Phayu

Nemcsak a hétvégét töltöttem együtt vele. Azóta, ha van szabadidőm, Rain-el vagyok. Azt, hogy mit csináltunk, nem hoztuk szóba, és legnagyobb sajnálatomra nem ismételtük meg. Persze, a már megszokott csókok nem maradtak el, néha apró érintések vagy ölelések történtek, de komolyabb érintkezések nem. Esténként automatikusan az ő szobáját veszem célba, lefekszek és karjaimba zárom, vagy éppen ő furakodik szorosan testemhez.

Mikor ott hagytam a járdán a visszapillantóban még láttam döbbenetét és mélységes fájdalmát. Csalódott bennem. De muszáj volt elszabadulnom pár órára, mert már nem láttam tisztán. Hogy őszinte legyek, hirtelen sok volt, amit a bátyámék előadtak. Annyira rám akarták erőltetni, szinte már megfulladtam és bepánikoltam. Nem értik, hogy ezt a döntést magamnak kell meghoznom, nem választhatnak helyettem, hogy ki a jó nekem. Ha továbbra is így folytatják, tudom, hogy a menekülés útját fogom választani.

Ellenben a kicsi Rain nem vár el semmit. Elfogadja, ha nyújtok neki valamit, nem követelőzik, és leginkább csak ad. Régen éreztem már ezt a fajta törődést, és nem is tudtam, hogy ennyire hiányzik.

Most is az ágyán heverészek olvasgatva, míg ő szorgalmasan tanul.

– Phayu...

– Mondjad – pillantok fel könyvemből.

– A hétvégén elmegyek Sky-al bulizni.

– Hmm... – Csukom össze könyvemet. – Hová?

– Pontosan még nem tudom, – jegyzetel tovább – de egyik csoporttársam meghívott minket, és nem tudtunk nemet mondani.

– Persze, menjél csak, fiatal vagy, éld ki magad.

– Mintha te olyan öreg lennél! Miért nem jössz velem?

– Ez igaz! – Húzom mosolyra számat. – Nem jó, Painak megígértem, hogy segítek neki, és nem tudom, mikor végzünk.

– Rendben.

Nem szól többet, újra a tanulásnak szenteli minden figyelmét. Ahogy figyelem melegség járja át testemet, és már kezdem megszokni, hogy az életem része. Még Pai is szóvá tette, hogy mostanában vidámabb vagyok, folyton sietek haza, és már nem hajkurászom a lányokat vagy a fiúkat.

Tény és való, hogy mindkét nemnek hódolok, de többnyire nőkkel volt viszonyom. Kivételes srácnak kellett lennie, hogy kezdeményezzek, de akkor se akartam folytatást.

Viszont Rain más, folyton az agyam egy eldugott részében motoszkál, ott van a tudatomban. Figyelem minden lépését, mozdulatát, és csak gyönyörködni tudok benne. A másik dolog, hogy állandóan kanos vagyok tőle. Aminek bizonyos fokig örülök, de utána kínszenvedés. Kénytelen vagyok minden este fürdés közben kielégítenem magam, döbbenet, hogy hova jutottam. Másra nézni nem tudok, rá pedig nem lehet. Vagyis lehetne, de kihasználni nem akarom, ördögi kör ez, én mondom.

Gondolom elszenderedhettem, mert egy édes hang szólongatott, és puha ujjak érintették arcomat.

– Phayu, ébredj! Menj fürdeni – mosolyog le rám.

– Csak még egy kicsit...

– Nem, gyerünk! – Noszogat. – Én is aludni szeretnék.

– Akkor aludj! – Tárom szét karjaimat, hogy ölelésembe fogadjam.

Hosszan néz, mérlegeli, hogy hagyjon aludni, vagy addig zargasson, míg ki nem kelek az ágyból. Végül mellkasomra borul, majd mormolni kezd.

– Szeretek így aludni, olyan megnyugtató.

– Azt mondod?

– Igen – néz fel az arcomba.

– És mit szeretsz még?

Arca zavarba jön, orrát felhúzza, szemei csillogni kezdenek, de még véletlenül se nézne a szemeimbe. Megragadom állát, szorosan tartom, hogy ne tudja elfordítani fejét.

– Szóval? – Kérdezem újra.

– Ha elmondanám, nem hinnél nekem...

– Tegyél próbára – hüvelykujjamat végigsimítom alsó ajkán.

– Egyezzünk meg – harapja meg ujjamat – ha eljön az ideje, elmondom.

– Rossz kisfiú vagy! – Fordítom meg és ránehezedek. – És aki rossz, az milyen büntetést érdemel?

– Mindent elfogadok, ha te szabod ki!

Ettől a vágyakozó, kihívó pillantástól megáll a szívverésem. Csak bámulom, és nem szólalok meg.

– Phayu!

– Oh, igen? Hol is tartottunk? – Eszmélek fel révedezésemből.

– Ennyire untatlak? – Húzza össze szemöldökét.

– Hidd el, ha untatnál, nem feküdnék rajtad, de még csak a szobádban sem lennék.

– Ha nem untatlak, akkor... ?

– Szeretnéd tudni, mi? – Vigyorodom el. – kössünk alkut!

– Milyet?

– Ha eljön az ideje, elmondom! – Puszilom meg orra hegyét, majd felpattanok és elmegyek fürdeni.

– És még én vagyok a rossz! – Fújtat, majd nevetésben tör ki.

Istenem, de szeretem, hogy ilyen durcás, vicces és játékos. Mármint mi? Szeretem? Vagyis igen, ezeket a tulajdonságait, nem pedig őt. Határozottan így van, nyugtatom magam, és a legnagyobb baj az, el is hiszem, amit gondolok.

Nagyon szeretek motorokat bütykölni, de ma már mennék hazafelé. Tudom, hogy azt mondtam Rain-nek, hogy nem érek rá bulizni, de azért szeretném útjára engedni. Viszont, ahogy vánszorognak a percek, erre egyre kevesebb esélyt látok.

– Talán sietsz valahová? – Kérdezi Pai.

– Nem, semmi dolgom – felelem bosszúsan.

– Talán sietsz haza a fiúdhoz?

– Nem sietek – veszem ki a karburátorból a beköpöttgyertyát és drótkefével megtisztítom.

– Szóval összejöttetek?

– Miből gondolod? – Vetek rá egy fél pillantást.

Pai a motor ülésére könyököl, és onnan figyeli mozdulataimat, miközben ajkán folyamatosan szemtelen mosoly csüng.

– Nem tagadod, hogy a fiúd.

– Nem az.

– De szeretnéd?

– Nem döntöttem el.

– Ez is valami! Legalább már nem hadakozol kézzel-lábbal.

– Kár lenne tagadni, hogy vonzódok hozzá. De hogy esetleg ez több, azt még nem tudom.

– Hmm... Tényleg komolyan érdekel a fiú, ha ennyit töröd rajta a fejedet.

– Most hazudjak?

– Nekem ne. Én nem akarok rád erőltetni semmit. El tudod magad is dönteni, hogy mi a jó neked.

– Éppen ezért beszélek róla neked. A bátyámék múlt héten már túlzásba vitték.

– Mit csináltak?

– Már majdnem az esküvőnket tervezték.

– Amit persze rosszul fogadtál? – Megértően csillan szeme.

– Határozottan.

– Nem szabad erőltetni, attól csak rosszabb lesz.

– Ugye?

– Ha rám hallgatsz, haladj a saját tempódban.

– Köszi, hogy megengeded! – Nevetem el magam.

– Amúgy, történt már valami? Belekóstoltál?

– Ne kérdezz olyat, amire tudod a választ.

– És mennyire volt ízletes? – Kíváncsiskodik, mintha köze lenne hozzá.

– Elmondhatatlanul! De többet nem mondok – rakom vissza a megtisztított gyertyát.

Ekkor telefonom halk pittyegése jelezte, hogy üzenetem érkezett.

Raintől jött, mire aprócska mosoly jelenik meg szám sarkában. Azt írja, hogy elindultak, de megpróbál időben hazaérni. Megírta a szórakozóhely nevét, valami Starlight éjszakai bár Bangkok legfelkapottabb negyedében. Végezetül küldött magáról egy képet, amitől elnehezült a légzésem.

A múltkori szettje se volt semmi, de a mostani, kifinomult egyszerű és mégis szemet gyönyörködtető. Egy egyszerű slim fazonú fehér nadrágot viselt, fehér vitorláscipővel. De ami igazán feldobta, az egy málnaszínű ing, aminek rövid ujját is felhajtotta, így látni engedtette nemcsak az alkarját, hanem szinte az egész felkarját is. Kecses nyakát és csuklóját fehér bőrpántok ékesítették. Fülében strasszkövek csillogtak, haját pedig egyik oldalon a füle mögé igazította. Az ilyen apróságokat honnan tudom? Hát ránagyítottam rendesen. Enyhén sminkelt, de mégis kiemelt mindent. Igéző szemeit kihúzta, édes ajkára ajakfényt tett, ami még csábítóbbá tette barackszínű ajkait.

– Pai, én most megyek! – Állok fel és eldobom a kefét, mi kezemben volt.

– Hová ilyen hirtelen? – Kérdezi döbbenten.

– Meg kell találnom.

– Kit?

– Hát őt.

– Ettől még nem fogom tudni, kiről beszélsz! – Tárja szét karjait.

– Rainről, ki másról? – Nézek rá értetlenül.

– Jól van, le ne harapd a fejem, veled megyek!

– Mégis minek?

– Úgy gondolom, nem fogok unatkozni, ráadásul nincs kedvem még hazamenni.

– Oké, menjünk, de külön autóval gyere. Megkeresem, utána lelépek.

– Már csak az a kérdés, vele vagy nélküle? – Vigyorog rám, mint akinek elment az esze.

– Kövess! – Vetem oda félvállról, majd beülök az autóba.

Az se érdekel, hogy jön-e utánam vagy sem. Mikor megláttam a képét, elfogott a féltékenység, de nem hibáztatom őt, miért is tenném?

Csak látni akarom őt, hogy viselkedik másokkal, illetve tudtára adni, hogy ő bizony már az enyém.

Pai-al nyomomban mentünk az új klub felé. Befizettük a belépőt és már bent is voltunk. Nem tetszik ez a hely, túl fényes és szikrázó, tele csillogó-villogó emberekkel. Bár a zene jó, kellemes a fülnek, ráadásul nem szakítja be a dobhártyámat.

Kétszintes épület, alul, felül egybefüggő terekkel. Folyamatosan járatom tekintetemet, de a szürkésen csillogó hajkoronát nem látom sehol.

– Te látod őt? – Kérdezem Pai-t.

– Nem, de még Sky-t se.

Ez most jót vagy éppen rosszat jelent. A féltékenység eluralkodik bizonytalan szívemen. Pánikolni kezdek, felmegy a vérnyomásom, és köd ereszkedik agyamra.

Összefutottam pár ismerősömmel, próbáltam elmagyarázni, kit keresek, de vagy nem találkoztak vele, vagy arról biztosítottak, mennyire jól érezte magát. Egyik se jobb a másikánál. Végül átnéztem az alsószintet és megindultunk felfelé.

Megütközök ezen az irgalmatlan mennyiségű emberen. Ezt hogyan engedélyezhetik? Ha bármi történne, menekülés közben agyontaposnák egymást. Csak találjam meg, és hazamegyünk.

– Ott van Sky! – Mutat rá.

– De jó szemed van! – És már megyek is felé.

Viszont nem látom mellette Raint. Sőt, még csak a közelében sem.

– Szia! – Kopogtatom meg vállát, mire megfordul és rám néz.

– Szia! Mit keresel itt?

– Baj, hogy itt vagyok talán? – Kérdőn húzom fel szemöldökömet.

– Dehogy, csak meglepődtem! Rain azt mondta, hogy nem érsz rá, mert Pai-al vagy.

– Igaz is!

– Miért? Ő is itt van? – Kerekedik el szeme, és végignéz magán.

– Itt hát! – Szólal meg háta mögül Pai, közben dereka köré fonja karjait. – Hiányoztam?

– Púpot a hátamra! – Forgatja meg szemeit, de azért nem fejtené le magáról barátom karjait.

– Hol van Rain? – Kérdezem, de nem figyel rám, ezért csattogtatni kezdem ujjaimat előtte, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

– Bocsi, mit is kérdeztél? – Néz rám ártatlanul.

– Merre van a másik feled?

– Ki, Rain? – A türelmemmel játszik, mi már vészesen fogy.

– Sky!

– Oké, oké... Hazament.

– Miért rosszul lett? Nem érezte jól magát?

– Szerintem, csak hiányzott neki valaki – kacsint – ha érted kire gondolok.

– Akkor én mentem is.

– A barátodat nem viszed magaddal? – Kiált utánam.

– Nem, rád bízom! Legyél vele nagyon kedves! – Majd intek és távozom.

Hazaérve csend fogad. Benyitok szobájába, ott sincs, de a hátsó udvaron ég a világítás, ezért kimegyek oda. Karcsú teste csak úgy siklik a medence vízében. Nem figyel, csak az úszásra koncentrál. Odamegyek a medence széléhez és leguggolok. Pár hossz leúszása után, pont előttem bukkan ki a feje a vízből. Magamra erőltetem a legszigorúbb ábrázatomat, és mérges hangos megkérdezem.

– Te hol a fenében voltál?

– Miért Phayu? – Remeg a hangja, nem tudja hová tenni szigorúságomat.

– Égen, földön kerestelek.

– De hát megmondtam, hogy hová megyek.

– És ott vagy?

– ÖÖÖ nem! – Feltámaszkodik a medence szélére és mosolyogva folytatja. – De mint látod, itthon vagyok!

– Most már igen.

– Egyébként, hogy hogy utánam jöttél? Nem úgy volt, hogy nem érsz rá?

– Mert volt egy olyan érzésem, hogy valakinek hiányoztam.

– Mégis kinek? – Néz körül. – Nem látok senkit!

– Nézz bele a vízbe! – Megteszi, de még mindig nem érti. – Ott lebeg a tükörképed...

– Szerinted hiányoztál?

– Miért? Nem?

– Hol van a telefonod? – Kérdezi.

– A kabátomban hagytam.

– Akkor jó! – Ragadja meg karomat és belehúz a vízbe.

– Neee! – De már késő, elmerültem a vízben.

Prüszkölve jövök a felszínre, hajamból arcomra csorog a víz. Ő pedig csak nevet és nevet. Odaúszok elé, megragadom derekát és közelebb húzom. Boldogan karolja át nyakamat, lábaival átöleli csípőmet.

– Mi az? – Kérdezi komolyan. – Miért nézel így rám?

– Hogy nézek? – Simogatom derekát.

– Nem is tudom – dönti oldalra fejét.

– Akkor találd ki – hajolok ajkára és megcsókolom.

Ha képesek lennénk melegíteni, akkor most a víz bugyogna a forróságtól. Keze lenyúl és felemeli pólómat, majd áthúzza fejemen.

– Így már egyből jobb – legelteti szemeit izmaimon.

– Meg is foghatod – suttogom.

– Inkább azt mondd, hogy akarod, hogy megérintselek.

– Jól van, akkor mondom.

Két tenyerét mellkasomra fekteti és végighúzza rajta. Egyszerűen nem tudok betelni vele, egyre csak többet akarok. Egyik kezével nyakamba kapaszkodik, másikkal kockáimat simogatja. Halk sziszegő hang hagyja el ajkaimat. Végül lábra áll és elkezdi nadrágomat kigombolni, lehúzza sliccemet, és a vízbe merülve lerángatja rólam, de a cipő megakadályozza, hogy teljesen eltávolítsa rólam. Segítek neki, lerúgom a cipőimet, amik a vízfelszínre emelkednek, és ott lebegnek. Majd a nadrágomtól is megszabadulok. Elkezdek körülötte úszkálni, mint a cápák, mikor kiszemelik áldozatukat.

– Rain...

– Igen?

– Gyere közelebb!

– Mi lesz, ha nem teszem? – Kihívóan húzza fel szemöldökét.

– Úgyis elkaplak!

- Próbálkozz csak! – Kiálltja és elkezd úszni a medence széle felé.

Hagyok neki egy kis előnyt, majd nagy karcsapásokkal pillanatok alatt utolérem. Éppen ki akar emelkedni a vízből, de visszarántom és a medence oldalához szorítom.

– Megvagy! – Harapok bele vállába.

– Csaltál!

– Mi ebben a csalás? – Kérdezem, közben nyelvemet végig siklatom vállán, majd nyakán.

– Az, hogy lehetetlenség neked ellenállni – fejét hátradönti, így vállamon pihenteti.

– Ennek örülök – harapom meg fülcimpáját.

– Akarsz engem? – Suttogja.

– De még mennyire – nyalok bele fülkagylójába, mire egy aprócska nyögés a jutalmam.

– Akkor mire vársz még?

– Az engedélyedre.

– Az már rég a tiéd... – Sóhajtja.

– Rain...

– Hmm...

– Ne engedd, hogy bárki más hozzád érjen – kérlelem, de inkább úgy hallatszik, mintha könyörögnék érte.

– Csak te és senki más...

Fogja meg államat, mélyen és őszintén szemeimbe néz, majd lehunyja szemhéját és élvezettel fogadja csókomat. Nyelvünk lassú ritmusban táncolni kezdenek, felfedezzük egymás barlangját, pont olyan alaposan, mint legelőször. Nem tehetek róla, de minden érintése olyan érzést kelt bennem, mintha először történne. Rain, mit tettél velem, hogy az áldozatod lettem, saját akaratból, visszavonhatatlanul. Felforgattad az életemet, és még csak nem is tudsz róla.