Rain

Miért gondoltam azt, hogy egy tartalmas éjszaka után olyan egyszerű az ébredés. Mikor felébredtem, úgy éreztem magam, mint akin átment egy hathengeres úthenger. Fáj minden porcikám, szó szerint. Nehezen feltámaszkodok, és egyből fel is szisszenek, ahogy a súlyomat fenekemre helyezem. Mi a pokol! Nem találom a tökéletes pozíciót, így inkább felállok. Persze a lábaim egyből megremegnek, és össze is csuklanak, így gyorsan a földön találom magam.

Összeszedem minden erőmet és lábra állok, megkapaszkodok az ágy szélébe, és addig várok, míg biztosnak nem érzem magam. A bútorokat tapogatva vánszorgok ki a fürdőszobába. Minden mozdulat a kínok kínját okozza. Oké, hogy azt akartam, hogy a felesége legyek, de ki gondolta volna, hogy Phayu ennyire szorgos? Mert én nem. Jó, képzeletben eljátszottam a gondolattal, hogy mekkora virtuóz, de ő felülmúlta minden fantáziámat.

Megkapaszkodok a mosdókagyló szélébe és belenézek a tükörbe. Arcomra a döbbenet árnyai ülnek ki, és csak pislogok. A nyakam, vállaim telis-tele vannak szívásfoltokkal és harapásnyomokkal. A fogorvos tökéletes fogsormintát tudna venni bőrömről, ha akarna. Lejjebb pillantva se jobb a helyzet, szivárványszínekben játszom. A hátsó részeimet már inkább meg se nézem. Megnyitom a zuhanyt, beállítom a tökéletes hőfokot, és beállok alá. Olyan jólesik, lehűti fáradt testemet.

Lehunyom szemeimet és csak folyatom magamra a vizet, mikor mozgolódásra leszek figyelmes.

– Maradj nyugton, segíteni jöttem – hallom meg Phayu érdektelen hangját.

Szóval így állunk, visszatértünk a kezdetekhez. Miért ilyen nehéz vele dűlőre jutni? De nem érdekel, innen szép győzni.

– Meg tudom oldani egyedül is – suttogom, de legbelül tisztában vagyok vele, hogy nem is menne az olyan könnyen.

– Ne makacskodj, legalább ma ne – fogja meg a szappant, és lágyan dörzsölgetni kezdi testem minden egyes porcikáját.

– Hajat is szeretnék mosni – jelentem ki, de nem nézek szemébe.

Nem akarom a szánalmat látni üres tekintetében. Most biztos azt gondolja, hogy ezt is megdugtam, szállhatok a következő virágra, én pedig összetörnék.

Megfogja a zuhanyfejet és bevizezi a hajamat, majd kellemesen dörzsölni kezdi fejbőrömet. Tesz rá egy kis sampont is, amiből szerintem többet nyomott a kelleténél, mert most nagy habdarabok vitorláznak le testemen.

– Fordulj meg! – Utasít, amit megteszek.

Elkezdi leöblíteni a hajamat, de elkövettem azt a hibát, hogy kinyitottam szemeimet. A köztünk lévő távolságot felére csökkenti, lenéz a szemeimbe, és mozdulatai megakadnak. Csak néz azokkal a sötét íriszeivel, és semmit sem tudok kiolvasni belőlük. Oké, hazudok, mert látom, hogy újra értem lángolnak.

Visszaakasztja helyére a zuhanyfejet, majd derekamra csúsztatja kezét és magához húz.

– Phayu... – Suttogom nevét a víz zubogásán keresztül.

– Rain... – Simít tarkómra, majd fejemet mellkasára húzza, én pedig örömmel beletemetkezek.

Most, itt nincs helye a szavaknak, csak ölel és én is ölelem, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Egy idő után állam alá nyúl és olyan gyöngéd csókban részesít, mint eddig még soha.

– Végeztünk... – Zárja el a zuhanyt, majd kilép a zuhanyzóból.

– Te nem fürdesz? – Nézek rá értetlenül.

– Én már túl vagyok rajta, csak neked segítettem – válaszolja válla felett.

Talán a remény apró szikrája éledezik szívemben, végül is gondolt rám, hogy segítsen. Kilépek én is, és már ott várt egy törölközővel. Csak álltam ott, és élveztem a kényeztetést, amit nyújt nekem. Egyszer csak ölébe kap, átkarolom nyakát és bevisz a szobámba. Óvatosan lerak az ágyra, mitől újra felszisszenek a fenekembe nyilalló fájdalomtól. Kotorászni kezd ruháim között, egyiket a másik után tol félre.

– Nincs neked kényelmes ruhád? Mind olyan haszontalan – csóválja fejét.

– Csak szerinted! – Feleselek vele. – Szerintem mind használható, mutatós darab.

Próbálok felállni, de hangos nyögés kíséretében visszahuppanok.

– Várj egy percet!

Magamra hagy, majd visszatér kezében egy ruhacsomóval. Felemeli kezemet, belebújtat pólójába, aminek Phayu illata van, végül rám adja egyik melegítőalsóját. Úgy kezel, mint ez gyereket, de ez a gondoskodás a szívemig hatol.

– Készítettem ebédet, nem nagy valami, de a semminél több – fogja meg kezemet és felhúz.

– Az jó, mert farkaséhes vagyok! – Mondom neki mosolyogva, és a gyomrom úgy gondolja, igazolnia kell állításomat, hangosan megkordul.

Bemegy a konyhába, hoz két tányér rizst bazsalikomos csirkével, majd fejével jelzi, hogy kövessem. A nappaliban foglalunk helyet, kezembe adja az ételt, majd falatozni kezdünk. A tévében a Jóbarátok megy, és elkezdjük nézni. Nem sokat beszélünk, nincs rá szükségünk.

Mikor elfogyasztottuk ebédünket, kiviszi a tányérokat, majd visszatér. Egymás mellett ülünk és tekintetünket a képernyőre függesztjük. Nagyon kényelmetlen, dőlök jobbra, balra, de reménytelen a helyzetem. Ekkor megragadja karomat, eldönt, fejemet pedig combjára húzza. Igen, így már tökéletes, mosolyodok el magamba. Beletúr száradó hajamba, én pedig teljesen ellazulok. Eluralkodik rajtam a béke, de ez nem tart sokáig. Hirtelen a semmiből merev hangon megszólal.

– Remélem, nem gondolsz többet a tegnap éjszakába – Hát itt tartunk, kibújt a szög a zsákból.

– Miért, kellene? – Válaszolom ugyanolyan hangsúlyban.

– Nem.

– Én is így gondoltam. Hála az égnek, nagy kő esett le a szívemről – hazudom.

– Miért is? – Kíváncsiskodik.

– Mert most már azzal feküdhetek le, akivel csak akarok.

Kijelentésemre egész teste megmerevedik, keze megáll simogatása közben.

– Ha mindenkivel össze akarsz feküdni, akkor eddig miért nem tetted? – Hallom meg fagyos kérdését.

– Nem mondtam, hogy mindenkivel, – ujjaimmal játszani kezdek lábszárán – csak azzal, akit arra érdemesnek találok – felelem egykedvűen.

– És most jött el a pillanat, hogy kedvedre szexelhetsz?

– Igen, mivel már nem kell az erényemet féltenem.

– Szóval erre ment ki a játék? – Kérdezi mérgesen.

Ekkor megszólal telefonja, és haragosan felveszi.

– Tessék!

– ...

– Oh, szia Cherry!

– ...

– Igen, ráérek.

– ...

– Akkor holnap este?

– ...

– Ott leszek.

– ...

– Már én is alig várom! – Mosolyog, majd lerakja a telefont.

– Ne legyél már álszent! – Förmedek rá, miközben nyögve felülök.

– Mégis mire gondolsz? – Húzza össze szemöldökét.

– Alig várod, hogy másnak a bugyijába jussál! Akkor nekem miért ne lenne szabad?

– Mert...

– Na látod, te sem tudod! – Könnyesedik be szemem. – Hagyj engem békén Phayu! Nem tartozom neked semmivel! – Hagyom magára.

Olyan szépnek indult ez a nap, de sikerült elrontania. Roskadok le ágyamra, magamhoz húzok egy párnát, aminek még mindig olyan illata van, mint neki. Miért kellett egy ekkora tuskóba beleszeretnem?

Lassan rá kell jönnöm, hogy felesleges erőlködnöm. Némán peregnek szememből a könnyek, és tudom, ha megnyugszom, megint rózsaszínben fogom látni a világot.

Másnap az egyetemen egész nap rossz kedvem volt, de még Sky se tudta kiszedni belőlem, hogy mi bajom van. Azóta, hogy összevesztünk egy szót sem váltottunk. Némán kerülgettük egymást, néha fáradtan sóhajtoztunk, és volt olyan is, amikor majdnem egymáshoz értünk. De egyből észbe kaptunk és elfordultunk a másiktól.

– Oké, nem bírom nézni a nyúzott képedet! – Jelenti ki Sky. – Mi történt? Mesélj...

– Menjünk egy csendesebb helyre.

Megint a parkban kötöttünk ki, szerencsére volt szabad hely, távol mindentől és mindenkitől. Nem is csoda, hétágra süt a nap, és senkinek se jut eszébe kiülni a tikkasztó melegre.

– Szóval? Nekem elmondhatod! Én vagyok a két lábon járó lelki szemetesládát! – Mosolyog rám.

Nem figyelek oda, és levágom magam a padra, mire hangosan felszisszenek.

– Mi lett veled? Általában akkor sziszeg így az ember, ha jól... – kerekedik el a szeme – ha jól megdöngetik – csuklik el hangja.

– Most már én is tudom! – Felelem, de kerülöm tekintetét.

– És még arra se vetted a fáradtságot, hogy felhívj és elmeséld! – Vágja be a durcát.

– Nem volt hozzá hangulatom – hajtom le fejemet.

– Oh Kisbarack, nem volt olyan jó, mint remélted? Vagy várjunk csak... Phayuval csináltad ugye?

– Vele hát, senki mással nem akartam! – Szipogom.

– Akkor? Nagyon gáz volt?

– Bárcsak az lett volna! Akkor nem sóvárognék utána!

– Szóval megadta neked, ami jár? – Csillog huncut szeme.

– Másnap még járni is alig tudtam! – Vigyorodok el. – Azt se tudom, hogy hányszor csináltuk!

– Tudtam én, hogy egy csődör! Na ki vele! Mindent tudni akarok!

Szépen elmeséltem a részleteket, persze az intimebbeket kihagytam. Mikor végére értem a történetnek, megkönnyebbültem.

– Rain! Nem adhatod fel! – öklöz bele a levegőbe. – Tudod mi a ti legnagyobb bajotok?

– Mi lenne az? – Meresztem rá szemeimet.

– Hogy nem beszéltek egymással! Addig nincs semmi gond, amíg szédíteni akarjátok egymást, de amint az érzelmekről lenne szó...

– Ő mondta, hogy ne gondoljam túl az éjszakát – sóhajtom.

– Igen, de te közölted vele, hogy igenis túl akarod gondolni? Hogy többet szeretnél? Nem, te csak tetézted a helyzetet.

– Nos...

– Nincs, nos... Te is ludas vagy a helyzet ilyen kusza alakulásában.

– Értem. Akkor szerinted ne adjam fel?

– Ha már eddig eljutottál semmiképpen. Gondolj bele az ő helyzetébe. Vajon miért nem akar kapcsolatot?

– Nem tudom – vonom meg vállamat.

– Szerinted mennyire viselhette meg, hogy elhagyta a menyasszonya.

– Erre nem is gondoltam.

– Látod, látod! Tudom, hogy most nem egyszerű, de tarts ki, és megnyered magadnak.

– Biztos?

– Még a vak is látja, hogy mennyire odavagytok egymásért, pedig próbáljátok tagadni.

– Segítesz nekem?

– Hogy a viharba ne segítenék! Azt akarom, hogy boldog legyél, és ha őt akarod, akkor megkapod!

– Szóval mit csináljak?

– Mindenképpen legyél kedvesebb, ne túl kedves, de ne is az a pokróc, aki most vagy!

– Oké, ez menni fog. És még... ?

– A hétvégén...

Átbeszéltünk mindent részletesen, és végre jobb kedvem lett. Tudtam én, hogy Skyra mindig számíthatok. Nem hiába ő az egyharmad felem! A másik harmad pedig Phayu. Valóban, nem is gondoltam arra, hogy miken ment keresztül. Hmm, kitől is szerezhetnék hasznos információt? És megvan, gyorsan rácsörgök Nanra, és időpontot egyeztetünk.

– Sky, mennem kell! Majd beszélünk – állok fel és elviharzok.

Egy közeli cukrászdába beszéltük meg a találkozott. Mire odaérek, már Nan vár, és vidáman integet. Odamegyek egy viszonylag mindenkitől elszigetelt boxhoz.

– Rain, úgy örülök neked! – Áll fel és megölel.

– Én is – ölelem vissza.

– Miben segíthetek? – Kérdezi, miközben visszaül.

– Olyan nehéz ezt megkérdeznem...

– Mondd csak Rain, segítek, ha tudok.

– Kérlek, mesélj nekem Phayuról – az arcom hevülni kezd, érzem, elpirulok.

– Mire vagy kíváncsi?

– Hát tudod, úgy... Mármint... – Gyűrögetni kezdem ingem alját.

– Esetleg a ... Oh... – Mindentudó szeme csillogni kezd. – Úgy tudtam! Meddig jutottatok?

– Mi? Hogy? Mi? Nem! Dehogy! – Legyintek kezemmel, de rá nem merek nézni.

– Dehogynem! Rád van írva! – Ragadja meg kezem és megszorítja. – Lefeküdtetek?

– Te mindig ilyen nyílt vagy? – Kérdezem feszengve.

– Hát persze! Így ismerkedtünk meg Phayuval – mosolyodik el. – Bökd ki, akkor jobban tudok segíteni.

– Vagy csak túl kíváncsi vagy!

– Az is meglehet, de mondd már!

– Jól van! Megtettük! – Sütöm le szemeimet.

– Igen! Ez az! Saifah-val már a legelején tudtuk, hogy bekövetkezik.

– Mégis miből?

– Csak rátok kellett nézni. Te felragyogtál, ő pedig végre kizökkent búskomorságából. Már csak idő kérdése volt.

– Olyan jó, hogy ti tudtátok, csak mi vagyis inkább ő nem.

– Mi a gond?

– Nem egyszerű... Nem tudok a közelébe férkőzni, valami úton, módon ellök magától.

– Hallottál a menyasszonyáról?

– Igen.

– Nagyon szerelmes volt akkor, próbáltuk figyelmeztetni, hogy legyen óvatosabb, de annyira elvakult volt, hogy nem hallgatott senkire.

– Mi történt? – Húzódok közelebb, hogy tisztán halljak minden információmorzsát.

– Becsapta, elárulta, megcsalta. Így tömören.

– Biztos egy világ omlott össze benne – suttogom.

– Az nem kifejezés. Tudod, Stoppal csalta meg, aki Phayu barátja volt.

– Stoppal? Én őt ismerem!

– Rendes gyerek, csak hát hajtotta a vére és nem gondolkozott. Azóta nem beszélnek.

– Megértem...

– Rajtakapta őket, miközben tudod... Azt csinálták! Ráadásul a lány folyamatosan azt hajtotta, hogy ő nem is szereti a mi kis Phayunkat – szomorodik el.

– Oh...

– Akkor megfogadta, hogy soha többé nem lesz szerelmes, nem enged magához közel senkit.

– Akkor nincs mit tennem...

– Dehogynem! Te vagy a reménységünk! Te meg tudod olvasztani! Még fogadást is kötöttünk, csak hogy szórakoztatóbb legyen.

– De kedvesek vagytok! – Húzom el számat.

– Phayuért mindent! Szóval csak kitartást! Bízunk benned!

–Azt mondod?

– Naná! Tökéletes páros, csak még rá kell ébrednie.

– Köszönöm! Most megyek – állok fel és boldogabban távozom, mint ahogy idejöttem.

Hazaérve ledobom a táskámat, és szólongatni kezdem. Átkutatom az egész földszintet, de mind hiába. Már éppen leeresztenék, mikor közvetlenül hátam mögött megszólal.

– Engem kerestél?

– Ki mást? – Nézek rá csillogó szemekkel.

– Nem is tudom, bárkit???

– És még én vagyok a buta! – Lábujjhegyre állok, átölelem nyakát és csücsöríteni kezdek. – Most akkor megcsókolsz vagy nem?

– Erre vártam egész nap! – Ölel át és ajkamra tapad.

Ez a csók más, félénk, tapogatozó, sóvárgó. Igen, határozottan van létjogosultsága annak, hogy őt akarjam. Mikor elválunk gyengéden mosolyogva felnézek rá, majd elengedem, és magára hagyom. Nyugodtan törje csak a fejét, hogy akkor ez most mi volt. Phayu kösd fel a gatyádat, mert levadászlak.