Az elmúlt két napban semmi különös nem történt velem. Próbáltam élni a hétköznapi életemet. Kisebb, nagyobb sikerrel...
Őszintén, bármi átlagosat teszek, mindenről ő jut eszembe. A suliban rá gondok, otthon úgyszintén. Ha a "barát" szót hallom, megint csak ő jut eszembe.
Ez már beteges. Tudom, hogy nehéz, de elkell engednem. Új korszakot kell kezdenem az életembe.
Igazából Bencén és anyámon kivűl senkivel sem váltok szót. A suliban Bencével vagyok, itthon pár szót váltok anyámmal, és egyedül ücsörgők a szobámban.
Nem tudom miért, de nagyon megváltoztam, rossz irányba. Két lehetőség van: az egyik a baleset, még mindig az alatt vagyok, a másik Fanni elvesztése. Szerintem mindkettő közrejátszik.
Sokk ért a balesttől és traumát okozott Fanni. Így tudnám leírni.
Ezek olyan állapotot válltottak ki belőllem, hogy már élni sincs kedvem.
De muszály. Bencéért.
Ha ő nem lenne nekem, és tartaná bennem a lelket, biztos már Fanni mellett feküdnék. Istenem, már megint Fanni.
Fájdalmas volt a tegnapi nap, a temetés napja volt. Nehezen, de Bence támogatásával végigcsináltam.
-Bejöhetek?-zökkent ki anyám hangja a gondolatmenetemből.
-Gyere.-vágtam oda, mire ő belépett és mellém ült az ágyra.
Őszintén ehhez most semmi kedvem. Szerintem látja, hogy nem a régi vidám lány vagyok és ezt szeretné kideríteni miért.
-Szofi őszintén mond el, mi bánt.-simogatja meg lágyan hátam.
-Semmi...vagyis nemtudom. Ez az egész. A régi életemet akarom.-tört ki belőllem a sírás.
Hogy mondjam el mi bánt, mikor még énsem tudom?
-Elhiszem nehéz, de túlkell lépj.-mondja magát kihúzva.
Azthiszi ilyen egyszerű. Ő hasonlót nem élt át.
A faluban is, a régi barátnőm sértéseit sem mondtam el, csak magamban emésztettem, és sírtam. Itt végre találtam egy normális barátnőt, erre elmegy.
Most őszintén, ezt ki dolgozná fel egyik napról a másikra? Nem én...

Itt lenne az 50. rész ❤
Mi a véleményetek? ☺