Aztán, valahogy minden másképp alakul... mint, ahogy tervezzük...

Némán tűrtem, ahogy az átkozott magával ráncigált a hotelszobába. Csak azt mantráztam, hogy minden Guk érdekében történik. JongUp minden mozdulatában túlzó volt. Állandóan fitkotatta testi és helyzeti fölényét, azzal, hogy taszigált, amit nagyon nehezen viseltem, de elhatároztam, hogy bármit megteszek, hogy ne bánthassa Őt. A szívem összeszorult az emlékre, hogy milyen kiábrándult tekintettel nézett, mikor otthagytam, anélkül, hogy tudtam volna, hogy a húgára lettem féltékeny. Annyira fájt, hogy elkepzelni sem tudtam, hogy lelki fájdalom lehet ennyire intenzív.
A gondolataimból kizökkentett, hogy nekivágódtam a falnak és az őrdög gyötörni kezdte a megtépázott számat.
Fájdalmas nyöszörgésem, persze félreérthető volt, így teljes testével nekem préselte magát. Minden porcikám tiltakozott, pedig teljesen kikapcsolt az agyam.
- Elmegyek fürdeni. - próbáltam a mellkasára csúsztatva a kezeimet eltolni magamtól, de csak azt értem el, hogy magához rántott és tovább falta az számat, mikor elhúzódott végre, végighúzta az ujját a saját alsó ajkán, szétkenve rajta a kiserkent véremet, majd lenyalta.
- Édes... Akkor mész fürdeni, amikor megengedem.
- És megengeded? - meredtem rákérdőn, mire biccentett egyet a fürdő felé. - köszönöm...  - hadartam, miközben higgadtan próbáltam visszanyelni a feltörni készülő könnyeimet... végre magam lehetek.

A zuhany alatt állva csak bámultam a lefolyóba távozó vér és koszmennyiséget, ami távozott a testemről. Nem értettem miért, úgy festett, mintha minimum megjártam volna a világháborúl, pedig csak pár zúzódás tarkított.
Hagytam, hogy amíg a hajamat áztattam, a könnyeim belekeveredjenek a vízbe, de nem tovább. Ki kellett találnom, hogy mivel veszem rá JongUpot, hogy ne akarjon tovább menni. Egyszerűen bármit megadtam volna Guk biztonságáért, de szerettem volna elkerülni, hogy a koronázatlan pszicho királyfi hozzám érjen még ennél is jobban.

Határozottan el tudtam képzelni, hogy vonzónak tartja bárki, az a típus volt, aki bájos mosollyal, szerelmes szavakkal és ajándékokkal lepi el a kiszemeltjet... de elég egy rossz szó és az illető a pincében kialakított kínzókamrában találja magát JongUp helyett HydeUp-al...
A behízelgő modora érdekes, kicsit gyerekes bájt varázsolt az amúgy elmebeteg fejére. Valamit ki kellett találnom, de nem is gondoltam, hogy a megoldás közelebb van, mint bármikor hittem volna.

Mikor kiléptem a fürdőből épp kopogtak. A démon ajtót nyitott. Az érkező szobapincér láttán, kis híján elbőgtem magam. Guk egyik embere fapofával nézett rám. Önmagában a jelenléte, megnyugtatott kissé, ugyanakkor... ha ő a szállóban volt, Guknak is a közelben kellett lennie.
Nem akartam. Abban a pillanatban realizálódott bennem, hogy, ha Guk ott van, bármikor baja eshet. Riadtan néztem JongUpra, aki épp eldurrantotta a pezsgőt, kizökkentve a gondolataimból, olyannyira megijesztve, mintha minimum egy fegyvert sütött volna el.
- Jajj cicám, megijedtél? - simított gyengéden az arcomra. - Elmehet - böffentette oda az álszobapincérnek, aki egy pillanatig mintha hezitált volna, de aztán meghajolt és elhagyta a szobát.

JongUp az arcomon felejtette a kezét, mosolyogva nézett rám, amitől még félelmetesebb lett.
- Kiscicám, öltözz fel kérlek, azután leülhetünk enni. Rendben?
- Rendben... - igyekeztem higgadt maradni és nem túl látványosan örülni neki, hogy felöltözhetek, ami önmagában elég okot adott egy kicsi nyugalomra. Ugyanakkor másra sem tudtam gondolni, mint, hogy azt akarom, Guk ne legyen veszélyben... arra gondoltam, valami ürüggyel nagyon cselesen megkérem JongUpot, hogy hívja a szobapincért és megpróbálok egy üzenetet átadni neki... de ha ez balul sül el, lebuktattam volna, így hamar elvetettem az ötletet.

Az ágyon egy tüdőig kivágott fekete ruha díszelgett. Ízléses, emlékeztetett arra amiben esküvőkre szöktem be. Uramisten... mintha mindaz egy másik életben lett volna. Felvettem a ruhát, a kattant ördögfattyú azért annyira észnel volt, hogy cipőt nem kaptam, a sajátomat, pedig gyanúm szerint már porrá égette a pokol tüzében.
Szóval mezítláb, egy elöl köldökig, hátul fenékig kivágott fekete miniruhában libbentem ki a sátán elé.
- Remélem éhes va... - akad el a szava, mikor meglátott, majd krákogással leplezte zavarát. - jól áll ez a ruha. Nemsokára indulnunk kell, együnk.

Tudni akartam, hova megyünk, de rettegtem a kimért kanosnak tünő JungUptól, így csendben figyeltem, ahogy leemeli a tányérról a fedőt és kis híján leájultam a székről, mikor realizáltam, hogy egy véres ujj díszeleg a tányéromon. Az üres gyomrom felfordult és öklendeztem, mire a pszichopata állat felröhögött.
- Tudod kinek az ujja, cicám?
Néma könnyeimet nyelve megráztam a fejem.
- Azé, aki utoljára megpróbált engem átverni... - mosolya semmi érzelmet nem tükrözött... - szóval, most gyere ide - ütögette meg a saját combját, ülj szépen ide... és mutasd meg, mennyire őszinték az érzéseid, ne kelljen megmutatnom, mi lesz, ha nem hiszek neked.

Az életemért teszem, mantráztam, miközben, lassan szemből az ölébe másztam, bár nem kérte, kezei mégis azonnal a combjaimra csúsztak. Arca érzelemmentes maradt, egyedül szemeiben izzott valami, ami talán a vágy és az őrület keveréke lehetett.
Nem eresztett a tekintete, még akkor sem, mikor közelebb hajolva a szájára nyomtam a sajátom. Nem mozdult... kétségbe esetten csókoltam tovább a szoborszerű ajkait, mire belemarkolt a combjaimba, majd végig simított rajtuk, a fenekemig és közelebb rántott magához.
- a rettegésed felizgat cicám... - dünnyögte a számba, miközben erőteljesen magára szorított, hogy minél inkább érezzem mennyire kemény alattam a farka. - érzed mit tettél?
Csak éljem túl üzemmódból átváltott az agyam bár meghalnék inkább módba. Kis híjan leugrottam az öléből, mikor felállt és az asztalra emelt, a lábam közé állva lehúzta a vállamról az amúgy sem takaró anyagot. Erőszakos mancsai gyúrni kezték a melleimet, miután hanyatt döntött és pontotsan, az elődöm ujját bámulhattam.
- Hányni fogok! - figyelmeztettem, ahogy fordult egyet a gyomrom..
- Cicám, ez csak egy ujjacska... amivel, hozzáért valaki ahhoz, amihez nem kellett volna. - felrántott magához és a nyelvét a számba dugva csókolt a korábbi szobor szerűsége éles ellentéteként, vad módjára, a hajamba markolva.

Már épp arra gondoltam, hogy nincs menekvés, hogy ezt a helyzetet, nem úszhatom meg, mikor éles kopogás állította le és a választ meg sem várva egy férfi rontott be a szobába.
- Uram, vendégeink vannak... jelentést kaptunk, hogy YongGuk embereit látták a hotelben. JongUp rámkapta tekintetét, én pedig minden igyekezetemmel próbáltam megőrizni az önbecsülésem utolsó morzsáit, és elrejteni a melleimet az testőr elől, akit azonban láthatóan mulattatott a dolog.

Egy szempillantás volt az egész, a sátán szinte meg sem mozdult, az őr elterült a fökdön egy lyukkal a koponyáján én pedig néma sikolyra nyitottam a számat.
Lelötte.
- Ne aggódj cicám, majd én megvédelek.
Halkan felzokogtam miközben megigazította rajtam a ruhát. - senki nem láthat meg többé rajtam kívül. Megértetted?
Bólintással jeleztem, hogy felfogtam a kérését. Mire elégedetten magához húzott.
- Jó kiscica vagy... de most mennünk kell.

A csuklóm köré csavarta szoros ujjait és átlépve korábbi emberének hulláján, maga után húzott a folyosóra.
Másik kezében a fegyverrel, az őrület egyásik szintjén táncolt... mintha tovább fejlődött volna benne a rossz elnyomva az a pici, valaha volt, jó részt is.
A parkolóig az időnként sikoltozva elugráló vendégeket leszámítva simán eljutottunk. Csendesnek tűnt minden, csupán egy motor zúgását lehetett hallani a távolból.
De a csend, nem mindig üres.

Ahogy a sátán autójához értünk, valami megmozdult a sötétben.
Egyetlen alak lépett ki a fényre, amitől görcsbe szorult a gyomrom. YongGuk tekintélyt parancsoló vonásai megfeszültek. Látni engedte az érzelmeit.
- Minden rendben lesz hercegnőm... - szólalt meg.
- Ugye, csak viccelsz?... - tört ki eszelős röhöges a fogvatartómból... - ... már hogy lenne rendben? - fogta rá a pisztolyt a szerelmemre.
- Engedd el szépen JongUp... - emelte fel lassan a kezeit Guk, miközben a szemembe nézve szinte láthatatlanul megrázta a fejét. Ne mozduljak... hogy is tehetném, hiszen megfagytam a félelemtől.
- Nem engedem! - szorította a halántékomhoz hirtelen a pisztoly csövét, mire YongGuk megremegett. Félelmet láttam a szemében, amit korábban soha és abban a halálközeli helyzetben, a maga morbid módján boldogságot éreztem, amiért láttam rajta, hogy szeret.
Összeszorítottam a szemeimet, mikor láttam, hogy egy gyors mozdulattal előrántja a saját pisztolyát.

Két fegyver egyetlen hangos dörrenéssel, egyszerre elsült...