Sok idő elteltével, elgördült a szikla majd Thomas kukucskált be a résen.
- Elment - suttogta, mi pedig megkönnyebbülten sóhajtottunk.
- Végre - kecmeregtem ki a barlangból, amikor Thomas elhúzta a sziklát. - Olyan jót aludtam bent!
- Hallottam - kuncogott Lucy - Úgy horkoltál, mint egy medve.
Kedvesen beleütök Lucy vállába, aki erre kacagva elröppen a ház felé. Második képesség: repülés. Kegyesek voltak hozzá az istenek.
- Khmm.. - köhintett mögöttem Thomas - Én is kaptam jó dolgokat.
- Tudom szívem - fordulok hozzá, majd megölelem. Arra gondolok, hogy mennyire szeretem és látom, hogy elmosolyodik.
- Én is szeretlek Jesse - szól, majd megcsókol. Végre először, igaziból!
Amikor "végre" befejezte a csókolásomat, megszólaltam.
- Tudod, hogy nem úgy értettem igaz? Szeretlek, de Lucynak mázlija volt. Neked is remekek a képességeid - pusziltam meg az arcát.
- Tudom, Jesse - sóhajt Thomas - De kicsit irigy vagyok Lucyra. Ő kapott minden jót.
Látványosan duzzogni kezd, mire odamegyek hozzá és megölelem. Gondolatban "üzenek neki" hogy szeretem. Mosolyogva visszaölel.
- Menjünk Lucyhoz, már biztos vár minket. - elindultunk a kastély felé viccelődve. Lucy mosolyogva (és lebegve) várt minket az ajtóban.
- Gyertek beljebb, a vacsora már készen van! - invitál minket Lucy - Vegyétek le a cipőtöket az ajtóban!
Miután beléptem,elámultam. A kastély előszobája, már egy műalkotás volt.A falak púderrózsaszínben tündököltek, a padlón vörös szőnyeg vezet az ajtóhoz. A plafonon virágminták kergetőznek egymással, madarak szálldosnak. A falon sok kép, főleg családi képek. A vidáman kergetőző Thomas és Lucy, egy szép homokvár körül vigyorgó gyerekek és a híres kép az egész családról. Apa, anya és a három gyerek. Szomorúan állok meg a kép előtt, és belegondolok abba mennyivel jobb lenne ha még élne Sarah. Nagyon rég volt, hogy meghalt én soha nem ismertem, de érződik a hiánya a családban. A halála utáni képek már szomorúak, Thomasék karót nyeltek és szárazak. Nagyon sajnálom őket, főleg Lucyt hisz az ő ikertestvére halt meg.
- Nekem is hiányzik - szólalt meg mögöttem Thomas. Észre se vettem, hogy mögém állt.
- Tudom- suttogtam - de ő nem akarná, hogy szomorkodj miatta.
- Igazad van - sóhajt - Menjünk enni!
Az étkező rögtön az előszobából nyílt. A falak itt kellemes bézs színben fürödtek, a hatalmas ablakok csak úgy ontották,most éppen a sötétséget. A plafonon itt piros lábnyomok vannak. Piros lábnyomok!?
- Thomas - suttogtam neki miközben kihúzta nekem a székem - Miért vannak lábnyomok a plafonon?
Hirtelen elkomorult.
- Mindegy Jesse. Mindegy.
Megértettem és csöndben maradtam. A vacsora teljes csöndben telt, legalábbis a mi részünkről. Lucy megpróbálta feldobni a hangulatot, kevés sikerrel. Szegény Lucy! Itt próbálkozik, hogy jól érezzem magam én pedig inkább magamban beszélek Thomashoz.
- Köszönöm a vacsorát - állt fel Thomas - Jesse! A szobádat Lucy megmutatja, a csomagjaid már ott várnak. - mondta, majd eltűnt.
- És még ő panaszkodik. - nyafogott Lucy - Ő teleportálni tud! Na mindegy, gyere!
Fellebegett a lépcsőn, én pedig gyalog követtem. A "lépcsőházban" is gyönyörű képek lógtak a falon, látszott Lucy keze nyoma.
- Várj már Lucy! - kiáltottam utána.
A lépcsőfordulóra felérve sehol nem láttam Lucyt. Körülnéztem, majd hallottam az egyik szobából egy csörömpölést. Odasomfordáltam az ajtóhoz és bekukucskáltam.
- Áááááá!!! - sikítottam fel
Majd minden elsötétült.