Két napja annak, hogy megöltem Sunggyut. Két napja annak, hogy Yoongi nem kel fel. Két napja annak, hogy az ágya mellett ülök és várok. Várok arra, hogy felébredjen, pont mint Junenál. Egy korterembe kerültek, így a szívem még jobban sajog. Mindketten miattam vannak ilyen állapotban. Miért?

-Haza kellene menned Jiu-simít lágyan hátamra Hongbin. Nem is hallottam ahogy bejött.

-Nem akarok-szorongatom tovább Suga kezeit.-Mindjárt felébred. Érzem-nézem kétségbe esetten a túl nyugodt arcát.

-Aggódnak érted a többiek-probál meggyőzni.

-Még egy napot adj. Had maradjak, kérlek-nézek rá kis kutya szemekkel és a régi önmagamnak érzem magam. Elveszett, fáradt és meggyötört...csak mostmár joggal gyilkosnak is.

-Holnap akár akarod, akár nem haza viszlek-keményíti meg kissé a hangját, én meg biccentek egyet. Tudom, hogy csak aggodik amiért nem alszom és nem eszem. De most nem tudnék. Bocsánatot akarok kérni Sugától.
Amint becsukja az ajtót összekulcsolt nezeinkre hajtom a fejem.

-Annyira sajnálom-csuklik el a hangom és némán szipogok. Egy darabig így sírhattam, hisz elaludtam. Sajnálom, mantráztam az álmomban is tovább.

-Nem kell sajnálnod-hallok meg egy erőtlen hangot, mire hirtelen felkapom a fejem.

-Yoongi-nézek rá. Önkéntelenül erednek meg a könnyeim miközben arcára simítok.

-Jiu-mosolyodik el halványan a kezembe bújva.-Ne sajnálj semmit. Nem a te hibád-nyúl a kezemért, amit összkulcsol.

-De...az enyém. Minden. Gyilkos lettem Suga-szegem le a tekintetem a kezeinkre.

-Hős vagy. Hallod? Nézz rám-mondja, de továbbra sem emelem fel a fejem, mire államnál fogva emeli fel azt.-Nem vagy se gyilkos, se hibás. Ez az élet. Nem te írod a játékszabályokat, te csak a játékos vagy. A döntéseid alapján alakul a játék és a döntéseid jók voltak-suttogja magához húzva. Némán bólintok és hirtelen fáradt leszek. Elértem a határaim és most, hogy kissé megnyugodtam, fáradt leszek.

-Aludhatok veled?-motyogom álmosan. Ő nem felel csak némán beljebb csúszik egy mosollyal az arcán. Én mellé fekszem és nyugodtan alszom el.

~Yoongi~

Mikor lelőtt azaz ember Jiut látom magam előtt ahogy engem véd. Együtt küzdöttünk vele mégis. Valahogy egyre fáradtabb vagyok és egyre jobban fáj az oldalam.

-Halhatatlanok vagyunk-mondom mosolyogva Jiunak, majd elsötétedik a világ.

Egy fehér helyen vagyok. Van egy út amit egy fehér lámpa világít meg és egy pad. Leülök a padra.

-Hol vagyok?-nézek körbe. Nah most. Ugye nem haltam meg? Mondjuk gondolkodni tudok, ergo meghalni nem haltam meg. De akkor merre? A lámpa vagy a végtelen út? Istenem merre menjek? Temetem kezeim közé fejem. Balra vagy jobbra?

Egy jó ideig itt lehetek ezen gondolkodva, mikor balra, a végtelen felől egy mondat jut el hozzám.

Annyira sajnálom-suttogja a szél, de ez a gyenge hangfoszlány elég nekem arra, hogy felpattanva induljak el arra. Jiunak kellek. Csak szaladok szaladok, míg nem hirtelen eltűnik a föld a talpam alol és csak zuhanok.

Hirtelen nyitom ki a szemem, azt sem tudom hol vagyok. Lassan nézek körbe és rájövök hogy ez egy korház. Kint sötét van. Vajon mióta vagyok itt?

-Annyira sajnálom...sajnálom-nyüszög valaki mellettem. Jobbra nézve Jiut pillantom meg kissé zilált állapotban. Feje a kezemen pihen. Nem bírom ki, hogy ne túrjak a hajába, így finoman elkezdtem simogatni.

-Nem kell sajnálnod. Hős vagy-nyugtatom meg a lányt mikor felébred. Látom rajta, hogy rettenet fáradt, így megsem lepődök mikor befeküdve nellém azonnal elalszik. Igaz nem sokra rá én is újra álomba szenderülök

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Szerinted ébresszük fel őket?-hallok egy ismerős hangot.

-Hagyjuk már. Jiu is végre alszik és Suga sem sápadt annyira.

-Hát...ha egy lánnyal ébrednék-csattanás és egy au hallatszódik.

-Kim Namjoon. Halgass el!-szólt rá Jin.

-Neked nem lány kell, hanem Jin-újabb csattanás és Taeyhung nevetését hallom.

-Halkabban-motyogom álmosan-Ki tudja mikor aludt rendesen-simítom meg a lány fejét és félszemmel a csapatra tekintek.

-De jó ébren látni-borzolja össze Namjoon a hajam, ami most jól esik.-Hiányoztál papa.

-Tudod ki a papa!-morranok fel, de hamar megbánom, mikor Jiu álmos szemeit érzem magamon.

-Ohayo-dörgöli meg szemeit, majd felül és nyújtózik.

Erre külön kis rituáléja van. Néha komolyam azt gondolom, hogy egy macska volt előző életében.

-Mikor került ide mindenki?-hallom meg Hongbin hangját.-Suga úrfit megkellene vizsgálnom. No meg June-t sem ártana. Ti meg vihetitek haza Jiut-lépdel be a szobába, mire a többiek lassan ki is mennek. Persze Kooke meg ragadja a belém kapaszkodó lányt.

-Menj vele-szedem le a kezét magamról és egy gyors puszit adok neki, ami hat és Jungkookal tart.

Érdeklődve figyelek Hongbinra.

-Hogy vagy?-kezd el valami féle vizsgálatot.

-Álmosan-vonok vállat.-Meddig aludtam?

-Három napig voltál kómában.-motyogja.

Kómában? Három napig? Én?

-Jiu mennyit aludt ez idő alatt?-kérdem arra gondolva, hogy a lány mennyire sápadtnak is tűnt mikor jobban megnéztem. Vajon evett egyáltalán?

-Három órát három nap alatt. Mint Junen-nál. Teljesen kikészült és megint magát okolta. Egyszerűen nem tudtam rávenni, hogy haza menjen aludni és megint az évekkel ezelőtti Jiut láttam. Nagyon megijedtem, szóval legközelebb ne hősködj. Jiu sem bírja, a csapat sem és én sem.-pöcköli meg a fejemet, majd a szomszéd ágyhoz lép.

-Mikor fog...felébredni?-kérdem halkan, mire Hongbin kezei megállnak az írásban.

-Nem fog...már nem fog. Elég volt egy picike mennyiség amit azaz elvetemült őrült bele nyomott...tönkretette teljesen az inmunrendszerét. Jiunak még nem tudtam elmondani. Nem is tudom hogyan-csuklott el egy pillanatra a hangja. Hongbin húgaként szereti Jiut is meg Junet is.

-Elmondom neki én-nézek rá komolyan.-Kérlek. És akkor könnyebben is fogja elengedni, nem?

-Lehet...majd két nap múlva mehetsz haza. Most pihenj-siet ki gyorsan és magamra hagy.

Ez a szerencsétlen lány...mit szeret bennem?

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Két nap múlva mikor haza mentem mindneki nagyon kezdves és aggódó volt velem. Jin és Jiu teákat főztek és a többiek pedig valamivel mindig elszórakoztattak. Persze akinek tudtam elmondtam, hogy mi van June-nal. Jiu is holnap reggel tudja meg. Mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy tegyenek úgy, mint aki nem tudja, de mégis...Jiu valahonnan megérezte, hogy nincs minden rendben.

-Miért vagytok ilyen furák?-kérdezte egyik este, mire nem tudtam azonnal válaszolni.

-Majd reggel, vagy álmodban megtudod-húztam magamhoz és aznap már nem is beszéltünk. Csak aludtunk.

~Jiu szemszöge~

Egy apró kertben vagyok. Mellettem egy kút és ezernyi virág. Egy pici házikó foglal helyet velem szemben, ami körül erdő van. Csoda szép.

Feltápászkodom a földről és körbe nézek. Még az ég is ragyog és meseszépek a felhők. Egyszer repülni akarok.

-Szia Jiu-egy ismerős hang húz vissza a valóságba. Egy rég nem hallott hang.

-June-akad el a szavam, ahogy az apró húgomat találom szemben magammal.

-Sokat szenvedtünk, igaz?-lép hozzám, míg én a döbbenettől moccani sem tudok.

-June-ölelem szorosan magamhoz és érzem, ahogy a könnyeim hófehér ruháján landolnak.-Else hiszem-motyogom.

-Elkell engedned. Már eleget vigyáztál rám Jiu. Anyuék is büszkék rád. Ebben a házban lakunk, mint ahogy megálmodtuk.-simítja meg a fejem.

-Nem akarlak elengedni-suttogom, de a bölcs húgicám kissé eltol, így ragyogó kék szemeit, az én könnyes zöld szemeimbe fúrja.

-Nem te voltál sosem a hibás, semmiért. Neked kell élni helyettünk és kérlek élvezd is az időd. Szeresd azt a fiút. Nagyon aranyosak vagytok és mellette boldog vagy.-törli le könnyeim, mire megragadom a kezét.-Engedj el Jiu. Szedj le a korházi gépekről és hagyj elmenni.-lép egyet hátrébb és körbe fordul.-Itt foglak majd várni, ha eljött az időd. És most addig is csak egy viszlátot mondj kérlek. Addig pedig, a szívedben és az emlékediben élek tovább. Szeretlek Jiu Noona-neveti azt a nevet, amit kicsiként mondogatott, majd szépen lassan átlátszó lesz és apró pitypangként viszi el a szél.

-Elengedlek....June-nyitom ki szemeim, amik Yoongit látják meg elsőnek.

-Mit álmodtál?-ölel meg szorosan.

-June...leveszem a gépekről-suttogom.

-Jól döntesz-harapom be ajkaim-Hongbin mondta, hogy nem ébredt volna fel-suttogja félve a reakciómtól, majd mikor érdeklődve figyelem folytatja.-Az ember aki megakarta mérgezni...sikerrel járt.

-Tudtam...annyira tudtam-sóhajtom hozzá bújva.-De nem baj. Ő is ezt akarja. Elkell engednem.-motyogom, majd June kérése hat órával később teljesül.

Lezárult az élete, az enyém pedig lassan elkezdődik. Irónikusnak érzem valamiért. Ez az élet? Kapnék egy új kezdetet?