Na, hát egy rövid kis hétvége után immár újra itt a suli, de ezúttal tanítás is lesz, aminek nem örülök túlzottan.  A hétvégém nagy része azzal telt, hogy még jobban felderítettem a környéket. Nem is lakunk rossz helyen, igazából a város központhoz közel. De már a sulit is vártam egy kicsit( amiatt nem vagyok normális) és kíváncsi vagyok arra, hogy kik lesznek a tanáraink. Remélem azért normálisak. Úgy döntöttem, hogy hamarabb bemegyek a suliba, mert unom, hogy folyton én vagyok az utolsó, aki megérkezik. 

Az utcán csend volt, és még csak néhányan igyekeztek munkába, vagy suliba, ahogy én. Jó érzés volt nyugodtan menni, és nem pedig kapkodva attól tartva, hogy elkések. Amíg haladtam a suli felé, kapcsoltam magamnak zenét, amit a fülesemen hallgattam. Nem vagyok nagy rajongója a fülhallgatónak, meg anya is mindig mondja, hogy csak ront a hallásomon, de szinte már nem tudok anélkül élni.  Hamar odaértem, s még nem is gyülekeztek a kialakult csapatok az épület előtt, így bementem. Elhaladtam a suli büfé mellett, ami még zárva volt, s mentem volna be a terembe, amikor hangos nevetésre és kuncogásra lettem figyelmes. Körbenéztem és rögtön kiszúrtam Árpit és bandáját, akik most  Adináékkal nevettek valamin. Ők amolyan menő csapatot alkottak így együtt. Hát, mit ne mondjak, szerintem pont összeillenek. Amikor elmentem mellettük Árpi és a srácok észre sem vettek, viszont Adina megajándékozott egy szúrós tekintettel. Elég jól indul a nap. 

Inkább gyorsan bementem a terembe és leraktam a táskám magam mellé, miközben helyet foglaltam Lili mellet, aki már mosolyogva várt. Látszólag jó kedve volt. 

- Szia! - köszöntem.

- Halikaaa!

- Látom jó kedved van ma. Esetleg elmondod mitől? - kérdeztem kedvesen.

- Hááát.... képzeld sikerült többet beszélnem vele - mesélte, majd értetlen arcomat látva kiegészítette:

- Tudod, azzal a fiúval a lovardából.

- Jaaa. Igen, mondd tovább! 

- Hát...  csak  ennyi, de már a nevét is tudom. Bendegúznak hívják, de azt mondta, a barátainak csak Bendi. 

- Ó, ez szuper! Akkor ezzel most azt mondta, a barátod akar lenni, ugye? - kérdeztem izgatottan.

- Igen, azt. De.... nekem talán egy kicsit több is, mint barát. Félek, ő nem így érez - szomorkodott.

- Dehogynem. Hidd el, csak még előtte meg akar ismerni - vigasztaltam.

- Hát... lehet, igazad van. Köszi, Gina! Nagyon jó barát vagy! - ölelt át.

- Igazán nincs mit - mondtam. Örültem, hogy segíthettem neki, mert bár igaz nekem Viki a legjobb barátnőm, attól még jól esik, ha van itt is, ahol lakom olyan, akivel beszélhetek ilyenekről. És Lili nagyon rendes velem. Nem sokkal később megérkezett Alíz is, és odajött a padunkhoz.

- Sziasztok! Gina, te ilyen korán itt? - kérdezte meglepődve.

- Hát... igen. 

Nem tudtunk sokat beszélni, mert már becsöngettek és mindenki megérkezett. Alíz is a helyére ment és én megnéztem az órarendet, ami szerint az első óránk matek. Az nem a kedvencem.

Az ajtó hirtelen kinyílt, s egy idősebb férfi lépett be rajta, akinek szemüvege volt, és ijesztően hegyes orra. Vagy csak én láttam így? :D

- Jó reggelt mindenkinek! Remélem kipihentétek magatokat, mert a mai órán már elkezdjük az anyagot. Nos... nézzük, ki hiányzik... - nézett végig az osztályon, majd megakadt a tekintete rajtam.

- Maga az új tanuló, ugye? - kérdezte tőlem.

- Igen, tanár úr, én - válaszoltam illedelmesen.

- És már bemutatkozott a társainak? - bólintottam.

- Akkor jó. Tehát a témánk.... - lépett a táblához - az egyenletek ismétlése - mondta, majd már írta is a táblára. Többen morogtak, amiatt hogy már tanulunk, de én sejtettem, hogy ilyen tanár is lesz. Meg nem is volt nehéz az anyag, legalábbis én értettem. 

A szünetben elővettem a kakaós csigám, amit hoztam és nekiláttam. Lili valamilyen fánkot hozott és azt ette, majd hirtelen felém fordult.

- Na, hogy tetszett az itteni első órád?

- Hát, nem volt rossz, csak azt nem értem, hogy akkor most matekon mindig egybe leszünk? Bármint nem lesz olyan, hogy emelt matek? - kérdeztem, mert ez tényleg nem volt tiszta.

- De, csak az első témánk azonos, és majd legközelebb külön lesz az óra. Te emeltes vagy? - kérdezte.

- Nem. Sima. És te?

- Én is. Na, akkor majd ott is egymás mellett ülhetünk - mosolygott rám, én pedig bólintottam.

A második óránk biológia volt, ahol másik terembe kellett mennünk. Várakoztunk a terem előtt, amikor egy jókedvű, vidám tanár jött fel a lépcsőn. Már éreztem, hogy normális lesz.

- Jó reggelt, kedves diákok! Remélem felkészültetek az órámra - nézett körbe, mire többen bólintottak, én pedig ijedten fordultam Alízék felé, mert fogalmam sem volt miről beszél.

- Nyugi, csak viccel - magyarázta Alíz. Hát, jó. Ha ő mondja.

- Akkor jöhet a felelés - mondta nyugodtan... khm.... ez is vicc lenne?

Bementünk a terembe, majd mindenki igyekezett helyet foglalni minél előrébb. Én is siettem, hogy ne a legrosszabb jusson nekem. Odaszaladtam egy székhez, de mielőtt rátettem volna a cuccom valaki megelőzött és rádobta a dzsekijét.

- Bocs, ez a hely már foglalt, keress magadnak másikat - nyávogott Karina. De.. én voltam ott előbb. Na mindegy. Emiatt nem fogok vele veszekedni. Megláttam egy helyet, ami szintén elől volt és gyorsan odaültem. Nyugodtan kipakoltam, majd arra lettem figyelmes, hogy valaki oldalról megbök. Odafordultam. Dóri volt. Szóval ő lett a padtársam. Ez így pont jó.

- Hali, padtárs - mosolygott.

- Szia! 

- Héé! Mostmár minden rendben? - bökött fejével Adináék felé.

- Hát.. mondjuk úgy, hogy ma még nem volt velük KOMOLYABB bajom - mondtam halkan, nehogy meghallják, s vissza gondoltam a néhány perccel ezelőtti "konfliktusra".

- Akkor jó - fordult előre, mert a tanár már nagyjából magyarázott valamit, miközben mi beszélgettünk.

- Tehát úgy látom a nyáron elég sok élményben volt részetek - mosolygott, majd felém fordult.

- És maga? Hogy tetszik eddig az iskola? - érdeklődött, mire mindenki felém fordult. Leblokkoltam kissé, mert nem szoktam meg, hogy én vagyok a figyelem középpontjában, majd összeszedve magam így feleltem:

- Nagyon jó, mindenki kedves és hasonlít a régi sulimhoz. 

Nem tudom, miért mondtam azt, hogy mindenki kedves, amikor ez nem teljesen így van, de mindegy.

- Miért? Hova járt előtte? - kérdezte.

- Budapesten egy általános suliba - feleltem, mire elismerően bólintott. Hát.. tök jó fej a tanár, és tényleg mókás, meg az is jó, hogy meghallgatott minket a szüneti beszámolónkról.

Ezután jött egy nagyobb szünet, ahol már a saját termünkben lehettünk, és mindenki hangosan beszélgetett. Én Dórival sétáltam a folyosón és éppen arról meséltem neki, amikor a hétvégén felderítettem a várost, meg azt is elmondtam, hogy összefutottam néhány fura sráccal, akik leálltak velem beszélgetni, amire elég fura reakciója volt:

- Hmm.... és melyik játszótéren volt ez? - kérdezte.

- A Bokodi út közelében, nincs messze tőle a könyvtár sem.

- Aha. Hát... hallod, lehet, hogy a bátyámékkal futottál össze - mondta, mire én megrökönyödtem. Dóri bátyja? Az képtelenség!

- Mii? A... a bátyáddal? De miért lennének ők?

- Hát azért, mert egyszer rákérdeztem, hogy  hová mennek el bandázni, és azt mondta, oda.Meg tudod... csajozni akarnak és mindenkit megszólítanak, akit szimpinek találnak. 

- A játszótéren?! - kérdeztem hitetlenkedve - De hát ott inkább gyerekek vannak.

- Mondja ezt az, aki ott volt és nem is olyan kicsi - nevetett, de én csak egy mű mérges grimaszt vágtam erre, majd kitört belőlünk a nevetés. Utána, mikor lecsillapodtunk, én így szóltam:

- Nem hinném, hogy a tesód engem akarna felszedni. Ahhoz túl menő, míg én....

- Hát... azt nem mondom, tényleg nehezen tudlak titeket elképzelni együtt, de.... miért mondod, hogy nem vagy menő? Szerintem még az lehetsz. Csak meg kell tanulnod annak lenni.

- De... nekem ez nem megy. Én nem is akarok más lenni. Neked könnyű, mert alapból olyan vagy - mondtam, mert tényleg így gondoltam.

- Na, ezt vegyük úgy, meg sem hallottam. Mostantól én leszek a tanárod ebben az ügyben, és segítek neked. De, akkor meg kell ígérned, hogy nem gondolkodsz semmin, csak teszed, amit mondok. Még akkor is, ha először furán hangzik.

Ezen elgondolkodtam. Fogadjam el a segítségét? De mi van, ha nem fog tetszeni, amiket majd mond? Végül beleegyeztem.

- Legyen - feleltem. Ő erre csak elmosolyodott, majd így kiáltott:

- Szupiii!! 

A szünetből még maradt öt perc, ezért úgy döntöttem, hogy megkeresem Krisztiánt, mivel szegényt múltkor otthagytam egyedül, amikor rossz kedvem volt. Megnéztem az udvaron, ahová először mentünk együtt, és tényleg ott volt. Egy padon olvasott, miközben nem messze tőle a többi fiú focizott, köztük több menő is. Sokan közülük gúnyolták Krisztiánt, mert szeret olvasni, de szerintem az nem ciki. Én is szeretek olvasni, s bár nem mondom, engem is lenéztek néhányan emiatt, de sosem foglalkoztam ezzel különösebben. Így nem is tartozott a menők közé, de ő ebbe már beletörődött. Ezt mind Lili mesélte nekem a tavalyi évről. Azt is mondta, hogy Krisznek( néha így hívom) a legjobb barátja Dániel, aki egy kicsit visszahúzódóbb típus, de még nem volt alkalmam vele beszélni( ahogy még sok mással az osztályomból), így annyira nem ismerem. Odamentem hozzá, és vidáman köszöntem:

- Szia, Krisz.

Erre felkapta fejét a könyvből és már le is tette, mintha nem is olvasott volna, csak színlelte és arra várt, hogy jöjjek.

- Gina? Hát te?

- Leülhetek? - kérdeztem a padra mutatva, ő pedig intett a kezével, hogy igen.

Miután helyet foglaltam, néhány másodperc csönd után egyszerre szólaltunk meg, majd mondta, hogy kezdjem én.

- Csak bocsánatot akartam kérni amiatt, hogy ott hagytalak pénteken. Tudod, aznap nem volt jó hangulatom és minél előbb haza akartam menni.

- Ja, igen. Nem baj, nekem is vannak rossz napjaim. Én csak azt akartam kérdezni, hogy azóta minden rendben? - fordult felém arcomat fürkészve.Rendes tőle, hogy így aggódik miattam, igazi barát.

- Köszi, már rendben - feleltem.

- Akkor jó. Tényleg, hol tartasz a Verne könyvekben? - váltott témát hirtelen, s ez így pont jó, mert nem volt kedvem Adináékról beszélni.

- Már elolvastam több, mint a felét és nagyon tetszik. Örülök, hogy mondtad, mert érdekesek - meséltem és még megbeszéltük a jó részeket, mert ő már rég kiolvasta, majd becsöngettek, ezért felmentünk órára.

Volt még vagy három óránk, s mindegyiken megkértek a tanárok, hogy mutatkozzak be, ami már egy kicsit uncsi volt, de türelmesen elmondtam magamról ugyanazokat a dolgokat, amiket első nap. Magyar is volt, ahol ketté voltunk osztva, így Liliék másik csoportban voltak, viszont Dórival és Krisszel egybe kerültünk, ezért mellettük ültem.  A tanárnő(magyaros) nagyon rendesnek tűnt, és már elsőre megkedveltem. Szerintem ő is meglátta rajtam, hogy szeretem az általa tanított tantárgyat, ezért már el is könyvelt a kedvenc diákjai közé, aminek örültem is, meg nem is( az utóbbit azért mondom, mert néhány fiú idegenkedő pillantást vetett rám, miközben a tanárnő azt ecsetelte, hogy mennyire örül annak, hogy még egy zseni diákkal áldotta meg a sors és én ezt csak lehajtott fejjel hallgattam). Máris strébernek látszani az első tanítási napon? Jaj. Dóri, viszont azt mondta, hogy ez nem semmi, és hogy becsüljem meg a helyzetemet, mert a tanárnő ritkán mond ilyeneket valakire. Szóval "őstehetség" is vagyok. Hurrá :D

Amikor a nap végén mentünk ki a teremből Patrikék (osztálytársaim) megállítottak.

- Hé, Gina gyere ide egy kicsit! - szólítottak meg, bennem pedig megfagyott a vér. Egyrészt azért, mert még nem szóltak hozzám, másrészt azért, mert biztos kiakarnak cikizni a magyar miatt. Lassan odamentem hozzájuk, s vártam a megaláztatást.

- Figyelj, téged bír a tanárnő. Biztos jól is tanulsz, ezért.... - kezdett bele Patrik. 

- Ezért? - kérdeztem aggódva.

- Leírhatjuk majd rólad a leckét? - kérdezte hirtelen Balázs. Na, most nagyon megnyugodtam.

- Persze - bólintottam megkönnyebbülten. 

- Kösz - nevettek, majd már ki is mentek a suliból, én pedig mentem az öcsémért, majd haza.

Sziasztok! Hú, de rég nem írtam, és sajnálom, de most végre itt az új rész. Remélem, jó volt és várjátok a kövit. :)