Phayu

Mivel Rain még alig látott valamit Bangkokból, úgy tervezem, hogy a hétvégén elviszem várost nézni. Reggel a Damnoen Saduak úszó piacon kezdünk, majd meglátogatunk pár helyi templomot. El tudja lesni az építészeti megoldásokat, kivitelezéseket és ezeket hasznosíthatja tanulmányaiban. Végezetül estére egy csatornás hajókiránduláson fogunk részt venni, amit egy folyóparti vacsora fog zárni.

– Mi jót csinálsz? – Öleli át nyakamat Rain, állát pedig vállamon nyugtatja.

– A hétvégénket tervezem.

– Elviszel valahová? Hová? Várj! – Kerül meg és hátrébb gurítja székemet, hogy ölembe tudjon ülni. – Elefántmenyhelyre? Biciklitúrára? Esetleg az Erawan vízeséshez úszkálni?

– Hát, egyik sem – komorulok el – , azt hiszem, nem fog tetszeni – fordítom felé a képernyőt.

Szemeivel gyorsan átfutja, majd visszafordul. Nyakamat átkarolja és mosolyogva szólal meg.

– Mi lenne, ha csökkentenénk a templomi látogatásokat, a csatornás hajókázást váltsuk ki a vízeséssel, és ha már ott vagyunk, vacsorázzunk meg. Mit szólsz?

Döbbenten meredek rá. Nem az, hogy élből visszautasította volna, nem. Inkább megpróbált közös nevezőket találni, hogy neki is és nekem is jó legyen. Alig tudom elhinni, eddigi partnereim mind olyan önzőek voltak, mindig az lett a vége, amiket ők akartak. Nem szeretek vitatkozni, így inkább mindig rájuk hagytam.

– Jól hangzik – simogatom meg combját.

– Akkor megbeszéltük. A piacon meg tudunk reggelizni, a többi meg majd jön magától.

– Ha gondolod, szólj Skynak is, tudom, hogy szeretsz vele lenni.

– Hmm... Mi lenne, ha csak a vízesésnél csatlakozna hozzánk? – Húzódik közelebb. – Így kora délutánig csak ketten lennénk.

– Szeretnél velem lenni?

– Mindennél jobban! – Nyom egy forró puszit ajkamra.

Tetszik az ötlet, nagyon is. De az még jobban, hogy ennyire igényli a társaságomat. Alig pár nap telt el a medencés együttlétünk óta, és már most érzem a változást. Nem benne, ő olyan, mint volt. Azt leszámítva, hogy sokkal ragaszkodóbb lett, de nem annyira, hogy átessen a ló túloldalára. Tökéletes egyensúlyban tartja a dolgokat, ezáltal nem terhel, és nem okoz szorongást. A legjobb az egészben, hogy nem nyaggat a kapcsolatunk felcímkézésével.

– Nagyon elgondolkoztál valamin – kíváncsian fürkészi tekintetemet.

– Hmm... Igen.

– Nem szeretnéd elárulni?

– Ha nem bánod, megtartom magamnak.

Szomorúan görbíti lefelé ajkát, mintha olyan rosszul esett volna neki, majd fülig érő szájjal mosolyog.

– Ugyan Phayu, miért bánnám? A te dolgod!

– Ezt már szeretem! – Állok fel vele együtt, majd nevetve rám ugrik és átkulcsolja lábát derekamon.

– És még mit? – Suttogja fülembe, majd megnyalja fülcimpámat.

– Ezt! – Markolok fokhagymagerezd fenekére.

Lehet nem ezt várta, de csalódottságát nem mutatta. Inkább feljebb mászik rajtam, ilyenkor olyan, mint egy kismajom, csak erősen megragad és csimpaszkodik.

– Mi lenne, ha – nyal bele fülkagylómba – a szobámban folytatnánk.

– De holnap korán kell kelned – suttogom akadozó hangon, de a gondolatra, hogy ismét benne lehetek, megkeményedek.

– Akkor csak egy gyorsat – lendít egyet csípőjén.

– Beléd bújt a kisördög? – Harapdálom állát.

– Én azt szeretném, ha más bújna belém – kezd el kuncogni.

Ennyi, legyőzött, letarolt, mint a tomboló vihar. Gyorsan beviszem, ledobom az ágyra, és magamévá teszem, újra és újra, míg el nem alszik.

Bőséges reggeli után bemegyek a műhelybe dolgozni.

Mindenki félve pillant rám, majd valami változást látok rajtuk és most már mosolyogva üdvözölnek. Furcsán érzem magam, nem tudom, mi bajuk lehet.

– Saifah, mi van az embereknek?

– Mégis mi lenne? – Néz fel az elé tornyosuló papírhalom mögül.

– Nem tudom, olyan furák – ülök le az asztalom mögé és bekapcsolom a számítógépemet.

– Inkább te voltál fura... – Dünnyögi maga elé.

– Ezt hogy érted?

– Tudod, azóta, amiről nem beszélünk, nagyon megváltoztál – dől hátra a székében – , és nem a legjobb irányba.

– Mégis hogyan?

– Eltűntél. Vagyis a tested itt volt, de a lelked nem – mereng el a múlton. – Tudod, régen olyan életvidám, kiegyensúlyozott és önfeledten boldog voltál.

– De megváltoztam.

– Nem kicsit. Mindenki észrevette, és a borongós hangulatodat rányomtad az emberekre. Kerülni kezdtek.

– Én pedig nem vettem észre – hajtom le fejemet.

– Hát nem, és ha szóba is hoztuk, a füled botját se mozgattad.

– Sajnálom, igyekszem megváltozni.

– Nyugi, már most sokat változtál – mosolyodik el az orra alatt.

– Valóban?

– Jaj, hogy lehetsz ilyen vak! Amióta Rain veled van – emeli fel kezét, hogy belém fojtsa a szót – , veled lakik, ha jobban tetszik, azóta sokkal jobb kedved van.

– De...

– Még nem fejeztem be! Többet mosolyogsz, sőt már úgy is jössz be dolgozni. Mindenkihez van egy kedves szavad, amit mostanában nem lehetett rólad elmondani.

– Nem akartam, hogy másra is kihatással legyek.

– De megtörtént. Nem hibáztat senki, csak vissza akartuk kapni a régi Phayunkat.

– Sajnálom.

– Nem kell, mondtam már. Viszont, a helyedben vigyáznék arra a kisfiúra.

– Rainre?

– Miért? Lakik nálad másik fiú is? – Forgatja a szemét testvérem.

– Oké, értem.

– Én csak azt akarom mondani, hogy ne ereszd el.

– Átgondolom.

– Rendben, más mondanivalóm nincs. Térjünk vissza a munkához.

Egész délelőtt a klaviatúrát püföltem. Árajánlatokat készítettem, de amint elküldtem egyet, jött helyette három másik. Saifah-val megosztottuk őket, így gyorsabban haladtunk. Utána megkaptam a hiányról szóló listát, gumiabroncsok, gyertyák, akkumulátorok, tömítések és még egyéb kellékek szerepeltek rajta. Rápillantok az órámra, és ebédig van még annyi időm, hogy leadjam a rendeléseket. Közben Azon merengek, amiket Saifah mondott nekem. Igaza van. Nem lett volna szabad hagynom, hogy az érzelmeim uralkodjanak rajtam. Nagy hibát követtem el, most már tudom.

Rain... Tényleg imádnivaló, öröm vele együtt lenni minden tekintetben. Ha a perzselő éjszakáinkra gondolok, felforr a vérem, és azon kívül együtt töltött időtől pedig boldogság fog el.

Valaki kopog az ajtón, majd nagy lendülettel belép.

– Sziasztok!

– Szia Pai! – Mondjuk egyszerre testvéremmel.

– Jössz ebédelni?

– Ez azt jelenti, hogy meghívsz? – Húzom ki magam ültömben.

– Hmm... Legyen! Na, gyere már, ketyeg az óra.

– Saifah, nemsokára jövök – állok fel az asztaltól és elindulok barátom után.

A közeli utcai kifőzdét választjuk, kikérjük az ételeket és helyet foglalunk.

– Pai, ráérsz szombat délután?

– Elvileg nincs dolgom, miért? – Turkálja a tányérja tartalmát.

– Elmegyünk az Erawan vízeséshez, velünk jöhetnél.

– Rendben, benne vagyok! – Vigyorodik el.

– Sky is jön.

Lerakja a kezében lévő villát és meredten rám bámul.

– Ugye tudod, hogy ki se állhat?

– Annál viccesebb lesz!

– Neked! Nekem viszont el kell viselnem azt a felfújt hólyagot.

– Most ezt mondod, a következő pillanatban meg rámozdulsz!

– Az más! Az ösztönből jön.

– Aha, tehát ösztönből le akarsz fektetni minden két lábon járó embert?

– Miért is ne? – Vonja meg vállát. – Az élet szép és élvezni kell.

– Hmm... Van most valakid?

– Akad – nézz rám sejtelmesen – , de most szerencsém van.

– Ugyan miért?

– Mert egy fantasztikus hármas tagja lehetek! – Jelenti ki büszkén.

Az éppen kortyolgatott italom a torkomon akad és köhögni kezdek. Mindig is tudtam, hogy nagy játékos, de mikor nő be végre a feje lágya?

– És a tagok?

– Egy kedves pár, öt éve vannak együtt, és szerettek volna beújítani.

– Te pedig kapva-kaptál a lehetőségen.

– Naná! Most már elmondhatom, hogy egy szerető pár mindkét tagját döngetem.

– Tudod, alig várom, hogy emberedre akadj, és fülig szerelmes legyél.

– Az sose fog előfordulni. Örök agglegény maradok.

– Csak szeretnéd! Mindig eljön a megfelelő ember.

– Mint neked? – Kíváncsian pillant rám.

– Mire gondolsz?

– A kis Rainre. Máson se jár az eszed, mióta megérkezett.

– Tévedsz, ő csak...

– Ne, ne, ne! Nekem ne akard bemesélni a hülyeségedet!

– Jól van, nem teszem.

– Szóval, kedveled?

– Talán.

– Micsoda válasz ez? Csak tudod!

– Szeretek vele lenni, maradjunk ennyiben.

– Hmm... Most megelégszem ennyivel.

Jobban is teszi. Eszem ágában sincs bevallani neki, magamnak, se másnak, hogy a kelleténél jobban kedvelem.

Visszafelé beugrottunk a cukrászdába és vettem egy tálca süteményt a munkásoknak, majd visszasétáltunk.

Letettem az étkezőasztalra és szóltam mindenkinek, hogy nyugodtan szolgálják ki magukat. Cserébe hálás pillantásokat és boldog mosolyokat kaptam. Azt hiszem, kezdem visszaszerezni a régi önmagamat, és elismerem, ideje volt már.

Csónakkal bejártuk az egész piacot, élveztük a nyüzsgő árusokat, akik árulták portékáikat. Rain beszerzett pár édességet, gyümölcsöt, amit közben falatozgatott. Amint meglátott valami érdekességet mutogatni kezdett, egyik oldalról a másikra dőlt, nem egyszer majdnem felborítva ingatag csónakunkat. Nem győztem figyelmeztetni, hogy legyen óvatosabb, de elengedte a füle mellett.

Alig vártam, hogy vége legyen a túránknak, kezdett felkavarodni a gyomrom.

Mikor kiszálltunk kezemet megragadva indultunk a legközelebbi templom felé. Amint odaértünk, előhalászta jegyzetfüzetét és rajzolgatni kezdett. Én egy fa tövében húztam meg magam, és amig ő figyelmét a templomra összpontosította, én őt figyeltem.

– Phayu, kész vagyok! – Ül le mellém, és hátát a fának támasztja.

– Jól érzed magad?

– Igen, bár egy bizonyos helyen jobban szoktam érezni magamat.

– Mire gondolsz?

– Mégis mire gondolnék? – Pirul el. – Ahol csak kettesben vagyunk.

– Mennyire kettesben? – Évődök vele.

– Nagyon-nagyon! – Simítja kezét combom tövére.

– Vacsora után egy kis repeta?

– Ezt kérdezni kell? – Pillant rám félig lecsukott szemhéja alól.

– Akkor indulhatunk?

– Hová sietsz?

– Minél hamarabb haza akarok érni!

– Akkor most ki is akar többet repetázni? – Vigyorodik el.

– Én, méghozzá belőled, és minden falatodból! Add a kezed! – Nyújtom felé enyémet.

Megfogja, nyögve feláll, és ettől a hangtól beindul a fantáziám. Legszívesebben hazarohannék vele, és összegyűrném a lepedőt, de most még várnom kell.

Nyújtózik egyet, körbenéz, és mikor megbizonyosodik róla, hogy sehol senki, összefűzi ujjainkat.

Lepillantok kezünkre, és az ő apró kacsója elveszik az enyémben. Szótlanul indulunk el a következő állomásunkra. Ott leül a padra, arcát a nap felé emeli, élvezi a napsütést. Én addig elballagok a legközelebbi árushoz és veszek pár sertésnyársat.

– Tessék, egyél – adom oda neki a pálcákat.

– Köszönöm – mosolyog rám, majd enni kezd.

– Hívott Pai, hogy nemsokára odaér, mi is indulhatnánk.

– Jól van. Szólok Skynak, hogy igyekezzen.

– De előtte – hajolok közelebb – , kérek egy csókocskát.

– De Phayu, vannak körülöttünk.

– Nem érdekel! Kérem szépen!

Bekapja az utolsó falatot, megtörli száját, kidobja a szemetet. Most akkor kapok vagy nem? Figyelem mozdulatait. Végül csücsöríti harmatos ajkait, én pedig ráhajolok. Csak egy pillanat az egész, de nekem a világot jelenti. Nem szégyelli, felvállal, nem érdekli az előítéletek sora. Pedig kaptunk pár szúrós pillantást.

– Nem zavar? – Kérdezem meg tőle.

– Ugyan mi?

– Hát a rosszalló tekintetek

– Miért érdekelne? Ameddig te nem nézel így rám, nem számít.

Mosolyogva felállok, nyújtom felé kezem, mit elfogad. Kéz a kézben indulunk el a vízesés felé.

Odaérve gyorsan átöltözünk, majd megvárjuk Skyt. Hófehér bőre csak úgy rikít a napbarnított emberek között.

– Le fogsz égni – mondom neki.

– Bekentem magam, ne aggódjatok! Nos, mehetünk?

– Naná...

Lesétálunk a vízhez, ahol Pai már vár minket. Vagy valami hasonló. Egy nagyobb tömeg közepén áll, és már messziről halljuk flörtölő nevetését.

– Sose áll le? – Hallom meg Sky megrovó hangját.

– Majd te leállítod – válaszolom.

– Mi közöm nekem hozzá? – Húzza fel orrát. – Felfújt hólyag.

– Érdekes, ő is ezt mondta rólad!

– Micsoda? – Látszik rajta, ahogy elönti a vörös köd.

Dúlva-fúlva indul el barátom felé, befurakodik a tömeg közepébe és vitatkozni kezd barátommal. Pontosan nem tudom, hogy miket mondd, csak azt látom, hogy hevesen gesztikulál.

– Ajjaj, Sky beindult! – Neveti el magát Rain.

– Painak vége – karolom át derekát és így nézzük az egyre hangosabb vitát.

Sky meglöki Pait, mire az visszalöki és elesik. Barátom nyújtja kezét, hogy felsegítse, de a másik elüti és felpattan. A körülöttük lévő emberek párologni kezdenek, és kis idő múlva ketten maradnak, tovább marakodva.

– Ez bizony szerelem lesz – szólal meg Rain.

– Előbb vagy utóbb biztosan! – Súgom fülébe.

– Vicces lesz nyomon követni őket, már alig várom – kuncogja el magát.

– A kis jóindulatú! – Szorítom meg derekát.

– Tudod, kölcsönkenyér...

– Nézd már őket! – Mutatok barátaink felé.

Pai vállára kapja a kisebbet és rohan a víz felé. Beledobja, mire prüszkölve jön a felszínre. Erre az a nagy marha beugrik utána, magával rántva újra, és nagy csapkodások közepette emelkednek ki belőle.

– Elment az eszed! – Kiabálja magából teljesen kikelve Sky.

– Nem vagy te nebáncsvirág! – Böki meg homlokát.

– Ilyet akkor se csinál az ember!

– Oh, dehogynem! – Ragadja meg derekát és belemeríti a vízbe.

– Te! Te isten átka! – Kiáltja egyből, ahogy a felszínre tör.

– Max a szerelemistené!

– Álmaidban idióta!

Sky elkezdi csapkodni barátom mellkasát, mire az megelégeli, megragadja karját és magához rántja.

Próbál szabadulni, de nem jön össze neki, dobálja, rázza testét, de a bilincs csuklóján nem enged. Hát igen, Pai már csak ilyen. Nem ereszti áldozatát, és ahogy várható volt, lecsap ajkaival.

– Látod, amit én látok? – Kérdezem Raint.

Felszisszen és ledermed, gondolom, ezt nem gondolta volna, mosolyodom el magamban.

– Nem vagyok vak!

Ekkor kirántja magát Sky, hatalmas pofont kever le a másiknak, majd most ő csókolja meg.

– Szerinted, melyikük fogja feladni?

– Várjunk még vele, most teljesen tanácstalan vagyok – feleli elgondolkozva. – Pedig azt hittem, hogy nem jön be neki.

– Kinek kicsoda?

– Skynak Pai. Folyamatosan azt mondogatja, hogy nem találkozott még az esetével. Pait pedig mindennek lehordja.

– Vagy csak nem ismerte fel.

– Úgy lenne?

–Tény, hatással vannak egymásra, még ha utálják is a másikat.

– Ez igaz – fogja meg kezemet és húzni kezd a víz felé.

Úgy gondolom, néha elég a testi vonzalom, hogy beinduljon egy kapcsolat, majd később jöhetnek az érzelmek. És ahogy elnézem a két srácot, náluk is ez a helyzet áll fent. Nem kerülhetik el sorsukat, még ha ellenkeznek is. Erre a gondolatra magamra ismerek, velem is ugyanez a helyzet, csak még hadakozok. Újra a vízben ölelkező párosra nézek, és már előre dörzsölöm a tenyeremet. Már alig várom, hogy megkaparintsam Pai motorját. Első dolgom az lesz, hogy tele tankoljam, Raint mögém ültessem és nekivágjunk az országútnak, naplementében, mert úgy romantikus csak igazán.