Rain

Minden szép és jó, legalábbis így gondolom. A tökéletes hétvége után csodás napokra virradtunk, szinte már azt is mondhatnám, hogy kapcsolatban állunk. Talán még nem is ágálna ellene annyira.

Szeretném ezt gondolni, de hát nála soha nem lehet tudni.

Álmodozásomból a tanár csattanó hangja térít magamhoz.

– Nuttarat! Ha ennyire unalmasnak találja az órámat, kívül tágasabb.

– Elnézést, elkalandoztam.

– Azt vettem észre – morogja a korosodó kopasz tanár a bajsza alatt – , ne forduljon elő többet.

– Úgy lesz, ígérem.

– Ne ígérjen, cselekedjen úgy – fordul vissza a táblához és tovább magyarázza a táblán szereplő képleteket, én pedig jegyzetelni kezdek.

Muszáj volt egész órán összpontosítanom, mert folyamatosan visszakérdezett, és ha nem tudtam volna a választ, jó nagy bajban lettem volna.

Órák után társaimmal sétálgattunk a parkon keresztül a közeli kávézóba, mikor egy ismerős hangra leszek figyelmes. Hátrapillantok és a szélesen mosolygó P'Stoppal találkozik tekintetem.

– Rain, van egy perced?

– P'Stop – köszönök illendően – rég láttalak.

– Sok dolgom volt, és a lakótársad se lát szívesen.

Megragadja karomat, így hátrálásra késztet. Sky fejét csóválva baktat előttem. Nem értem, mi baja van, előbb még jókedvűen nevetgélt.

– Biztos megvan a maga oka – nézek rá kérdőn.

– Nem hazudok, így van – ezzel felkelti érdeklődésemet.

– Mesélsz róla?

– Ha megiszol velem egy kávét.

Átgondolom, Phayu biztos nem örülne neki, de egy kávéból mi baj lehetne, így hát bólintok. Karomat azért kihúzom szorításából és arra irányítom sétánkat, ahová eredetileg is terveztem.

Leülünk egymással szemben az ablak mellett. Már nem olyan erősen süt a nap, hogy megszédüljön az ember, elvégre jönnek a hűvösebb idők. Így hát kihasználom az utolsó lehetőségeket, hogy D-vitamint juttassak szervezetembe.

A pincérnő mosolyogva jön oda asztalunkhoz, felveszi rendelésünket, majd távozik. Táskámat magam mellé teszem, és az asztalra könyökölve bámulok asztalpartneremre.

– Szóval, hallgatlak – próbálom elindítani beszélgetésünket.

– Csak így egyszerűen? Bele a közepébe? – Húzza féloldalas mosolyra száját.

– Elnézést, hogy vagy? Jól megy a munka? És a többi, és a többi...

Ezen szórakozottan kacarászni kezd, majd előre dől, és komolyan szemeimbe néz.

– Hát jó! Tudomásul veszem, hogy nem vagy kíváncsi rám.

– Sajnálom – szabadkozom.

– Ne tedd, értem én. Phayu jobban érdekel.

– Úgy is mondhatjuk – kezdek el pirulni, de szerencsémre a pincérnő ezt a pillanatot választja, hogy kihozza rendelésünket. Rájöttem, hogy itt isteni karamellás lattét készítenek, így ha idejövünk, mindig ezt iszom. Most is élvezettel kortyolok bele, és a gyönyörtől lehunyom szemem. Élvezem, hogy az édes karamell szétolvad a számban, megédesítve a tejeskávémat. P'Stop csak egy egyszerű feketét rendelt, minden nélkül.

– Phayu és én, nos, hát barátok voltunk – kezd bele. – Az egyetem alatt ismerkedtünk meg.

– Azt hittem, hamarabb.

– Nem, csak az első évünkben. Nagyon egy hullámhosszon voltunk, így nem is volt kérdés, hogy összebarátkozunk. De aztán...

– Aztán mi... ? – Hegyezem fülemet, minden egyes szót magamba szívok.

– Megismertem Lemont.

– Úgy hívták? Nem is emlékszem.

– Így – mélyed gondolataiba – , nem tudtam, hogy Phayu menyasszonya.

– Valóban?

– Mondom. Persze, bennem volt a vadászösztön, és akit lehetett levadásztam, lehetett házas, kapcsolatban, elvált, nem számított.

– Oh... – nyitom nagyra szemeimet, számmal O formát vett fel.

– Tisztában voltam vele, hogy menyasszony, de mivel nem akartam komolyabb kapcsolatot, nem zavart.

– Értem – húzom el számat, majd újabbat kortyolok. – És amikor megtudtad?

– Hogy Phayu menyasszonya? – von vállat – Akkor már használtam egy ideje, így hát félretettem barátságunkat és tovább döngettem.

– Tisztázhattad volna...

– De minek? Orránál fogva vezette a lány! Ráadásul nagyon jó volt vele a szex.

– Az mindent felülír?

– Ennyire ártatlan lennél édes Rain? – Próbálja megfogni kezemet, de visszahúzom.

– Nem, csak vannak szabályaim, amiket én betartok.

– Mint például?

– Házinyúlra nem lövök – jelentem ki, majd hozzáteszem – , és csak egyedülállókkal kezdek.

– Én most az vagyok – mosolyodik el.

– Az lehet, de nekem – csücsörítve gondolkozok el – bonyolult a kapcsolatom.

– Nocsak, nocsak... Ki a szerencsés? – Dől hátra székében.

– Hmm...

– Ne mondd... Tényleg? – Neveti el magát. – Ugye nem komoly?

– Hogy? – Értetlenkedek.

– Phayu az, ugye?

Kár lenne tagadni, így csak rábólintok. Tisztában vagyok a helyzetünkkel, de attól még ő van nekem.

– Mivel fogtad meg?

– Nem mondanám, hogy megfogtam, mi csak megvagyunk.

– Hmm... Szóval akkor még nem vagytok kapcsolatban?

– Nem.

– Érdekes. Már az is nagy dolog, hogy veled kezdett.

– Miért lenn az?

– Hogy is mondjam?

– Úgy, hogy megértsem.

– Rólad sugárzik, hogy veled nem lehet cicázni...

Ezt még mindig nem értem. Direkt csinálja?

– Nem tudom, hogy lehet-e velem cicázni. Azt viszont igen, hogy ha belemegyek, akkor azt komolyan is gondolom.

– Épp erről beszélek. Nincs esélyem ugye?

– Nincs – jön a mennydörgő válasz valahonnan a közelünkből.

Egyszer csak Phayu jelenik meg oldalamon, megragadja kezemet és felránt. Az asztalra dobja a lattém árát, majd kirángat a kávézóból. Vágni lehet a feszültséget körülöttünk, de nem tudom, mit is ártottam úgy igazán. Csak vonszol, míg el nem érjük a kocsiját, kinyitja az ajtót és belök rajta.

– Phayu! Óvatosabban! – Morranok fel.

Nem szól, megkerüli a járművet és beszál ő is. Bezárja az ajtókat, innen nincs menekvés.

– Mégis mi a fenét csináltál vele?

– Kávéztam.

– De miért? – Emeli fel hangját, szinte már őrjöng.

– Mert meghívott.

– És te minden jöttmenttel elmész?

– Hé! Ez csak egy kávé volt!

– Most csak egy kávé... És utána?

– Semmi utána, ennyi! Egy kávé csupán, nem több! – Kiabálok már én is.

– Mit vársz tőlem? Én csak kedves voltam! Nem csalogattam az ágyamba!

– Még...

A vádaskodásától könny gyűlik szemember. Soha nem adtam neki indokot, hogy ilyeneket feltételezzen rólam, és ez most nagyon bántja az önérzetemet. Összefonom karjaimat a mellkasomon és duzzogva előreszegezem tekintetemet.

– Rain, ne csináld!

– Mit is?

– Ezt az ártatlan kifejezést.

– Mert az is vagyok! Csak beszélgettem. Nem akartam és nem is akarok többet. Tőle nem.

– Hát akkor kitől?

A döbbenettől kérdő tekintetemet ráemelem. Ha ebből nem tud olvasni, akkor sajnálom, nem tudok már mást csinálni.

– Oh Rain... – Enyhül meg hangja.

Kezét tarkómra csúsztatja, és ujjbegyével dörzsölni kezdi, hátha oldódik bennem a feszültség. Hatásos, meg kell hagyni. Lassan kieresztem a bent tartott levegőt, és enyhülni kezdek. Mikor már teljesen ellazultam, nyakamnál fogva húzni kezd magához közelebb, orrunk összeér, és egymás szemeibe veszünk el. Ajkát enyémhez érinti, várja, hogyan fogok reagálni. Pár másodpercig nem reagálok, de aztán nem bírom tovább és megnyalom felső ajkát. Érzem, ahogy mosolyra húzódik szája, és boldogan tapad ajkaimra. Először csak kóstolgat, harapdál, majd ahogy vártam nyelvével benyomul.

Tenyeremet mellkasára simítom, érzem alatta lüktető szívdobogását, feljebb csúsztatom, érintem nyakának finom bőrét. Mikor különválunk, megpuszilja orrom hegyét, összeérinti homlokunkat, majd megszólal.

– Menjünk haza, kicsi Rain...

– Menjünk – felelem és combjára fektetem kezemet.

Az első vitánk megvolt, és túléltem. Remélem, a továbbiakban is látszólag ilyen egyszerűen fogjuk megoldani problémáinkat.

Úgy gondoltam, meglepem Phayut a mai napon. Vettem neki mangós rizstortaszeletet, mellé egy pohár forró csokoládét. Lehet, mire odaérek, kicsit kihűl, de meg tudjuk melegíteni. Mosolygósan ballagok a műhely felé, kezemben friss szerzeményeimmel, mikor a sarkon túli kifőzdénél megpillantom Phayut valakivel hevesen beszélgetni. Óvatosan odaosonok, és megbújok az egyik hirdetőtábla mögött és hallgatózni kezdek.

– Mit akarsz tőlem? – Kérdezi Phayu.

– Ne csináld ezt! – Húzza végig vékony ujjait karján a lány.

Valahonnan olyan ismerős, de nem jut eszembe honnan. Töröm a fejemet, majdcsak beugrik, addig is tovább fülelek.

– Mondd már, nem érek rá egész nap – dünnyögi összehúzott szemöldökkel.

– Hiányoztál! – Araszol közelebb.

– És?

– Olyan sokszor eszembe jutottál, és az együtt töltött időnk – bazsalyog a lány.

– Vedd le rólam a kezed!

– Régen szeretted, ha megérintettelek...

– Jól mondod, régen.

– És most?

– Kiráz tőle a hideg.

– Ugye nem mondod komolyan? Tudom, hogy még mindig érzel irántam valamit.

Megvan! Beugrott! Ő Lemon, Phayu volt menyasszonya. Mi a fenét akar az én, az én pasimtól?

– Rosszul gondolod, már régen kihaltak belőlem az érzések.

– Ne mondd ezt! Talán van valakid?

– Nincs – vágja ár, még szünetet sem hagyva.

Kijelentésére szívem összefacsarodik, ezek szerint nem jelentek neki semmit. Úgy látszik, hogy amit én haladásnak véltem, az csak a képzelet műve volt.

– Nem ezt hallottam.

– Ugyan, mit halhattál te? – Kérdezi gúnyosan.

– Találtál magadnak egy angyalian ártatlan fiúcskát.

– Mint mondtam, nincs senkim és nem is lesz.

Újabb tőrdöfés.

– Akkor miért nem melegíthetném újra az ágyadat? – Suttogja a fülébe, és ebben a pillanatban élénk szemeit az enyémbe fúrja.

Rosszkor pillantottam ki a plakát mögül. Észrevett és gúnyosan elmosolyodott.

– És még száz másikét – löki el magától a lányt – , köszönöm, ebből többet nem kérek.

– A cuki szöszi fiú miatt?

– Ő csak a gyerekkori barátom, említésre se méltó.

– Akkor csak az ágyadat melegíti? – Faggatózik tovább.

Látom rajta, mennyire élvezi a helyzetet. Gyönyörű barna szemei gonoszan csillognak, miközben kissé oldalra billenti fejét. Közben barna hajzuhatagja követi minden mozdulatát.

– Nem a te dolgod, hogy mit csinál, vagy mit nem.

– De még csak a szeretődnek se nevezed. Akkor mégis minek tartod?

– Csupán csak szórakozás, és kéznél van.

Fájdalom és üresség, ennyit érzek csak, semmi többet. Én bolond! Miért is gondoltam azt, hogy jó hatással vagyok rá?

– Én is lehetnék csak az, ha szeretnéd – teszi vállára a kezét.

– Akkor már inkább ő – söpri le az illetéktelen testrészt.

Szóval így állunk, a legrosszabb lehetőségtől azért jobb vagyok. Na meg kéznél is. Még csak mennie se kell, hogy valaki felmelegítse ágyát. Szégyenemben elvörösödök. Túl sokat képzeltem magamról, most már belátom.

– Phayu, olyan szívtelen lettél – sóhajtja. – Tudnál újra szeretni?

– Téged biztosan nem – feleli keményen.

– És mást? – Újra rám néz, biztos akar lenni, hogy mindent hallok.

– Hah! Én meg a szerelem! Lehetetlen. Nem akarok senkit se az életemben.

– Szomorúan halljuk.

– Hogy? – Döbben meg.

Lemon állával felém bök, én meg kénytelen vagyok előbújni rejtekhelyemről. Phayu felém fordul, és harag villan át szigorú tekintetében. Nem tudom pontosan, hogy kire haragszik. Rám, amiért kihallgattam? Lemonra, mert rávette, hogy kimondja, amit eddig nem tett? Vagy esetleg magára? Bár az lehetetlen.

Miért is tenné? Soha nem nyilatkozott kettőnkkel kapcsolatban. Ezért nem hibáztathatom, hogy csak használt.

Erőt veszek magamon, próbálom visszanyelni könnyeimet, kisebb-nagyobb sikerrel.

– Te mit keresel itt? – Mennydörgi.

– Hoztam neked egy kis desszertet.

– Nem kellett volna – veszi el a felé nyújtott tasakot.

– Vagy talán mégis – szegezem rá szánalmas tekintetemet.

– Szerintem, mi még nem találkoztunk! – Nyújtja felém törékeny kacsóját. – Lemon vagyok, Phayu exe... – Néz rá ártatlanul.

– Rain – fogadom el a kezet – , a régi szomszéd srác, és a jelenlegi ágymelegítő.

– Te volnál az? – Tettetve lepődik meg. – Tényleg csinos fiú vagy! – Jár körbe, szemeivel vizslat.

– Hagyd békén – áll elém, elzárva Lemon elől a nézelődés lehetőségét.

– Ne óvd tőlem! Hmm, ha meguntad Phayut, keress meg!

– Minek? – Kérdezem tőle.

– Van pár ismerősöm, aki biztosan szívesen megismerne.

Mi vagyok én? Árucikk? Megunnak és szálljak másik virágra, hogy beporozhassanak? Ha így játszik, hát legyen.

– Mint P'Stop? Őt már ismerem.

A férfi nevének hallatára mindketten megmerevednek. Ez már tetszik, nem hagyom, hogy sérültnek lássanak.

– Igen – mosolyodom el – Épp a minap kérdezte, hogy udvarolhatna-e nekem.

– Csak használni akar –legyint flegmán – ő is.

– Úgy lenne? Érdekes... Azt mondta, hogy komolyan gondolja velem, és vár rám addig, ameddig kell.

– Rain, ezt miért nem mondtad?

– Minek mondtam volna? Nincs közöd hozzá! Én csak a melegítőd vagyok, nem emlékszel?

– De addig, amíg az én ágyamat, addig másét nem melegítheted.

– Majd én azt tudom – emelem meg büszkén államat.

– Amilyen ártatlan, olyan ravasz is. De jegyezd meg, ő is el fog dobni, ahogy majd Phayu teszi.

– Én nem te vagyok – mosolyodom el, de tekintetem már üveges – , engem nem szokás eldobni, én állok odébb.

Azzal megfordulok és magukra hagyom a gerlepárt.

Mikor elindultam még boldog voltam, és most... Egy megtört, összetört szívű fiatal vagyok, aki elvesztette minden reményét. Gyorsan szedem lábaimat, minél messzebbre szeretnék kerülni megaláztatásom színhelyétől. Végre kiengedhetem elfojtott könnyeimet, mik némán csorognak le arcomon.

Észre se veszem, hogy Phayu utolért, csak akkor mikor karomat megrántva megállít. Mérgesen, reménytelenül, minden önbizalmam nélkül fájdalmas tekintettel fordulok meg és nézek szemeibe. Majd szemrehányóan csak ennyit kérdezek.

– Én tényleg csak ennyit jelentek neked?