Phayu

Siettem, ahogy csak tudtam. Mikor Sky-tól megkaptam az üzenetet, hogy hol vannak és kivel, csapot-papot otthagytam, és csak arra gondoltam, nehogy későn érkezzek.

Pai velem tartott, mivel úgy volt vele, hogy ebből nem akar kimaradni. De szerintem, csak azért tartott velem, hogy Sky-al találkozzon és szívhassák egymás vérét. Még magának se ismeri be, hogy érdekli az a szemtelen gyerek. Semmivel sem jobb nálam, nemhiába vagyunk barátok.

Az a legviccesebb az egészben, hogy amikor megérkeztünk ő pattant ki a kocsiból először és már el is veszett az épület előtt ácsorgó tömegben. Próbáltam követni példáját, de valahogy valaki folyton az útamba került. Mikor végre beértem az épületbe, körbepásztáztam tekintetemmel, hátha meglátom egyből. Nem telt sok időbe és már meg is volt. Csak egy a baj, az az átkozott Stop az édes ajkaira tapadt. A vér meghűlt ereimben, nem történhet meg újra, nem veheti el megint azt a személyt, aki ilyen sokat jelent nekem. Lassított felvételként figyeltem őket, és mikor láttam Rain ellenkezését, megnyugodtam. Ő nem akarta! Igyekezett ellökni, de Stop szorosan tartotta, így öklével ütötte ahol érte, de nem ment vele semmire.

Odafurakodok, amilyen gyorsan csak tudok, átölelem Rain vékony derekát és elhúzom ellenfelem karmaiból.

– Vedd le róla a mocskos kezed! Ő az enyém – ölelem szorosabban magamhoz.

Rain teste remeg, ahogy hozzám simul, de nem tudom, hogy mitől. A méregtől, hogy Stop megcsókolta, vagy a haragtól, hogy én mentettem meg? És még egy lehetőség, maradt, amit szeretnék, ha igaz lenne. Vajon az érintésem megremegtette szívét és testét?

– Ő is így gondolja? – Húzza fel gúnyos mosollyal szemöldökét Stop.

– Határozottan – válaszolom keményen.

– Phayu, köszönöm, de meg tudom védeni magam – bontakozik ki karjaimból legnagyobb bánatomra.

Még csak rám nézni se hajlandó, facsarodik össze szívem, de igaza van. Nagyon csúnyán beszéltem vele, de bocsánatot szeretnék kérni.

Ajjaj, újra lendíti kezét és kiosztja azt az erőteljes pofonját, amiben már nekem is volt részem. Na, most nem irigylem Stoppot.

– P' nagyot csalódtam benned! – Veti szemére. – Azt hittem, barátok vagyunk!

– Azok is vagyunk, kicsi Rain, majd rájössz!

Újra lendítené kezét, de megragadom és elrángatom a helyszínről. Vonakodva követ, mivel nem vagyok hajlandó elengedni. Kiérve az épületből, kirántja karját satuként köré fonódó kezemből és megtorpan.

– Hová akarsz ráncigálni?

– Haza! – Fordulok vele szembe.

– De én nem akarok oda menni! – Dobbant egyet lábával.

– Mégis hová mennél? – Vitatkozok vele tovább.

– Bárhová, csak el tőled, jó messzire!

Szavai tőrként hasítanak, de nem hagyom magam, közelebb lépek és megsimogatom arcát.

– Ugye, nem mondod komolyan?

– Hmm...

– Rain, válaszolj!

– Nem mindegy az neked! – Teszi keresztbe karjait mellkasa előtt.

– Tudod, hogy nem... Azt akarom, hogy gyere haza velem. Kérlek.

Forgatja szemeit, de nem néz rám, száját édesen csücsöríti, amit legszívesebben megcsókolnék, ha más helyzetben lennénk. Könyörgően nézek rá, teszek pár lépést, és csípőjére helyezem mindkét kezemet.

– Phayu – sóhajtja – , nem tudsz meghatni!

– Dehogyisnem! – Búgom neki, és orromat végighúzom állvonalán.

– Hát nem! – Ellöki kezeimet, majd megkerül és a kocsim felé tart.

Mikor odaért, türelmetlenül dobolni kezdett a tetején, és unott arccal nézett rám.

– Na, mi van? Nem jössz? Ezt akartad, akkor mozogj!

– Már rohanok is! – Sietek oda, és már nyitom is az ajtaját, hogy be tudjon ülni.

Állát felszegve kényelmesen helyezkedik el az ülésben, és pillantásával engedélyezte az ajtó becsukását. Tisztára inasnak érzem magam, de mindent el kell követnem, hogy újra mellettem legyen, minden tekintetben.

Beülök én is, indítom a kocsit és már hajtok is hazafelé. Próbáltam párbeszédet kezdeményezni, de minden próbálkozom kudarcba fulladt. Így hát feladtam.

Még le se állítottam a motort már ki is pattant a kocsiból és rohan a bejárati ajtó felé. De azt elfelejtette, hogy nincs nála kulcs. Komótosan kiszállok a kocsiból és odasétálok az ajtóhoz.

– Elnézést – Zárom körül karjaimmal és beillesztem a kulcsot a zárba.

Húzom az időt, beszívom édes barack illatát, amit úgy megszerettem, olyan jó érzés újra a karjaim közt látni őt, mert érezni még nem igazán érzem, legnagyobb bánatomra.

– Ne vacakolj már annyit! – Türelmetlenkedik és kezét rászorítja az enyémre, majd elfordítja a kulcsot.

Halk kattanással nyílik az ajtó, belöki, és már száguld is befelé. Nem gondoltam, hogy ennyire kemény dió lesz, de kitartó vagyok.

– Rain, beszélgethetnénk – kérdezem óvatosan, mire megperdül tengelye körül.

– Ha hiszed, ha nem, de most nincs kedvem veled beszélgetni.

– Kérlek... – Nyúlok felé, de ő hátrább lép.

– Nem Phayu, most nem.

Fordul meg és bevonul szobájába. Hallom, ahogy fordul a zárban a kulcs, nem kívánja társaságomat, szomorodok el. Odamegyek az ajtajához, fülemet az ajtóra tapasztom és hallgatózni kezdek. Halkan neszez, gondolom, öltözködik, majd elhalkul és némaságba borul.

Bekopogok és válaszra sem várva beszólok neki.

– Jó éjt Rain, álmodj szépeket.

Várok egy kicsit, nem tudom eldönteni, hogy hallotta-e vagy csak nem akar válaszolni. Fáradtan sóhajtok és távolodni kezdek, lépteim alatt halkan megreccsen a hajópadló.

– Neked is... – hallom meg gyenge hangját, mi reménységgel tölt el.

Elmosolyodom, és ezt határozottan jó jelnek tekintem. Talán ma éjszaka egy hajszálnyival nyugodtabban tudok majd aludni, mert az utóbbi időkben csak hánykolódni tudtam hiányától.

Reggel korán kelek és a konyhában kezdem a napot. Vasárnap van, így az egész napot itthon tervezem tölteni, ráadásul holnap ünnepnap nem kell dolgozni. Ezen gondolkozva teszek fel egy kávét, majd kinyitom az ajtót, és szemügyre veszem tartalmát. Kiveszem a tojásokat, bacon szalonnát, paradicsomot, paprikát, uborkát, hagymát.

A zöldeket felaprítom, lesózom és olívaolajjal megöntözöm. Egy kis fűszer és mehet is vissza a hűtőbe. Jókedvűen sütögetem a szalonnát, pattog a zsiradék össze-vissza.

– Rossz nézni, amit csinálsz!

Megfordulok és kiesik a kezemből a húsforgató. Eszméletlenül néz ki. Neki van dőlve az ajtófélfának, lábait keresztbe van téve és álmos tekintettel mered rám. Haja kissé zilált, kócos, arcán még látni a párna okozta gyűrődéseket. De ami a legjobban felhúz, hogy az én pólóm van rajta, ami feneke alá ér és onnantól elővillan kecses lába.

– Ki ne essen a szemed! – Löki el magát az ajtófélfától és közelebb jön.

– Talán, azt még szabad! – Fordulok vissza a tűzhely felé, és forgatni kezdem a kissé túlsült szalonnát.

– Add ide! – Veszi ki kezemből a húsfogót, majd elém áll.

Az istenért se húzódnék hátrább, inkább elviselem az édes kínt, mi a véletlen súrlódásaink miatt keletkeznek.

– Neked jobban áll, mint nekem!

– Ebben vitatkoznék, ha beszélnék veled!

– De most is beszélsz – suttogom fülébe, és már a pihék állnak is a nyakán.

Hiába akarja titkolni, még mindig nagy hatással vagyok rá, ehhez kétség sem férhet.

– Akkor újra fogalmazom, a szükségesnél többet nem beszélek veled.

– Jól aludtál? – Kérdezem mosolyogva, de rám se hederít. – Elég puha volt a matrac? Vegyek másikat?

– Verd fel a tojásokat – utasít.

– Még ha nem is vallod be, tudom, hogy hiányoztam neked.

– Phayu...

– Azt mondtad, feleslegesen nem fogsz hozzám szólni, szóval csak hallgass.

– Hmm...

– Tudod, nekem hiányoztál – kezdem el verni a tojást. – Nézd, jól verem?

– Tudod te jobban is – fordul felém és haragosan rám mordul, majd kiveszi kezemből a tányért és lerakja a tűzhely mellé.

– Te már csak tudod, ugye? – folytom el a feltörni készülő nevetésemet.

– Ha azt gondolod, hogy a hülyéskedésed segít, hát hatalmasat tévedsz.

– Rendben, csak szeretném oldani a köztünk lévő feszültséget – mondom szomorúan.

– Ne tedd.

Visszavonulót fújok, és leülök az asztal mellé. A továbbiakban inkább csöndbe maradok és figyelem tevékenysége közben. Mikor elkészült, tálalt, majd elém rakta a tányéromat ő pedig elindult a szobája felé. Már nem is eszik velem. Az eddig természetes dolgok nagyon távolinak tűnnek.

Felállok, megállítom, kiveszem a kezében lévő tányért, magam felé fordítom és átölelem.

– Rain, annyira sajnálom, hogy elmondani nem tudom – suttogom fájdalommal teli hangon.

– Én – a kezeit maga mellé ejti – , nem tudom, mit mondjak.

– Semmit, csak szeretném, ha tudnád, hogy hiányoztál.

– Aha...

– Komolyan! – Húzódom el és szemeibe nézek.

– Figyelj, erre most nem tudok neked mit mondani – szegezi tekintetét a földre.

– Nem is kell. Csak...

– Csak?

– Ha készen állsz, hallgass meg, kérlek.

– Ühüm...

Fogom a tányért és visszaadom kezébe, ő pedig elvonul és magamra hagy. Szörnyen érzem magam, és csak remélni tudom, hogy gyorsan eljön a pillanat, amikor megbeszélhetjük a dolgunkat.

Egész nap ki se mozdult a szobájából én pedig nem zavartam, bár a legszívesebben ott kotlottam volna mellette. Este aztán csak kiette az unalom és tisztes távolságra leült mellém a kanapéra. Figyelembe veszem, hogy milyen filmeket szeret, így a választásom egy koreai sorozatra esett, valami ügyvédről meg a maffiáról szólt.

– Ez jó lesz! – Egy apró mosoly suhan át ajkán, és izgatottan fészkelődni kezd.

Felkelek és hozok be pár zacskó chipset és baracklevet. Csöndben nézzük a sorozatot, már azt se tudom, hányadik résznél járunk, de már jócskán benne vagyunk az éjszakában. Felépillantok, látom, hogy már majd leragad a szeme, de nem akar elmenni aludni. Mikor már előrebukik feje, nem bírom nézni szenvedését, és megragadom karját, nem ellenkezik. Fejét combomra fektetem, ő pedig kinyújtja lábait. Még szerencse, hogy van itt egy pléd, azzal betakarom, tudom, hogy pár percen belül elnyomja az álom.

Gyengéden csavargatni kezdem hajtincseit, először próbálja elhessegetni kezemet, de feladja, és csak jóízűen hümmögni kezd.

– Nyugodtan elaludhatsz, majd felkeltelek.

– Hmm...

– Phayu...

– Mondjad...

– Úgy szeretnélek utálni – dünnyögi álomittasan.

– Ígérem, minden megváltozik.

– Szeretném ezt hinni, de még nem tudok.

– Nem baj, van időnk.

– Mint a tenger – sóhajtja, utána pedig csak azt hallom, ahogy halkan hortyogni kezd.

Kisöpröm a szemébe hullott tincseket, és gyönyörködni kezdek benne. Eddig is tudtam, hogy mennyire szép és különleges, de most már más szemmel látom. Ujjamat végighúzom keskeny orrán, majd alsó és felsőajkán. Álmában megnyalja, majd szívogatni kezdi. Nem cumi az én ujjam, hogy szopogassa, de ha jól esik neki, akkor hagyom.

Nehezebb lesz, mint gondoltam, de érte megéri. Akarom, vele akarok lenni, látni mosolyát, csillogó szemeit, ami miattam boldogan sugárzik. Költözzön már vissza a boldogság ebbe a házba.

Megnéztem még pár részt, majd kikapcsoltama a tévét és keltegetni kezdtem, de csak halk nyöszörgést kaptam válaszul.

Felkelek és karjaimba veszem, beviszem a szobájába. Lerakom az ágyra, betakargatom, leülök mellé és a gyenge fényben figyelem minden rezdülését. Résnyire szétnyílik szája, csábít, vonz, folyamatosan azt suttogja, hogy csókoljam meg. Ameddig tudok, ellenállok, de aztán feladom, és puha ajkaira hajolok. Össze érintem párnáinkat, már ettől az apró érintésétől a mennyben érzem magam.

– Phayu – leheli, majd megemeli karját és nyakam köré fonja.

De szerintem nincs ébren, álmodik, és ezek szerint rólam.

– igen, Kisbarackom? – Túrok hajába.

– Te is hiányoztál...

– Ezt jó hallani – hajolok még egyszer ajkaira, de nem akarom kihasználni, hogy nincs magánál, így lefejtem karjait és azokat is betakargatom.

Édes mosoly terül szét arcán, végre nem az a komor, szigorú ábrázat, amiben egész nap részesített. Még nézem egy darabig, de már alig tudom nyitva tartani szemeimet, így felállok, lekapcsolom a villanyt és kelletlenül magára hagyom.

Holnap hazahozom a cuccait Stoptól, még ha nem is tetszik a gondolat, hogy találkoznom kell vele. De inkább én menjek el érte, mint ő. Nem akarom, hogy egy levegőt szívjon azzal a seggfejjel, de ha belegondolok, én is az vagyok. Megváltozom, meg fogok változni, miatta.

Nem is értem, hogy miért éppen hozzá költözött be pár napra, tudja, hogy mennyire nem szeretem, vagy pont ezért tette? Inkább nem kérdezek rá, majd csak akkor, ha kibékülünk. Mert ki fogunk, abban biztos vagyok. Ha nehezen is, sok könyörgés árán, de meglesz az a béke, és akkor boldogan élhetünk, együtt. Vagy valami hasonló, csak nem ennyire nyálas.

Az igazat megvallva, még Lemonnal se éreztem magam ilyen jól, pedig vele még nem is költöztem össze. Belegondolva, ha akkor máshogy alakul, nem bukik le, akkor most együtt élnénk. Bár ez nem valószínű. Inkább az, hogy született volna egy gyerekünk, de ki tudja kitől? Rengeteget veszekedünk, folyton más ágyában hentereg, és a végén biztos, hogy elválunk. Szép kilátás! Most már inkább örülök, hogy mindez nem valósult meg. Ehelyett itt van egy angyalarcú, dacos, konok fiú, aki csak arra vár, hogy megolvasszam fagyos szívemet. Már alig várom, hogy elmondhassam neki, sikerült, már nem vagyok a múltam foglya, csak a jövőre gondolok, a közös jövőnkre.

– Rain, készülj fel, mert ezt az oldalamat még nem ismered! – Mosolyodom el rafináltan. –De ha megismered, akkor te elvesztél, nincs esélyed ellenem...