Phayu

Találkozásom Cherryvel nem volt éppen egyszerű. Szegény arra készült, hogy egy fergeteges estét és éjszakát fogunk eltölteni, de amit mondtam neki, az hidegzuhanyként érte.

– Cherry, itt zárjuk is le a közöttünk lévő kapcsolatot.

– De Phayu! Valami baj van? Esetleg valamit rosszul csináltam? Nem tetszek már neked?

–Nem rólad van szó, én változtam.

Hogy mondjam meg neki, hogy hiába dekoratív, kedves, aranyos, de mégse mozgat meg. Pontosan ugyanazt érzem, mint a többi partneremnél. Semmitmondó, felszínes kapcsolatok, amikre most nincs szükségem. És mielőtt többet képzelnének bele, inkább itt és most lezárom. Nekik is jobb lesz, én pedig megszabadulok tőlük.

– Hé! Hozzád beszélek! Figyelsz te rám? – Löki meg vállamat.

– Bocsánat, elkalandoztam.

– Még szakítani se tudsz rendesen! – Hisztizik.

– De hát nem is jártunk, akkor hogy szakíthatnánk? – Kérdezem tőle.

– Én azt hittem, jó úton haladunk.

– Pont, mint a többi... – motyogom.

– Mit mondtál?

– Tudod jól, hogy mi csak elütöttük az időt egymással, mit kell ezen úgy meglepődni?

Hatalmas pofonnak leszek kis gazdája. Ég az arcom, biztos foltot hagyott tenyerének lenyomata.

– Többet vártam tőled!

– Az elején megmondtam, hogy ez csak szex és nem is lehet több. Belementél. Akkor ne hisztizz nekem! – Kelek ki magamból.

Ez a baj a nőkkel vagy éppen pasikkal. A kisujjadat nyújtod, de ők úgy gondolják, hogy az egész karod jár nekik. Pedig tényleg egyszerű a képlet. Mindig is őszinte voltam velük, megmondtam, hogy csak szexpartnert keresek, és hogy soha nem lesz belőle kapcsolat. Mindegyik elfogadta, most pedig sorra kapom a pofonokat. Ha még egy befigyel, kiesik a fogam.

– Tudod, remélem, emberedre akadsz, és megtapasztalod, amin most keresztül megyek! – Emeli fel fejét, megfordul és faképnél hagy.

Csak a legközelebbi barátaim tudják, hogy amin keresztülmentem az sokkal rosszabb ennél, és hogy pont az miatt nem akarok belemászni egy új kapcsolatba. Megrendült a hitem a szerelemben, kapcsolatokban. Csúnyán becsaptak, megaláztak, elárultak. Nem akarom újra átélni, nem engedhetem meg magamnak.

Ellököm magam a korláttól és megindulok hazafelé. Gondolatban sorra veszem, hogy kikkel kell még beszélnem. Sajnos vagy nem sajnos, kicsit hosszú a lista. És ott van a kicsi Rain, akivel halvány lila gőzöm sincs, hogy mihez kezdjek.

Az éjszaka fantasztikus volt, túlságosan is. Szegényt nagyon megdolgoztam, de muszáj volt kihasználnom az alkalmat, mert nem voltam biztos benne, hogy lesz-e még rá alkalom. Hogy akarja-e egyáltalán, és hogy én akarni fogom-e?

De elég volt mellette ébrednem, és tudatosult bennem, hogy ennél nekem több kell. Ahogy halkan szuszogva bújt bele a hófehér ágyneműbe, kreol bőrét kiemelve, haja szét terült, és néha még édesen is nyöszörgött. Nagyon mélyen aludt, mert meg se rezdült, miközben végigcsókoltam puha bőrét, simogattam meztelen felsőtestét. Mindezt hosszú perceken keresztül, majd erőt vettem magamon és felkeltem. A többi már történelem.

Mosolyogva lépek be a házba, ahol a nevemet kiáltozza. Mi történhetett? Tegnap óta még hozzám szólni se volt hajlandó, és talán, ha jól átgondolom, volt is benne valami.

Észrevétlenül a háta mögé osonok, és megkérdezem, hogy engem keres-e?

Ami utána történt, arra nem találok szavakat. Megcsókolt, magától, nem kellett kérnem, letámadnom, semmi ilyesmi. Önként és dalolva tette, és volt képe utána magamra hagyni.

– Rain! – Kiáltok és nyomába eredek. – Ez meg mi volt?

– Mi lett volna? – Vonja meg vállát. – Csak egy csók.

– És mégis miért?

– Kellene okának lennie?

– Nem.

– Na, látod! Most pedig, ha megbocsátasz, fürdeni szeretnék és aludni, – nyújtózkodik egyet – olyan fáradt vagyok.

– Akkor jó éjszakát – suttogom, tekintetemmel viszont őt követem.

Sürög-forog szobájában, előkészíti a pizsamáját, a holnapi ruháját és már vetkőzni is kezd.

– Szeretnéd nézni, ahogy fürdök? – Húzza fel szemöldökét és kihívóan pillant rám.

– Most inkább kihagyom, – megyek oda hozzá, megragadom karját és testemhez rántom – mert nem biztos, hogy vissza tudnám fogni magam.

– Phayu, mondta valaki, hogy fogd vissza magad? – Simítja tenyerét mellkasomra.

– Nem, de még nem állsz készen rá – hajolok le és összeérintem ajkainkat.

– Te már csak tudod, – leheli két csók között – de most még van lehetőséged elmenekülni.

– Rain, megőrjítesz! – Nyomom hozzá gerjedelmem, majd egy pillanat múlva magára hagyom.

Még hallom a becsukódott ajtón keresztül ártatlan és csábító kacagását.

Álmatlanul hánykolódtam egész éjszaka. Folyamatosan fülemben csengett nevetése, és ha esetleg véletlenül abbahagyta, akkor nyögéseit hallgattam. Mit tesz velem?

Inkább felkelek, felesleges az ágyban fetrengenem. Egy szál boxeralsóban leballagok a konyhába, és azt hiszem, káprázik a szemem. Rain már ott dudorászva tevékenykedik.

– Jó reggelt – csicsergi, majd elém perdül és édes puszit nyom arcomra.

– Neked is – nyögöm ki akadozva.

– Készítettem neked is szendvicset, bent van a hűtőben.

– Mikor keltél? – Kérdezem döbbenten.

– Fél órája, de sietnem kell.

– Miért?

– Még tanítás előtt elmegyünk a srácokkal kávézni.

– Miért nem iszol itthon? Kivel mész?

– Már ittam! – Mosolyodik el. – Sky és pár egyetemi csoporttársam.

– Értem.

– Mit csinálsz ma?

– Mióta itt vagy nem beszéltél soha ennyit egyszerre – hajtom le fejemet.

– Talán zavar?

– Nem.

– Én is így gondoltam.

Még dúdol egy darabig, majd magamra hagy. Nem tudok rajta kiigazodni, pedig nem ártana. Leülök a székre és jólesően kortyolgatom kávémat, miközben a mai teendőimen gondolkozom. Szerencsére a munkahelyemen minden flottul megy, ma nincs sok tennivalóm. Később találkozok Nannal, és azt hiszem ennyi.

– Phayu, indulok, későn érek haza.

– Jól van.

– Hozzak valamit vacsorára?

– Megoldom.

– Nekem jó lesz Satay rizzsel.

– Rendben.

– Oh és valami desszertet is ennék, és kérlek, hoznál nekem rózsaszín tejet?

– Feleségül ne vegyelek? – Nézek rá mérgesen.

– Szegről, végről már megtörtént – vigyorog rám, majd közelebb jön és elém áll.

– Most meg mi bajod van? – Mordulok fel.

Beletúr a hajamba, én pedig szemügyre veszem egyenruháját. Nagyon jól áll neki ez a fekete nadrág, ott simul, ahol kell, az ing pedig ápol és eltakar. Ez már tetszik, legalább nem fogja mindenki rajta legeltetni a szemét.

– Nem akarsz adni valamit? – Kérdezi incselkedő hangon.

– Mégis mit...?

Állam alá nyúl és megemeli.

– Oh, Phayu! – Csak ennyit mond, és ajkamra hajol.

Finoman megcsókol, majd magához veszi a szendvicseit és már el is tűnik. Én meg csak ott ülök hitetlenkedve, és azon merengek, hogy mikor lett a vadászból vad?

Na, mindegy, ideje nekem is készülődni, hogy elkezdhessem a napot.

A mai nap lezárásaként egy kávézóba beszéltem meg a találkozót Nannal.

Kikértem kedvenc fahéjas lattéját, én pedig egy jeges kávét kértem vanília fagylalttal. A pincér mondta, foglaljak helyet, mindjárt hozza a rendelésemet.

Leülök egy kellemes világos helyre a kirakat mellett, majd pár percen belül megjelenik Nan is. Boldog mosollyal arcán üdvözöl és leül velem szemben.

– Szia Phayu!

– Szia! Mi újság?

– Ezt inkább én kérdezném! – Vigyorog fülig érő szájjal.

– Nem sok – felelem, közben megérkezik a pincér és lerakja elénk a rendelt italokat.

– Jól kijöttök Rainnel?

– Nem felhőtlen a kapcsolatunk, de majd idővel kiforrja magát.

– Hmm... Értem.

– Végül is, rosszabbra számítottam.

– Ugye? Olyan édes és gyönyörű fiú. Ráadásul mindig vidám.

– Igaz.

– Szóval tetszik?

– Miről beszélsz? – Tettetem az ártatlant.

– Ne akarj becsapni! Bejön neked a srác!

– Ezt nem mondtam.

– De gondoltad! – Mindentudóan néz rám. – Mi lenne, ha közelebb engednéd magadhoz?

– Tudod, hogy nem tehetem.

– Oh, kedvesem! – Fogja meg kezemet. – Az ember, társas lény, nem maradhatsz egyedül.

– Én jól érzem magam így! – Makacskodom.

– Vagy csak ezt szeretnéd elhitetni magaddal. Nem gondolod?

– Dehogy is! – Dölök hátra, közben kikanalazom az olvadozó gombócot poharamból.

– Olyan rossz lenne, ha komolyabban gondolnád vele?

– Mit akarsz ebből kihozni?

– Figyelj! Bejön a srác, kedveled, tetszik. Akkor adhatnál egy esélyt kettőtöknek.

– Nem is tudom.

– Nem most kell eldöntened, csak gondolkozz rajta. Mielőtt lenyúlja valaki előled...

– Hallottál valamit?

– Én? Semmit! – Vigyorodik el. – De csak rá kell nézni, gyorsan elkel a halpiacon! Egy ilyen cukorfalat...

Van abban valami, amit mond. Nem akarom, hogy más mellett kössön ki, de hogy elkötelezzem magam?

Nem is tudom, megfogadtam, hogy nem keveredek kapcsolatba.

– Fejezd be, csak összezavarsz!

– Szerintem, magadat zavarod össze, nem kell hozzá segítség!

– Tudod Nan, olyan segítőkész vagy!

– Ugye?

– Nem, ez irónia volt!

– Nyugi, nem vettem annak! – Kortyol bele lattéjába. – Egyébként milyen az ágyban?

– Fantasztikus – gondolkodás nélkül hagyja el számat.

– Tudtam, tudtam, tudtam! Ilyen rövid idő alatt már le is feküdtél vele!

– Nan!

– Igen?

– Miért kell mindenbe beleütni az orrodat?

– Mert a barátod vagyok és jót akarok neked! Csupán csak ennyi.

– Még ennyi se legyen! – Mondom szigorúan. – Saifahnak el ne mond!

– Nem fogom! – Ígéri, és remélem, be is tartja.

– Szóval? Ki kezdett ki kivel?

– Csak úgy alakult.

– Nem alakulnak „csak úgy" a dolgok. Fogadjunk, már az első pillanattól fogva begerjesztett!

– Ezen csodálkozol? Nézz rá! Maga a kisértés.

– Hát remélem, megkisért! Rád férne.

– Ja, szerinted.

– Oh, nem csak szerintem!

– Mégis ki szerint még?

– Mindenki, Saifah, Pai, anyud, apud...

– Ha a szüleim megtudnák, kitekernék a nyakamat.

– Ne legyél te ebben olyan biztos! Nem tudod, amit én tudok!

– Segíts ki, kérlek! Miről nem tudok?

– Majd elmondom, ha eljön az ideje! – Ravaszul mosolyra húzza ajkát. – Egyébként, Saifah kérte, hogy hívjalak meg titeket vacsorára. Ugye eljöttök?

– Én ráérek, de Rain? Nem tudom... Sok a tanulnivalója.

– Ha te is ráérsz, ő is biztosan!

– Megint kombinálsz?

– Én? Dehogy! Csak a relativitás talaján mozgok.

– Na persze...

A továbbiakban próbált a lelkemre, vágyaimra hatni. És meg kell hagyni, nagy a meggyőző ereje. Teljesen elbizonytalanított, már-már magam is kezdtem úgy gondolni, hogy talán megérne adni kettőnknek egy esélyt. Ki tudja, talán még jól is elsülhet.

A hét további napjain ugyanúgy zajlottak az események. Reggeli, kávé, pár csók, megbeszéltük a napi programot, majd mindenki ment a maga útjára. Azt, hogy mi van kettőnk között egyikünk se firtatta. És ez jó is, nem érzem azt, hogy kényszerítve lennék. Csak jól érezzük magunkat egymás társaságában.

Péntek este lévén ígéretemhez híven indulnék bátyámékhoz, de Rain még szöszmötöl.

– Jössz már? – Toporgok a bejárati ajtóban az órámat nézegetve. – El fogunk késni!

– Jövök már! Szerinted így jó leszek?

– Nem díszvendégségbe megyünk! – De azért szemügyre veszem.

Tökéletes, mint mindig. Haját összefogta, így jobban kiemeli helyes pofiját, keki halásznadrág, fehér póló és egy pálmafás ing. Határozottan tetszik.

– Kibámészkodtad magad? – Áll meg előttem mosolyogva.

– Hozzád képest, úgy nézek ki, mint egy csöves.

Végignézek magamon, és ugyanazt látom, amit minden nap. Fekete farmer, fekete pólóval. Oh, és a szokásos fekete cipőről ne feledkezzek meg. Sötét hajamat kontyba kötöttem és ennyi.

– Tudod, ha néha valami színt is viselnél, nem csak ezt a feketét, akkor talán segítene rajtad.

– Én így is tökéletes vagyok – jelentem ki magabiztosan.

– Nekem biztosan...

– Hogy mondod?

– Semmi, semmi haladjunk – lökdös ki az ajtón, és már zárja is be mögöttünk.

Beülünk az autóba, és már indulunk is. Út közben nem beszélünk, Rain felkapcsolta a rádiót és azt tekergette egész végig. Ha nem tetszett neki valami egyből máshová tekert, viszont ha kedvére való volt, a dallal együtt énekelt. Felüdülés a társaságában lenni, kikapcsol, ellazít, és nem kell bizonyítanom semmit se neki. Úgy fogad el, ahogy vagyok.

Odaérve hagyom, hogy kiszálljon, majd leparkolok. A lépcsőház felé vesszük utunkat, és pedig folyamatosan a hátán tartom tenyeremet és úgy igazítom, hogy merre menjen.

– Phayu, hoztad a sütiket?

– Igen, itt van a kezemben.

– Akkor jó, már azt hittem, elfelejtetted.

– Nem felejtek – érzékien suttogom közvetlenül fülébe, mire megremeg.

Célt értem, legalább most ő is arra gondol, amire én.

Bekopogok az ajtón, nem telik sok időbe, és Nan hatalmas mosollyal arcán kinyitja.

– Rain jól vagy? – Komolyodik el. – Talán lázas vagy? Olyan vörös az arcod.

– Nem, nincs semmi bajom!

Megölelik egymást, majd beljebb megyünk.

– Sziasztok! – Köszön Saifah. – Már vártunk, kész a vacsora!

– Igen, igen! Üljünk az asztalhoz! – Terelget minket Nan.

Helyet foglalunk. Rain mellém ül, velem szemben pedig Saifah foglal helyet. Párja szorgoskodik a konyhában, és pár perc múlva megjelenik egy italokkal megrakott tálcával.

– Nan, nem ihatok, kocsival jöttünk.

– Jaj, ne legyél ünneprontó! Aludjatok itt! Ott a vendégszoba.

– nem szeretnénk zavarni – kotyog közbe Rain.

– Kis butus! Mióta zavartok?

– Hát, ha Phayunak jó, akkor engem nem zavar.

– Phayunak jó – feleli Saifah.

Talpaspoharak kerülnek elénk, és Nan jócskán teleönti vörösborral.

– Ettől jobban fog csúszni a vacsora!

– Köszönöm! – Emelem ajkamhoz a poharat és belekortyolok.

Finom édes, pont ahogy szeretem. Közben az asztalra felkerülnek a finomabbnál finomabb falatok. Rizs, tojástekercs, grillezett garnéla, sertés hasaalja, csirkenyárs és különböző saláták. Jóízűen nekilátunk elfogyasztani, közben kérdezgetik Raint, milyen az egyetem, hogy tetszik neki Bangkok, illetve milyen velem együtt élni.

– Minden nagyon jó! – Feleli vidáman. – Az egyetem kicsit nehéz, sokat kell már most tanulni. Bangkok csodás, bár még keveset láttam belőle.

– Ejj Phayu, miért nem vitted még el várost nézni? – Szidja meg Saifah.

– Mert mást mutattam neki – válaszomnak egy bokán rúgás a jutalma.

– Mit? – Kérdezi ártatlanul Nan, mintha nem tudná.

– Bangkok olyan oldalát, amihez eddig nem volt szerencséje.

– Kíváncsivá tettél, öcsém!

– Hát voltam bulizni – szól közbe Rain – Otthon nincsenek ilyen óriási szórakozó helyek.

– Vagy úgy! És mennyire volt élvezhető? – Érdeklődik tovább bátyám.

– Hát, kicsit megviselt...

– A buli? Az hogy tud megviselni?

– Nagyon hosszú éjszakára sikeredett – emeli ajkához poharát.

– Remélem tanulságos volt.

– De még mennyire! – Kacsintok Rainre, mire fülig vörösödik.

– Mikor mész megint? – Érdeklődik Nan.

– Remélem, minél hamarabb – pillant le tányérjára, én pedig fürkészni kezdem.

Ha jól értem, akkor szeretne még repetázni, legalábbis nagyon szeretném, ha így gondolná.

– És az esküvőt mikorra tervezitek? – Terelem a témát, mivel már zavaros vizeken eveztünk.

– Tavasszal szeretnénk megtartani – fogja meg Nan Saifah kezét.

Irigykedem kicsit rájuk. Rajtuk látszik, hogy mennyire odavannak egymásért, minden rezdülésük a másikért van, a pillantásuk melegséget, szeretetet sugárzik. Azt hiszem, szeretném én is ugyanezt érezni, talán jobban hiányzott már, mint gondoltam. És a megoldás talán itt ül mellettem, elérhető közelségben, csak rá kell szánnom magam. De még időre van szükségem, remélem van türelme, és megvárja, hogy készen álljak.