Magamhoz vettem a telefonomat és megragadtam az ajtó kilincsét.
Mielőtt kiléptem volna Lina hangjára lettem figyelmes:
-Szofi, várj!-rohant utánnam.
-Igen?-néztem rá.
-Sok sikert!-simitotta meg vállamat.
Hosszasan néztem, majd válasz nélkül elindultam.
Annyi minden kavarog most bennem.
Félek...
Igen, kimondom: nagyon félek.
Elvileg utálnom kellenne, mégis félek hogy elveszítem őt.
Őt, aki nekem a világot jelenti, bár ezt félek kimondani.
Ha valaki rám néz, egy gond nélküli tininek képzel. Aki boldog, mert nincs semmi teher a vállán.
De nem...nem ilyen vagyok.
Külsőre lehet, de a belsőm más...
Mindennap harcot vívok saját magammal...mindennap!

Gondolataimba belemerültem, így már a parkban találtam magam.
A szívem a torkombam dobogott.
Vajon mi lesz?
Mindig az a kedves Bence aki volt, vagy megváltozott?
Remegve kutattam, melyik padnál lehet.
A park másik végében megpillantottam őt.
Fejét lehajtva ott ült.
Tisztán látszódott kezében valamit szorongat, de hogy mit azt messziről nem tudtam megfejteni.
Remegő lábakkal elindultam a kis pad irányába.
Egy sima pad, de aki nekem a világot jelenti az ott van rajta...

Nagy nagy kihagyás után, de itt az új rész! ❤
Remélem elnyeri a tetszéseteket 😄
Nem mennék bele miért nem volt rész...egyszerűen nem volt ihletem és energiám az íráshoz...
De mostmár itt vagyok új résszel ❤