Rain

Nem volt még időm rendezni a számlát Sky-al. Pedig igazán fenem rá a fogamat, de valahogy az utóbb időben nem maradtunk kettesben. Szerintem tisztában van a helyzettel, ezért elkövet mindent, hogy valaki mindig legyen velünk. De most nincs szerencséje. A többiek elmentek a közeli kávézóba, mi pedig itt maradtunk az egyetem parkjában.

– Szóval – kezdek bele.

– Oké, legyünk túl rajta! – forgatja szemeit.

– Miért nem mondtad el? A barátom vagy!

– Éppen ezért! Rontottam volna el a meglepetést?

– Nem, csak adhattál volna jelzéseket.

– Mégis milyet? Oh, valami olyasmit, hogy tudom, ki írogat? Vagy, mennyire örülni fogsz neki, ha megtudod?

– Igen, ilyesmire gondolok.

– Ne légy nevetséges! Ismerlek! Addig nem hagytál volna békén, amíg ki nem nyögöm a teljes igazságot!

– Sky... Akkor is!

– Fejezzük is be! Tudom, hogy erre vágytál! Egy kis romantika, szép vallomás, együttlét...

– Oké, belátom, igazad van.

– Na, ugye? De mesélj! Oda meg vissza vagy?

– Nagyon is! – vágok ábrándos képet.

– És milyen érzés, hogy megkaptad, amit akartál?

– Először el se hittem! – mosolyodom el. – De most már természetesnek veszem.

– Változott valami?

– Minden és semmi.

– Ezt hogy érted?

– Folytatjuk a megszokott életünket, annyi különbséggel, hogy hozzá fordulok, ha bajom van. Mindent együtt tervezünk, igazodunk a másikhoz.

– Ennyi? Ezért szenvedtél olyan sokat?

– Jaj, Sky! Ha lenne kapcsolatod, tudnád, hogy milyen érzés tartozni valakihez.

– Nekem így is jó. Nem olyan nagy dolog ez a kapcsolatosdi.

– Negatívan áll hozzá. Jó érzés megosztani valakivel a gondolataidat, terheidet, ágyadat.

– Az ágyat meg tudom osztani kapcsolat nélkül is.

– De az nem olyan! Mellette ébredni, kedvében járni a másiknak és még sorolhatnám. Neked mikor volt utoljára ilyenben részed?

– Nem emlékszem – hajtja le fejét, hogy ne is lássam az arcára kiülő szomorúságot.

Keménynek mutatja magát, és elhiteti mindenkivel és saját magával is, hogy jó ez így, és ez boldoggá teszi. Pedig tudom, hogy nem így van. Még egy ilyen szőrös szívű valakinek is kell egy társ.

– És Pai?

– Mi lenne vele? – emeli fel szigorú tekintetét.

– Tetszik neked – vonom meg vállamat.

– Agyadra ment a szerelem! Most mondom el utoljára, hogy nem tetszik, nem az esetem és nem akarok tőle semmit.

– Biztos vagy benne? – nézek rá mindentudó pillantással.

– Rain, ha a barátom akarsz maradni, ezt most befejezed!

– Igenis, értettem! – szalutálok.

– Egyébként is, hogy bízhatnék meg benne? Igazi playboy.

– Tehát megmozgatta a fantáziádat?

– Nem! De azt beismerem, hogy nem néz ki rosszul. Még a vak is látja.

– Hmm...

– Ne hümmögj itt nekem! Már megint kombinálsz!

– Csak egy kicsit! – vigyorodom el.

– Rain, feleslegesen fárasztod magadat! Nem az esetem és kész. Fogadd el.

– Oké, oké. De szerinted megszületett az az ember, aki az eseted lehet?

– Remélem, hogy nem!

– Borzasztó vagy!

Már most várom, amikor ez majd megváltozik, és az orra alá dörgölhetem, hogy de én ugye megmondtam.

A továbbiakban nem firtattam a dolgot, érzem, hogy a türelme határát súrolom, és nem akarok átesni a ló túloldalára. Jobb a békesség, és ezt még én is belátom.

A folyómenti sétányon sétálunk, kéz a kézben. Szelesebbre fordult az idő, ezért összehúzom magamon a kabátomat. Az ég sötétlik, lóg az eső lába, valószínűleg vihar lesz. Nem zavar, inkább kiélvezem a pillanatot.

– Nem fázol? – kérdezi Phayu.

– Ha veled vagyok, forr a vérem!

– Rain, ez nyálas volt!

– Tudom, azért mondtam! – nevetem el magam és belé karolok.

– Nemsokára itt a karácsony, mit szeretnél csinálni?

– Feldíszíteni a házat, ajándékokat venni, és mi lenne, ha meghívnánk a szüleimet, hogy töltsék velünk az ünnepeket?

– Felőlem, lehet róla szó. De hogy fogják fogadni a kapcsolatunkat?

– Mi bajuk lenne? – értetlenkedek.

– Te is férfi vagy és én is. Az én szüleim elfogadják, mert tudják a beállítottságomat, de tieid?

– Ezen idegeskedsz?

– Valószínűleg többet gondoltam rá, mint kellene.

Megállítom, szembe fordulok vele, tenyerem közé veszem férfiasan tökéletes arcát.

– A szüleimnek csak az a fontos, hogy boldog legyek! –csókolom meg száját.

– Nem tudhatod, Rain!

– Dehogyisnem! Anyukám, már az elejétől fogva tisztában volt vele, hogyan is érzek irántad.

– Mégis honnan?

– Nem tudtam magamban tartani, hogy szerelmes lettem.

– Nem tudtad magadban tartani?

– Minek? Egy anya amúgy is mindent tud gyermekéről.

– Hogy fogadta?

– Nem csodálkozott. Azt mondta, hogy mindig is erősen kötődtem hozzád.

– De akkor is! Hogy álljak elé?

– Két lábbal.

– Ez nem vicces! Majd azt mondom, sajnálom Ormsin néni, de a fia a feleségem lett.

– És mi lenne, ha azt mondanád, hogy te lettél az én feleségem?

– Ez még viccnek is rossz! – rázkódik meg. – Én vagyok a férj, csakis én! – húz közelebb.

– De még milyen férj! És csak az enyém!

– Ebben igazad van! – szorongat meg. – És igyekezem a legjobb lenni!

– Csak megsúgom, jó úton haladsz!

– Ez a minimum.

Megcsókolom, majd kibontakozok öleléséből, és újra sétálni kezdünk.

Egy büfés kocsinál vettünk pár hamburgert és forró citromos teát. Utóbbit kortyolgatva melegség járja át testemet, és eddig észre se vettem, hogy mennyire fáztam.

– Hazamenjünk?

– Ha nem bánod, akkor igen.

– Vagy menjünk moziba?

Elgondolkozok a lehetőségen. Nagyon hívogató a lehetőség, hogy hazamenjünk, befészkeljük magunkat a kanapéba, betakarózzunk és nézzük a tévét, de ez olyan nyugdíjas program. Rövid mérlegelés után, úgy döntöttem, hogy a mozit választom. Ehetünk popcornt, chipset, üdítővel, ráadásul meleg is van.

Remélem, vetítenek valami jó kis horror filmet vagy vígjátékot, de végül is mindegy, a lényeg, hogy ketten kikapcsolódunk. Közöltem döntésemet Phayuval, amit mosolyogva fogad, majd visszaindulunk az autónk felé.

Ülök az ágyamon és a pár évvel ezelőtt kapott ajándékdobozkáját forgatom kezemben. Lassan három éve, hogy kaptam, de nem volt erőm kibontani. Vártam a megfelelő időt, pillanatot, és most eljött. Végre megtudhatom, mit rejt, mire olyan régóta kíváncsi vagyok.

– Mit nézegetsz? – huppan le mellém az ágyra, kikapja kezemből és megforgatja. – Honnan ismerős ez nekem?

– Még tőled kaptam.

– Mikor? – néz rám értetlenül.

– Még a tizenhatodik születésnapomra.

– Nem azt mondtad, hogy kibontottad, és örültél neki? – húzza fel szemöldökét.

– Lehetséges, nem emlékszem.

– Szóval, füllentettél.

– Még az is lehet, nézd el nekem!

– Ez nem szép dolog!

– Jól van, tudom – hajtom le fejemet és lassan bontani kezdem.

Állát vállamra helyezi, és kíváncsian pillant le.

Végre kicsomagoltam, tartalmát tenyerembe borítom, egy ezüst kupac. Mi a fene ez? Megemelem, és akkor ismerem fel, hogy ez egy szépen kidolgozott ezüstnyaklánc. ujjaim között forgatom, a természetes fényben csillog.

– Gyönyörű! – suttogom.

– Várj, add ide! – veszi ki kezemből.

Félresöpri hajamat, nyakamhoz emeli a láncot, majd bekapcsolja. Boldog mosollyal arcomon felé fordítok, ujjaimmal pedig a láncot simogatom.

– Majdnem tökéletes – mondja és a saját nyakláncához nyúl, kikapcsolja és lehúzza róla a medált.

– Mit akarsz azzal csinálni?

– Neked adom, most már a tiéd.

– Nem mondod?

Gyönyörködöm benne. Mindig is tetszett a hurrikánt ábrázoló kis medál, de álmaimban sem gondoltam, hogy egyszer nekem adja.

Felfűzi láncomra, és most melegen simul bőrömre. Boldogan vigyorgok, mint a tejbetök.

– Köszönöm szépen!

– Igazán nincs mit! – puszil bele nyakamba. – Tetszik?

– Hogyne tetszene! – Fordulok meg és beleülök az ölébe. – De tőlem még nem kaptál semmit! – nézek rá kihívóan.

– Hmm vegyük csak sorra – paskolja meg fenekemet – , először is, enyém lett az első csókod, első alkalmad és végül te magad. Szerintem elég ajándék ez nekem!

– Túl sok is! – kuncogok fel.

Mire megemel és az ágyra dob, majd felém kerekedik és csiklandozni kezd, mire összevissza fetrengeni kezdek.

– Hogy mondod? – nehezedik rám teljes súlyával.

– Oké, feladom! Mindent megérdemeltél, amit kaptál!

– Így már egyből jobban hangzik.

Végül is, igaza van, mindenben ő volt nekem az első. Hozzáteszem a szerelemben és kapcsolatban is. Felmerül a kérdés, hogy esetleg egyszer megbánom, vagy új élmények után vágyakozom, de ismerem magamat. Nem vagyok az a csapongó típus, és ha valaki mellett elköteleződöm, akkor kitartok mellette. A rosszindulatú véleménynyilvánítások, pesszimista hozzáállások leperegnek rólam, nem érdekelnek. Nekem egy a lényeg, hogy most már együtt vagyunk, és ezt nem engedem senkinek, hogy tönkre tegye.

– Min merengsz? – simítja hátra hajamat, és belenéz szemembe.

– Az élet nagy dolgain.

– És én is részese vagyok?

– Rólad szól.

– Izgalmasan hangzik – kezdi el csókolgatni államat.

– Phayu, te és a piszkos fantáziád! – kuncogok fel. – Mire megy ki a játék?

– Hát tudod... Itt ez az ágy, és te meg én, szóval akár ki is használhatnánk a lehetőséget.

– Aludni akarsz?

– Nem éppen.

– Hát akkor?

– Szeretném újra felfedezni barlangodat – lök egyet csípőjével.

– Melyiket?

– Hmm... Mindkettőt...

– Akkor mire vársz még? Tedd meg!

A folytatásban alaposan felfedezett minden rést testemen, aminek én kifejezetten örültem.

Saifah és Nan meghívott minket ebédre a hétvégén. Éppen oda igyekszünk, de előtte még felvesszük Sky-t. Szerencsére őt is befogadták, úgy, mint engem. Mindig azzal viccelődnek, hogy olyanok vagyunk, mint a borsó meg a héja, bár ezt Phayu mindig cáfolja, mert szerinte ő az én borsóhéjam.

Mindig mondom neki, hogy ne legyen féltékeny, mivel Sky a legjobb barátom, ő pedig a szeretőm. Erre mindig berág, és követeli, hogy ne szeretőként hivatkozzak rá, hanem páromként vagy férjemként.

Leparkolunk a háztömb előtt, fogom a süteményestálcát és már lépkedünk is a bejárat felé.

Hívjuk a liftet, majd felmegyünk, bekopogunk és Nan széles mosolyával találjuk magunkat szembe.

– Hát megjöttetek! – csapja össze tenyerét – Rég jártatok itt!

– Sok volt a dolog – suttogom.

– Milyen dolog?

– Amit ágyban lehet csinálni – mormogja Phayu, mire lábára lépek.

– Gyertek, már Pai is itt van!

Skyból egy halk nyögés szakad fel, tudom, mire gondol. Éppen átkozza és a háta közepére se kívánja, de nincs mit tenni. Mivel Pai Phayuhoz tartozik, Phayu hozzám, én meg Skyhoz. Vagy valami ilyesmi, de egy biztos, ördögi kör ez.

– Sziasztok! – köszön Pai, és ránk villantja azt az ismerős csábos mosolyát.

Mindannyian köszönünk, én odaadom a tálcát Saifahnak, majd leülök az asztalhoz.

Miután az asztal megtelt finomabbnál finomabb falatokkal, mindenki helyet foglalt, és neki is láttunk elfogyasztásuknak. Kellemesen elbeszélgettünk, azt leszámítva, hogy Sky és Pai nem voltak hajlandóak tudomást venni egymásról.

– Szóval, melyikőtök nyerte meg a fogadást? – kérdezi Phayu.

– Milyen fogadást? – mondjuk egyszerre Sky-al.

A három jómadár lesüti szemét és mindenfélét motyognak.

– Tudod, amikor megjelentél házam küszöbén – szorít combomra – , ez a három díszpinty fogadást kötött, hogy meddig fogok neked ellenállni!

– Csakugyan – vezetem végig pillantásomat rajtuk. – Ki vele! Ki nyert? – Nevetem el magam.

– Én buktam! – teszi fel kezét Pai. – Én egy hónapot se adtam.

– Én is veszítettem – vigyorog Saifah. – Azt hittem, ezt az évet kibírja, de mint látjuk, tévedtem.

– Igen, én nyertem! – szól közbe széles vigyorral Nan. – Én valahogy karácsony előttre datáltam!

– Jó megérzéseid vannak! – mosolyodom el, és kihívóan nézek rá. – Akkor azt mondd meg, hogy Skynak mennyi ideje van még?

– Hé! – rúg bele bokámba az említett fél.

– Kivel kapcsolatban? – értetlenkedik Nan.

Mellettem Phayu kuncog, Sky mérgelődik, Saifah mindentudóan somolyog bajsza alatt. Pai látszólag nem figyel, de én tudom, hogy hegyezi fülét.

Fejemmel Pai felé bólintok, és Nan egyből veszi a lapot, majd tördelni kezdi kezét.

– Hát, ahogy elnézem a dolgokat, a nyár közepéig van ideje.

– Jó sok időt adtál! – szól közbe Saifah – Én kevesebbet mondtam volna.

– Oh édesem, nem értesz te ehhez!

– Most miért mondod?

– Mennyi idő kellett, amíg rájöttél, hogy szeretsz?

Érdeklődve figyelem a párbeszédet, mert erről még sosem hallottam.

– Több évig! – avatkozik bele Pai.

– És nekünk hallgatnunk kellett sopánkodásaikat – bólogat Phayu.

– Nem kibírtátok? – dörren Saifah.

– Ők még hagyján, de én? Majd megvesztem érted!

– De megkaptál! Ráadásul már gyűrű is csillog az ujjadon!

– Még szép! Életed lehetősége vagyok! – Hajol hozzá közelebb Nan és cuppanós csókot nyom párja arcára.

Elmosolyodok őket látva, és férjemhez húzódok, ki átölel. Milyen jó dolog is a szerelem! Kár, hogy Pai és Sky nem részese, még. De ami késik, nem múlik.

Legalábbis nagyon szorítok nekik, és ha szükségük lesz egy kis lökésre, rám számíthatnak. Ahogy elnézem Nan rafinált arcát, úgy látom, bűntársra találtam, pedig nem is kerestem.

Rettegjetek fiúk, mert rátok is a szerelem vár, pont, mint ránk. Nem vagyok önző, azt akarom, hogy ők is átélhessék azt a boldogságot, amit én élek át Phayu mellett. Mert ezt bizony, kár lenne kihagyni, legalábbis nem érdemes.