Rain

Ebbe a csókba beleadtam szívemet, lelkemet. Nem tehetek róla, az idő múlásával egyre jobban elmélyül a szerelmem. Amikor megpillantottam, ott az ablakon keresztül, tudtam, hogy szerelmes vagyok. De úgy gondoltam, hogy az majd elmúlik és jön másik. Az első szerelmek nem így szoktak végződni? Jön a fellángolás, a végeérhetetlen ábrándozás, majd szépen lassan lecseng, és helyét átveszi egy újabb szerelem.

Velem nem így van. Amikor lehetőségem nyílt ideköltözni, kicsi szívem repdesett az örömtől, az volt az első reakcióm, hogy igen! Ez az! Itt a lehetőség. Akkor még nem voltam tisztában azzal, hogy ennyire mélyen érzek iránta, és egyhamar ez biztos nem fog elmúlni. Bár nem is akarom, hogy elmúljon! Azt akarom elérni, hogy ő is belém szeressen, és örökké a karjaiban tartson.

Kézfejére fektetem kezemet és irányítani kezdem. Végigsimítom ujjaival kulcscsontomat, mellkasomat, majd lefelé haladok, végigvezetem enyhe kockáimon és bebújtatom fürdőalsómba.

– Rain! Tudod mennyire szexi vagy? – Suttogja, miközben fülemet szopogatja.

– Csak miattad... – Nyöszörgöm, és ujjait ráfonom tagomra.

– Nem hiszem el...

– Pedig elhiheted – puszilom meg arcélét. – Mozgasd a kezed! – Kérlelem.

Megteszi, rámarkol és húzogatni kezdi, fogait belemélyeszti vállamba, mitől hangos nyögés szakad ki belőlem. A víz kezdetben lágyan hullámzik körülöttünk, de ahogy gyorsulni kezd mozgása, egyre nagyobbak lesznek a hullámok.

– Megőrjítesz! – Mondogatja folyamatosan.

Mert ez a célom, megőrjíteni, magamba bolondítani és mindent elvenni tőle, amit csak adni tud. Cserébe megkap engem, szőröstől, bőröstől. Nem jó üzlet? Nekem nagyon annak tűnik.

Én is akarok tenni érte valamit, ezért hátam mögé nyúlok és megérintem méretes hosszát. Dörzsölni kezdem, és legnagyobb örömömre egyre jobban megduzzad. Ekkor szorosabban hátamhoz tapad, és kéjesen megszólal.

– Látod, ezt tetted velem! – Nyomja fenekemhez kőkemény farkát.

– Csak ezt? – Halkul el hangom, amiből egy cseppnyi csalódottság csendül ki.

– Oh, Rain! Felforgattad az életem, hogy mondhatod, hogy csak ezt? – Csókolgatja tarkómat. – Buta fiú!

Ez kicsit megnyugtatott, reménnyel töltött el. Hozzádörgölözök, amennyire csak tudok, bőrömön akarom érezni bőrét.

– Phayu! Akarlak, most! – Kiáltom remegve az izgalomtól.

– Mindjárt bemegyünk... – Nyögi.

– Nem érted? Én most akarlak!

– Akkor kapaszkodj! – Kuncog fel örömében.

– Óvatosabban, szétrágod a nyakam! – Holnapra lila véraláfutások fogják borítani, ebben biztos vagyok.

– Legalább tudják, hogy foglalt vagy...

– Az lennék? – Kérdezem óvatosan.

– Vagy valami olyasmi – mordul fel.

Azt hiszem, még nem áll készen, hogy nevén nevezzük a kapcsolatunkat. De nem baj, van időm, kivárom a számára megfelelő pillanatot. Mert el fog jönni, tudom, érzem.

Abbahagyja kényeztetésemet, mi igencsak rosszul érint.

– Nem folytatod? – Kérdezem számonkérően.

– Akkor most mit szeretnél? Hogy kézzel segítselek a mennyekbe, vagy, hogy betegyem?

– Az utóbbit! Ha kérhetem! – Tolom felé fenekemet.

Végre újra magamban érezhetem, erre vártam, mióta először lefeküdtünk egymással. Beakasztja ujjait alsómba és fenekem alá húzza.

– Ez most lehet kicsit fájni fog, de óvatos leszek – csókolgatja végig vállamat.

Némán bólintok, belekapaszkodok a medence szélébe és várom a folytatást.

– Felkészültél?

– Ennél jobban már nem is lehetnék felkészültebb.

És akkor elkezdi, mármint nem a farkával ostromol, hanem hosszú ujjaival. Síkosító nélkül nem csusszan be olyan könnyen, de nem érdekel. Édes kellemetlenség ez nekem.

– Fáj? Mennyire kellemetlen? – Jön az aggódó kérdés.

– Nyugi, semmi gond! Tedd, amit kell!

Becsusszan következő ujja, majd még egy és engem a gyönyör felé repít. Hangosan nyögdécselek, ahogy prosztatámat masszírozza ujjai hegyével. Meg-megugrok, annyira, hogy már a medence falához préselődök. Az élvezet küszöbére sodor, de mikor átlépnék rajta, mindig visszavonulót fúj.

– Phayu...

– Oké, jövök már!

– Gyere!

Kihúzza ujjait, és egy vastagabb része illeszkedik bejáratomhoz, majd lassan beljebb nyomul.

– Uh... – Szisszenek fel.

– Fáj? Abbahagyjam? – Kérdezi.

– Abba ne merd! – Tolom felé csípőmet, és érzem, ahogy beljebb nyomul.

– Rain! – Nyögi. – Ne csináld ezt velem!

– Mit is? – Teszem fel ártatlanul kérdésemet.

– Ártatlannak tűnsz, de egyáltalán nem vagy az! – Tolja belém teljes hosszát.

Őrület, mennyire élvezem, ahogy teljesen kitölt. Lassan mozogni kezd, csak kicsit húzódik ki és vissza. Újra, és újra. A víz hullámai nőni kezdenek, végül kitörnek a medencéből és hangos fröccsenéssel landolnak a kövön.

– Ott, ott! – Nyöszörgöm.

– Itt? – Lök még egyet és eltalálja érzékeny pontomat.

– Te vagy a legjobb... – Lihegem csukott szemekkel.

Már nem sokáig bírom tartani magamat, karjaim remegnek a megerőltetéstől lábaim pedig az élvezettől. Kezét levezeti vesszőmre és dolgozni kezd rajta.

– Phayu, jövök, nem bírom már tartani! – Kiáltom és kiengedem nedvemet.

– Kisbarack! – Súgja fülembe. – Te vagy a legédesebb!

Erősebben kezd el döngetni, vállaimba kapaszkodik, majd közelebb hajol és vállamba harap. Hangos morgás hagyja el száját, és elönti belsőmet forró nedve. Lihegve támasztja homlokát hátamnak, én pedig alig várom, hogy kihúzódjon belőlem és megfordulhassak. Végül megteszi, és ürességet érzek helyén. Felhúzza nadrágomat, miközben csókokkal borítja a vízből kilátszódó hátamat. Megfordulok és elégedetten, mint egy jóllakott macska, átölelem nyakát.

– Élvezted? – Zárja körém karjait.

– Nagyon is! – Vigyorgok rá, csillogó szemekkel.

– Az éjszakának még nincs vége!

– Nincs?

– Nincs!

Köré fonom lábaimat, így velem együtt indul el a lépcsők felé. Egymás után rakja lábait, így kiemelkedünk a vízből. Mocorgok kicsit, hogy jobban meg tudjon tartani. Fenekem alá nyúl és úgy tart meg.

– Nem vagyok nehéz?

– Még mindig nem! – Puszilja meg orrom hegyét, mire kuncogni kezdek.

Beérve a házba egyből a fürdőszoba felé vesszük az irányt. Ledobjuk vizes alsóinkat és beállunk a zuhany alá. Muszáj lemosni a klóros vizet, mert csak viszketnénk miatta, a szagáról meg ne is beszéljünk. A csend mi felütötte fejét közöttünk nem volt kellemetlen, inkább csak meghitt. Egész testemet beszappanozta majd lemosta, így mikor magát akarta, kivettem kezéből és megcsináltam helyette. Ő az enyém, jogom van hozzá, mosolyodom el a gondolatra.

Mikor végeztünk, törölközőt tekert körém és felkapott karjaiba, hálószobámig meg se állt. Felkapcsolta a villanyt, gyengéden letett az ágyra, majd kicsomagolt. Szemeit végigjáratta testemen és elégedettség suhant át arcán.

Ebben a pillanatban egyáltalán nem bánom, hogy nem mond semmit, a szemei éppen eleget beszélnek helyette.

– Én is! – Suttogom.

– Te is mit? – Néz rám értetlenül.

– Rá fogsz jönni, én pedig kivárom! – Kedves pillantást vetek rá, és figyelem, ahogy a vízcseppek legördülnek nyakán.

Felülök, majd megpróbálom lenyomni az ágyra, de ő csak nevetve lefogja karjaimat.

– Mit szeretnél Kisbarackom?

– Hmm...

– Mondd ki...

– Én is meg akarlak rendesen nézni! – Szegem fel államat, pedig kijelentésemtől ég az arcom.

– Szóval... – Fogja meg államat és fordítja – azt szeretnéd, ha lefeküdnék?

Hevesen bólogatok, mivel nem visz rá a lélek, hogy kimondjam.

– Ha szeretnél valamit, elmondhatod, nem harapok érte.

Arrébb tessékel az ágyon és középen kényelmesen elhelyezkedik. Fejét félpócólja, lábait keresztbe teszi, karjai teste mellett pihennek. Kiengedett haja a vállát sepri, vizes tincsei összetapadnak.

– Szolgáld ki magad – adja meg az engedélyt.

Próbálom törölközővel elfedni ágyékomat, de mosolyogva elveszi tőlem, és közli, hogy nincs szükségem rá. Pedig fenn akartam tartani a szégyenlősség látszatát, de ez se jött össze.

Ráülök csípőjére, és csak a köré tekeredő törölköző választ el minket egymástól. Kíváncsian fürkészem arcát, itt a lehetőség, hogy megnézzem rendesen magamnak. Eddig csak lopott pillantásokra vetemedtem, nem akartam lebukni. Kissé előre hajolok, egyik kezemen megtámaszkodok. Az arcunk nagyon közel van egymáshoz, szinte érzem leheletét. Ujjamat végighúzom egyenes orrán, majd szépen ívelt ajkán, mit résnyire nyit, és pedig megbűvölten figyelem. Nem tudom megállni, bedugom ujjamat, mit a fogai közé szorít, megnyalja és szívogatni kezdi. Kihúzom és haladok tovább, bár igaz, hogy egy elégedetlen nyögést hallok tőle, de nem érdekel. Felfedezem egész testét.

Haladjunk is tovább! Biztatom magam, és ujjam a nyaki ütőerére téved. Érintésemre gyorsulni kezd pulzusa, csak úgy száguld, mint egy megszelídíthetetlen kiscsikó. Ajkamat rátapasztom, ízlelem bőrének ízét, beszívom illatát, majd mikor már úgy gondolom, hogy eleget kóstolgattam elhúzódom. Lejjebb csúszok ágyékán, mire hangos sóhajtást hallok.

– Óvatosan – szólal meg – már éledezik.

– Oh, jó... – Pislogok párat, majd fény gyúl agyamban.

Kissé rá ereszkedek, de csak annyira, hogy súrlódásommal ingereljem. Meg is jön a reakció, hasamnak feszül keménysége. Kezeivel a lepedőt markolja, ezért kíváncsian felnézek rá. Sötét szemeiben a vágy tükröződik, alsó ajkát beharapja végül hátraveti fejét.

Megnyalom mellkasát, majd megfújom és a hideg levegőtől feláll a szőre, bimbója pedig megkeményedik. Puha párnáim közé veszem, és ugyanazt a trükköt vetem be, amit ő használt rajtam, szívom, nyalom. Harapdálom, mitől kissé megdagad.

– Nagyon jól csinálod – suttogja, de még mindig nem néz rám.

– Szeretnéd, ha a másikat is kényeztetném? – Kérdezem, miközben mellkasának közepét csókolgatom.

– Tedd meg.

– Nem jól hallottam! Mondd még egyszer.

– Kérlek, kényeztess! – Leheli.

Boldogan teszem meg. Úgy örülök, hogy én is örömet tudok neki okozni, még ha kis kezdő is vagyok. Tenyeremet izmos hasfalára helyezem és kitapogatom az összes kockáját.

Miután ezzel megvoltam, szorgos kezem rátalált a törölköző csomójára, és ügyetlenül bontogatni kezdem. Az istennek se sikerül, így felemelkedek testéről, és nekiesek.

– Nyugi, ne idegeskedj! – Neveti el magát – Én ráérek.

Megnyugodva pillantok mosolygó arcára, és csodák-csodája, a csomó egyből kioldódott fürge ujjaimnak hála.

Nagy levegőt veszek, mert most látom először hosszát szemtől szemben. Most, hogy kiszabadult a fogságból mereven tör előre.

– Ez ilyen nagy? – Csodálkozom el, majd két ujjam közé fogom.

– Nem érezted? – Szűri fogai között.

– Az más! Most látom is! – Markolom meg a selymes bőrt.

– Fantasztikus! – Sóhajtom megbűvölve. – Bekaphatom? – Pillantok rá ártatlanul félig leeresztett szemhéjam alól.

– Ugh... Ha szeretnéd...

Kicsit feljebb mászik, fejét a háttámlának támassza, így jobb rálátása lesz a dolgokra. Kicsit feszengek, de a kíváncsiságom felülkerekedik. Széttárja hosszú, formás lábait, helyet csinálva nekem. Lehasalok, könyökömre támaszkodok, lábaimmal pedig a levegőben kalimpálok.

– Várj, így kényelmesebb lesz... – Lábait testem köré húzza, így feltámaszkodok combjaira és farkasszemet nézek himbálózó tagjával.

– Nem kötelező. Ne érezd, hogy kötelességed – mondja kedvesen.

– Phayu! Ne aggódj, akarom csak...

– Csak mi?

– Ez az első, és nem tudom hogyan kell...

– Segítek, mondom mit csinálj, jó lesz úgy?

Boldogan bólogatok, és utasításai szerint elhelyezkedek. Megragadja tagjának tövét és egyenesen tartja.

– Nyújtsd ki a nyelved és érintsd meg a tetejét – utasít.

Mivel ő tudja, így hallgatok rá. Megérintem érzékeny bőrét, mire felszisszen.

– Mi a baj? – Kérdezem ijedve.

– Jó érzés, és többet akarok!

– Akkor siessek?

– Ne! A te tempódban haladunk – nyugtatgat – most pedig, nyald végig hosszát és a végén kapd be a fejét, de ne harapj, vagy talán mégis egy kicsit.

Tövétől elindulok felfelé, majd tetején lenyalom sós cseppjét, és a másik oldalon visszaérkezek tövéhez. Akkor most vissza a tetejére, ott megállok, nyelvem tekereg rajta, mintha kígyó lenne. Annyira belemerülök, hogy észre se veszem, mikor túrt bele hajamba.

– Úristen! Nagyon jó vagy! – Nyögi erőtlenül. – Most pedig – lihegi – mélyebbre.

Megmarkolja hajamat, szorosan tartja, és nyomni kezdi lefelé fejemet.

Megmarkolom mindkét combját, nyelem hosszát, de már nem bírom tovább, túl nagy. Könnybe lábad szemem, körmömet combjába mélyesztem, hogy felhívjam magamra a figyelmét.

– Jaj, ne haragudj! – Ereszt kicsit feljebb. –Rendben vagy?

– Igen, csak még szokatlan – nyekergem neki, és visszahajolok ágaskodó farkára.

Elengedi hajamat, és hagyja, hogy saját ütememben dolgozzak. Lassan egyre lejjebb ereszkedek, ő pedig beljebb kerül barlangomba, majd vissza, le és fel, míg meg nem szokom. Amint nyeregbe érzem magam, elkezdem a nyelvemet is használni, majd aprókat harapok rá.

– Ha így folytatod, elmegyek! – Feszíti meg magát, miközben nyög, nyöszörög és vállamba kapaszkodik.

– Tedd azt! – Sóhajtom és nyalogatni kezdem hegyét, mintha fagyi lenne.

– Inkább ülj rám!

– Hogy mi? – Kérdezem sápadtan.

– Lovagolj meg! Nem olyan nehéz, segítek!

Ettől féltem a legjobban. Alul lenni egyszerű, főleg egy kezdőnek, de lovagolni? Elvesztem minden magabiztosságomat.

Felül az ágyon, hátát a háttámlának dönti, és várakozóan rám néz. Meg tudom csinálni. Előkotrom a fiókba rejtett síkosítót és felpattintom.

– Nem szeretnél gumit használni? – Simítja meg arcomat.

– Nem – jelentem ki határozottan. – Téged akarlak érezni!

Megértően bólint, de azért látom szemeiben a boldogság szikráját fellobbanni kijelentésemre. Miért utasítanám el őt így? Teherbe nem eshetek, nekem ő az első, Phayu meg mindig védekezett és szűrésekre is rendszeresen jár.

Kőkemény szervére csorgatom a kenőanyagot, és bevonom vele teljes hosszát.

– Most hogyan tovább? – Kérdezem bizonytalanul.

– Csorgass az ujjaimra – megteszem – és most, térdelj fel, és hajolj előre!

Ez már kissé kellemetlen, de hát nincs más választásom. Előre hajolok, és arcomat vállán pihentetem. Lábaim közé nyúl, megkeresi bejáratomat és dörzsölni kezdi.

– Még tág vagy! – Csókolja meg homlokomat, de azért becsúsztatja ujjait. – Milyen érzés?

– Jó... – Nyöszörgöm, és ajkamat nyakára tapasztom, szopogatni kezdem puha bőrét.

Nem érzékelem az idő múlását, csak az élvezetekre összpontosítok.

– Most pedig – súgja fülembe – ereszkedj rám...

Megfogja farka tövét, én pedig vállaiba kapaszkodok.

– Ügyes vagy! Jól csinálod! – Biztat folyamatosan, mi nagyon jól esik érzékeny lelkemnek.

Szépen lassan magamba fogadom, és meglep, hogy most még a megszokottnál is nagyobbnak érzékelem.

– Phayu, most valahogy jobban kitöltesz!

– Minden pozícióban máshogy érzékeled a méretet! – Ragadja meg tarkómat és csókra húz.

Tenyereimet mellkasára helyezem, elmerülök a csókjában. Miután szétválunk csípőmre helyezi kezeit és megmutatja a ritmust, hogy mozgassam alfelemet. Gyorsan megtanultam, így ringatóztam tovább, míg ő elégedetten dőlt hátra és engem figyelt. Néha felszisszent, felnyögött, gyorsított majd lassított, de nem panaszkodott, hogy rosszul csinálnák valamit, inkább csak tanított.

– Olyan gyönyörű vagy, de ezt már mondtam! – Sóhajtja, miközben arcomra simítja kezét, én pedig nyögve belecsókolok.

– Tőled mindig jó hallani...

– Tudsz egy kicsit gyorsítani?

– Ühüm...

Igyekszem tényleg, de azt az iramot, amit ő tud diktálni, nekem még képtelenség követni. De nem adom fel. Tarkóján összekulcsolom ujjaimat és megteszek érte mindent. Nyögések, hörgések hagyják el ajkamat, minden egy landolásnál csillagokat látok, ahogy pénisze folyamatosan prosztatámat ostromolja. Előre-hátra, fel-le mozgatom csípőmet, néha még meg is tekerem. Az izzadtság már gyöngyözik homlokomon, és érzem, hogy közel a vég.

– Phayu, én...

– Tudom – mosolyodik el, majd kettőnk közé nyúl és megragadja hosszomat.

Már nem tudok gondolkozni, csak lihegek, és a bőr csattanásának hangjára tudok összpontosítani, mikor is eljön a pillanaton, hangosat kiáltva élvezek mellkasára, majd rá is dőlök.

– Még nem végeztünk! Várj meg! – Rágcsálja fülemet.

A lyukam lüktet, összehúzódik, magába akarja fogadni Phayu élvezetét.

Ő megemeli gyenge testemet, majd pumpálni kezd. Én pedig hátába kapaszkodok, elfogyott az erőm. Ezt még gyakorolnom kell, de kezdésnek nem is olyan rossz.

– Csókolj meg! – Meg se várja, hogy megtegyem, ajkaimra tapad és kiáltását belefolytja édes, mámorító csókunkba.

Még egy utolsó rándulás, nedve kilővel, ő pedig boldogságban úszkálva átölel.

– Ügyes voltál Kisbarackom! – Simogatja hátamat.

– Jó mestertől tanultam! – Húzom fáradt mosolyra arcomat.

– Elfáradtál? – Csókolja végig arcélemet.

– Az baj, ha azt mondom, nagyon?

– Nem dehogy! – Neveti el magát. – Gyere, segítek kitakarítani.

Kelletlenül felállok, ő pedig követ engem a fürdőszobába. Megmutatja hogyan is kell ilyenkor ezt a műveletet elvégezni, és egyáltalán nem vagyok zavarban. Olyan természetes, hogy tanít, minden részletre odafigyelve. Soha nem szid meg, csak bíztat, és ha valamit nem is teljesen úgy csinálok, ahogy mondja, addig gyakoroltatja velem, amíg tökéletes nem lesz. Ő az én Phayum, kissé hűvös, távolságtartó, bosszantó, de ugyanakkor végtelen törődő.

– Mi a baj, nagyon elgondolkodtál? – Kérdezi, miközben szárazra törölget.

– Semmi érdekes, csak szeretem, ahogy törődsz velem.

– Valóban azt tenném? – Kérdezi megrökönyödve.

– Igen Phayu, bármilyen hihetetlen is számodra, azt teszed!

Mereven szemügyre vesz, úgy látom, ezen komolyan eltöpreng, remélem nem szóltam semmi rosszat. Megragadja csuklómat és magához ránt. Mélyen beleszippant hajamba, és körém fonja karjait.

– Tarts vissza Rain, bármi is történik, tarts vissza – suttogja fájdalomtól terhesen.

– Megteszem, ígérem.

Simogatom meg hátát, és meleg ölelésében menedékre lelek. Nem tudom, meddig álltunk így összeölelkezve, de úgy érzem, hogy mérföldkőhöz érkeztünk. Lassan döntést kell hoznia, hogy merre haladjon kapcsolatunk, és ezt ő is érzi, tudja. De megfogadtam, nem sürgetem, és ahogy kérte vissza fogom tartani, bármit is jelentsen ez.