Rain

Azon a napon kétségbeesetten el akartam menekülni otthonról. Nem örökre, nem végérvényesen, csak időt akartam nyerni, hogy átgondolhassam helyzetemet.

Nem vagyok olyan gyáva, hogy bujdokoljak, ráadásul nekem nincs semmi szégyellnivalóm. Akinek van, az Phayu. Mélységesen megbántott akkor, és én tényleg igyekszem, hogy elfelejtsem, de egyszerűen nem megy. Azok a kimondott szavak belém égtek és folyamatosan újra hallom felcsengeni fülemben.

Nem mehettem Skyhoz, mert ha valami okból keresne, ott egyből megtalálna. Nem, kizártam azt a lehetőséget.

Éppen elhagyni készültem a házat, mikor megcsörrent a telefonom, P'Stop hívott. Valahogy megérezte, mikor kell hívnia, és ott eltört a mécses, csak fújtam a magamét, sírtam, panaszkodtam. Végül kocsiba pattant és eljött értem.

Azóta nála vagyok. Megkaptam a vendégszobát, külön fürdőszobával, használhatom a konyhát is. Kedves tőle, azt mondta, érezzem magam otthon. Nem kérdez, de ha éppen nekem van beszélgethetnékem akkor figyelmesen meghallgat. Soha egy utalást sem tett, hogy rám nyomulna, se egy kósza eltévedt flörtölés. Még csak véletlennek álcázott érintés sem fordult elő, amiért hálás vagyok.

– Megköszöntem már, hogy itt maradhattam?

– Épp elégszer! – Mosolyodik el. – Jobban érzed magad?

– Talán egy fokkal, de még ez sem biztos.

– Beszéltél már vele? – Céloz Phayura.

– Nincs kedvem hozzá – fektetetem államat az ölemben tartott párnára.

– Megértelek, de túl kell majd esned rajta.

– Tudom, amit nem is akarok elkerülni, csak még egy kis időt szeretnék.

– Hmm...

– Mi az?

– Biztos, hogy nem menekülsz?

– Mondtam már, hogy nem – szögezem le.

– Oké, engem nem zavarsz, addig maradsz, ameddig szeretnél.

Szó nélkül hagyom, nyúlok a távirányítóért és bekapcsolom a tévét. Magamra hagy, de azt még közölte, hogy ne várjam haza, programja van. Bólintva tudomásul veszem, és gondolataimba merülök.

Ideje lenne bekapcsolni a telefonomat, tétovázva forgatom kezemben.

– Rain, ne legyél gyáva! – Szólítom fel magamat.

Hosszú perceken keresztül bámulom a készüléket, de aztán megunom, és végül bekapcsolom. Várom, hogy betöltődjön, és mikor ez megtörténik, sorra érkeznek az értesítések. Nem fogadott hívásokból rögtön érkezik ötvennyolc, ebből negyvenhat Phayutól van.

Miért keresett? Nem voltam elég világos? Mondtam, hogy majd megyek. Minek aggódik? Ha aggódik egyáltalán. Ekkor érkeznek az üzenetek különböző applikációkon keresztül, de csak azok érdekelnek, amiket tőle kaptam.

„ Merre vagy? Beszélnünk kell!"

„ Mikor jössz haza?"

„ Rain, legalább jelentkezz, hogy nincs semmi bajod."

Már hogyne lenne bajom! És ezt neki köszönhetem. Pontosan tudtam, hogy nehéz fába vágtam a fejszémet, mikor rá esett a választásom, de a szívemnek nem tudtam parancsolni. Így hát mit tehettem volna? Muszáj volt követnem.

De az, hogy csak ágymelegítőnek tart, több volt a soknál. Oh, igen, azt se felejtsem el, hogy, várjunk csak, mit is mondott?

Á, megvan! Azt gondoltam, kellenék neki. Ki lenne ő, hogy ne gondolhassam? Ezt a jogot igazán nem veheti el tőlem.

Elvégre nem zaklattam, nem bombáztam szerelmes üzenetekkel, és még csak számon se kértem. Ő volt az, aki hamis jeleket küldözgetett felém. Szökik könny a szemembe.

Ő kérte, hogy tartsam vissza, másnak ne engedjem, hogy hozzám érjen. Ő aludt folyamatosan az ágyamban, még a kis városnézést is megszervezte a kedvemért. Folyamatosan érintkeztünk, mintha ragaszkodna hozzám.

Mindez a semmi miatt történt – bolond Rain – szidom magamat, hát nem tudtad?

– Álmodozás az élet megrontója – motyogom magam elé, és újra olvasgatni kezdem az üzeneteket.

„ Legalább azt mondd meg, hol vagy?!"

„ Aggódom érted!"

„ Hívj fel, meg kell beszélnünk!"

„ Remélem, jól vagy."

„ Sky elvitte a makettet."

„ Még mindig nem tudod, mikor jössz haza?"

„ Rain, hiányzol..."

Ez volt az utolsó üzenete tegnapelőtt. Azóta semmi. Történt vele valami? Ülök fel és azon agyalok, hogy kitől kérdezzem meg. Pai számát nem tudom, Nan-t ezzel biztos, hogy nem fogom zavarni. Egyetlen lehetőségként Sky maradt. Gyorsan írtam is neki, hogy kérdezzen már rá.

Türelmetlenül vártam a válaszát, közben rágtam a körmömet, de semmi. Újra ráírok, mire jön a válasz, hogy még nem tudta elérni, és hogy írt neki. Ha megvan, egyből jelentkezik.

Több óra is eltelt, üzenetet viszont nem kaptam. Így nem volt mit tenni, lefeküdtem.

Sky megígérte, hogy benéz, így elkezdtem pakolászni ideiglenes szobámban. Azt se tudtam mit csinálok, ide-oda rakosgattam a dolgaimat. Zavar, hogy nem otthon vagyok, de már csak dacból se megyek még vissza. Makacsságból nálam sincs hiány.

– Szia Rain!

– Téged meg ki engedett be? – Pördülök meg tengelyem mentén.

– P'Stop akkor érkezett, mikor én – dobja le táskáját az egyik székbe, ő pedig az ágyra ül – , így beengedett.

– Hmm... – ülök le mellé – És esetleg tudsz már róla valamit?

– Tudok jobbat, felhívom! Maradj csendben.

Tárcsáz, kihangosítja, és sokáig kicsörög.

– Szia Sky! Miért hívtál? – Fájdalomtól fűtött hangjától megremeg szívem.

– Csak meg akartam kérdezni, hogy hogy vagy.

– Voltam már jobban is – sóhajt.

– Mit csináltál a napokban?

– Miért vagy ennyire kíváncsi?

– Oh semmi, csak te akartad, hogy segítsek.

– Megmondod hol van? – Válik izgatottá hangja.

– Nemsokára, ígérem! – Hevesen rázni kezdem fejemet, hogy meg ne próbálja.

– Egyébként... Ő hogy van?

– Jobban, mint te.

– Ennek örülök, most leteszem, sok a munka. Ha hallasz felőle, kérlek hívj!

– Rendben.

– És Sky! Mondd meg neki, hogy eszeveszetten hiányzik – csuklik el hangja.

– Megteszem – meg se várja, hogy Phayu elköszönjön, kinyomja a telefont.

Hátradőlök pihepuha ágyamban, de lehet akármilyen kényelmes, nem tud meghatni. Én az ágyamat akarom, ami Phayu házában van. Phayuval a közepén, és ha lehet, meztelenül. igen, villan be a kép, határozottan ezt akarom.

– Szerintem, beszélnetek kellene – szólal meg Sky egy kis idő után.

– Mégis mit mondhatnék?

– Nem az a lényeg, hogy te mit mondanál, hanem őt kellene meghallgatnod.

– De nem akarom.

– Nem te voltál az, aki azt hangoztatta, hogy sohasem adja fel? Hogy bármit megtesz érte?

– Az a múlt.

– Jaj Rain, nem múlik el ez olyan könnyen, hiszen már milyen régóta szereted.

– Az csak egy dolog – felelem – , de nem futok tovább. Elég volt.

– És ha most nem kell futnod? Képzeld el – tárja szét ujjait és a levegőben mutogat – , most egy helyben toporog, és csak arra vár, hogy utolérd!

– Miért nekem kellene utolérnem? – Ülök fel mérgemben. – Loholtam már éppen eleget.

– Akkor hagyd, hogy most ő tegye.

– Miért kampányolsz mellette? – Húzom felé kérdőn szemöldökömet.

– Nem mellette – fogja meg kezemet – , hanem melletted.

– Nem értelek.

– Tudom, hogy most nagyon haragszol rá, de attól még szereted.

– Majd elmúlik – sóhajtom.

– A fenéket fog! Akkor már rég megtörtént volna.

– Csak idő kérdése.

– Rain, nagyon szeretlek, de most elég a makacsságból. Nem te mondtad, hogy mindent megteszel érte, bármi is történjék?

– De, én...

– Akkor? Ha már ennyi mindenen keresztül mentél miatta, annyit csak kibírsz még, hogy beszélsz vele.

– Nem akarok még jobban összetörni – nyafogom.

– Ha nem beszélsz vele, akkor törsz össze! – Vitatkozik tovább.

– Meggondolom.

– Ne gondold meg. Most itt a nagy lehetőséged! Én úgy látom, hogy veled akar lenni, téged akar, csakis téged!

– Nem ezt mondta.

– Arról még nem hallottál, hogy az ember néha nem azt mondja, amit szeretne?

– Meglátom még, de most beszéljünk másról, megfájdul a fejem.

– Este elmegyünk P'Stoppal?

– Hová?

– Nem mondta?

– Mit kellett volna?

– Elhívott bulizni, és szerintem el kell mennünk! Ki kell szellőztetni a fejedet!

– Nem is tudom – rágni kezdem szám szélét.

– Én viszont igen, elmegyünk és kész.

Beleegyeztem, mert addig nem állt volna le, míg igent nem mondok. Nem kellett semmit se csinálnom. Kikészítette a ruháimat, majd elzavart fürdeni. Még kérdeztem is, hogy nincs korán a készülődéshez, de lerázta magáról a kérdést, és szorgosan válogatni kezdett ruháim között.

Megeresztettem a fürdővizemet, és dobtam bele fürdősót, ami feloldódás után kékre festette a vizet és még csillogott is. Jólesően elhelyezkedtem benne, lehunytam szemeimet és az elhangzottakon gondolkoztam.

Feladjam, vagy ne adjam? Pro és kontra. Fél óra elteltével se lettem okosabb és ez bosszantott. Még nem döntöttem el, van időm, majd átrágom.

Inkább szebb dolgokra gondoltam. Az együtt töltött pásztoróráinkra, a lopott csókokra, érintésekre, mosolyokra, a legapróbb gesztusokra.

Hiányzik, kár lenne tagadnom.

Mikor kihűlt a víz, kelletlenül kiszálltam belőle, magam köré tekertem a törölközőt és bevonultam a szobámba.

– Már azt hittem, belefulladtál a vízbe! – Duzzog Sky.

– Dehogy is, csak lazultam!

– Arra persze nem gondolsz, hogy nekem is el kell készülnöm? – Morogja tovább.

– Bocsánat – villantom felé legkedvesebb mosolyomat.

– Megcsinálom a hajadat, és utána lépek – mondja –, a ruháidat ott találod. – Mutat a szekrényre akasztott fogasra.

– Köszönöm! Mi lenne velem nélküled?

– Jó kérdés, teljesen elvesznél.

– Igaz – kuncogok fel.

Leülök és elkezdi a hajamat babrálni. Fésüli, húzza, a végére úgy érzem, hogy egy szál hajam se marad.

– Kész is van! Na, én most megyek – szedi össze táskáját és elindul – , este gyertek értem.

– Úgy lesz! – Mosolyodom el.

Magamra kapok egy köntöst és kikísérem. Az ajtóban még váltunk pár szót, majd elbúcsúzok és visszamegyek magányos szobám rejtekébe.

Nem tetszik a hely. Túlzsúfolt, hangos, de annyira, hogy egymás szavát se halljuk. Az emberek lökdösődnek, tolonganak, tombolnak.

Hajnalra az egész testemet kék-zöld foltok fogják tarkítani. Miért is kellett nekem a fiúkra hallgatnom?

Most otthon ülhetnék a tévét bámulva miközben egy bögre forró csokoládét szürcsölök és itatom az egereket.

– Jól nézel ki! – Kiabálja túl a harsogó tömeget P'Stop.

– Úgy gondolod? – Nézek fel szemeibe.

– Nagy kár, hogy tabu vagy számomra!

– Miért is?

– Egy, mert mást szeretsz. Kettő, hogy kikosaraztál. Három, Phayuhoz tartozol.

– Mióta akadályoz meg az utóbbi benne?

– Tanultam a hibáimból. Ami az övé, azt tiszteletben tartom.

– Nem vagyok az övé, és ezt te is tudod.

– Most még. Csak jöjjön meg az esze! Hidd el nekem, nem fog elengedni!

– Mondanám azt, hogy a próféta szóljon belőled, de nem hiszek az ilyesmiben.

– Egy kis optimizmust, ha kérhetem! – Mosolyodik el, és ez engem is mosolyra késztet.

Tudom, hogy sok hibája van, de hozzám mindig kedves volt. Még azután is, hogy kikosaraztam. Ha jól megnézem, helyes pasi, de nem annyira, mint az én Phayum. Hozzá nem ér fel senki. De igen, ha nem lennék szerelmes, nem lenne akadálya, hogy randizzak vele. Talán majd egyszer, ha elmúlik a rajongásom, ami Sky szerint nem fog megtörténni.

– Kértek inni valamit? – Kérdezi Sky.

– Egy baracklevet – mondom neki.

– Semmi alkohol? – Kérdezi P'Stop.

– Nem – rázom meg fejemet – , jobban járok, ha nem iszok. Nincs, ki vigyázzon rám.

– Én egy gin-tonicot kérek.

Sky bólint és a pult felé furakszik. Folyamatosan szemmel tartom, túl nagy a tömeg, nem akarom elveszíteni.

– A barátodnak van pasija?

– P'Stop! Nem bírsz a véreddel? – Ütöm meg mellkasát. – Ő nem hozzád való! Hidd el nekem!

– Miért is? – Húzza fel szemöldökét.

– Hasonlóan szabadszelleműnek tartja magát, mint te. De...

– De?

Ekkor meglök valaki, így közelebb húzódok hozzá. Ha valaki látná, azt hinné, hogy közel, túl közel állunk egymáshoz. De most ez védelmet is nyújt nekem, a kéretlen ismerkedni vágyóktól.

– Komoly kapcsolatot szeretne, csak nem vallja be.

– Én is lehetnék az a valaki.

– Felejtsd el! Biztos, hogy nem. Tudod, nem szamár ő, ha érted mire gondolok.

– Jogos – vigyorodik el – , legközelebb jobban választok, simítja meg arcomat, mitől zavarba jövök.

– Nem arról vagy híres!

– Az ember mindig képes változni, bármennyire is makacs.

Most magára vagy Phayura gondol? Mondjuk, mindkettő esetben igaz lenne. Hiába nem beszélnek, nagyon sok közös vonásuk van, és ezt nem tagadhatják.

Hol van már Sky? Türelmetlenül pillantok a pult felé, ahol már kéri ki italainkat. Egy ismerős alak közeledik felé, és igen, ez határozottan Pai az. Ajjaj, ebből baj lesz. Ha ez a két fiú találkozik, akkor föld indul és ég leszakad. Pont ez történik most is. Sky megfordul, és Paiba ütközik. Mérgesen néz rá, és látom, ahogy felismeri. Elborul arca és kiabálni kezd vele. Legalábbis a tátogásából erre következetek. Ha választanom kellene Sky számára, biztosan Pai-t választanám. Tűz és víz. Körülöttük folyton forr a levegő, és mikor egymásra néznek, senki se marad szárazon. Csak azt nem értem, miért ellenkeznek ennyire egymás ellen?

Ekkor egy kéz fonódik vékony derekamra, döbbenve fordulok vissza P'Stop felé. Kérdőn nézek rá, de ő csak mosolyogva néz le rám és közelebb húz meleg testéhez. Ez a közelség nem esik jól, minden idegszálam ellene van, hogy hozzám érjen. Nem engedhetem, de ekkor fülemhez hajol és belesúgja.

– Ezt még meg fogod köszönni nekem!

– Mégis mit? – Pillantok fel rá értetlenül, de nem kellett volna.

Ajka ajkaimra tapad, mi viszolygással tölt el. Mellkasára fektetem tenyeremet, próbálom ellökni, de nem megy, túl szorosan tart. Ezért öklömmel folyamatosan ütögetem, ahol csak érem. Számat szorosan összezárom, nehogy bejusson rajta, pedig erősen igyekszik. Harapdálja, nem is harapdálja, inkább csócsálja szám szélét, mire elkap a hányinger. Ennyire félreismertem volna? Pánikolok be, és szabadulni akarok, mire egy számomra kedves hang keményen megszólal mögöttem, miközben ismerős karok fonódnak körém, és kiszakítanak a másik öleléséből.

– Vedd le róla a mocskos kezed! Ő az enyém.