-Ugyan Lydia, mi lenne? - nevettem.
- Te komolyan nem látod? - fogtam a fejem. - Olyan figyelmesen, és óvatosan ápoltad le, és ha láttad volna ahogy figyelt téged. Fürkészte az arcodat, a tekintetedet, az apróbb mosolyaidat. Mindent.
- De én Brettet szeretem.
- Bizonygasd csak.
- Viki, Édesem! - támadta le anya. - Hol jártál? És miért vagy tele foltokkal? - nézte végig őt. Hát igen, eléggé érdekes volt Viki a fehér bőrével egy fekete kapucnis köpenyben (ami mellesleg volt már ennél jobb állapotban is), és egy fekete naci, garbó szettben. Jaa és ki nem hagyható combcsizmájában.
- Sajnálom.. Dolgom volt. - tudta le gyorsan. - Ha nem baj én most lefürdök. - mosolygott, majd elment.

Másnap reggel a suliba lapos kúszásba mentünk be. Vagyis próbáltunk bemenni.
- Vikiii - visított Liam Dunbar és lerohanta az említett személyt. Ketten együtt olyat taknyoltak a folyosón, hogy öröm volt nézni. A kis bétafiú és közte iszonyatosan erős barátság van.
- Dunbar! Szállj le rólam! - nevetett könnyezve Viki. Miután Liam felkecmergett, felhúzta a felborított leányzót is.
- Merre jártál? Mi van veled?
- Viki, el sem hiszem, hogy látlak! - tért be közénk Scott, Stilessal és Maliaval az oldalán.
- Hát ez egy hosszú történet. Viszont engem jobban érdekel, hogy miért van átvérezve a pólód!? - mutattam Scottra.
- Csak kicsit rosszul sikerült az egyik meccs... Jöttek a Rémdokik, és picit megforgattak bennem egy nagy tűt. Dióhéjban ennyi. De elvileg nem volt semmi méreg benne. Csak a sebzés miatt.
- Huh.. Akkor volt esemény.
- De nélküled azért nem voltak ugyan olyanok a mindennapok. Full csend volt meg minden. Szomorkodott mindenki. Te vagy a falka pozitivitása! - ölelt meg Malia, és tőle ezek a szavak különösen jól eshettek neki, mert nem az ilyen kedvességéről híres. Velünk az, de másokkal nem éppen.
- Na akkor ez megér egy falkaölelést? - tárt szét a karjait Viki, mi meg mind odaférkőztünk hozzá.

Viki szemszöge:
Hihetetlen, hogy ilyen jó barátaim vannak. Iszonyatosan hiányoztak ők is nekem a távollétem alatt. Ám eme iszonyatosan szeretetteli pillanatunkat a még most is fülsértő iskolai csengő visító hangja zavarta meg, mi meg rohantunk órára.
- Amúgy hogy vagy? - karolt magához Scott, mert vele egy órára mentem.
- Kételkedek... - feleltem szomorúan, lehajtott fejjel. Tekintetemmel szinte lyukat égettem az iskola becses folyosójába, és ezalatt a pár másodperc alatt lepergett a szeme előtt millió meg egy gondolat. Jövő, kitartás, szerelem, falka, család.... És még sorolhatnám. És a sulit még meg sem említettem.
- Tudod, hogy nekem BÁRMIT elmondhatsz! És hidd el, én mindig itt leszek. - fordított magával szembe. A terembe belépve elfoglaltuk a helyünket egymás mellett olyan középtájon.
- Szép napot kívánok Diákok! Ki hiányzik ma? - ballagott be a biosztanár.
- Viktoria Isabella Rayen. - vágták rá reflexből.
- Itt vagyok! - jelentkeztem óvatosan, ám ahogy megszólaltam minden szempár rám szegeződött. Volt aki mosolygott, volt aki megszeppent, volt akinek a szemében félelem volt, vagy bizonytalanság. Mennyi pletyka kelhetett lábra a távollétemet firtatva.
- Örülök, hogy újfent körünkbe tudhatlak! - mosolygott a tanár. Jóba vagyok vele. Nagyon csípem.

Délután lacross meccsre készülődtünk... Hupszi Brett még nem is tudja, hogy hazajöttem... Elfelejtettem neki szólni.
- Viki, haló! Indulni kéne! - jött be a szobámba Lydia. - Rajtad meg mi van? - hát igen a gondolataim zavarában elfelejtettem átöltözni, szóval egy elnyűtt póló meg egy putri melegítő nadrág volt rajtam.
- Elgondolkodtam...
- Csak nem? - kucorodott mellém, mivel a kiszélesített ablakpárkányba épített ágyon gubbasztottam egy szív alakú párnát szorongatva.
- Lydia elbizonytalanodtam... Szeretem Brettet... De ...
- Tudom... Látom rajtad, hogy évődsz, és egész nap ezen járt az agyad. Ismerlek. Tudom, hogy szereted Brettet, viszont elindult benned egy gyengébb érzelmi fonál Derek irányába. - ölelt magához.
- Mit tegyek?
- Ezt neked kell eldöntened.
- Huhhh... - sóhajtottam fel. Be kell látnom Lydiának igaza volt.. Derek közel áll hozzám, de Brett még közelebb. Nem fogom elengedni.
Miután elhatároztam magam elindultunk a meccsre. Egy középső sorban helyezkedtünk el, ahonnan mindent jól láttunk. A barátom ma is csodalatosan játszott.
- Hihetetlen, hogy mennyit megérsz a kis barátaidnak. - hirtelen körbe is fordultam, de nem láttam ki beszél. - Igen jó fele nézelődsz. Tudom, hogy hallod. Csavargattam még egy ideig a fejem, mire megláttam a pálya túlsó felében Tracyt Derekkel.
- Lydia! - mutattam oda, mire ő felkapta tekintetét, és együtt Maliaval karöltve arra vettük az irányt.
- Viki? Vikii! - kiabált Brett, mert éppen 10 perc szünetet ítéltek a meccsnek a félidő miatt.
- Szia Brett! - ő felkapott és megpörgetett.
- Hihetetlen, hogy újra látlak... Rettenetesen hiányoztál.. - ölelt magához szorosan. Nagyon jól esett ölelésének melegsége. - Szeretlek! - majd megcsókolt.
Miután letett a lábamra nem tudtam merre állok arccal, Brett csókja egy pillanat alatt eloszlatta az összes kételyemet a kapcsolatunkkal kapcsolatban, viszont ez nem változtat azon a tényen, hogy Derek veszélyben van.
A lányokat utol érve követtük a szagokat, mire a Nemetonnál kötöttünk ki.
- Siker! - hallottam meg azt a recsegő, hátborzongató hangot, melytől a legutolsó cseppig megfagyott bennem a vér.
- Ölj! - utasítottak. Kezdett eluralkodni rajtam a Rémdoktorok hatalma. Éreztem, hogy elvesztem az irányítást, a kontrollt.
- Vikii! - sikított Lydia. - Te nem ilyen vagy! Emlékszel! Tudd ki vagy! És tudd, hova tartozol! - sajna ez pillanatnyilag nem sokat ért. Hallottam még pár apró motyogást Lydiától, meg Maliától, de azok nem igazán hatoltak el az elmémig.
- Viki, te ennél erősebb vagy! - hallottam meg a sok hangoskodó, kiabáló hang közül egy elhaló érces hangot.
- Derek. - amint ezt kimondtam feltápászkodtam a földről, és összekapartam a bizonytalanságból önmagamat, és szembe mentem az ellenséggel.
- Mi... Miért nem engedelmeskedik? - aggódott a Dereket fogva tartó Tracy. Ahogy ezt kimondta a Rémdoktorok ott hagyták a kimérákat velünk... Vagyis velem. Én elsőként kiütöttem Josht, így Dereket lassan el tudták vinni Maliaék.
- Szeretnél még kísérletezni, vagy beéred azzal, hogy fuss! - közöltem vele szembe állva.
- Én nem lennék magammal olyan nagyra. - és ebben a pillanatban Josh hátulról a nyakamba ugrott és Tracy meg elkezdett karmolni. Nem mondom, nem volt életem legfinomabb érintése, de a kiképzési eszközök után...
- Takarodj! - üvöltötte el magát Scott, majd leteperte Tracyt, Liam elkapta Donovent, nekem meg maradt Josh.

Kellőképpen szétrúgtuk a hátsójukat, szerintem ezzel eleget mondtam. Viszont Derek nem igazán van jól. Piheg, és rengeteg vért vesztett...
- Derek... Bakker. - vágott ököllel egy fába Scott.
- Sh.. Semmhii... Bhaj... - köhécselt.- Min..dhen rehndben.
- Scott, el kell állítani a vérzést, különben meghal! - mondtam!
- Deaton!
- Azt már nem bírná ki... - mondta Malia.
- Szhe.. - fulladt be
- Shhh.. Nem lesz baj. - fogtam meg a kezét, amíg a másikkal a táskámba kutakodtam.
- Aki nem bírja ne nézze, viszont valaki fogja meg Dereket. - mondtam, mire előkaptam egy tűt meg egy cérnát. - Sajnálom... Ígérem óvatos leszek. - lassan elkezdtem összeölteni a hatalmas, és mély karmolásokat.
- Viki siess.. Elveszítjük! - aggodalmaskodott Lydia. Mindeközben Scott, Malia meg Liam próbálták elvenni a fájdalmát.
- Készen van... - mondtam. A vérzés el is állt nagyjából.
- Hihetetlen vagy.. - mondta kábultan Derek, és megsimította erőtlenül az arcomat.
- Vigyük el Deatonhöz!

Sziasztok!
Íme a kövi rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket! 😘
Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy a ritka frissülés ellenére is ilyen sokan olvassátok, vote-oljátok és kommentáljatok a storyt. Imádlak Titeket!❤
Ha tetszett ez a rész akkor nyomj egy csillagot!😇
Puszy Nektek!😘