Phayu

Mindent előre leegyeztettem az étterem vezetőjével. Szépen megterveztem a ma estét, hogy tökéletes legyen Rain számára. Segítőim is akadtak, akik boldogan támogattak tervem megvalósításában. Időbe telt, mire megírtam a leveleket, a fényképeket előhívattam, és a helyszínt is feldíszítettem.

És most, látva boldogságtól sugárzó arcát, minden fáradtságot megért. Nekitámaszkodok az ajtófélfának, zsebre dugom kezemet, és megvárom, amíg az utolsó levelemet is elolvassa. Könny csorog szép arcán, keze remeg, és mellé szipog is.

– Remélem, nem késtem el... – mondom drámaian, mi megteszi hatását.

Felém kapja fejét, szája mosolyra húzódik, szeme csillog.

– Phayu – suttogja meghatódottságtól rekedtes hangon – , komolyan gondolod? – tartja fel a levelet.

Elrugaszkodom, teszek pár lépést felé, majd megszólalok.

– A lehető legkomolyabban.

– Ezt alig tudom elhinni! Megtört a jég.

Jön közelebb, és kitárt karjaimba veti magát. Kezeit tarkómra simítja, lábujjhegyre áll, és forró csókban részesít.

– Pedig elhiheted, megkaptál! – tenyeremet fenekére fektetem – Nincs visszaút, remélem, tudod!

– Eszem ágában sincs visszacsinálni! – fúrja arcát nyakamba.

– Akkor megnyugodtam – mosolyodom el.

– Kérlek, mondd ki! Hallani akarom!

– Édes Kisbarackom! – simogatom meg arcát. – Szeretlek, veled akarok lenni, és megosztani mindennapjaimat.

– Még egyszer! – nyitja nagyra szemét, és várakozóan függeszti rám.

– Szeretlek! Szeretlek, szeretlek! – kiálltom. – Ennyiszer elég lesz? – nevetem el magam.

– Ezt soha nem fogom megunni! – ölel át. – Olyan régóta vártam rád!

– Sajnálom, hogy várnod kellett.

– Nem érdekes, az a lényeg, hogy most már együtt vagyunk.

– Időbe telt! – puszilom meg. – Mos már az enyém vagy!

– Úgy bizony, a tiéd! – kuncog fel.

Végül az asztal felé irányítom, kihúzom neki a széket, ő pedig helyet foglalt.

Jelzem a pincérnek, hogy hozhatja a pezsgőt, amit poharakba önt, a maradékot pedig jégbe hűtve az asztalunkon hagyja.

Koccintottunk, majd lassan kortyolgatva iszogatni kezdtük.

– Phayu, mióta vagy te ilyen romantikus alkat?

– Már ez is baj? – kérdezem. – Nagy nehezen ráveszem magam, és nem tetszik.

– De igen, csak furcsa tőled.

– Ne is szokd meg! – mosolyodom el. – Nem vagyok az a mézes-mázos fajta.

– nem bánom, amíg együtt vagyunk – feleli, közben poharát forgatja elgondolkozva.

Egy idő után megszólal.

– Mégis mióta tudod?

– Mármint micsodát?

– Hát azt!

– Mit? – vigyorgok rá. – Hogy szeretlek?

Látom, hogy zavarban van, nem tudja, merre nézzen. Olyan édes! Régóta várt erre a pillanatra és mikor megkapta, nem tud vele mit kezdeni.

– Igen, azt – emeli fel állát.

– Már egy ideje, de hogy pontosan mióta, ne kérdezd.

– Rájöhettél volna hamarabb is!

– Mi lett volna abban a jó?

– Esetleg elkerültük volna a vitát?

–Ugyan, ennek is megvan a maga szépsége.

– Szerinted!

– Miért, nem így van?

De legbelül tudom, hogy amit akkor éreztem, azt nem kívánom senkinek. Bár az segített ráébreszteni, hogy Rain többet jelent számomra, mint azt gondoltam. Sokat gondolkoztam rajta, és arra jöttem rá, hogy szép lassan beleszerettem. Ahogy az életem részévé vált, beívódott a mindennapjaimba és azt szeretném, hogy az életem része legyen. Ennyi, ilyen egyszerű. Ne várjon tőlem szép szavakat, nagy tetteket, mert azokat én nem tudom számára biztosítani.

Amit viszont megkap, az egy erős támasz, aki mindig mellette lesz. Szeretni és védelmezni fogom, biztonságot, otthont nyújtok neki. Ezek sokkal többet érnek, mint az elbűvölő szavak, amiket csak kimond az ember, de mégsem gondolja úgy.

A vacsorát átbeszélgettük, megosztottunk mindent, így végig kóstolhattuk a teljes étlapot.

– Kipukkadok! – simítja meg kidudorodó pocakját.

– Így jár az, aki nem ismeri a mértéket! – nevetem el magam.

– Az étel a hibás! Olyan hívogatóan néztek ki! Azt sugallták, hogy Rain, kóstolj meg, egyél meg, csak egy falatot!

– Aha, beszéltek hozzád?

– Majdnem! – vonja meg vállát. – Bűn lett volna, ha nem kóstolom meg őket.

– Haza is vihettük volna.

– Azt már nem! Frissen az igazi!

– Oké, hiszek neked! – dőlök hátra a székben. – Végül is, nem én szenvedek!

– Majd elmúlik – válaszolja nemtörődően.

– Induljunk – állok fel, és nyújtom felé kezemet, mit elfogad.

Rendeztem a számlát, megköszöntünk mindent, és biztosítottuk afelől őket, hogy nagyon korrekt volt a kiszolgálás, és az ételek fantasztikusak voltak.

Úgy döntöttünk, hogy a mozizást most kihagyjuk, gyorsan hazamegyünk és megpecsételjük kapcsolatunkat. Az igazat megvallva, sokkal jobban vágyom elveszni testében, mint végignézni egy filmet.

Hívtam egy taxit, majd az autómért visszajövök holnap. Ittasan sohasem vezetek. Még ha csak pár kortyról is van szó, úgy gondolom, az ne vezessen.

– Phayu?

– Hmm...

– Ki küldte az üzeneteket? – simítja combomra tenyerét a taxi hátsó ülésén.

– Szeretnéd tudni?

– Igen, mindenképpen! Kérlek, mondd el! – tenyerével ágyékom felé közelít.

Előre nézek, hogy a taxisofőr minket figyel, vagy az útra koncentrál. Szerencsére az utóbbit teszi, ezért közelebb húzódom Rainhez és fülcimpáját kezdem el harapdálni.

– Mit adsz érte, ha elmondom? – lehelem fülébe.

Ujjaim vándorútra kelnek, már nadrágjának gombjával babrálok.

– Phayu! – súgja. – Nem vagyunk egyedül.

– Engem nem zavar – csókolom meg füle tövét. – Egy kis izgalom nem árt!

– Olyan vagy! – suttogja, de azért lejjebb csúszik az ülésben.

Csókolgatni kezdem nyakát, illata felkúszik orromba, mi elveszi az eszemet. Ő pedig nadrágon keresztül rászorít tagomra, mire halk morgás lesz a jutalma.

– Most akkor ki is kerül kellemetlen helyzetbe? – leheli érzelmekkel fűtött hangon.

Újra a sofőr felé pillantok, de semmit sem vesz észre, vagy csak nem akar. Túlságosan nem érdekel. Rain ölébe terítem a kabátomat, biztos, ami biztos alapon. Ha észre is veszi a sofőr, de legalább nem látja.

– Elnézést, feljebb kapcsolná a hangerőt? – szólok neki.

– Természetesen – hajol előre és teljesíti kívánságomat.

Így már jó lesz, még ha hangot is ad ki Rain, elől nem fogja hallani.

– Szóval, hol is tartottunk? – húzom le cipzárját.

– Mire készülsz Phayu – fogja meg kezemet, mi behatol alsójába.

Tudom, hogy akarja, látom vágytól csillogó szemében, csak nem érzi magát elég magabiztosnak.

– Csókolj meg! – utasítom, és ő ellentmondás nélkül megteszi.

Puha, édes ajkai az enyémre tapad, nyelvét végighúzza rajta, majd óvatosan behatol barlangomba. Lágyan válaszolok játékára, olykor megszívom, szopogatom. Lassan kezelésbe veszem, húzogatom hosszán tenyeremet, néha rászorítok, majd fejét masszírozom.

– Hihetetlen vagy – nyögi, és teste remegni kezd.

– Tudom, de ugye élvezed?

– Hogy a viharba ne élvezném? – Nyögi bele csókunkba.

Olyan könnyű kiismerni törékeny testét, és ami a legjobb, hogy mindenre reagál. Tovább izgatom, hallgatom akadozó sóhajait. Homlokát vállamra támassza, kapkodva veszi a levegőt, combomba mélyeszti ujjait.

– Add ki magadból – szólítom fel.

– Ne-nem a-akarom!

– Oh, dehogynem! – nevetek fülébe, és felgyorsítom kezem mozgását.

– Ah! – Kelleténél kicsit hangosabban ereszti ki hangját, miközben megfeszül, hátát domborítja és tenyerembe élvez. – Ez jó volt! – Süllyed vissza az ülésbe. – Veled mi lesz?

– Az én vágyaimat majd otthon kiélem rajtad! – Kacsintok. – Akkor nem fogod tudni visszafojtani hangodat!

– Ezt vehetem ígéretnek?

– Ez annál sokkal több! – Csókolom meg ajkát.

Előhalászok egy zsebkendőt, kihúzom kezemet alsójából, és megtörlöm benne, majd segítek rendbe raknia magát. Azt hiszem, ma megtanulta, hogy az extrém helyzetek is mennyire tudják fokozni a szexuális vágyat.

A taxisofőr falószínűleg nagyon jó színész, mert semmit se lehet leolvasni arcáról. Pedig biztos vagyok benne, ha nem is látta, de hallani hallott bizonyos nyögéseket. Ezt viszont nem fogom Rain-nek megemlíteni, mert elsüllyedne szégyenében.

Közben megérkeztünk, kiszállok és kisegítem Kisbarackot, majd jelzem neki, hogy menjen fel a lépcsőn, mindjárt követem.

Odamegyek a sofőrhöz, kifizetem a viteldíjat és még jókora borravalót is csúsztatok markába.

– Köszönöm, és ha legközelebb is szüksége lesz egy diszkrét taxira – nyújtja felém névjegykártyáját – , kérem, hívjon. Állok szolgálatára.

– Úgy lesz – ígérem, majd elköszönök.

A névjegykártyát pénztárcámba csúsztatom, ki tudja, mikor lesz rá szükségünk legközelebb.

– Jössz már? – türelmetlenül toporog a küszöb előtt.

– Igen, persze! – sietek fel a lépcsőn, majd nyitom is az ajtót.

Ahogy belép, beránt maga után, becsapja az ajtót, kulcsra zárja, és kihívóan pillant rám. Nyakamba ugrik, lábait átkulcsolja hátam mögött, és csókolgatni kezdi arcomat, nyakamat.

– Rain! – lihegem, miközben formás fenekét tapogatom.

– Igen? – rágcsálja fülcimpámat.

– Akarlak!

– Tudom! – szívja nyakam érzékeny bőrét.

– Nem bírom tovább! – megindulok szobánk felé. – Rain, te leszel a vesztem!

– Addig nem bánom, amíg szeretsz!

– Csak éljem túl! – nevetem el magam.

– Szeretsz?

– Szeretlek!

Beérve, becsapom magunk után az ajtót, leteszem az ágyra, és lassan vetkőztetni kezdem, kiélvezve minden pillanatot, és az azutánit, meg ami még következett.

Annyit mondhatok, hogy egy nagyon tartalmas, intenzív éjszakát töltöttünk egymás karjaiban.

A szex a legjobb módja az emberi kapcsolatok tisztázására. Legalábbis nagyon sok problémát megold, letisztáz, és ami a legfontosabb, ráébreszt, mennyire szükségünk van a másikra.

– Rain, ébresztő! – csókolgatom gerincének vonalát.

– Nem akarok – fúrja párnába fejét.

– Gyere, együnk, utána még visszafekhetünk.

– Pihenni vagy? – csillan fel szeme.

– A vagy dolog jobban tetszik – kelek ki az ágyból anyaszült meztelenül.

Magamon érzem éhes tekintetét, bármerre is megyek a szobában.

– Nem volt elég éjszaka?

– Oh, veled sosem lesz elég! – ül fel és csókot követel magának.

Boldogan megteszem, majd hóna alá nyúlok és vállamra emelem.

– Tegyél le! – ütögeti hátamat – Hová viszel?

– Fürödjünk meg! – paskolom meg fenekét – Utána eszünk, és, hogy is mondjam? Kapcsolódjunk ki?

– Ha már itt tartunk – vesz egy mély levegőt – , nem mondtad még el, hogy ki segített neked!

– Attól függ miben – térek ki a válaszadás elől.

– Ki küldte az üzeneteket? – leteszem a fürdőszobában, ő pedig egyből csípőre vágja kezét.

– Nem mondom meg!

– Megígérted, hogy elmondod!

– Hát jó, Sky volt az, most örülsz?

A döbbenet, mi kiült arcára, mindent elmondott. Vicces látni rajta a felismerést, ahogy a kirakódarabkák a helyükre kerülnek.

– De... Nem mondott semmit! Sőt! Folyamatosan faggatott!

– Ilyen ez! – nevetem el magamat. – Élvezte a helyzetet!

– Oh, hogy mit fog érte kapni!

– Csak óvatosan! Csupán csak segíteni akart!

– Igen, de...

– Semmi de! Segített!

– Jól van! – fújja fel arcát. – És ki volt még benne?

– Pai!

– Tudtam! Ki se maradhatott volna!

– Nem bizony!

– Oké, kölcsönkenyér visszajár! Eljön még az én időm is!

– Mire gondolsz?

– Nyilvánvaló! A barátomra feni a fogát.

– És?

– Majd meglátod! – rafináltan csillan szeme.

Mi lesz még itt? Tisztában vagyok vele, hogy bejön neki Sky, de hogy mikor fog a tettek mezejére lépni, nem tudom. Rain elszántságát látva, úgy gondolom, hogy megsürgeti a dolgokat.

Élvezet lesz nézni a két fiú kapcsolatának alakulását, ha már a miénk sínen van.

Megfürödtünk, megebédeltünk, majd kényelembe helyeztük magunkat tévé előtt. Ekkor csengetnek, Rain pattan és kinyitja az ajtót. Sky érkezik dúlva-fúlva, kezével összevissza kalimpál, és valamit nagyon magyaráz.

– Sziasztok! – köszön, közben leül a fotelba.

– Üdv! Mi szél hozott? – kérdezem.

– A kíváncsiság!

– Szóval, mire vagy kíváncsi?

– Mindenre is! Együtt vagytok!

– A barátodat kérdezd! – vigyorodok el.

– Rain? – húzza fel szemöldökét.

– Igen.

– Igen, mi? Válaszolj már!

– Igen, együtt vagyunk.

Odajön hozzám, leül mellém, én pedig átölelem. Combomon megtámaszkodik és figyelmét barátjára függeszti.

– Azt hiszem, – mondja – köszönettel tartozom.

– Ugyan – legyint – ez csak természetes! Azt akartam, hogy boldog legyél. És mivel érte vagy oda – bök felém – segítettem.

– Tudom, hogy kedveled, de ő az enyém! – hajtja vállamra fejét.

– Isten ments! Túl sok nyűg járna vele! – dülleszti ki szemeit.

Újabb csengetés, sóhajtva felállok és megyek ajtót nyitni. Most az én barátom érkezik. Átjáró ház lett az otthonomból. Arrébb állok és beengedem vidám barátomat.

– Na, hogy ment?

– Meglehetősen jól – mutatok a nappali felé – , fáradj beljebb.

– Már aggódtam, nem jelentkeztél!

– El voltam foglalva – motyogom.

Nappaliba érve, Pai megtorpan, én meg majdnem neki megyek. Mi a fene?

– Te is itt vagy? – Intézi Skynak szavait.

– Miért ne lehetnék? – néz rá szúrósan.

– Azt hittem, jobb dolgod is van.

– A barátom az első! A szórakozás ráér később.

– Te már csak tudod!

Rain-nel csak kapkodjuk fejünket, hol egyikre, hol másikra nézünk. visszamegyek helyemre, Pai pedig leül a lehető legtávolabbi helyre Skytól.

– Talán félsz tőlem? Nem harapok!

– Miért félnék? Mondjuk, ki tudja, milyen betegséged lehet?

–Ugyanezt rólad is elmondhatnám! Talán neked még több esélyed is lenne összeszedni valamit!

– Kértek inni valamit? – kérdezi Rain.

–Nem! – vágják rá egyszerre.

– Hát jó! – süllyed vissza a kanapéba, és hozzám bújik.

Mi csak figyeljük barátaink heves szóváltását, kapkodjuk fejünket, de beleszólni nem merünk. milyen dolog már ez? A saját házam felett átveszik az uralmat. Mégis, jobbnak látom nem beleszólni. Mikor megunják a vitatkozást, Pai teljesen figyelmen kívül hagyja Sky-t, és felénk fordul.

– Hogy tetszett a meglepetés?

– köszönöm, minden nagyon megható volt! – pirul el kedvesem.

– Örülök neki! Tudod mennyit szervezkedett?

– És én észre se vettem!

– Így kellett lennie! Olyan régen láttam ezt a romantikus oldalát.

– Én azt hittem, nem is képes ilyenre!

–Hé, itt vagyok! És igen, néha nekem is vannak szép gondolataim.

– Nem csak piszkosak? – kotyog közbe mindentudóan Sky.

– Ne magadból indulj ki! – szól rá Pai.

Megint itt tartunk, nem tudunk tíz percet úgy beszélgetni, hogy ne kössenek egymásba. Tényleg össze kell jönniük, mert ha így megy tovább, abba beleőrülünk.

– Sky, van most barátod? – kérdezem.

A hirtelen témaváltástól megdöbben, elhallgat és megcsóválja fejét.

– Még szerencse! Sajnálnám szegény párát. Igazán szerencsétlen lesz, aki melletted köt ki!

– Te azt gondolod, hogy jobb választás lennél? Nevetnem kell!

– Miért? – értetlenkedik Pai. – Magas vagyok, jó testfelépítésű, sármos, humoros, és még sorolhatnám.

– Na meg öntelt és beképzelt! – fonja keresztbe karjait mellkasa előtt Sky.

– Ezt csak azért mondod, mert titkon szerelmes vagy belém!

– Neked elmentek otthonról! –kel ki magából.

– Talán nem így van? – szemtelen vigyort villant rá.

– Tudd meg! Ha te lennél az utolsó férfi a világon, még akkor se kellenél!

– Higgyem is el? Egy ilyen tökéletesség, mint én mindenkinek kell.

– Kivéve nekem! Nyugi, meghagylak a rád ácsingózó szelíd lelkeknek!

– Azt hiszed, hogy nekem kellenél? Ne álltasd magad!

– Még szerencse! A kisujjam is többet érdemel, mint te!

Annyira elvannak egymással, hogy megragadtam Rain kezét és észrevétlenül elhagytuk a nappalit. Ha jól gondolom, ezek még órákig el fognak vitatkozni, nekem meg nincs kedvem végighallgatni, de gondolom Rain-nek se.

Miattuk oda lett a meghitt délutánunk, minden tervem füstbe ment, így nincs más lehetőség, bemegyünk a szobánkba és ledőlünk. Hosszasan beszélgetünk, halk duruzsolásától elnyom az álom.

Arra ébredek, hogy nyitódik az ajtó, de nem nézek fel, túlzottan jólesik pihenni.

– Nézd, – hallom meg Sky hangját – hát nem édesek? – lágyul el hangja.

– De igen, – jön a válasz Pai-tól – jó rájuk nézni.

– Gyere, menjünk, hagyjuk őket.

– Most az egyszer egyet értek veled.

Záródik az ajtó, elmosolyodom, legalább egyvalamiben egyet értenek, méghozzá abban, hogy összeillő pár vagyunk. Ez egy jó kezdet, ha az előbbi vitájukat nem veszem számításba. Pai vigyázz, úgy látom, lassan behálóznak, és oda lesz a nagyrabecsült függetlenséged.

Már alig várom, hogy megzabolázzák egymást. Olyan lesz, mintha egy moziban romantikus filmet néznénk, olyan ellenségből szerelmesek lesznek típusút. Azt hiszem, fel kell tankolnom popcornból, mert erről bizony nem akarok lemaradni.