-Rendben. Kedves diákok ahogy már öt perce tudhatjátok ezek az úriemberek voltak a társaim.-mutatok a mellettem lévő négy férfire.

Már az elején láttam ahogy Perselusnak nem tetszik a közvetlen viselkedésem. Nekem pedig az ő viselkedés nem tetszik. Egy szava sem lehet miután újra csúnyán megalázott. Erre bántja a csőrét, hogy öt nap elteltével újra jókedve, van. Hát mennyen el a fenébe!

-Ő pedig itt Rémszem, a legjobb auror a minisztériumban.-mutatom be az öreget, bár mindnyájan ismerik.-Át is adom neki a szót.

-Diákok!-kiállt fel. A gyerekek összerezzennek, mi pedig összemosolyogunk a fiúkkal.-A mai bemutató órán, Miss Anderson, és a négy úriember fog különféle gyakorlatokat megmutatni. Az óra végén pedig én küzdök meg a professzorasszonyukkal. Előtte viszont maguk is párokba állva leckéket fognak venni. Aki pedig nem figyel, vagy szórakozik azt azonnali hatállyal visszaküldjük a Roxfortba. Érthető voltam?-kérdezi reszelős hangján.

-Igen uram!-mondják a gyerekek egyszerre.

Azt veszem észre, hogy még Draco Malfoy is kitüntetett figyelemmel szemléli az eseményeket. Hogy most ennek van köze, vagy a saját biztonsága érdekében csinálja azt nem tudom, de mindenképpen örülök neki.

-Először Sofia fog megküzdeni Adam-mel.-utasít minket Rémszem.

Odasétálok a Perselus mellett fekvő üres székhez. Rá sem nézek a férfire, aki tekintetével minden apró rezdülésemet követi. Leveszem a kabátomat, mert alatta van az edzős ruhám. Hallom ahogy Perselus mozgolódik a székén. Ravasz mosoly ül ki az arcomra, de szerencsére a hajam eltakarja.

A ruhám egy fekete testre simuló, hosszú nadrág aminek a kéz oldalán egy színátmenetes kék csík van. A felső része egy fekete, szorosan a testemre simuló, hosszú ujjú póló. Ennek a kettő karján van a kék csík. Pontosan tisztában vagyok azzal, hogy kiemeli az idomaimat, de ez a ruha a legpraktikusabb az edzéseken. Nem csúszik fel, el, könnyen tudok benne mozogni. Egy fekete sportcipőt társítottam hozzá.

Visszamegyek a pályára ahol már csak Adam van. Elhelyezkedek vele szemben, előre hajolok, és szorosan lófarokba fogom hosszú hajamat. A fájóan szoros lófarkat még egyszer erősen megrántom, miután felemeltem a fejemet. A pálcám a nadrág erre kialakított zsebében pihen.

-Kezdhetitek.-mondja Rémszem.

A diákok zúgolódnak, mikor már egy perce csak állunk egymással szemben, és merőn figyeljük a másikat. Ilyenkor arra várunk, hogy ki kap először a pálcájához. Itt a reflexek a fontosak. Fél szemmel látom ahogy Perselus rosszallóan vizslatja Adam-et. Úgy kell az neki.

Egyikünk sem tesz semmilyen hirtelen mozdulatot. Egy apró félrenézést sem. A fiúk mindig is kemény ellenfelek voltak, ezért is tudom, hogy a nap végére mire mindenkivel megküzdök iszonyatosan el fogok fáradni. Pláne, hogy még Rémszem is teszteli mennyit rontottam az eltelt négy és fél hónapban.

Aztán a pillanat törtrésze alatt Adam az oldalához nyúl, egy tized másodpercnyi késéssel én is ugyan ezt teszem. Szinte egyszerre rántjuk ki a nadrágunk zsebében lévő pálcánkat. Hihetetlen sebességgel egymásra szegezzük, és már ki is mondjuk az első varázslatot ami az eszünkbe jut.

-Depulos!-kiálltja Adam.

-Diffindó!-kontrázom rá.

Sajnos a metsző bűbájom ellen az ő taszítója nyert, ezért hangos csattanással a mögöttem lévő falnak csapódok. A beérkezés visszhangot ver, és szinte érezni lehet ahogy mindenkiben bent reked a levegő. De a harc nem áll le míg az egyikünk nem jelez, hogy kiszáll. Tehát azon nyomban odébb is gurulok, ezzel kitérve egy kínzó átok elől. Hangosat nyögve talpra állok, és már készen is állok a támadásra.

Nálunk a végsőkig megy egy harc. Ezért is vannak bent gyógyítók akik azonnal ellátják a sebeket. Minden bűbájt, még a három főbenjáró átkot is használhatjuk. Egyetlen kikötés az az, hogy az aurori edzéseken a halálos átkot csakis azok hasznosíthatják akik papíron megkapták az aurori címet. Igen veszélyes, de tudom, hogy Adam használhatja a következő támadásakor, ezért nem törődhetek a hasogató fájdalommal, egy perce sem vehetem le róla a szememet.

-Bocs!-kiálltja ide.-Sajnálom.-teszi hozzá vigyorogva. Rászegezem a pálcámat, és körözve visszatérünk a pálya közepére.

-Ugyan dehogy sajnálod!-horkantok fel.-Duro!

-Protego!-a két bűbáj üti egymást, és le kell hajolnunk, nehogy eltaláljon a sajátunk. Igazán nem akarok szoborrá változni.

-Szerencse, hogy a gyerekek elé felhúztak egy pajzsot.-utal itt a pajzsba becsapódott bűbájára mi miatt több diáklány is felsikoltott.

-Neked is kellene egy.-vetem oda.

-Mobilicorpus!-mikor meghallottam a varázslat első felét, tudtam mivel kell visszavágnom ahhoz, hogy kiüssem, és nyerjek. Nem is értem miért egy ilyen harmatgyenge bűbájt használt.

-Petrificus Totalus!-kiáltom. Telibe kapta, mert szentül hitte, hogy nem figyeltem rá. Azonnal megdermed, és hangos puffanással elvágódik a parkettán. Az ütés a fejét is érte, ezért sokkal jobban fáj neki mint nekem a sajgó hátam.

Mivel nem tud megmoccanni sem, nyugodtan odamegyek hozzá. Leguggolok mellé.

-Ha kiszállsz mozgasd a szemed fel és le.-utasítom. Azonnal cselekszik, ezzel jelezve, hogy feladja. A pálcámat ráirányítom.-Finite!

Azonnal a fejéhez kap, és fájdalmasan nyöszörög. Leülök mellé, és megpaskolom a karját.

-Erre szokták azt mondani, hogy ha én szenvedek szenvedj te is.-mondom neki együtt érzően. Csak morog valamit mire én felkuncogok.

-Éltek még?-jön felénk dongó léptekkel Rémszem.

-Persze semmi bajunk!-legyintek.

-Mond a magad nevében.-ül fel morogva Adam. Pacsira tartom a kezemet, mire sóhajtva belecsap. A diákok nevetve tapsolnak, Perselus pedig elégedetten nézi a sántikáló Adam-et.

-Ez pedig még nem volt kemény gyerekek.-mondja a diákok felé fordulva Rémszem.

-Persze mert nem téged vágtak a falba.-szólok be.

Sokan-az aurorok többsége is-felnevet.

-Négyből egy eddig. Sima menet.-mondom nagyképűen.

-Várj csak kicsi lány most én jövök.-indul meg felénk Mark.

Egy szusszanásnyi időt sem hagyott nekem. Azonnal előrántja a pálcáját, de mivel az enyém a kezemben van, és gyorsabb vagyok ezáltal. Rászegezem a pálcámat, és elkiáltom magam:

-Capitulatus!-a pálcáját eldobja, mintha áramütés érte volna. A pálca gurul a parkettán, majd jó távol a gazdájától megáll.

-Ez aljas volt.-kiálltja Mark, és már rohamtempóban meg is indul felém.

Ebből közelharc lesz, mert hát hiába veszti el egy auror a pálcáját, meg kell próbálnia hatástalanítani a célszemélyt, még az élete árán is. Nem hiába kell ide igen erős kondi, és napi szintű testedzés.

Azonnal rám is támad. Kigáncsolja a lábaimat, de mielőtt hanyatt esnék magammal rántom a ruhájába kapaszkodva, és esés közben gyorsan fordítok a helyzetünkön. Ő kerül alulra, míg én rajta fekszem. Két lábát leszorítom a sajátommal, kettő karját pedig a csuklójánál fogva a parkettára szegezem. Nem tétovázik sokat, elegánsan lefejel amire bevallom nem számítottam. Legurulok róla, de mielőtt ököllel hasba vághatna, odébb vetődöm. Érzem a vér fémes ízét a számban, ezért míg talpra ugrok megtörlöm az orromat. Kézfejem véres, én pedig mérgesen nézek Mark-ra.

-Te be akarod törni az orromat?-kérdezem durcásan míg neki rontok.

Az öklömet emelem, de ahelyett, hogy az arcába ütnék amit véd, jobb lábammal sípcsontom rúgom. A kezeit elkapja, én pedig a bal keze után nyúlok, és hátracsavarom. Belerúgok a térdhajlatába, mire térdkalácsai koppannak a parkettán. Felszisszen, mire én még jobban megcsavarom a kezét. A másikkal próbál hátranyúlni, de nem fogok most odarúgni, mert nem akarom eltörni jobb kezét. Nem ér el, és ki sem tud szabadulni, mert a bokáin állok.

-Feladod?-kérdezem tisztes távolságban közelebb hajolva hozzá.

-Soha.-nyöszörgi. Még jobban megcsavarom a kezét, mire felkiált, és elkezd bólogatni.

-Mond ki!-utasítom.

Egy aurornak meg kell tanulnia keménynek lenni minden helyzetben, még egy edzésen is, de főleg terepen. Nem ritka az az eset, mikor egy kollégádat kell elkapnod. Első számú szabály az auroroknál, hogy nincsenek érzelmek. Ha a saját gyerekedet kell levadásznod akkor sincs helye az elmédben semmi fajta érzelemnek. Ugyan ez vonatkozik a barátokra, ismerősökre is. Második fontos szabály: ha a parancs a célszemély elfogása, de a személy erőszakot alkalmaz, amivel megsebesíti a körülötte lévőket, és egyben nem tanúsít semmilyen késői együttműködést-tehát nem jön velünk még ha küzdött is-akkor azonnali hatállyal a parancs érvényét veszti, és a célszemélyt ki kell iktatni. Mint egy mugli filmben. A varázslat nem játék, és nekem már el kellett kapnom egy kollégámat, aki nem mellesleg megölte a társamat, egyben az ő barátját. Sokakat elvakít a gyűlölet, és a hatalom, ezért rossz utakra lépnek, és nem bánják kik sínylik meg döntésüket.

-Feladom Merlinért, feladom!-kiálltja. Azonnal eleresztem a kezét, és a lábait, mire ő előre dől, és megtámaszkodik a tenyerén. Elé sétálok, és a kezemet nyújtom. Az arca megrándul, mikor felhúzom, de még is átkarol. Menet közben felveszi a pálcáját, és rám szegezi.

-Suvickus!

A vér mentem eltűnik az arcomról, és a kézfejemről. Hálásan nézek rá, majd hagyom hogy leüljön az ugyan csak csúnyán elvert Adam mellé. Mindketten rám néznek mire feltartom a jobb kezemet. Ujjaimmal négyet mutatok, majd kettőt, mellé pedig azt tátogom, hogy: négyből kettő.

A teremben mindenki felnevet, de ők csak megforgatják a szemüket.

-Diákok!-szakítja meg a nyüzsgést Rémszem hangja. A gyerekek izgatottan, és csillogó szemekkel néznek az öreg férfira. A nyakamat rá, hogy alig várják hogy ők jöjjenek.-Egy auror nem csak a pálcájával küzd, hanem a testi adottságait is használja. Néhányesetben az a ritka kevés női auror teljesít jobban. Az auroroknak szigorú napi edzésük van, ami a testet, és a lelket is erősíti, ha közelharcra kerül a sor.

-Melyikőtök jön?-nézek felváltva Ryan-re és Noel-re. Egymásra néznem és elhúzzák a szájukat. Győztes vigyort villantok, és bármennyire is nagy a kísértés nem nézek Perselusra. Szerencse a tökéletes érzékeimnek tudtam, hogy Perselus a tekintetét egyszer sem vette le rólam.

-Hajrá tesó.-löki meg Ryan Noelt.

-Kettőször is padlóra küldtek, ráadásul elég csúnyán, te pedig mégis megverted őket.-mondja hitetlenkedve.

-Nem hiába voltam jobb nálatok mindig is.-fonom össze kezeimet a mellkasom előtt.

-Hiányzott már a szerénységed.

-Ez esetben viszont nem egymással küzdenek meg.-szakítja félbe a társalgásunkat Rémszem.

-Hála Merlinnek.-sóhajt fel szakállas barátom.

-Hanem ketten küzdenek egy csoport támadó ellen.-fejezi be.

Noellel egymásra nézünk, és azonnal megpördülünk a tengelyünk körül, a hátunkat összevetjük, és felemeljük a pálcánkat. Az aurorok akik körben, vigyázban álltak a teremben most elindulnak felénk előre szegezett pálcával. Olyan tízen lehetnek, ha nem többen.

Noel megfogja a kezemet, ezzel jelezve, hogy ideje támadnunk mielőtt még közelebb érnek.

Egyszerre kiáltjuk el magunkat.-Descenso!

Kettesével nézve, tehát öt-öt, mindegyikük előtt robbantunk egyet. A füst megzavarja őket, és a hirtelen energiától megtántorodnak.

Azonnal lefegyverző bűbájok tömkelegét zúdítjuk rájuk, közben védekezünk. A terem színesen pompázik a különféle varázslatoktól. Zöld-vagyis a halálos ami elől sikerül kitérnünk-piros, sárga, fehér. A kiabálásokból nem lehetett kivenni, hogy ki mit mond. Az aurorok száma fogyatkozik szerencsére. Nem kiabálok még el, de lehet nyerésre állunk. Sokszor ugrunk el egy-egy felénk száguldó varázslat elől. A csapat munkában nem csak magunkra, és az ellenségre kell figyelnünk, hanem a társunkra is. A csoportos akcióknál az első számú szabály az az, hogy először a társaink élete, utána a miénk. Így hát fél szemünket a másikon tartottuk. Noel kettővel küzdött egyszerre, míg én leszedtem az utolsó támadómat. Felé fordulok, és észreveszem ahogy kiiktatja a jobb oldali fickót. Ezzel egy ütemben a bal oldali támadást indít. Azonnal cselekszem, félrelököm Noelt aki észre sem vette a férfi felé tartó varázslatát. Az átok így az én oldalamba fúródik, mire én ugyan csak szárnyak nélkül repülök. Nem a falba, hanem a padlóba csapódok bele, és nyöszörögve az oldalamra szorítom a kezemet. Nem csak fájdalmat, hanem meleget is érzek. Vér. Ez biztosan az. Lenézek, és egy hatalmas vágást veszek észre. Egy metsző bűbáj, de nem az apró, hanem a nagy vágást okozó.

Noel felém siet miután leszedi az utolsó támadót is. Gyengéden elhúzza a kezemet ami remeg egy kicsit. Pálcáját a sebre szegezi, majd halkan mormolni kezdi az ellen varázslatot. Érzem ahogy a seb lassan beforr. A légzésem kezd egy kicsit lassulni, a zihálásom pedig halkul. Kezem remegése is szinte megszűnik. Hátradöntöm a fejemet a parkettára.

-Buta lány.-mondja felém hajolva Noel.-Miért csináltad?-kérdezi aggodalommal a tekintetében.

-Sosem hagyom többé, hogy bántsák a társamat még ha bele halok is.-mondom akadozva, mert még mindig alig jutok levegőhöz.

-Tudom Sofi. Tudom.-megsimítja az arcomat, én pedig úgy érzem, hogy megérdemlek egy perc pihenőt, ezért lehunyom a szememet.

-Tanárnő jól van?-kiállt ide Ron. Csakis ő ilyen bátor.

-Nincs olyan szerencsétek, hogy idő előtt elpatkoljak.-szólok vissza, mire nevetés hangzik fel. Az én szám is mosolyra húzódik.

-Tanárnő? Néni? Mikor öregedtél meg ennyire?-kérdezi Noel nevetve. Kinyitom a szememet, és a karjába boxolok.

-Szemét.-mondom nevetve. Kinyújtja a kezét, és felhúz. Nyöszörögve talpra állok.

-Ha végeztél a pihenővel ideje lenne dolgozni.-szól nekem Rémszem.

-Alig várom, hogy elpáholjalak.-motyogom.

-Álmodozz csak.-kiállt ide Adam. Kinyújtom rá a nyelvemet, mire újból mindenki felnevet.