket, melyeket nyugodtan közölhetek vele, de el kell tüntetnem az emlék elején lévő beszélgetésünket. Így is, ha nem talál számára hasznos információt, akkor megkapom a büntetésemet. Kiviharzok a kastélyból, és mint ahogy reggel Anderson én is dehopponálok a vadkanos kapun kívülről. A sötétség csak pár másodpercig tart, mert utána egyből feltűnik a hatalmas Malfoy birtok. A Nagyúr büntetés képpen itt alakította ki a főhadi szállását. Nem sajnálom Lucius barátomat. Ő hibázott a minisztériumban, viselje a következményét.

A birtok feketeségbe burkolózik. A kapu előtt két halálfaló áll. Paul Gregg, és Thomas Jones. Kegyetlen gyilkosok, akár csak a többi bent tartózkodó. Felmentem magamat e bűnös jelzőtől, mert sosem öltem ártatlan embert. Halálfaló annak idején, és szükség esetén megöltem, de nem a halálos átokkal. Ha azt használnám, akkor olyan lennék mint ők. Régen erre vágytam, de mikor megláttam őket muglikat gyilkolni, akkor megfogadtam, hogy még ha kényszerítenek is, nem fogom ezt az átkot használni.

-Perselus.-engednek be vonakodva. Sokan megkérdőjelezik a Nagyúr felé irányuló hűségemet. Egy ideig kétely, és bűntudat nélkül szolgáltam, később valami miatt fordulóponthoz értem. Akkor döntöttem úgy, hogy Albusnak fogok segíteni. Mai napig tartom az álcámat, miszerint a Nagyúr egyik szolgája vagyok. Holott ez cseppet sem igaz, mert nincs az a Merlin, hogy én a kelleténél több percig viseljem el a jelenlétét.

Felkaptatok a lépcsőn, csak a tetején állok meg. Halálfalók hemzsegnek a ház ezen előcsarnokában. Tudom, hogy a hatalmas, fekete, kétszárnyú ajtó mögött a Nagyúr fog rám várni. Lucius, Bella, és Greyback sincs itt, ezért gondolom, hogy már csak rám várhatnak. És ki vagyok én, hogy megvárassam a sátánt? A gondolataimat elzárom mélyre, úgy lépek be az ajtón.

-Perselus, már vártunk.-mondja kedélyesen a Nagyúr. Hangjától megborzong az ember, és az évek alatt egyre jobban meghallatszik a párszaszó a hangján. Rekedtes, és sziszegős hatású a beszéde. Félelmet kelt az emberekben, és tiszteletet. Nem ostoba, tudja jól, hogy néhányan csak félelemből lettek a hívei, mint az a gyáva Féregfark.

A terem ugyan olyan ürességet áraszt, és nem adja vissza a Malfoy család tekintélyét. A halálfalók lelakták, és Luciusnak nincsen pénze felújítani a kúriát. Ezért hát szívesen jelentkezik mugli vadászatra, így legalább el tudja venni a pénzüket, amit majd bevált galleonra az Abszol úton. Szánalmas módszer. Annyira elítéli a muglikat, de ő sem viselkedik másként, mint egy közönséges rabló. Régen még a barátomnak mondtam, ma már nem tudom ki ez az ember. Annyira hűséget akar tanúsítani, hogy teljesen elveszti a józan eszét, ítélőképességét.

-Nagyúr.-foglalok helyet az egyik mellette eső széken.

-Pompás. Kezdhetjük.-néz végig a társaságon.

Magamban gúnyosan mosolygok a feszült arcú halálfalókon. Egyértelmű, hogy csak a félelem tartja itt őket, mivel mi másért nem mennének el az első adandó alkalomkor? A Nagyúr ugyan is kedve szerint éli ki rajtuk erőszakos vágyait. Aki csökönyössége miatt egy apró hibát is elkövet, annak jobb ha saját pálcájával végez magával, minthogy napokon, heteken át sínylődjön a pincében.

-Azért hívtalak össze benneteket, mert nemrég egy csapat halálfaló megölt egy mugli családot.-nevet fel kegyetlenül. Hamis mosolyra húzom a számat. A hír engem nem tölt el örömmel mint a többieket. Csak egy kérdésem van. Anderson sikoltozik a pincében, vagy megúszta?-Valahonnan a minisztérium mégis tudomást szerzett a szórakozásról, és kiküldtek a városba két aurort. Hogy lehet az, hogy egy ribanc, meg egy semmirekellő férfi megölt négyet az ott lévő öt követőm közül?-kérdezi halk hangon, mégis a hangja visszhangot ver a teremben. A csend még feszültebb lesz, és senki nem mer megszólalni. Ha jól veszem ki, akkor Brown menekült meg élve. Az arcát vágások borítják, és fekete talárja helyenként el van szakadva. Szemernyit sem tudom sajnálni.

-Túl erősek voltak Nagyúr. Főleg a nő. Eddig még sosem láttuk.-magyarázkodik megbicsakló hangon Brown. Fél a Nagyúr haragjától. Nem. Egyáltalán nem a halott emberei zavarják a Nagyurat. Az sérti a büszkeségét, hogy öt emberből négyet megöltek, úgy hogy ketten voltak. Nem titkolom el, hogy az emlegetett nő felkeltette az érdeklődésemet.

-Perselus.-fordul hozzám a Nagyúr. Bármit is akar, ha nem teljesítem a kérését, akkor én fogom megbánni Brown helyett, bár mérget merek keverni, hogy a gyűlés után őt is előveszi a Nagyúr.-Tudsz valamit erről a nőről?-nem kell legilimentornak lenni, hogy kitaláljam ezt kérdezi.

-Semmit Nagyúr.-felelem csendesen, és gyorsan folytatom, még mielőtt megkínozna.-A Rend nem emlegetett új tagot, és szó sem volt semmilyen nőről egy gyűlésen sem. Dumbledore sem beszélt nekem semmiről. Biztosíthatlak, hogy a Dumbledore felé mutatott hamis hűségemben nem tudsz kételkedni.-hajtom le a fejem egy kicsit.

-Jól van Perselus, nem csalódtam benned. Biztos keres már az a vénember, menj utadra. Ha valamit megtudsz azonnal jelentsd.-küld el. Én mégis ellenkezni merek.

-Köszönöm Nagyúr, és úgy lesz. Had kérjek maradást, mert szerétném ha mihamarabb megoldást találnánk.-kérdem alázatosan. Gyűlölöm, hogy két olyan embert szolgálok akiket teljes szívemből utálok. A Nagyúr elvett tőlem mindent tizenhat évvel ezelőtt, Dumbledore pedig minden nap felemlegeti a hibámat, hogy tudjam hol a helyem. Mindketten nagy hatalmúak, de egyikük sem érdemli meg a szolgálatomat, még ha az egyik hamis is. Az életemmel játszom, és szeretnék már megpihenni. Én is szenvedtem az évek alatt, mint ők is. Abban viszont igazuk van, még ha nem is mondják ki, hogy én választottam ezt az életet.

-Maradj hát.-egyezik bele. Hálálkodva bólintok.

-Hogy kémkedhess Dumbledornak?-kérdezi Brown csípősen. Csak egy lesújtó pillantással méltatom.

-Tán kételkedsz Perselus szavában Brown?-sziszegi a Nagyúr.

Mindenki feszülten ül a helyén, és csendbe burkolózik.

-Tanulhatnál tőle, mert ő a hasznunkra válik, míg te csak menekülni tudsz. Szerencsétlenség, hogy még életben vagy.-vigyorodik el, majd felemeli a pálcáját.-Avada Kedavra!-mutat Brownra.

Az átok közvetlenül előttem süvít el, és érzem a rettenetes auráját. Megcsap a halál szele. Másodpercekkel később telibe találja Brown mellkasát, aki fennakadt szemekkel hanyatlik az asztalra.

-Van még valaki aki megkérdőjelezi Perselus hűségét?-fordul körbe felállva. Senki sem szól egy szót sem, még csak a Nagyúrra sem néznek.-Helyes. Tüntessétek el innen.

Más esetben még hízelgő is lenne, hogy képes kiállni értem, és megbecsül, de már évek óta nem vágyom a dicséretére, és a védelmére, főleg ha az áldozatot von maga után. Nem sajnálom Brown-t mert megérdemelte, miután boldogan végzett egy egész mugli családdal. Mégis, nehezen viselem el azt a halált, amihez valamilyen úton-módon közöm van.

-Figyeljétek a nőt, és tudjatok meg róla mindent.-sziszegi. Mindenki bólint, de még mindig nem szólnak egy szót sem. Úgy érzem, hogy a saját, és mások védelmében szólnom kell.

-Nagyúr.-szólítom meg. Rám villantja vörös szemét.-A nő a Roxfortban dolgozik.-mondom ki.Érdeklődést vélek felfedezni az arcán.-Dumbledore vette fel Sötét Varázslatok Kivédése tanárnak.

-Akkor hát Perselus az lesz a megtisztelő feladatot, hogy tartsd figyelemmel a nőt. Csak akkor szólj róla, ha valami fontosat tudtál meg.-mondja fenyegetően.

-Úgy lesz Nagyúr.-hajtok fejet megint. Megalázónak érzem ezt az alsóbbrendűséget.

-Féregfark hallgattasd el a foglyot!-kiálltja a Nagyúr. Tehát Anderson megúszta. Legalább figyelemmel kísérhetem. Így is van mit megtudni róla, úgy érzem. Főleg a mostani bravúrja után.-Mehettek.-küld el minket.

Felállok, meghajolok, majd gyors léptekkel elhagyom a kúriát. Elengedem a fülem mellett Narcissa szólongatását. A Nagyúr már így is megtudta, hogy letettem a megszeghetetlen esküt, és nem örült neki. Megparancsolta Bellának, hogy oldozzon fel alóla. Elutasítottam a nagylelkű ajánlatát, kimutatva a korlátok nélküli hűségemet, és azért is mert úgy is nekem kell végeznem Albussal. Megszabadítom a fájdalomtól, amit az átok ad neki, ami úgy is elvinné rövid időn belül. Egyedül azt fogom sajnálni, miután megöltem, hogy akiknek kicsit is számítottam áruló gyilkosként fognak rám tekinteni. Mert legyek ellenszenves bármilyen mennyiségben, van aki az évek alatt sem mondott le rólam. Ilyen például a skót mintás sapkájában bohóckodó Minerva, vagy Hooc, esetleg Poppy. Talán még egy igazán apró részben Albus is. De most, ha a halálára gondolok, akkor csak a megkönnyebbülést látom. Ki tudja, lehet ez változni fog mire odaérünk.

Amint kilépek a birtokról, sarkon is fordulok. A vadkanos kapu előtt termek, és be is lépek rajta. A kaput bezárom, és elindulok a kastély felé. Szívesen megállnék egy kicsit, mert olyan nyugodt itt minden. Mintha megállt volna az idő. A tó vize sima, és tükröződik rajta a Hold képe. A fűszálakat megvilágítja a holdfény, ezzel ezüstbe vonva őket. A kastélyban csak pár lámpa ég, az is az alsó szinteken. Így hát a holdfénybe, és sötétségbe vont kastély, a néhány sárgán világító ablakkal együtt magasodik az ember fölé, félelmet, és tekintélyt sugározva. Ez a hely volt mindig is az otthonom, és bár nem szeretek tanítani, és utálom a gyerekeket, még is itt lelek otthonra mindig. A saját lakosztályom biztonságában, és újra diáknak érzem magam.

Belépek a csendes kastélyba, és végigvágtatok a folyosókon, egészen az Albus irodáját örző kőszörnyig.

-Csokibéka.-mondom halkan. Kétlem, hogy diákok lennének ott ahol én is vagyok, főleg jóval a takarodó ideje után, de nem kockáztatok. Albus irodája túl sok mindent látott, és túl sok mindent őriz. Megütheti a bokáját aki meghívás nélkül lép be ide, és mi is. Így hát jobb az elővigyázatosság.

A kőszörny engedelmesen félre ugrik, és pedig ráállok a felfelé vivő csigalépcsőre. A faajtó előtt állva eszembe sem jut kopogni. Tudom, hogy Albus fent van, és rám vár, én pedig minél hamarabb túl akarok esni ezen, hogy végre ledőlhessek pihenni egy kicsit.

Viszont amikor benyitok, meglepődök. Egy újabb meglepődés már sok egy napra főleg úgy, hogy sosem lepődök meg. De úgy látszik, hogy van aki képes meglepetést okozni. Ugyanis amikor berontok, Albus, és a vele szemben ülő Anderson meglepetten pillant rám. A nő talárja koszos, helyenként szakadt. Az arcán alvadt vér van. Gondolom nem adta magát harc nélkül, és ahogy látom nyert is. Ha a hír ilyen hamar eljutott a Nagyúrhoz, akkor hol volt eddig, mikor reggel ment el? Miért pont most jött ide Albushoz? Nem is volt ideje rendbe szednie magát? És a legfontosabb kérdés. Ugye nem kell végighallgatnom? Fáradt vagyok, és holnap tanítási nap lesz.

Viszont legyek bármennyire is fáradt, ez a nő megint felkeltette a kíváncsiságomat. Ki ő, és mire képes, ha szinte egymaga elbánt öt halálfalóval?