- Stiles? Stiles? - kel fel Lydia kiabálva, mert nem látta barátját. Lassan felkeltünk mind, és kerestük Stilest.
- Lydia nyugodj meg... Megtaláljuk. Nem lesz semmi baja. - ölelte meg a lányt Viki.
- De ha baja esik? Mi lesz? - kérdezte aggódva, és láttam, hogy megszorította Viki kezét. Gondolom nem szándékkal, de olyan erősen szorította, hogy a Viki keze lila volt. De a lány nem eresztette Lydiát a fájdalom ellenére sem.
- Scott... Menjetek! Keressetek meg Őt. - utasított minket.
- Nélküled nem fogjuk meglelni. - mondta Aiden. Nem értettem ezt miért mondja, de inkább hagytam, hogy Viki az unokatesójával maradjon, a védelme érdekében.

Viki szemszöge:
Körülbelül egy órája lehetünk kettesben Lydiával, amikor valaki benyitott a szobámba. De úgy, mint egy állat. Egy nagyon különös fekete szemű lény volt, melynek testét egy rongyos, szaggatott fekete hosszú ruha takarta. Bőre hulla fehér volt. Jött felénk, és a nevünket suttogta.
- Victoria, Lydia... Nekem kelletek. Megmutathatom nektek, hogy használjátok helyesen az erőtöket. Segítek nektek. - mondta szottyos, vén hangon.
- Menj innen kérlek... - könyörgött Lydia. A lényeg odament hozzá, és a szemébe nézett. Lydia remegni kezdett, és fal fehéren dőlt el az ágyon. Tekintete ilyedt volt.
- Mit tettél vele? - hajoltam unokatesómhoz, közben éreztem, hogy szemeim felragyongan. Ő csak állt és próbált a szemembe nézni.
- Utoljára szólok. Takarodj innen! - üvöltöttem, majd odaugrottam, ahol állt az a valami, de köddé vált. Utána odamentem Lydiához. A lány remegett a zokogástól, de kezdett éledezni.
- Mit tett veled? - kérdeztem, és magamhoz öleltem őt.
- Nem tudom... Belenéztem a szemébe, és láttam valamit... - szipogott, és megszorította a kezem. Hát mit ne mondjak van erő a kis törékeny Lydiában.
- Mit láttál? - kérdeztem halkan, miközben a hátát simogattam nyugtatás képen.
- Azt, hogy állok Beacon Hills közepén, körülöttem rengeteg halott ember.... Vérző fülekkel... - csak sírt, és bújt hozzám. -  És én gyilkoltam meg őket... A hangommal... És a legrosszabb ebben az, hogy nem tudom eldönteni, hogy ez most csak a legnagyobb félelmem volt, vagy a jövő. - mondta halál komolyan.
- Lydia.. A jövő változó. A döntéseink szabályozzák  és egyben változtatják a jövő képeit. Így meg tudjuk akadályozni, hogy ez történjen. - töröltem le könnyeit az arcáról, és szorosan megöleltem.

Stiles szemszöge:
Egy sötét, hideg és néhol nyirkos helyen tértem magamhoz, ahonnan az egyetlen kijárat egy hatalmas vas ajtó volt. Próbáltam mozogni, de a kezeimen, és a lábaimon levő szoros bilincs miatt nem sokat értem el. A telefonomat előgubiztam, és megpróbáltam elérni Scottot.
- Stiles? Stiles te vagy az? Hol vagy? - bombázott meg kérdéseivel, melyeket a nagyon gyenge térerő miatt alig hallottam.
- Meg vagyok... Valami sötét vasajtóval zárt helyen v... - kiesett a telefon a kezemből, mert valami felemelt.
- Hívd csak ide a barátaidat meghalni! - jött be az egy szottyos vén nőszerű valami. - Jöhet a két banshee is nyugodtan! - röhögött ördögien.
- Mit akarsz tőlük? - kérdeztem.
- Nem tudják használni az erejüket, de én tudnám. - ledobott, majd eltűnt a mobilommal együtt.

Kb három óra telt el, és csak az apró vízcseppek kopogását hallottam a hideg betonon ahol ültem. Épp magam elé meredtem, és az élet nagy dolgain agyaltam, amikor valami zajt hallottam az egyik fal irányából.
- Nem lehet betörni. - hallottam meg egy ismerős hangot melynek tulajdonosa a legjobb barátom volt.
- Menj onnan. - egy női hang is felcsendült, de ezt nem ismertem meg. Hatalmas sikoly hallatszott, ami félig üvöltés volt. Na ezt már megismertem.
- Viki.. Lydia menjetek innen! - de már késő volt. Lydiára ráugrott egy óvatosan pillanatban a fekete ruhás valami, és megszorította a kezét. Valami kékes dolog szövődött az érintkezőponthoz, mire Brett leszedte róla a valamit.
Lydia teste élettelenül hullott a karjaimba
- Lydia... Lydiaa! - rázogattam a remegő lányt.
- Ha még egyszer hozzá mersz érni a testvéremhez ( unokatesók de na szinte tesóként tekintenek egymásra ) én kiterem azt a nyeszleg kis nyakacskádat! - villantotta fel Viki lila szemeit, majd sikoltott egyet ami félig üvöltés volt. Ebben a pillanatban egy villámcsapás szerű csattanás kíséretében eltűnt a lény.

Amikor hazaértünk Lydia még eszméletlen volt. Viki a karját szorongatta, és aggódó pillantásokkal nézett rá. Mi tanakodtunk, hogy mi lehet ez. Én is próbálkoztam, de Lydia eszméletlensége engem sokkal jobban foglalkoztatott.
- Találtam valamit. - mondta Malia. - Ez egy démon, aki másokat a legnagyobb félelmükkel szembesít úgy, mintha az jelenleg történne meg. Főleg a bansheeket támadja meg, mert őket hamarabb meg tudja őrjíteni, majd erőt tud nyerni vérükből. - olvasta fel.
- Hát ez kegyetlenül biztató. - mondtam ki hangosan a gondolatomat.
- A neve pedig Dommiel. A félelem patrónusa. Megfélemlíti az ellenséget amint a szemébe néz, és aki belenézett e fekete szempárba annak rémálmokat is alkot. - olvasta fel Malia a szöveg további részét. Ahogy befejezte a mondatot Lydia elkezdett rázkódni, majd szemeiből fekete könnyek hulltak. 
- Malia mi ez? - kiabált Viki. 
- Most sírja ki életének fájdalmait, és ezután vagy megszabadul a démontól, vagy Ő lesz a démon... - mondta Theo a sarokban ácsorogva. 
- Meg tudjuk menteni valahogy? - kérdezgette aggódva Viki, miközben Lydia kezét fogta.  
- Azt nem tudom. - sütötte le szemét az omega. Mind a padlóval szemeztünk, amikor észrevettem, hogy Viki kezén az erek feketék lettek. A lány vette el Lydia fájdalmát, de az úgy rászorított a kezére, hogy hallottam Viki kezének töréshangú reccsenését, de ő nem engedte el Lydiát. Ekkor Lyidia szemében elapadtak a fekete könnycsatornák, ám Vikiében elindultak. A lány felállt, és a fekete könnyek feketévé festették szemeit....
- Végre enyém vagy ... - Hallatszott az örvendezés Vikiből. Megszállta a démon. 

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Remélem elnyeri majd a tetszéseteket!
Amennyiben igen kérlek Írjatok és vote-oljatok!

Puszyllak Titeket, Imádás van meg minden!