Hazaérve Lydia anyukája, Natali teljesen meg volt rémülve, és sikítva ölelgetett minket.
- Drága Kincsem, azt hittem, hogy elvesztünk. Nagyon megrémültem! - puszilgatott. - Lydia Drágám, te jól vagy?  Annyira aggódtam értetek!
- Semmi baj Anya, meg vagyunk. - mosolygott Lydia. Én a kezemen ékeskedő kötést igyekeztem eltakarni, és szintúgy mosolyogni, hogy megnyugtassam szegénykét. A hosszas örömködés után elvonultam a szobámba, és bekapcsoltam a wi-fit. A telefonom szinte vibrátorrá vált a temérdek értesítéstől. Elkezdtem pörgetni őket, és felvillant egy SMS egy "Ismeretlen szám"-tól.

Ismeretlen szám: Várlak holnap este 6-kor a házatok előtt. Szeretnék valamit elmondani.

Én:  Ki vagy?

Ismeretlen szám: Ismersz, legyen elég ennyi. Várlak holnap.

Másnap reggel fájdalmasan fogtam fel, hogy iskolába kell menni, így szenvedve kivonszoltan magamat a motoromhoz, majd elhúztam a drága suliba. Fura módon a sebem majdnem teljesen begyógyult. Azt hittem nehezebben fog. De lapozzunk. A sulinapom fergetegesen indult, mert a mi kis drága Tracynk rám köszönt a folyosón. Képzelhetitek, hogy miféle elméletek peregtek le a kis kobakomban. Konkrétan majdnem felmostam vele az iskola padlóját, de Liam visszafogott.
- Hé csaje! Nyugi van! - fogta meg a karom, de nem a legjobb helyen. - Uhh bocsi! - engedett el.
- No para, de ez mit keres itt? Ebből baj lesz. - és ekkor betoppant Scott is.
- Sziasztok! Minden o...? - amint körbetekintett megakadt a mondatában, mert tudta rá hamar a választ. Tracy ott illegette magát a folyosón, hatalmas felhajtást keltve a hirtelen visszatérésével.
- Scott segíts... Ragyog a szeme... - kapott el Liam, mert kis híján összeestem.
- Vigyük az öltözőbe. - karon fogtak, és elvittek.. Kegyetlenül szédültem, és éreztem, hogy nem vagyok a magam ura. A karmaim maguktól előjöttek, és önkontrollt elvesztve át is változtam.
- Scott segíts! - sikítottam! Éreztem, hogy a torkomból kiáramló hang hatalmas erejű lökettel távozik. A fiúkat neki is csapta a szekrénynek.
- Higgadj le! - üvöltött szemeit felvillantva Scott, de mindhiába. Magamból kikelve visszaüvöltöttem neki.
- Nekem már nem parancsolsz! Nekem más az alfám! - és elrohantam volna, hacsak Lydia el nem kap a kapuba. Ekkor hirtelen, ahogy őt megláttam éreztem, hogy elül bennem minden. És újra önmagam voltam.
- Mi történt velem? - fogtam a fejemet, ami iszonyatosan fájt.
- ELVESZTETTED AZ ÖNURALMADAT! - kiabált Scott.
- De te miért kiabálsz? - nézett rá Malia.
- VIKI SIKOLYA KICSIT HANGOS VOLT 10 MÉTERES KÖRZETBŐL HALLGATVA! - válaszol a szintén ideiglenes hallási nehézséggel rendelkező béta fiú.

A mai nap kínzó lassúsággal, és temérdek fejtöréssel járt... Félek, hogy beteljesül amitől félek... Hogy elvesztem az irányítást.
Éppen hazafelé bandukoltam egy kiadós könyvtározás után, és a ház elé érve megpillantottam valakit a lépcsőn kuporogva. A manóba... A hat óra! De ki lehet ez? Odaslattyogtam, és megálltam az illető előtt.
- Szervusz Viktoria! - nézett fel Satomi a csuklyája alól - Hallom, komoly veszélyben vagy! Én segíthetek! Viszont az azzal fog járni, hogy most összepakolsz és velem jössz. A kiképzésed 4-5 napot fog igénybe venni... Ha nem teszed meg elpusztíthatod Beacon Hills-t. - a szavak hallatán felrohantam, összeszedtem egy bőröndbe a fontosabb cuccaimat, és írtam egy cetlit Lydiának.
- Indulhatunk! - Satomi belém karolt, és már csak azon kaptam magamat, hogy egy teljesen sötét helységben vagyok. - Satomi, most mit kéne tennem? - kiabáltam.
- Védekezz, törj ki, használd az erődet. - buzdított, majd lépéseket hallottam.. Olyan 10 fő jöhetett be. Mivel teljes sötétség volt, így főként a hallásomra, és a szaglásomra tudtam támaszkodni. Egyszer csak oldalból megtámadott az egyik. Első körben padlóra küldtek, ahogy fel akartam állni, de a második alkalommal amikor komolyabban használtam az erőmet mindenkit leterítettem... Bejöttek még 15-en, azokat is. Éreztem, hogy hajt az ösztön, kezdett kicsúszni a kezemből a hatalmam. Ekkor belépett Satomi, és feloltódtak a lámpák.
- Ezt nem hiszem el.... - fogta a fejét. - Tényleg te vagy az! - mondta.
- Mégis micsoda? - értetlenkedtem.
- Akit a tudósok keresnek. Viktoria, te egy hibrid vagy, méghozzá az utolsó ebből a fajból. Derek Hale biztos elmondta már, hogy a tudósok szerettek a fajtádon kísérletezni, de azt a kísérletet, amivel jelenleg téged tesztelnek egyik sem élte túl. Felemésztette őket a hatalom, és meghaltak. De te életben vagy! És ezt a hatalmat ellenük tudnád fordítani, ha megtanulnád kezelni. Megfosztani nem tudlak tőle, és nincs arra sem garancia, hogy túléled, de én megteszek mindent a kiképzésed érdekében. - simította meg a karomat biztatásképp Satomi.

Lydia szemszöge:
Este mikor hazaértem Vikit sehol se találtam, pedig jóval előttem végzett. Ahogy a szobájában kutakodtam találtam egy cetlit.

"Egy darabig távol leszek, ne keressetek. Ez a ti érdeketek! Amint javul a helyzet visszajövök! Ne aggódj!"

Ezt elolvasva menten felhívtam Scottot.
- Viki elment... - mondtam neki a telefonba majdnem sírva... - Hagyott egy cetlit. - gyors átküldtem neki.
- Lydia, ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy nincs baja. És remélem mielőbb visszatér. - ugyan ezzel engem nyugtatott, de úgy érzékeltem, hogy magát is. Hát igen. Scott és Viki kapcsolata a kezdetektől erős volt, elég hamar szoros barátság szövődött köztük, valamint Liam és Viki közt is. Mély gondolataimból, amik abból álltak, hogy Viki ilyen "rövid"  idő alatt milyen szinten fontos lett a falkának Derek zökkentett ki.
- Lydia, hol van Viki? - rontott be.
- Nem tudom... Nekem is csak ennyit hagyott. - mutattam neki a cetlát.
- Nem érzem a szagokat se. - aggodalmaskodott.
- Azt írta, NE KERESSETEK! Ennek biztos van oka. Derek, bízz benne. Erős! Nagyon erős, és meg tudja magát védeni. - nyugtáztam.

Másnap az iskolában a falka Viki rejtélyes eltűnéséről tanakodott egész nap. Este a lacross meccsen a Devenford kapitánya kispadra került, mert olyan szinten dekoncentrált volt, hogy össze vissza passzolt. Én a meccs végén besomfordáltam az öltözőjükbe, és beszéltem a sráccal.
- Nagyon aggódok Lydia. - mondta szomorúan.
- Én is.
- Tudom, hogy nincs nála erősebb, bátrabb és önfeláldozóbb, de így, hogy azt se tudom ki fia-borja vitte el megrémít a dolog.
- Van is okod félni. - toppant be Theo.  - A csaj a legerősebb természetfeletti fajta utolsó példánya. Ha túléli a rémdoktorok "tuningolását" simán ölőgépet csinálnak belőle. - láttam Bretten, hogy Theo szavai az idegszálait pedzegetik, de tartotta magát.
- Belőle soha nem lesz gyilkos! - mondtam.
- Magától nem, de általunk már lehet. - topogott be Tracy még két másik sráccal az oldalán.
- Takarodj innen, mielőtt elevenen nem kaplak szét! - morgott Theo.
- Jajj kicsi fiú, meg is ijedtem. - mondta a csaj, és már legyintette a farkát, hogy lebénítson a kanimamérgével, és ekkor megjött a mi megmentőnk, az én párom, Jordan. Megpróbálták megtámadni, de elég brutális égési sebekkel kénytelenek voltak elvonszolni magukat.
- Megmentették minket! - csókoltam meg, majd neki is elmeséltük azokat a történéseket, amikről még nem tudott.

Sziasztook!🎀
Iszonyatosan sajnálom, hogy ilyen ritkán hozok részt.
De azért remélem elnyeri a tetszéseteket.❤
Amennyiben igen, jelezzd nekem légyszi egy csillagocskával, vagy akár kommenttel is.
Nagyon Imádlak Titeket, és köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok! 💕🌲🎀

Drágáim be szeretnék ide szúrni egy kis hirdetést! Van egy tehetséges író WifiFanni nézzétek meg a könyveit. Nekem bejövősek!

Na Puszy Nektek!😘