-De, én tehetek mindenről. Nekem kellene ott feküdnöm.-mondtam meggondolatlatul.
-Hallod mit mondsz? Először azt mondták te haltál meg, azthittem azt nem élem túl.-nézett rám teljes komolysággal, majd mesélni kezdett.
-De hogy?-kikerekedett szemmel néztem rá.
-A táskád miatt.-gondolt a rózsaszín darabra.

~A baleset napja~
-Szofi nálad van a rúzs?-kérdezte barátnőm, Fanni.
-Amelyik éppen rajtad van?-fordultam felé, majd csekkoltam melyik is van rajta.
-Aha, ide adod kérlek?
-Itt a táskám keresd meg benne!-nyújtottam át a rózsaszín táskámat.
Ekkor nagy csattanás történt...

A beszélgetésünk után kértem Bencét, hogy hagyjon magamra. Azthiszem van mit feldolgozni. Eddig azthittem a a balesetet kell megemésztenem, de tévedtem, Fanni sokkal nagyobb trauma. Még mindig magamat hibáztatom, hol ott nem kellene.
Ez az élet műve. Amikor minden szép és jó, akkor fog történni valami. Én nem lehetek sosem hosszabb ideig boldog. Pedig most így éreztem, itt volt Bence, aki szeretetett, itt volt Fanni aki támogatott. Igaz utjaink elváltak volna, a barátságunk folytatódott volna.
Megigérte. Megigérte azt, hogy minden nap beszélünk. De most? Többé már nem hallhatom lágy hangját, többé nem panaszkodhatok neki, többé már nem tart velem minden hülyeségben.
Kurvára fog hiányozni, de nem törhetek össze, folytatnom kell mindent. Ő a szívemben fog tovább élni.
Még bejöttek a szüleim is, majd újra az orvosom.
-Doktor úr, láthatom Fannit?-pillantottam rá fájdalmasan. Elkell engedjem, de ehhez az kell hogy még egyszer lássam.
-Kisasszony átgondolta? Biztosan látni szeretné?-húzta fel szemöldökét.
-Igen!-vágtam rá határozottan.
-Legyen, de csak holnap. Ma pihenjem, hisz nagyon gyenge még.-mondta el magáét, amire én csak bólintottam egyet.
-Akkor holnap.-ismételgettem magamban, majd álomba szenderültem.

Itt lenne a folytatás ❤
Hogy tetszik? Kérlek jelezzétek ☺
A tegnap nem volt rész, mert az utóbbi időben csak későn sikerült kitenni, ezért inkább hagytam mára és ezentúl megpróbálok délután hozni részeket, nem este. ❤