- Viki, te ennél sokkal erősebb vagy! - üvöltötte Scott, és felvillantva izzó vörös szemeit Vikiébe nézett.
- De Viki már nem létezik többé! - fordította felénk a arcát, ami eleve is fehér volt, de most még fehérebb. A fekete könnyek útja tisztán látszott az alfabansheenk arcán. A szemei feketék voltak, és középen egy kicsit még izzó lilák.
Ezt látva mind kicsit megszeppentünk, s ekkor Brett lépett a félig már démonlány elé. 
- Viki.. Én vagyok az.. Brett. - mondta lassan. - Tudom, hogy még odabent vagy. Figyelj jól a hangomra. Nagyon szere... 
- Eléééégg! - sikította el magát a démon, és kirohant az ajtón.
- Meg kell találjuk! - mondta Scott.
- Menjetek, és elviszem Lydiát Dr. Deatonhöz. 

- Jó napot Doki, tud rajta segíteni? - vittem be karjaimban az eszméletlen lányt.
- Stiles mi történt? - nézett rám aggódó pillantásokkal, és én elmeséltem neki e történéseket.
- Szóval Dommiel... Nem ismerős a neve.
- Nekem igen. - jött be egy barnás bőrű sötét hajú nő. - Alan, tudod te, hogy ki ez, és azt is, hogy mit kell tenned. 
- Nem, lennie kell más megoldásnak. - fogta a fejét az "állatorvos".
- Már bocs, de beavatnának engem is. - szólaltam meg.
- Ő itt a testvérem, aki az alfa falka druidája, és most ő is vadászik a Dommielre. És eléggé úgy néz ki a helyzet, hogy Mrs. Rayen-t kénytelenek leszünk... Nos szerintem tudod. - közölte velem a kegyetlen igazságot. Eközben Lydiának beadott valamit, amitől perceken belül felébredt. Nem akartam neki elmondani, mert tudtam, hogy abba ő is belehalna, ha elvesztené Vikit. 

Derek szemszöge:
Épp kondiztam a nappaliba, amikor hallottam, hogy nyílik az ajtóm. Rögtön felkaptam a fejemet, mert ismerős, de mégis ismeretlen szagot éreztem.
- Viki... - suttogtam magamnak.
- Már csak volt! - kacagott ördögin egy fekete, tépett ruhás, fehér bőrű Viki?
- Mit tettél vele! - morogtam, és már át is változtam. Neki ugrottam.
- Már halott a lány, már csak én vagyok.

Scott szemszöge:
Már egy ideje Viki... Vagyis a démon nyomába voltunk, amikor Derek házánál találtuk magunkat.
- Várj... Mit keresne itt? - kérdezte Malia.
- Mindjárt megtudjuk. - jelentettem ki. Felmentünk, és én kinyitottam a nagy vasajtót. Ott volt Derek a Dommielnek nekiugorva.
- Már halott a lány, csak én vagyok! - nyögte ki a szörny. Láttam Derek szemében, hogy nem tudna végezni a lánnyal, akkor sem, ha tényleg 100%-ban a démon uralná. Gondolatmenetemből Malia hangja zökkentett ki.
- Theo! Ne tedd! - kiabálta, de már majdnem késő volt. Ám ekkor Derek kapta el a heves ifjú kezét, aki a démon torkát tervezte elvágni!
- Te kis hülyegyerek! Nem látod, hogy még ott van benne Viki is! - lökte félre Derek, míg Malia, az ikrek és én lefogtuk Vikit.
- Vigyük le a pincénkbe, szólok Peternek, lehet, hogy tud segíteni. - mondta ki Derek fájdalmasan.

Pár perc múlva ott is volt az illető, majd a pincében leláncolt démknhoz ment.
- Meg kéne nézni az emlékeit, mert csak úgy jöhetünk rá, hogy még mennyire Viki. - huu Peter ez aztán magyaros mondat lett.
- Tedd meg. - mondta Derek.
- Nem! Inkább Te Derek. - mondta Scott. - Benne nem bízok meg.
- Au, ez fájt. De ám legyen. - mondta Peter, majd megfogta Derekam kezét, és amíg mi lefogtuk a félig már démonosodó lányt addig ő belemélyesztette Derek karmait a lány testébe.

Derek szemszöge:
Sok mindent láttam, sok sötét dolgot, ám láttam egy csomó képet, s emléket a falkáról is. A húsvétot, a bálokat, és a sok falkával töltött napot.

Kiszakadtam az elméjéből, és vázoltam a szituációt a többieknek.
- Szóval még van ott azért egy kis Viki? - mondta Scott. Tudtam, hogy szinte húgaként tekint Vikire.
- Igen, csak elő kéne hozni.
- Amihez egy olyan személy kell, akiért az életét is odaadná. - jelentette ki Peter.
- Lydia. - mondtunk kórusba.

Lydia szemszöge:
Éreztem, hogy Stiles valamit elhallgat előlem. Meg ilyen gyorsan nem sokszor szokott vezetni.
- Itt vagyunk, mi a szitu. - robbantunk be Derekhez.
- Lent van a pincében. - mondta Malia.
- Na jó, most már elég! Mondjátok már el, hogy mi folyik itt? - kérdeztem ingerülten.
- Lydia, - fogta meg a karomat Scott. - jobb lesz, ha most leülsz. - úgy is tettem. - Szóval az történt, hogy Viki ahogy vette el a fájdalmadat a démont is átvette tőled.  Most be van zárva a pincébe, mert sajnos képes lenne ölni. De nyugodj meg, visszahozzuk a testvéredet. - húzott ölelésbe, és éreztem, ahogy egy könnycseppe a hajamba gördül.
- Srácok... Khm... Van egy kis gond.. - vakarta a fejét Aiden.
- Ugye nem.
- Viki lelépett. - közölte kíméletlenül Petet.
- Utána! - el is indultunk, és ezúttal én is velük tartottam. Scott az úton arról is felvilágosítást adott, hogy lehet csak én hozhatom vissza őt.
- Ott van! - kiabálta Ethan. El is indultunk nagy gázzal felé, és körbevettünk. Én csak közelebb mentem, és megfogtam a kezét.
- Figyelj Viki, tudom, hogy hallasz. Te ennél erősebb vagy! Le tudod győzni! Bízok benned!
- Lydia? - kérdezte a saját hangján.
- Én vagyok Drágám... És tudom, hogy túl leszel rajta! Nagy erővel bírsz! Használd! - az utolsó szót sikítva mondtam. Erre a felelet egy félig üvöltésbe fajuló sikoly volt.
- Próbálooom! - majd összeesett a lány, a színe már kicsit jobb volt, de a szemeiben még mindig volt fekete.
- Viki... Vikii! - fogtam két kezem közé az arcát, de nem reagált.
Egyszer csak teste körül sötétkék lángú tűz lobbant fel. Mind hátráltunk, mert nem tudtuk mit is jelent.
- Most dől el, hogy ki az erősebb... A démon... Vagy Viki. - közölte az éppen befutó Dr. Deaton.

Sziasztok! Itt az új rész! Remélem a sok késedelmem ellenére elnyeri majd a tetszéseteket!💓😭

Ide is beszúrok egy kis reklámot, ugyanis a másik Teen Wolf Fanfictionom 2. évadát elkezdtem, és ha érdekel, a falamlon megleled mind a két évadot.

Nagyon szépen köszönöm, hogy ilyen türelmesek vagytok.
IMÁDLAK TITEKET!💋❤

Herszi22