- Mr. Moon, hova tehetjük? - a fejem zsongott, a hangos rohadéktól, aki ezekután érzésre elhajított, mint egy zsák szemetet.
- Ahh - nyekkentem egyet, valamikeményen. Képtelen voltam kinyitni a szemem, mintha leragasztotta volna a szer, ami tombolt a szervezetemben. - basszameg - eredt meg a nyelvem, akaratom ellenére.
- Jó reggelt hercegnõ... - naneeem. Ezt nem játsszuk.

Erőltetve minden idegszálamat és arcizmomat, próbáltam ráfókuszálni, de alig pillanatokra tudtam csak nyitvatartani a pilláim, ráadásul a kép sem volt túl tiszta. Az illata viszont belengte a helységet. Ismerős, mégis idegen illat.
El sem hiszem, az egész maffia ugyanazt a parfümöt használja vajon? Kalandoztak el a gondolataim, miközben próbáltam fókuszálni. Lassan állt össze a kép és még lassabban jutott el az agyamig.
Filmbeillően egy raktárhelységben voltunk, a padlón feküdtem és mellettem guggolt egy férfi.
- Kizárt... - szorítottam össze a pilláimat és igyekeztem kiverni a fejemből, hogy ez is ördögien jóképű. A mellkasom szorított és haza akartam menni sírni Guk miatt. Nem akartam semmilyen másik jóképű idegen fogságában lenni és bele se merek gondolni, mennyire betegesen hangzik ez.
- ...jó lesz, ha felkelsz kiscicám. - dorombolta az idegen a hallójáratomba, amitől levert a víz.
- Távozz a személyes teremből... - nyüszítettem. Mire hangosan röhögni kezdett. A jókedvének minden pillanata meggyötörte a sajgó fejemet.
- Aranyos - jegyezte meg végül, miközben a karomra szorítva talpra rángatott.
Ó dehogy szédültem... a világ forgott.
- Mr. Moon, ha nem akarod, hogy lehányjam a méregdrága cipőd... engedj el. - villantottam rá egy mámoros vigyort, de nem. Ő nem Guk volt... idegesen elkapta az állkapcsom és maga felé fordította az arcom.
- Ide figyelj, még egy ilyen hunor morzsa és leragasztom a szád... vagy odaadlak az embereimnek, hogy egyesével végigmenjenek rajtad... - húzta őrült mosolyra ajkait...
Nem mertem többé megszólalni. Reméltem, hogy valaki... hogy Guk majd eljön értem, de nem tudtam, honnan tudhatná meg, hogy bajban vagyok.
Mikor a fejem kitisztult, elrángatott egy mercedes terepjáró csomagtartójáig. A gyomrom baljósan forgott, így próbáltam kedvesebb hangnemben megjegyezni, hogy hálás lennék, ha nem kéne ott utaznom, mire hangosan örült, újra széttépázva, minden fájó agysejtemet.
Kinyitotta a csomagtartót és bedobta a kabátját illetve kivett egy pokrócot és lecsapta az ajtót, majd az anyósülésig taszigált, mintha lételeme lenne, a ráncigálásom, csakhogy rohadtul idegesített, igyanakkor féltem, hogy képes lenne betartani az ígéretét így csak feszülten kifújtam a levegőt, mire elmosolyodott, miközben az ülésre terítette a takarót.
- Ülj be, ne mocorogj és ne koszold össze az ülést, mocskos vagy. - közölte, majd becsukta az ajtót és megkerülte az autót.

Megkérdezhettem volna, hogy hova megyünk, de értelmetlen volt bármiféle kommunikációban reménykednem, az maffia Jokert ugyanis semmi nem érdekelte. Láthatóan feszült volt, zavarta az is, hogy lélegzem.
- Tankolnom kell, ha bármibel próbálkozol a kúton, esküszöm szitává lövöm Guk fejét, mielőtt egyáltalán meglát, megértetted cicám?
Mikor nem válaszoltam azonnal, hirtelen mozdulattal elkapott és újra ujjai szorítását érezhettem, ezúttal a nyakamon.
A levegő a tüdőmben rekedt, ahogy erőszakosan, a kiszáradt számra préselte a sajátját.
- Válaszolj, ha kérdezlek! - mordult rám, majd otthagyott a kocsiban.

Olyan erővel kezdtem el dörzsölni a számat, hogy felszakadt, vérezni kezdett és égetett... de ez sem tántorított el tőle, hogy el akarjam tűntetni magamról a nyomait. A kesztyűtartóra tévedt a tekintetem... és bevillant egy kép. Az esküvő napján, amikor YongGukkal menekültünk és kinyitottam a kesztyűtartót egy fegyver volt odabent. Talán szerencsém lesz...
Remegő kézzel nyitottam ki a kis rekeszt, de az utolsó reménysugaram is elszállt. Iratok voltak szépen rendbe sorakoztatva odabent, egyetlen darab volt, ami valahogy kitűnt a többi közül, egy fotó, amit szép lassan kihúztam...

A képen pár fiatal srác volt. A szélei kicsit sárgulni kezdtek, de talán pár éves lehetett a fotó. Megakadt a szemem a kép közepén lévő egymásra vigyorgó két alakon maga a Gengszterherceg vigyorgott erre az elmeháborodott Jokerre... szóval valaha barátok voltak?
- Jól látod cicám... a te nagy szerelmed elárult engem, ahogy, ha jól tudom veled is tette. - szólalt meg kitárva az kocsiajtót.
Megforgatta azt a bizonyos tőrt a szívemben.

Hiszen nem volt okom azt bizonygatni, hogy Guk jó ember... hiszen a valóságban... azt sem tudtam ki ő. Beleszerettem, hiszen ki ne szeretne bele egy csodásnak tűnő férfiba. De a helyzet az, hogy ott volt az a név. Ott voltak azok a telefonok és még annyi minden, amit nem tudhattam. Mégis azt éreztem, hogy nem bízhatok a mellettem ülő szavában.
- Megmondod a neved? - kérdezte, mire elfontorodtam.
- Azt gondoltam, Mr. Moon, hogy egy dörzsölt maffiózó, aki kiirtja az egész maffia klánt... utána tud járni egy utolsó senki nevének.
- Jongup. - fordult az ablak felé, de láttam, hogy elvigyorodik. Olyan volt, mintha egy másik énje szállt volna be a kocsiba...
- Kate. - szerettem volna fenntartani a látszólagos békét kettőnk között.
- Felszakadt a szád... - nyújtott felém egy zsebkendőt, amit a kettőnk közti könyöklőbe rejtett rekeszből vett elő.
Soha nem volt még dolgom pszichopatával, de határozottan el tudtam képzelni, hogy Jongup az. Mármár aranyosan mosolyogva dobolt az ujjaival a kormányon.
- Kapcsolj valami zenét nyugodtan... - úgy éreztem valami párhuzamos világba csöppentem, de ettől csak méginkább rettegni kezdtem, hogy mikor tér vissza az előző személyisége.
- Jongup... me.. megmondanád, hogy hova megyünk?
- Persze... felbosszantott egy közös ismerősünk, szóval, most én is bosszantom egy kicsit. Meg akarom ölni Bang YongGukot.

Kirázott a hideg a rideg nyugodtságától. Valahogy figyelmeztetni akartam Gukot, a korábban történtek ellenére. Elgondolkozva bámultam kifelé az ablakon. Nagyon hosszúnak tűnt a vele töltött idő. Jongup csak úgy szívta az energiámat azzal, hogy minden rezdülésére próbáltam odafigyelni. Közben időnként elkalandozott a figyelmem... azon gondolkoztam, hogy szeretem-e Gukot. Természetesen tudtam a választ, hiszen attól nem szűnik meg egy érzés hirtelen mert megbántódtam... de ugyanakkor ott volt az a név...

- Jongup...
- Mhm?
- Te tudod ki az a MinHee? - kérdeztem csendesen, mire csak vállat rántott.
- Guk mostoha húgára gondolsz? Ismertem régen, igen... mielőtt Guk elárult...
Esküszöm lelassult az idő, a fülem sípolt és visszhanzott a fejemben Guk hangja...
- Biztos ezt akarod? Nem akarod a magyarázatot?
Nem én voltam a sértett fél... én bántottam meg őt, a bizalmatlanságommal. A számra szorítottam a kezem, hogy ne zokogjak fel hangosan...
~ mekkora barom hisztis picsa vagyok... most pedig miattam van bajban...
Valahogy figyelmeztetnem kell. Semmi másra nem tudtam már gondolni, csak arra, hogy valahogy meg kell mentenem az életét... ha az az én életembe kerül is.

Mondanám, hogy klisés az élet, de a pszichopata gengszter mellett ücsörögve kicsit sem tűnt annak a dolog. Lassan körvonalazódott egy terv a fejemben, a világ legszarabb terve, de talán beválhat.
Belesimultam az ülésbe és a gyomromra tapasztottam egy pillanatra a tenyerem, hátha sikerül legyőznöm a hányigert.
- Hé... mi lenne, ha te meg én... másképp bosszantanánk fel Gukot? - a hangom nem remegett meg, amit félsikernek könyveltem el, a másik félsikerem pedig az volt, hogy végig tudtam simítani a combján teljes fapofával...
- Mire keszülsz kiscicám? - vigyorodott el elégedetten.
- Arra gondoltam, hogy... mennyire fájna neki, ha mi ketten együtt lennénk...
Egy pillanatra elkomorodott, amitől majd összecsináltam magam. Aggódtam, hogy talán ezen az egyszerű átverésen átlát, de aztán csak felmordulva kisorolt a szélső sávba, ahol aztán leállította az autót és áthajolva az oldalamra vadul a megtépazott számra erőszakolta a sajátját, vad volt és fájdalmas... de a hatás kedvéért még a hajába is tútam, ami érezhetően fellelkesítette... a szemem bekönnyezett, a meggyepált szívem pedig kishíján kiugrott a helyéről.
- Ez jó... - morogta a számba - megállunk várásolni, hogy ne legyél ilyen szakadt mellettem... Guknak látnia kell, hogy meghalnál értem...
Erőltetett mosolyt küldtem felé, ahogy visszasorolt a kocsik közé...
- Köszönöm... - suttogtam magam elé, az őrangyalomnak vagy valami felsőbb hatalomnak címezve, de a mellettem ülő, büszkén elvigyorodott.
- Milyen jól tudsz viselkedni...
Az ülésbe süppedve bámultam az elsuhanó tájat. Abban bíztam, hogy megelégszik vele, hogy összetörheti Guk szívét...
Úgy sajnálom szerelmem...