Az első itt töltött hetem hamar tovaszállt. Sok dolgom volt, ezért a napok összefolytak.

Először is be kellett rendezkednem. A szobámnak visszafogott bézs, és bronz színe van. A bútorok fából készültek. Sötétbarna színűek, ahogy a parketta is. Tökéletes kontrasztban van a szobával. A nappaliban nagy a hely, a könyveimet van hova pakolnom, és be tudtam még tenni az ablak elé egy íróasztalt. Így nem csak a teremben tudok dolgozni, hanem itt is. Kettő ajtó van az íróasztal két oldalán. Tölgyfából készültek, és világosabbak mint a bútorok. Mégsem ütnek el annyira az összképtől.

A bal oldali ajtó a fürdőé. Öt lépcsőfok vezet fel. A fürdőt a kávé színei uralják. Világos, és hatalmas. Van benne egy zuhanyzó, és egy sarokkád is. A mosdókagylóra felfér a fogkefém, a hajkefém, egy pohár, és szappan is. Fölötte van egy tükör is. Mellette helyezkedik el egy két, vékony részből álló szekrény. Az egyik részében törülközők, tusfürdők, samponok, és egyéb tisztasági dolgok vannak. A másikban van néhány darab mugli smink, és ecset is. Emellett arclemosó, vattapamacsok, és néhány arcmaszk. Sosem szerettem nagyon kifesteni magam. Csak éppen amennyire szükség volt. A hivatalosabb megjelenéseknél. A hajamat is vagy lófarokba, vagy kiengedve hordom. Esetleg néha feltűzök egy tincset, vagy lazán befonom. Nem szeretek sokat elbíbelődni a kinézetemmel.

A másik ajtó a hálóba vezet. Van benne egy hatalmas ablak, mely előtt van egy kis dívány. Ide leülhetek, és órákig kémlelhetem a Roxfort udvarát, és a Fekete tavat. Naplementénél, mikor a horizontot fényesen látom, úgy érzem, hogy ez a tó egészen a végtelenségbe nyúlik. Van egy nagy gardróbom, amibe a ruháim bőven beleférnek. Egy francia ágyam van. Igazán kényelmes. Mellette egy kisebb éjjeliszekrény foglal helyet.

Nagyjából ennyi, mégis sokkalta otthonosabb mint a minisztériumi lakosztályom. Nem érzem azt, hogy be vagyok börtönözve. Szabadon járhatom a folyosókat, és társaságban lehetek végre. A minisztériumban csak edzés, étkezés, és fontosabb megbeszéléseknél hagyhattam el a szobám. És persze azoknál az akcióknál ahova én kellettem, mert a helyzet igen elfajult. Csakis hajnalban járhattam a minisztérium folyosóit, de mire az első dolgozó ember megérkezett, nekem el kellett tűnnöm. Sokáig nem tudtam, hogy miért tartanak ennyire titokban. Később viszont mindent megértettem.

Az első napokban még csak ismerkedem a diákokkal. Mégis kértem tőlük, két tekercs fogalmazást-persze ez alól az első évesek kivétel-hogy írják le eddig mit tanultak, és hogy mire emlékeznek. Így nekem is könnyebb lesz belerázódnom, és átismételhetjük a homályosabb részeket. Umbridge professzor sosem engedte a gyakorlati feladatot. Ezért hát átvettük a hárító, és támadó átkokat. Mint például a Capitulatus, vagy a Reducto. Persze tudok Dumbledore Seregéről. Lehet, hogy nem volt erényes dolog a minisztériummal szemben, de megdicsértem a tagokat.

Kellett sok osztály dolgozatát javítanom, emellett memorizáltam a neveket is. Örömmel vettem észre, hogy nem viselkednek feszülten az órán, hanem tudnak felszabadultak is lenni. Persze a fegyelem, és a rend megvan, de nyugodtan kérdezhetnek, és én inkább amellett vagyok, hogy érezzék jól magukat az órán. Mert minél emlékezetesebb egy óra, annál tovább fogják megjegyezni. Ha ehhez az kell, hogy néha meséljek személyes tapasztalatokat, akkor lelkem rajta. Okosak az itt tanuló gyerekek, és tudják értékelni ezeket a kedvességeket.

Harry, Ron, és Hermione sokszor kérdezgetnek a szünetben. Legtöbbször a mostani helyzet foglalkoztatja őket. Kíváncsiak, hogy hol csaptak le újra a halálfalók, és hogy mit tudunk Voldemort helyzetéről, tervéről. Ha olyan a helyzet, akkor megosztom velük a szerzett információim, de kényesen ügyelek arra, hogy mások ne tudjanak róla. Erre őket is megkértem, és bele is egyeztek, hogy hallgatnak.

Naponta kapom Kingsleytől a leveleket, melyben tájékoztatnak a helyzetről. Néhány igencsak különleges alkalomkor maga a miniszterelnök úr is ír nekem. Persze, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb emberét. Lehet, hogy szükség lesz még rám, így az év elején. A halálfalók újabb zavargásokba kezdtek. Ha a társaim nem tudják őket leállítani, akkor rám lesz szükség. És persze néhány hétvégi napon be kell mennem a minisztériumba. Elbeszélgetésre, vagy az auror tanoncok képzésére. Mordont még csak egyszer sikerült legyőznöm, de már most példaképnek tartanak a tanoncok. A saját bőrükön tanulták meg, hogy ne kezdjenek ki velem, és jobb ha befogják a szájukat.

Tehát az első hét hamar elment. Perselus az idegeimre ment, de összességében jól kezeltem a helyzetet. Nagyon idegesíti, hogy valamiről nem tud. Ha érdemesnek találom az életem történetére, akkor megosztom vele, de ha nem, akkor a sírba viszem a titkom. Ha nem lenne ennyire idegesítő, és kíváncsi akkor akár barátok is lehetnénk. Legalábbis elkezdhetném kiépíteni felé a bizalmat. De makacs, és türelmetlen. Egyszer ez fogja a vesztét okozni.

Ma is egy ugyanolyan reggelre ébredtem. A Nap sugarai betörtek a függöny résein, és fényt hoztak a szobámba. Még viszonylag meleg az időjárás, pedig szeptember második hete van. Itt a skót földön általában ilyenkor már hűvösebb az időjárás. Felvettem a taláromat, és elindultam a Nagyterembe reggelizni. A kastély még csak most ébredezik. A fáklyák fénye kialudt, mert a besütő Nap kellően megvilágítja a folyosókat. A szél belekap kiengedett hajamba. Az idő kellemes. A festmények még nagyban szuszognak, de nemsokára felkelnek az első óra kezdetére. Néhány korán kelő diák lézeng csak kastély szerte. Egyesek még tanulnak reggel, vagy mindenképpen elsők akarnak lenni, esetleg el szeretnének kerülni valakit. Mindegy is.

Én még betértem a termembe, és egy kicsit rendet raktam. Átalakítottuk a termet, a hátráltató ártás miatt. Annyira fáradt voltam, hogy a visszarendezést reggelre hagytam. Így hát egy kis időbe telt, mire félálomban visszakapta a tanterem eredeti formáját. Persze pálcát használtam, de nem mondom hogy reggel annyira éber vagyok, hogy ne üssem bele az egyik lebegő asztalt a falba. A fal persze berepedt, ezért egy gyors Reparoval megjavítottam. Így egy kicsivel tovább tartott mint gondoltam.

Viszont azonnal kávéra van szükségem, ezért nem is vesztegetem az időm. Lezárom az ajtót, és elindulok a Nagyterembe. Most már egyre több diák van a folyosókon. Amint beléptem a Nagyterembe, megcsapott az ételek mennyei illata. Köszöntem a diákoknak, akik mellett elhaladtam, beleértve a griffendél asztalánál ülő Arany triót is. A tanárok szinte mind az asztalnál ültek. Bimba professzor, és Madame Hooch hiányzik csak. Gondolom nemsokára ők is lejönnek hozzánk reggelizni. Mosolyogva helyet foglalok Perselus és Minerva mellett.

Töltök magamnak egy bögre gőzölgő kávét, rakok bele cukrot, és megiszom az éltető fekete nedűt. Lassan kortyolom, és máris érzem a hatását. Sokkal élénkebb leszek, de még mindig nem vagyok itt teljesen. Az álmomon gondolkodok. Ugyan azon az álmon amit már huszonkét éve folyamatosan álmodok, és aminek a végén mindig felriadok.

Újra kisgyerek vagyok. Fekete ruha van rajtam, és egy apró balerina cipő. Az ágyamban fekszem, és a fejem búbjáig felhúztam a takarómat. Elmenekültem a szüleim veszekedése elől. Már megint rajtam vitáznak. Aztán...A hangok egyszer csak elhalnak. Kíváncsian fülelek, és lejjebb hajtom a takarót. Majd...Hallom ahogy az apám kimond egy átkot. Aztán hallom anyám velőtrázó sikolyát. Megcsap a halál szele, én pedig hangosan felsírok. Négy éves voltam ekkor, de mindenre tisztán emlékszem. Az a hely többet nem volt az otthonom.

Egy bagoly hangja ránt vissza a valóságba. Nem tudtam, hogy hétfőn is járnak baglyok. Mint mindenki a teremben, én is kíváncsian nézem. Aztán észreveszem, a bagoly lábán azt a jellegzetes világos foltot. Ez Kingsley baglya, ami csakis hozzám jöhetett. És igazam is lett, mert másodpercekkel később leszáll elém. Leoldom a lábára rögzített levelet, és adok neki pár falatot a tányéromról. Van aki még mindig kíváncsian pislog felém, de nem nagyon foglalkoznak már a dologgal. Minerva, Albus, és a mellettem ülő Perselus viszont kérdőn néz rám. Az első kettő tudja, hogy kitől jött a levél, a harmadik meg egyszerűen szereti mindenbe beleütni azt a görbe orrát.

-Kingsley?-kérdezi Minerva.

-Igen. Különös. Ilyen tájban sosem küld baglyot.-gondolkodok el.

-Miért ír magának egyáltalán levelet Kingsley?-kérdezi Perselus gúnyosan. Csak megvetően rápillantok.

-Először is az nem tartozik magára, másodszor pedig ebbe ne üsse bele az orrát. Bár el tudom képzelni, milyen ha a nagy Perselus Piton valamiről nem tud.-mosolygok rá kedélyesen. Összepréseli az ajkait, a tekintete a szokásosnál is jobban elsötétül. A kezét a pálcájára csúsztatja.-Meg ne átkozzon csak azért mert valaki megmondja a szembetűnőt.-biccentek a kezére, mellyel a pálcáját szorongatja.

-Honnan látja?-kérdezi összehúzott szemöldökkel.

-Előbb tudtam, hogy a mondandóm után egyből a pálcájához nyúl, mint maga.-nézek rá lesajnálóan.

-Egyáltalán nem ismer engem.-próbál visszavágni, de be kell látnia hogy most alul marad. Mondtam. Ha ő így akkor én miért legyek kedvesebb? Úgy bánok vele ahogy ő is velem. Ha hajlandó változást mutatni, akkor tőlem is látni fog. De addig nem.

-Ebben igaza van. De maga sem ismer engem.-ezzel elfordultam Minerva felé, és lezártnak tekintem a beszélgetést.

Felbontom a levelet, és elolvasom Kingsley írását. Egy perccel később, riadtan az igazgatóra nézek.

-Tán gond van kedvesem?-kérdezi vidáman nézve engem félhold alakú szemüvege mögül.

-Kingsleynek szüksége van rám. Muszáj elmennem. Sajnálom Dumbledore professzor.-nézek rá megbánóan.

Persze ő is tudja, hogy mekkora szüksége van rám a minisztériumnak. Az volt a megállapodás, hogy itt tanítok, és vigyázok a diákokra, de ha kellek akkor valaki helyettesít az órákon. Egyszerűen más kötelességem is van. És most tényleg vészhelyzet van.

-Menj akkor mihelyst.-komolyodik el.-De megtudhatnám, hogy miért van rád szüksége?-kérdezi kíváncsian. Beletörődően felsóhajtok. Nincs idő felmenni az irodájába. Így hát a hallgatózó Perselus is hallani fogja. Viszont úgy sem fog tudni mit kezdeni ezzel az információval.

-Megöltek a halálfalók egy teljes mugli családot. És nagy valószínűséggel még mindig a környéken vannak. Az egyik kémünk jelentette. Vagy öten vannak. Ezzel a többiek nem bírnak el csak én. És a társam Adriann.-hadarom el gyorsan. Minél hamarabb a tetthelyen szeretnék lenni.

-Hogy van Adrienn barátunk?-kérdezi kedvesen Minerva.

-Válaszolok ha visszajöttem esküszöm, de most sietnem kell.-mentegetőzöm. Megértően bólintanak, és sok sikert kívánnak. Perselus már eltűnt az asztaltól, mire én felálltam.

A szobámba sietek, és átöltözöm. Felveszem a terepre való ruhámat. Egyszerű, a mugli divatnak megfelel, és könnyen tudok benne mozogni. A halálfalóknak fel sem fog tűnni, hogy boszorkány vagyok. Adriannel könnyen eljátszuk, hogy párkapcsolatban élünk. A fontos az, hogy ne tudják folytatni a terrorizálást. A legjobb az, ha a wizengamot elé visszük őket, de ha meghalnak azt elnézik nekünk. Nem használjuk a három főbenjáró átkot. Megengedett csakis nekem és Adriannek, de nem fogjuk alkalmazni. Nem leszünk olyanok mint ők. Mégsem fognak hiányozni senkinek a halott halálfalók, főleg nem Voldemortnak. Már így is túl sokan állnak mellé, néhány embere elvesztése még nem dühíti fel. Már bárhol lehetnek emberei. A halálfalók megsokszorodtak, és nem félnek mutatkozni a muglik világában. Viszont ha a muglik felfedezik a városuk alatt rejtőző varázsló társadalmat, akkor háborút fognak ellenünk indítani. Sokan meghalnának. Ezt nem engedhetjük.

Így hát a lehető leghamarabb útnak is indulok. A diákok kérdés nélkül utat nyitnak előttem a folyosón. Látom ahogy Harry közeleg felém, de nincs időm megállni. Egy percet sem vesztegethetek. Inkább küldök Dumbledorenak egy patrónust, és kérem, hogy avassa be Harryt hogy miért kellett elhagynom azonnali hatállyal az iskola épületét. Ki tudja, hogy ebben a pillanatban áldozatul esik-e egy újabb mugli a halálfalók ámokfutásának. Nem játszok ember életekkel.

Kilépek a nagykapun, az enyhén szeles, de napsütős szeptemberi időbe. Gyors tempóban megyek a vadkanos kapuig. Ha kijutottam rajta, már hopponálni is fogok tudni. Valaki viszont felzárkózik hozzám. Először azt hiszem, hogy Harry az, de hamar kiderül, hogy tévedek. Perselus jön mellettem.

-Tán nem megbízta magát is Kingsley?-kérdezem, de nem állok meg.

-Nem parancsolgat nekem egy minisztériumi alkalmazott.-morogja. Megforgatom a szemem.-Csak azt akarom mondani magának, hogy legyen óvatos. Ha csapatban járnak a halálfalók, akkor sokkal kiszámíthatatlanabbak. A három fő átkon kívül nem nagyon használnak mást. A többi átkot túl lekicsinylik.-mondja, még mindig mellettem jőve.

-Ezt úgy mondja, mint aki jól tudja.-horkanok fel. Megtorpan, és én is megállok. Kíváncsian figyelem.

-Volt idő amikor még én is olyan voltam mint ők. De ártatlanokat sosem öltem.-mondja kemny arccal. A tekintete szinte éget.

-Köszönöm a tanácsot.-biccentek, mert erre semmit sem tudok mondani. Persze ismerem halálfaló múltját, de nem hiszek el mindent.-Remélem még tudja, hogy én nem ítélek elsőre. Az, hogy most segített, sok ostoba szóbeszédet megcáfol. Tudom, hogy nem az életemet féli, és nem is a minisztériumnak segít. Egyszerűen nem viseli el, hogy ártatlanok halnak meg. Ahogy én sem. Ezért köszönöm, és remélem tudja, hogy sokat segített most nekem.-mosolygok rá.

-Nincs mit.-mondja, majd sarkon fordul, és lobogó talárral besiet a kastélyba. Mosolyogva megcsóválom a fejemet, és én is folytatom az utamat.

Amint kiértem a kapun, már fordulok is meg a tengelyem körül, és érzem ahogy elnyel a sötétség. Egy másodperccel később Kingsley irodájába érkezem. A minisztérium épületébe csak néhány személ tud hopponálni. Köztük vagyok én is. A biztonságom fontos a miniszternek, ezért hopponálási engedélyt kaptam.

-Sofia örülök, hogy ilyen hamar itt vagy.-áll fel Kingsley, és megölel.

-Szia.-köszön Adriann.

-Szebb napot.-ülök le a mellette lévő székre.

A tájékoztatás során nem mondtak semmi újdonságot. Egy mugli család megölése, öt halálfaló akik még a környéken lehetnek, és egy mugli város Thetford.