Phayu

Már csak pár nap, és itt a hétvége. Nem tudom miért, de egyre frusztráltabb leszek miatta. Rainnek igaza van, azt csinál, és azzal találkozik, akivel akar. De miért pont Stoppal. Neki is milyen jó érzéke van a választáshoz. Nem elég, hogy elszerette a menyasszonyomat, akit utána dobott is. Nem, neki szemet kellett vetnie Kisbarackra.

Az órára pillantok, későre jár, de nincs kedvem hazamenni. Nem akarok összefutni vele, jobban mondva, kerülöm őt, mint a rossz pénzt. És az igazat megvallva, a hétvége óta ő se áll velem szóba, nem mintha próbálkoztam volna. Jobb ez így nekünk, csak tartsuk továbbra is a távolságot, mindenkinek jobb lesz így.

Éppen a papírmunkával vagyok elfoglalva, igencsak elmaradtam vele az utóbbi időben. A számlákat, kiadásokat rendezgetem, alkatrészeket rendelek, megcsinálom a napi munkabeosztást, mikor melyik autót vizsgálják át, javítsák meg.

– Helló! – Köszön Pai, és ledobja magát az irodámban lévő kanapéra.

– Szia! – Üdvözlöm, de rá se nézek, továbbra is a papírhalom felé görnyedek.

– Mi a helyzet otthon? Beszéltek már?

– Nem.

– De miért?

– Csak.

– Hallod, a fallal is jobban el lehet beszélgetni, mint veled.

– Meglehet.

– Ha engem kérdezel, én a helyedben gyorsan lecsapnék rá – erre már felnézek.

– De nem vagy a helyemben.

– Akkor csak úgy hagyod, hogy Stop lenyúlja? – Kérdezi. – Tudod, hogy megteszi.

– Ha kell neki, hadd vigye! – Vonom meg vállamat és hátradőlök kényelmes forgószékemben.

– Engem bizony nem tudsz becsapni! Láttam, amit láttam!

– És mégis mit láttál?

– Nagy szenvedéseim közepette mentem vissza hozzátok, és úgy turbékoltatok, mint a szerelmes galambok!

– Rossz a szemed!

– Az jó csak igazán! – Vigyorodik el. – Ne mondd nekem, hogy nem bizseregtek a hangyák a gatyádban?

– Erre miért kellene válaszolnom? – Önkéntelenül megjelenik egy kis vigyor a szám sarkában.

– Szóval igazam van! Nem is kell mondanod semmit, látom rajtad!

– Nincs olyan ember, akinek erre a látványra ne bizseregne!

Felidézem magam előtt a képet, ahogy áthúzza fején a pólóját, elővillan enyhe kockákkal rendelkező hasfala, majd feljebb pillantva ékszerei. Erre a képre majdnem felnyögök, és érzem, hogy keményedni kezdek. Kellett nekem erre gondolni?

Nagyon szexi, és kívánatos minden porcikája. Az illata pedig... Finom... Ezzel már csak az a baj, hogy bárhová megyek a házban, mindenhol az ő illatát érzem. Legyen szó a nappaliról, konyháról, közlekedőről, fürdőszobáról. Egyedül csak az emeleten nem lehet észlelni, ez is a jele, hogy betartja utasításomat.

– Egyébként te mit műveltél a barátjával? – Húzom fel kíváncsian szemöldökömet, és terelem a témát.

– Inkább hagyjuk! Nem akarok róla beszélni – morogja maga elé.

– Mi a gond, a nagy Pait visszautasították? – Nevetem el magam.

– Nem vagyok ehhez hozzászokva. De ne aggódj, kerülni fogom, mint a pestist!

– Elmenekülsz?

– Dehogy! Csak nem szaladok olyan szekér után, ami nem vesz fel.

– Na persze. Mondogasd csak!

– Komolyan gondolom, annyira nem mozgatott meg – mondja egykedvűen.

– Valóban? Létezik olyan ember, aki nincs rád hatással? Hihetetlen!

Hangomból ki lehet hallani a cinizmust. Amióta ismerem, folyton csajozik, vagy éppen pasizik. Mikor hogy van kedve. De olyat még nem láttam, hogy valaki ne jönne be neki.

Painak az a hitvallása, hogy minden embert lehet kedvelni valamiért. Ráadásul ki lenne ő, hogy ítélkezzen? Így minden lehetőséget, mi az útjába kerül ki is használ.

– Vigyázz, mert a végén beköti a fejed! – Viccelek vele, de ő komolyan gondolja.

– Az lesz soká! Biztosan nem.

– Fogadjunk?

– Miben?

– Hmm... Enyém a szeretett motorod, ha bekövetkezik egy éven belül.

– Azt nem adom.

– Akkor nem is vagy olyan biztos benne? – Hajolok előre és az asztalra támaszkodok.

– És én mit kapok, ha veszítesz?

– Mit szeretnél?

– Lássuk csak... – Gondolkodik el. – Mit tudnál nekem adni?

– Választhatsz bármit.

– Akkor a lakótársadat választom – vigyorodik el kajánul. – Neked úgy sem kell.

– Benne nem fogadok. Meg amúgy is, megmondtam, hogy nem érhetsz hozzá.

– Jól van na! Ember, veled már viccelni se lehet?

– Ebben a témában nem – vonom össze szemöldökemet, de még magam sem vagyok benne biztos, hogy miért is ellenzem ennyire.

Előbb utóbb úgyis lesz kapcsolata, nem fog sokáig parlagon heverni, ahhoz ő túl kívánatos, édes és aranyos. Gyorsan megrázom fejemet, hogy elűzzem gondolataimat.

– Oké, megvan. Ha nyerek, odaköltözhetek hozzád.

– Túl nagy ár! – Jelentem ki.

– Na, menj bele! Tudom, hogy szeretnél velem lakni!

– Rendben – egyezek bele, de csak azért, mert van egy olyan sejtésem, hogy emberére akadt, és bizony hatalmasat fog bukni.

– Jó üzlet! Kezet rá – áll fel és kezet fogunk. – Nem mész haza?

– Azt hiszem, ideje indulnom – kezdek el szedelőzködni, majd mikor mindennel megvagyok, elindulunk a kijárat felé.

Gondosan bezárok mindent, kétszer is leellenőrizve, hogy minden rendben van-e. Még az autó mellett beszélgetünk egy darabig, majd mindketten megyünk a saját dolgunk után.

Hazaérve némaság fogad. ilyen még nem volt, eddig általában mindig a nappaliban várta, hogy hazaérjek, és csak utána ment el lefeküdni. Bármennyire is későn értem haza, ő megvárt. Elmegyek az ajtaja előtt, és onnan halk neszek szűrődnek ki. Kicsit megnyugszok, hogy itthon van, nem pedig... Nos akárhol máshol.

Beleszippantok a levegőbe, és újra orromba tolul a tömény barack illat. Esküszöm még az illatosítókat is lecserélte, csak hogy bosszanthasson. Nincs kedvem lefeküdni, így töltök magamnak egy pohár italt és kimegyek a hátsó kertbe, a medence mellé.

Kényelmesen elhelyezkedek, bámulom a csillagos eget és elgondolkozok jelenlegi helyzetemen, amit egyáltalán nem lehet rózsásnak nevezni.

Ekkor felkapcsolódik Rain éjjelilámpája, ami szűrt fényt biztosít számára. Nem tehetek róla, de muszáj közelebb mennem, persze csak észrevétlenül, és a jótékony sötétségben meghúzom magam. Nem kell azt tudnia, hogy leskelődök, de tudni szeretném, mivel van elfoglalva.

A nyitott ablakon halk dallam szűrődik ki, a fülnek eléggé kellemes. A szobájában járkál sötét köntösében, tesz-vesz, semmi különös. Teljesen bele is feledkezek, nem zavartatom magam.

Mikor már úgy gondolom, hogy semmi érdekes nem fog történni, kicsit hangosabbra veszi a lejátszót és leheveredik az ágyra.

– Mit fogsz csinálni kicsi Rain? – Suttogom magam elé, majd nagyot kortyolok poharamból.

Vékony kezét fel le futtatja mellkasán, majd halkan felsóhajt.

– Ugye nem azt, amire gondolok? – Esek kétségbe, de az istenért se mennék arrébb.

Szégyen, nem szégyen de ottragadok és iszom a látványt. Másik kezével kioldja a köntöst, így nagyobb felületet hagy szabadon. Nyelek egyet, végül azt kívánom, hogy folytassa, abba ne hagyja. Még ajkamat is beharapom, annyira látni akarom.

Most már mindkét tenyerével felsőtestét simogatja, néha megállapodik mellbimbója felett és morzsolgatni kezdi, mitől apró nyögések szaladnak ki érzéki szája között. Painak igaza volt, azok a hangyák meglehetősen élénkek lettek mostanában, főleg ha Rainre gondolok, és most így látni...

Ekkor egyik kezét bevezeti alsójába és masszírozni kezdi magát, gondolom én, mert mi mást csinálna, én is azt tenném. Most átkozom csak igazán a gyenge világítást, hogy nem látok többet. Először gyengéden mozgatja kezét, pillantásomat megdelejezi, fogva tartja, nem engedi. Minden mozdulatát sóhajok, nyögések nyöszörgések kisérik. Fejét, hol jobbra, hol balra billenti, az eksztázist követve. Keze egyre gyorsabban jár a puha anyag alatt, és ekkor mintha a nevemet hallottam volna ajkának vékony résein kiszűrődni, vagy csak ezt akartom gondolni, magam sem vagyok biztos benne. Lassan a célhoz közelít, teste egyre jobban meg-megremeg.

– Ez az, csak még egy kicsit tarts ki... – lehelem a sötétségben.

Erre a csodás látványra megkeményedtem, feszít, ki akar törni, szabadulásért rángatózik hímtagom. És akaratlanul is végigsimítok nadrágomon keresztül hosszomon, mire Rainnel együtt nyögök fel én is.

– A fene vinné el! – Feladom a küzdelmet, kikapcsolom a nadrágszíjamat, majd kigombolom nadrágomat, belenyúlok alsómba és rámarkolok kőkemény farkamra.

– Mit teszel velem te fiú? – Kérdezem, közben egyre jobban megdolgozom férfiasságomat.

Pillantásomat egyetlen másodperce se vagyok hajlandó levenni az édes, puha testről, ami kívánatosan vonaglik a hófehér ágyneműn. Ekkor felhúzza egyik lábát, eltakarva előlem a csodás kilátást, de már nem érdekel. Látom, el tudom képzelni, ahogy a leheletfinom anyag alatt matatnak vékony ujjai. Azt hiszem közel a vég számára. Megmarkolja a takarót, másik keze hevesen jár, háta ívbe hajlik és hangos rekedtes hangon kiálltva elélvez. Én pedig, mint egy szorgos kisdiák követem példáját. Mindketten nehezen vesszük a levegőt, alig akarom elhinni, ami az utóbbi percekben történt.

Végül mikorra egyenletessé válik légzése, felül, majd feláll és elhagyja a szobát. Én pedig beletörlöm pólóm belső részébe nedvemtől csillogó kezemet és visszaülök a napozóágyra. Kiürítem a maradék italt poharamból, és döbbenten nézek magam elé.

Nem tudom, meddig ülhettem kint, magányosan, rá gondolva, de egyszer csak azt veszem észre a szoba ablaka felé pillantva, hogy lekapcsolja a villanyt. Ezek szerint nyugovóra tér.

Megvárom, míg biztosan elalszik, majd visszamerészkedek a házba. Ajtaja előtt megtorpanok, és mielőtt meggondolhatnám magam, benyitok szobájába. A hold által bevilágított szobában megvárom, míg hozzászokik a szemem a sötétséghez, majd odamegyek az ágyhoz és lepillantok rá.

Mint egy kisbaba, úgy alszik, elnyúlva az ágyon, teljesen kitakarózva.

Félve nyúlok felé, nehogy felébredjen és megsimogatom fedetlen mellkasát, majd lejjebb csúsztatom kezemet, és hasán is végigszántok. Még csak a pillája sem rezdül, igazán jó alvó, meg kell hagyni, mosolyodom el. Nem bírom megállni és lehajolok, majd gyengéden ajkamat ajkához érintem. Puha, meleg, és legszívesebben addig csókolnám, míg fel nem ébred, de ezt nem engedhetem meg magamnak. Ahogy elhúzódom, halk nyöszörgés hagyja el ajkát, majd oldalára fordul, egyik lábát felhúzza. Engedélyezek magamnak egy utolsó pillantást, minden porcikáját megfigyelem, és eszembe vésem. Majd fogom a takarót és betakarom vele, nehogy megfázzon.

Régen voltam már ennyire gyengéd valakivel, és ez jó érzéssel tölt el. Nem tudom, hogy ez azért van, mert róla van szó, vagy már hiányzott az érzés, hogy gondoskodhatok valakiről. Rain egy igazi angyali tünemény, arra született, hogy kisértésbe vigyen, amit meg is tesz.

– Te leszel a vesztem – suttogom, megsimogatom puha arcát és végre magára hagyom.

Fáradtan kullogok fel a szobám magányába, és másra se tudok gondolni, csak őrá. Elveszi az eszem teljesen, és nem tehetek ellene semmit, de tényleg semmit.

Reggel hatalmas karikákkal ébredek a szemem alatt. Az esti műsor miatt alig aludtam. Amint lehunytam a szemem, megjelent a kép, ahogy vonaglik, így nem volt mit tenni, amíg ki nem fogyott belőlem a szufla kielégítettem magam.

Éppen ezért késésben is vagyok a munkából, de nem érdekel. Odaszólok , hogy ne várjanak, kezdjék el nélkülem munkát, majd érkezem. Felöltözve lesétálok a konyhába, ahol szembe találom magam egy életvidáman mosolygó szöszkeséggel.

– Jó reggelt! – Kiálltja kedvesen. – Hogy aludtál?

– Nem túl jól – válaszolom kelletlenül és leülök a konyhaasztalhoz. – Te?

– Oh, kielégítően! – Vigyorodik el, és ez az, amit most egyáltalán nem akartam látni.

– Ma miért keltél ilyen későn? – Érdeklődik, miközben egy tányérra mindenféle finomságot pakol és lerakja elém.

– Köszönöm – vakkantom, de kérdésére választ nem adok.

– Hát jó – vonja meg vállát.

Odamegy a hűtőhöz és a tetejéről próbálja lehalászni a müzlisdobozt, sikertelenül. Végignézek rajta hátulról, gyönyörködöm kerek fenekében, hosszú formás lábaiban. Megszánom, és odamegyek hozzá, megállok háta mögött, és leveszem neki, amit annyira szeretne. Megragadja, majd meggondolatlanul megfordul, így csak pár centi választja el arcunkat. Óvatlanul mellkasomra helyezi egyik tenyerét, és érintése alatt bőröm felizzik. Élénken csillogó szemeibe nézek, nem eresztem pillantását, de valahogy nem is akar szabadulni.

Valahonnan messziről hallom, hogy csöngetnek, de nem veszem figyelembe, csak a vágyakozó tekintetre tudok összpontosítani. Vajon ő is akarja? Kérdezem magamtól.

Biztosan nem hagyom hidegen, látom rajta.

– Phayu, jött valaki – forró lehelete szinte perzseli ajkaimat.

– Ühüm – válaszolom, de továbbra is fogva tartom pillantását.

– Menned kellene – suttogja.

– Kellene...

– De nem teszed.

– Nem.

Közelebb hajolok pár milliméterrel, és mielőtt összeérne ajkaink, vendégünk dübörögni kezd ajtónkon, de nem érdekel. Feljebb csúsztatja tenyerét, és én végre rászánom magam, hogy megcsókoljam. Égek a vágytól, mindennél jobban akarom, és bizony nem állíthat meg semmi.

– Rain! Nyisd már ki ezt az átkozott ajtót! – Kiálltja az érkező.

Ő pedig, mint aki jól végezte dolgát, kibújik mellkasom takarásából és elrohan ajtót nyitni. Bosszankodva fújom ki a bent ragadt levegőt, ilyen az én formám, végre elhatározom magam, és mégis füstbe megy a tervem. Így hát nincs mit tenni, visszaülök a helyemre és falatozni kezdek. De olyan, mintha fűrészport ennék, nem érzem az intenzív ízeket.

– Mi tartott ilyen sokáig? – Hallom meg Sky hangját. – Már azt hittem, elmentél nélkülem.

De bizony, mennyire, hogy elment, csak éppen nem most, és nem itt, vigyorodom el.

– Bocsi, elvoltam foglalva – jön a válasz Raintől.

– És mégis mivel? – Kérdezi szemrehányóan Sky, de már egyre közelebbről.

– Hát, ööö... – Lépnek be a konyhába.

Sky mindentudóan rám pillant, elmosolyodik, mint aki mindent ért.

– Jó reggelt Phayu! – Üdvözöl, majd leül velem szemben.

– Neked is – dünnyögöm, és elfordítom róla pillantásomat.

– Olyan kialvatlannak tűnsz, talán nem hagyott valami aludni? – Teszi fel kérdését ártatlanul.

– Pai-al voltam este, és későn értem haza.

– Oh... – Borul el tekintete barátom nevét hallva.

– Talán hiányzik? Úgyis találkozom vele, majd mondom neki.

– Nekem ugyan nem, miért kellene?

– Nem is tudom... Talán, mert égsz a vágytól, hogy láthasd.

– Ő az utolsó ember, akit látni akarok! – Jelenti ki haragosan, miközben keresztbe teszi karjait.

– Valóban? Úgy lenne? – Kérdőn pillantok rá.

Válaszát meg sem várva állok fel az asztaltól, elrakom a tányért, és Raint figyelemre se méltatva elhagyom a konyhát. Nem akarom még magamnak se bevallani, de vonzódom hozzá, jobban, mint kellene, és ez megrémiszt.