Phayu

Örülök, hogy bátyámék meghívtak ebédre. Nagyon régen gyűltünk így össze, ami hiányzott is, de azt is észrevettem, hogy valamiért feszengenek. Persze, viccelődnek, beszélgetnek, de akkor is érzem, hogy valami nem stimmel.

Mikor kiderült a fogadás, azt hittem Rain meg fog sértődni, de meglepetésemre nagyon jól kezelte, sőt! Újabb fogadást ajánlott, de most barátja bőrére, aminek Sky annyira nem örült. Szabadkozik is rendesen, hogy ez vele biztos nem fog megtörténni, de ahogy Pai-ra nézek, nem vagyok ebben olyan biztos.

A légkör feszülté kezd válni, ezért megszakítom a beszélgetésüket, és felteszem a bennem motoszkáló kérdést.

– Nan, köszönöm, hogy meghívtatok, de ha jól sejtem, van valami hátsó gondolatotok is.

–Hol is kezdjük? – szégyenlősen pillant bátyámra, ki csak mosolyogva megszorítja törékeny kezét.

– Bökjétek ki, legalább túl lesztek rajta!

– Szóval, öcsém – hajol előre – nagybácsi leszel!

A zajos szoba egyszerre elnémul, és mindenki rájuk összpontosít.

– Ez nagyszerű! – csapja össze tenyerét Rain. – Gratulálok!

– Én is! – csatlakozik hozzá Sky.

Egyedül én és Pai maradtunk csendben. Gondolom, ugyanaz suhan át agyán, mint nekem.

Ennyi volt, végérvényesen felnőttünk. Ők családot alapítanak, élik az életüket, ahogy azt kell. Nekem itt van Rain, akiért nagyon hálás vagyok, és ha a számításaim nem csalnak, a mi életünk is sínen van. De Pai? Egyedül van, magányosan. És most ahogy ránézek, olyan magányosnak látom, mint még soha. Tudom, hogy örül Nan-nak, és ő fogja legjobban elkényeztetni a kis jövevényt, de attól még egyedül van, életében talán először.

– Nem örültök neki? – szólal meg aggódva a kismama.

– Ne beszélj butaságot! – vigyorodik el Pai, feláll, odamegy és óvatosan megszorongatja őt.

– És te Phayu? – kérdezi bátyám.

– Hogyne örülnék! – mosolyodom el, és én is felállok. – Gratulálok nektek! Nagybácsi leszek!

Mindenki megszorongatott mindenkit, Nan elpityeredett, de biztosított róla, hogy ezek biztosan csak a hormonok miatt van. Megtörölgeti szemét, és visszaül a helyére, majd mi is helyet foglaltunk.

– Mikorra várjátok a babát? – kíváncsiskodik Rain.

– Még nagyon az elején vagyunk – feleli Nan – , májusra várjuk a babát.

– Hmm... És az esküvőt mikorra tervezitek? – kérdezem.

– Március első hétvégéjén.

– Akkor már jó gömbölyű leszel! – mondja Pai, erre Sky vállon csapja.

– Tudom, de szeretnénk normális szertartást, aminek megszervezéséhez idő kell.

– Anyuék segítenek, ne aggódj!

– Tudom, meg a szüleim is, de azért izgulok! – pirul el.

Hosszasan elbeszélgettünk a terveikről, hogy eladják a lakásukat, és a város szélén vesznek majd egy kertes házat, mire a baba érkezik. Nan azt is szóba hozta, hogy majd a gyerekszoba kialakításában igényt tart a segítségünkre, mivel Rain szobája is olyan csodálatos lett. Nem akartam már mondani neki, hogy abban a szobában igencsak felnőttes tevékenységek zajlanak, szerencsémre minden éjszaka.

Nagy mázlistának érzem magam, hogy Rain legalább annyira élvezi az együtt töltött intim pillanatokat, mint én, ha nem jobban. Étvágya egyszerűen kielégíthetetlen, pedig dolgozok rajta rendesen.

Gondolataimból Rain térített magamhoz, a térdemet csapkodta, hogy ideje indulnunk.

– Mindjárt indulhatunk, de előtte segítünk elpakolni.

– Phayu nem kell, hagyd csak ránk! – mondja Nan.

– Nem úgy van az, téged most kímélni kell! – válaszolom kedvesen.

Rain beállt mosogatni, Sky lepakolt azt asztalról, mi pedig leültünk a kanapéra és figyeltük szorgoskodásukat.

– Phayu, nem kellene segítened? ­– szól Nan. – Te akartál segíteni, mégis elnézed, hogy Rain és Sky csinálja helyetted.

– Igazad van! – Állok fel és bemegyek a konyhába.

Beállok Rain mögé, átölelem derekát miközben könyékig érő habban mosogat.

– Jól érzed magad?

– Igen, nagyon! – feleli vidáman.

– Annak örülök.

– És a babának?

– Persze, csak már azt várom, hogy legyen egy kicsit nagyobb, hogy játszhassak vele.

– Még meg se született.

– Sajnos! – puszilok bele nyakába. – De majd nemsokára.

– Majd vigyázunk rá, és elkényeztetjük.

– Ez nem is kérdés! Majd jól kitanítjuk, hogy a szülei agyára menjen.

– Te és a kedvességed!

– Úgy bizony!

Beálltam mellé és eltörölgettem az edényeket, majd mikor végeztünk elpakoltunk. Könnyes búcsút vettünk, és Sky-al együtt távoztunk.

Már az ágyban feküdtünk, a mellkasomra fektette fejét, ujjaival pedig a hasamon dobol. Valami nagyon foglalkoztatja, de nem tudok rájönni, mi zavarja.

– Rain, mi a baj?

– Semmi – motyogja.

– Mondd ki, akkor megkönnyebbülsz.

Vár egy keveset, átgondolja, mit is mondjon, majd összeszedi magát és belekezd.

– Phayu, te szeretnél majd gyereket?

– Valamikor majd igen, de az még nem mostanában lesz.

– Értem – halkul el.

– De az még a jövő zenéje.

– Mégis hogyan? Én is férfi vagyok.

– Ezen aggódsz? – szorítom meg. – Felesleges.

– Ne vedd ilyen lazán.

– A mai világban rengeteg lehetőség közül lehet választani, és majd ha odaérünk, megoldjuk.

– Azt mondod? – néz rám reménykedő tekintettel.

– Számomra ez nem okoz problémát, veled akarok lenni, akkor veled is leszek.

– Megnyugodtam.

– Kár is volt idegeskedned.

– Ühüm...

– Én Kisbarackom, olyanon töröd a buksid, amin felesleges.

– Örülj neki, hogy előre tervezek, veled.

– Hidd el, örülök neki!

És ezt így is gondolom. Már gyerekkorunkban megpecsételődött a sorsunk. Akkor kezdtünk el kötődni, igaz, én eltávolodtam tőle, de tett érte, hogy újra ráhangolódjak.

Amikor belépett az ajtómon tudtam, hogy elvesztem. A megjelenése, kisugárzása azt sugallta, hogy ő kell nekem, akarjam és megszerezzem.

Játszott velem, húzta a mézesmadzagot, felizgatott majd eltaszított és kezdte elölről.

Pedig minden idegszálam ellenkezett egy kapcsolat lehetőségén, és tényleg igyekeztem távol tartani a mancsaimat, de lássuk be, ez lehetetlen küldetés volt. Visszagondolva nem bánom, hogy így alakult, sőt! Hálás vagyok érte.

– Szerintem, jól mutatunk együtt – suttogom.

– Erre most jöttél rá? – ül fel és rám mosolyog. – Én már akkor tudtam, mikor ott ültél a kanapénkon.

– De felvágsz vele!

– Muszáj! Olyan lassú tudsz lenni néha! Tudod mennyi türelemre volt szükségem?

– Mesélj, mennyire?

– Kibírhatatlan voltál! Megközelíthetetlen! Oh, és undok!

– Ezért szeretsz!

– Majd még meggondolom! – pattan fel, én pedig követem.

Egymást kergetjük a házban, de olyan fürge, hogy esélyem se volt elkapni.

– Oké, feladom! – lihegem.

Képes volt a képembe nevetni és kigúnyolni.

Csengetnek.

– Várunk valakit? – nézek az ajtó felé.

– Tudtommal nem.

– Megyek, kinyitom.

Az ajtó feltárult és földbe gyökerezett a lábam. Nem várt vendégek.

– Ki jött? – lép mellém és átölel.

– Ormsin néni – szólalok meg döbbenten.

– Anya!

– Itt meg mi folyik?

Betessékeltem vendégeinket, hellyel kínáltuk és Rain hozott frissítőket. Mikor megvoltunk leültünk egymás mellé a kanapéra és nem tudtunk megszólalni.

– Látom, kiélvezitek az együttélés előnyeit.

– Ormsin drágám, ne hozd őket zavarba – szólal meg Rain apukája.

– De szívem! Felengedtük a nagyvárosba, és látod mi lett a vége!

– Mintha nem tudtad volna!

– Ez igaz, de azt hittem, tovább fog tartani.

Most akkor zavarja őket vagy nem? Nem tudom megítélni a helyzetet. Kicsit szorongok, pedig nincs rá okom. Szeretem Raint, felvállalom, és tényleg csak azt akarom, hogy boldogan éljünk.

– Szóval, hogy is vagytok pontosan? – érdeklődik Ormsin néni.

– Anya, ne aggódj! Minden a legnagyobb rendben!

– Így van? – szegezi nekem kérdését.

– Igen – bólintok és megfogom Rain kezét. – Együtt vagyunk.

– Hmm – morog apukája.

– Vigyázok rá, ígérem.

– Ajánlom is. Nekem csak egy fiam van, és boldognak akarom látni.

– Az vagyok, apa, tényleg – bizonygatja.

– Mégis mióta?

– Hivatalosan vagy nem hivatalosan? – szemtelenkedik Rain.

– Fogd vissza magad! Csak tudni szeretnénk, ennyi az egész.

– Ormsin néni, csak alakultak a dolgok, és azt vettem észre, hogy vele szeretnék lenni.

– Rain-el nem olyan könnyű – feleli. – Néha meggondolatlan, és hisztis tud lenni.

– Szerintem sokat változott, amióta itt van. Nagyon felelőségteljes és odafigyelő.

– Az én fiam? – szólal meg apja. – Hihetetlen!

– Apa, még én is képes vagyok megváltozni, miért nem hiszed el? – összefonja karjait és duzzogni kezd.

– Tényleg így van! – erősítem meg. – Szükségem van rá.

Alig várom, hogy befejezzük ezt a kényelmetlen beszélgetést és másfelé terelődjön a szó. Rengeteg kérdést kaptunk, hogy képzeljük el a közeljövőt, hogyan építsük kapcsolatunkat, mennyire tudok vigyázni a fiukra. Sorra megválaszoltam kérdéseiket, mire elégedetten bólogattak. Nem ellenzik a kapcsolatunkat és ennek örülök. Még ha úgy is lenne, meggyőzném őket, hogy érdemes vagyok Rain szeretetére.

Kezd esteledni, és megkértem őket, aludjanak itt. Tudom, hogy Rain-nek sokat jelent, hogy itt vannak a szülei. Nem mondta, de láttam rajta, hogy honvágya van, és hiányoznak neki a szülei.

Beleegyeztek, ezért felmentem és megágyaztam nekik, majd törölközőt is készítettem ki. Ahogy végeztem, lementem és szóltam nekik, majd elbúcsúztam és magukra hagytam őket, had beszélgessenek.

Már az ágyban fekszem, egy könyvet olvasok, mikor megjelenik Rain frissen fürödve, illatosan. Arrébb araszolok az ágyban, helyet csinálva neki, mire mosolyog és becsúszik mellém.

– Jól vagy? – puszilom meg.

– Hát, nem éppen így képzeltem el, de örülök, hogy túl vagyunk rajta.

– Elfogadták?

– Muszáj volt nekik, mert nem hagylak el! – mosolyodik el.

– Tudom, de a szüleid, fontosak neked.

– Lehet, viszont nem velük akarok ágyba bújni!

– Fúj! Perverz vagy.

– Most miért? – neveti el magát. – Phayu, veled akarok lenni, nincs más lehetőség.

– Szeretsz?

– Ne tegyél úgy, mintha nem tudnád.

– Szeretném hallani.

– Szeretlek, most elégedett vagy?

– Igen – húzom közelebb. – Én is szeretlek.

– Jól teszed, különben bezárnálak egy ablaktalan szobába és nem engednélek ki többet.

– Te kis zsarnok!

– De a tiéd!

Igen, az enyém. Ehhez kétség sem férhet, most már tudom. Történjen bármi, Rain–nel az oldalamon minden megpróbáltatáson túl tudunk jutni. Mert ő itt van nekem, és én pedig neki.

Az élet mindig gördít elénk nehézséget, de nem mindegy, hogy kivel az oldaladon kell átvészelni ezeket. És én határozottan úgy érzem, jól választottam. Lehet, hogy fiatal még, tapasztalatlan, de abban biztos vagyok, hogy harcolni fog értünk, a kapcsolatunkért, bármi történjen is. Nem is kívánhatnék ennél többet.