A hétköznapok eseménytelenül teltek, edzések, tanulás és egy rettegett töri doga. Még nem láttam ennyi embert egyszerre pánikolni, mint akkor, az óra előtt. Fred mellettem tervezte a temetését. Alig bírtam szegénybe lelket verni, de szerencsére Taylornak sikerült egy kicsit jobb kedvre derítenie a fiút. Végül túléltük az órát, de nem szívesen részleteznem az ott történteket.

Hétvégén elmaradt a szombati edzés, mert Logannak küldetése volt az X-Men-nel és sajnos nem tudta megtartani. Nem tudom, hogy ki örült jobban, mi vagy Logan. Reggel olyan sokáig aludtunk, ameddig lehetet a reggeli miatt, délelőtt pedig sikerült majdnem mindent megcsinálnunk, úgyhogy szinte az egész délutánunk szabad volt. Bár nem mintha olyan sok mindent csináltunk volna, főként csak a közösségi térben fetrengtünk a babzsákokon és nyomkodtuk a telefonnunk. Hé, néha ezt is kell. Másnap szívesen bementem volna városba, tekintve, hogy nem volt semmi programunk, de Taylorék már szinte elköltöttek a havi zsebpénzük és őszintén nem nagyon volt kedvem fizetni másik három ember helyet. Vasárnap az örökmozgó Fred és Taylor már kezdtek szenvedni, bár George kimondottan el volt a semmit tevéssel és én sem tudtam volna panaszkodni. Végül a fiúk szobájába lyukadtunk ki, felelsz vagy felelszet játszva egy üveg Mountain Dew-val. Az elején csak bemelegítő kérdések voltak, főként én voltam a célpont, aztán Fred dramatikusan meghúzta az üveget és kijelentette, hogy innentől durvul a játék.

- Jól van, akkor én jövök. - vigyorodott el George. - Fred, első csók sztori?

- Na, jó, ez aljas volt, te is tudod! - háborodott fel egyből a vörös, de a szabály az szabály. – Szóval nyolcadikban, volt ez a lány, Sophia, te ismered George, ne játszd a hülyét, és együtt ültünk az egyik kémián. Röviden, egész jól kijöttünk és elkezdtünk egyre többet együttlógni. Egy darabig beszélgettünk és aztán csak úgy megtörtént. Két hétig jártunk utána nagyjából, de aztán őt kivették a szülei a suliból és az óta nem is beszéltünk. Nagyszerű, akkor léphetünk is? Pörgetek.

Az üveg ez alkalommal Taylor előtt állt meg, aki bátran szembe nézett a sorsával. Legalább is, amíg meg nem hallotta George kérdést.

- Taylor, szerinted milyen az ideális pasi?

Szegény lány vörösbe is ment, de úgy látszik a fiú nagyon jól szórakozott.

- Na, nehéz kérdés. – vakarta meg a tarkóját Taylor habozva. – Hát mindenképpen vicces, figyelmes és megértő... Van véleménye és határozott, vagány, magabiztos, magas és persze jóképű. A kocka has sem hátrány.

- Érdekes, nagyon érdekes. – bólogatott George, ahogy a piruló lányra pillantott, aki már pörgetet is. Újból Fred lett a nyertes és most én kérdeztem.

- Hm... Fred, mik a legcikibb gúnyneveid?

- Ez nem is vészes. – gondolkozott el a fiú, én pedig csak vállat vontam a többiek kérdő tekintetére. Soha nem voltam jó a kérdésekben, meg egy kicsit jobban meg szeretném őket ismerni. – Legcikibbet nem tudok most mondani, de voltam manó, kobold, róka, a szeplős gyerek, piros labda, gomba, George-dzsal mi vagyunk a Weasley ikrek...

- Várj, mi?

- Még nem hallottad? – nézett rám a két fiú. – Pedig elég gyakran szoktak így hívni minket. Nem elég, hogy Fred és George vagyunk és szinte mindig együtt lógunk, de Frednek még vörösnek is kellett lennie. Szinte adja magát a helyzet.

- Engem meg Taylor Swiftnek szoktak félre mondani, de nem jóindulatból. Azt mondják olyan beképzelt és kiállhatatlan vagyok, mint egy szuper sztár. – szólt közbe Taylor is.

- Huh, én csak könyvmoly, stréber és gömböc voltam.

- Gömböc? Te? – vonta fel a szemöldökét Fred, már szinte nevetve.

- Igen. – bólintottam egy szégyenlősebb mosoly keretében. – Kiskoromban elég duci voltam, ezért is küldtek el a szüleim atlétikára. Azóta persze sokat folytam, de még mindig lenne hova.

- Ugyan már, szerintem is nagyon szép vagy. – vigyorgott George.

- Aw, milyen aranyos. – nevettem. – De inkább haladjunk.

Nos, ez egy hiba volt, ugyanis nálam állt meg az üveg.

- Bianka, legkínosabb emlék?

- Ugh, muszáj volt ezt kérdezni? Na jó, rendben. Tavaly, egyik tesin kislabdát hajítottunk és éppen a technikát próbáltam gyakorolni, viszont voltam olyan ügyes, hogy amikor dobtam volna el a labdát, kicsúszott a kezemből és véletlenül az egyik srác... kényes pontját találtam el. Hú, nagyon kínos volt. Szegény nem értékelte a labda hajítási készségeimet, én pedig inkább kitöröltem volna magam a létezésből.

George feltűnően odébb csúszott és a szemeit rajtam tartva lehajolt a földön ülő Fredhez.

- Hé, ha Biankánál valaha is látsz labdát, fussunk.

- Értve. – bólintott vissza a vörös, én pedig hozzájuk vágtam egy párnát.

- Lépjünk!

- Taylor. – fordult a lányhoz George ismét egy szadista vigyorral az arcán. – Volt képzeletbeli barátod?

- Igen... Egy kis elefánt... Elfie-nek hívták, nagy kreatívan, és tudott beszélni, együtt ettünk mindig mogyorót és azt játszottam, hogy felülök a hátára és úgy rohangáltunk körbe a kertünkben.

- De kis cuki! – öleltem magamhoz a lányt, aminek az lett a következménye, hogy lelökött a földre, Fred mellé. – Ó, helló Fred, csatlakozok, ha nem bánod. – nevettem, a vörös pedig vigyorogva megborzolta a hajam.

- Gyere csak, ha nem félsz.

Ezután végre George is sorra került, csak hogy ne maradjon ki az élvezetekből.

- George. – kezdte Taylor. – Hozzá mennél Fredhez, ha adnának 100 000 dollárt?

- Hát... Tudd főzni, jó képű és már így is szinte házas életet élünk, tehát miért is ne? Megéri. – vigyorgott George a vörösre, aki gyorsan bemenekült Taylor mögé.

- Ne közelíts! Ki tudja mit fog tenni velem az éjszaka?! Már így is évek óta össze vagyok zárva ezzel....ezzel a személlyel! El sem tudjátok képzelni, milyen szörnyűségeket kell átélnem!

Miután lenyugtattuk Fredet, hogy senki nem fogja bántani, és sikerült nem meghalnunk a nevetéstől, ismét pörgettünk és én lettem a szerencsés áldozat.

- Mikor randiztál utoljára?

- Egész régen. Tavaly volt egy fiú, akivel másfél hónapig jártunk, de nem nagyot jött össze a dolog, úgyhogy szakítottunk is. Azóta nem nagyon.

- Hát akkor már ideje lenne, hogy elvigyenek és... ó, basszus. – magyarázott Taylor, aki közben elkezdett pörgetni és sikerült saját magát kiválasztania.

- Taylor, mi a legrosszabb tulajdonságod?

- Mi? De hát nekem olyan nincs! Az én tökéletes személyembe nincsen hiba! –rázta meg a haját a lány sipító hangon, de vigyorogva. - Viszont, komolyra fordítva a szót, túl sokat beszélek és nagyon idegesítő tudok lenni. Szóval Bianka, ha eleged van belőlem, csak szólj, hogy fogjam végre be.

- Ne aggódj, még bírom. Egyébként max. kérek Fred füldugójából, ha gáz a helyzet. – nevettem, a vörös pedig feltartott hüvelykujjal jelezte, hogy csak nyugodtan.

- Fred, mi a legőrültebb dolog, amit tettél? – néztünk a soron következő fiúra.

- Nos, egyszer felmásztam a tetőre az ablakpárkányok és az ereszcsatorna segítségével – utána egy hónapig büntetésben voltam – vagy amikor kicseréltem az összes növényt a prof irodájában műanyag szobanövényekre, szerintem azóta sem tudja, hogy én voltam a tettes. De talán a legdurvább, amikor össze turmixoltam egy adag póréhagymát, fokhagymát és vöröshagymát, majd kiraktam a szószokhoz, mint hagymás mártás.

- Fúj, arra emlékszem. – fintorgott George. – Velem meg is kóstoltattad. Azt hittem, ott helyben leszek rosszul.

- Szerintem annyira nem is volt borzasztó. Kenyérrel egész finom volt.

- Jézus, miért kóstoltad te azt meg? Már így is nagyon gusztustalannak hangzik. – szörnyülködtem. - Hogy vagy egyáltalán még életben?

- Hát, azóta sem stimmel valami. – rázta meg a fejét George. – Nem mondom, hogy egyébként is normális volt, de akkor valami helyrehozhatatlan hiba történt.

- Na, azért ez csúnya.

- George, megint te jössz. – fordultam a barna fiúhoz. – Kit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

- Fredet. – vágta rá habozás nélkül a fiú, de gyorsan folytatta is. – Ő lassabban fut, mint én, úgyhogy lenne időm elszökni a ragadozók elől, amíg őt megeszik.

- Na jó, ennyi, lányok átköltözöm hozzátok! – akadt ki a vörös, mi meg csak nevetve figyeltük a hisztijét. – Nem bírom tovább! George, látni sem akarlak többé! Ennyi, végeztünk!

- De drágám, még az esküvőt sem tartottuk meg! Hogy tehetted ezt?! – törölte le a könnyeket George az arcáról. – Kérlek, adj még egy esélyt!

- Nem, menj innen! Hé, George, hozzám ne merj-... Agh, engedj el!

Azonban már túl késő volt, George a karai közé kerítette szegény Fredet és nem eresztette. Segítettünk volna szegénynek, tényleg, de éppenséggel azzal voltunk elfoglalva, hogy ne haljunk meg a röhögéstől.

Még egy jó darabig elszórakoztunk hasonló, szép kérdésekkel, végül már beszélni is fájt, annyira meghalt a hasfalam. Taylorral még átszenvedtük magunk a szobánkba, de előtte persze megbeszéltük Freddel, hogy milyen temetést szeretne, ha esetleg nem éli túl az estét George mellett. Lefekvés előtt még bele fért pár videó, csak hogy Freddel együtt temethessük el az oldal izmainkat. Azonban nem maradhattunk fent sokáig, mert Loganék visszajöttek a küldetésről és ismét ellenőrizték a szobákat. Legalább egy nyugodt hétvégénk volt. 

Igen, van képem ide pofátlankodni egy ilyen rövidke résszel... Az elmúlt hetekben egyszerűen nem volt egy nyugodt délutánom se - ami már szinte kész röhej – úgyhogy nagyon sajnálom a hosszú csöndet! További szép napot és vigyázzatok magatokra! <3