Reggel zéró életkedvel keltem fel. Elvégeztem a reggeli rutinomat, egy fekete szakadt farmert, és egy fekete pulcsit vettem fel, a hajamat pedig összekötöttem.
Mit is mondjak a mai outfittelről? Amilyen a kedven olyan az is.
Elindúltam a suli irányába, busszal mentem.
A buszon egy ismerős személyt pillantottam meg, akivel az ő érdeke miatt semmi kedvem nincs beszélni.
-Hé Szofi, kérlek hallgas meg.-jött utánnam, miközben én mentem előrébb a buszon.
-Két perced van, és utána békén hagysz, és elfelejtesz.-mondtam érzelemmentesen, mikor sírás határán áltam.
-Bocsáss meg, mert bunkó voltam a tegnap, mert majdnem megcsókoltalak, és mindenért!-könyörgött mint egy 5 éves kisfiú.
Én ezt nem bírom. Pont egy leszállóhoz ért a busz, fogtam magam és leszáltam. De miért teszem ezt saját magammal? Mikor adhatnék neki egy esélyt. Miért kellett nekem egysuliba kerüljek vele? Hogy tudtam a buszon olyan érzelemmentesen megjátszani magam? Miért hazudok még magamnak is?
Miért?
Kérdések milliói halmoztak el, amire választ úgy sem kapok, közben megint kitört belőlem a sírás.
Most menjek be a suliba, és szenvedjek tovább?
Inkább nem, ma nem megyek be suliba, de haza sem inkább kiszellőztetem a fejem.
Csak azt tudnám, amikor kimondta azt hogy szeret, komolyan is gondolta, vagy csak egy újabb játékszert akar az életében akivel tudja felejteni a gondjait.
Bolyongtam Budapest utcáin, és gondolkodtam, mi lenne jó.

Hogy tetszik?
A képet a liveból vágtam ki, ha valakit érdekelne. 😉❤