Iszonyú fejfájással ébredtem, a parti ház hálószobájában. Nem emlékeztem, hogy hogy kerültem oda, csak arra, hogy csodás álmom volt, amiben Guk még élt. Körbenéztem az üres szobában és éles fájdalomként hatolt a mellkasomba a felismerés, hiányzik. Nincs ott.
Muszáj tovább élnem, de nem találtam semmi célt. Egyszerűen nélküle semminek nem volt értelme.
A konyha felől éktelen csörömpölés hallatszott, mire megfagyott bennem a szar is. A szívem kalapálni kezdett a félelemtől és eszembe jutott, hogy talán JongUp tört be. Iditóta módon, újra magamhoz vettem a dekorációként szolgáló katanát... az emlékek fullasztóan gyötörtek, hogy sírjak, de közben a rettegésem felülírta.
- Hercegnő, ha azt tervezed, hogy kifilézel... akkor nagyon morcos leszek. - dörmögte YongGuk a padlóról épp szedegetve valaminek a darabjait... a szívem kihagyott egy ütemet. Mégsem álom...

A kezemből kiesett a kard és úgy vágódtam az epp felegyenesedő gengszternek, hogy egy pillanatra kibillent egyensúlyából, de azután csak szorosan magához húzott.
- Azt hittem, hogy csak álmodtam...
- Ó... - suttogta a fülembe - pedig tegnap megesküdtél, hogy megölsz... - kuncogott, nekem pedig kezdett tisztulni a memóriám.
Valóban megfenyegettem.
Megfenyegettem, hogy megölöm, hogyha tényleg nem halt meg és szenvedtem miatta, de olyan boldog voltam, ahogy átölelt... mint soha azelőtt.
- El kellett, hogy higgye, hogy halott vagyok. Csak így tudtam rávenni, hogy azt gondolja, megőrült.
- Igazából... azt hiszem tényleg kicsit megőrült.
- Nem csoda, heteken át kísértettem. - vigyorodott el büszkén, mire mellkason vágtam, amitől fájdalmasan eltorzult az arca, beugrott, hogy ez előző este is megtörtént... a pólója szegélyéhez nyúltam és fel akartam rántani, de elkapta a kezem. - Várj hercegnőm... 

Mérgesen próbáltam ránézni, tudtam, hogy nem hatotta meg, mégis lassan engedte, hogy felhúzzam a pólóját. A mellkasa keresztbe át volt kötözve... kérdőn néztem rá.
- Én... kicsit benéztem a dolgokat, a helyzet az, hogy aznap mindent elterveztünk... - a nyilvánvalóan súlyos sérülése ellenére, könnyedén a konyhapultra ültetett. - ... el akarok mesélni mindent, rendben?
- Rendben...

- Mikor elmentél, úgy éreztem, hogy el kell engedjelek, nem azért mert bizalmatlan voltál, hanem mert úgy gondoltam, hogy JongUp még nem tud rólad és talán nélkülem élheted tovább az életedet, talán lehetsz boldog. Az embereim figyeltek, de Up túljárt az eszükön, azért azt meg kell jegyeznem, hogy ő sem egy idióta. Sajnos sikerült bekavarnia a tervembe, miszerint békén hagylak és szépen elfelejted ezt a világot. Először a nyomotokat veszítettük, de a hotelben sikerült megtalálni. Végig ott voltam, végig próbáltam vigyázni rád, de nagyon nagyon nehezen fogtam vissza magam. Az embereim őrültségnek tartották a tervemet és őszintén szólva rizikós is volt, de tudtam, hogy inkább meghalok, mint, hogy hagyjam, hogy JongUp még egyszer hozzád érjen. 
-Sajnálom... azt gondoltam, hogy jól teszem, ha megpróbállak téged védeni... azt gondoltam, hogy, ha elhitetem vele... hogy... szeretem, akkor lemond arról, hogy megöljön és egy pillanatig úgy is tűnt, hogy bevált a tervem, de aztán, ott találtam magam a parkolóban. 
- Egy pillanatig sem haragudtam rád. - mosolyodott el keserűen - de majd beleőrültem a tudatba, hogy talán hozzádért.

- Megcsókoltam. - összeszorított fogsorral sziszegtem ki magamból azt az egyetlen szót.
- Tudom, de azt is, hogy miért tetted. Nézd... nem mondom, hogy nem baszott szét az ideg, minden pillanatban, de ismerlek annyira, hogy tudtam, hogy nem valódi amit teszel. Ezért is döntöttem el, hogy lépek. Megterveztünk mindent, csak egyetlen hiba csúszott a rendszerbe, nem volt időm... Hirtelen jelent meg Up a garázsban és én még nem készültem fel rá... nem volt rajtam a golyóálló mellény, így tényleg sikerült meglőnie. Nem talált el létfontosságú szervet, de... egy örök életre nyoma marad. - fintorodott el, mintha zavarná a sebhely gondolata. - megértem, ha ez taszít téged...

- Te hülye vagy?! - akadtam ki teljesen, mire hangos röhögésben tört ki. - Baszdmeg Guk... az életemnél is jobban szeretlek, akkor is ha lyukas vagy és azt hiszem, hogy az elmúlt időszak elég egyértelművé tette, hogy nem tudok és nem is akarok nélküled élni... 
- Igen..? - szégyenlősen elmosolyodott, azzal a fajta mosollyal, amit talán az esküvő után láttam tőle utoljára... 
- Nem egyértelmű? - olyan meglepő volt, hirtelen elveszettnek tűnt kissé, magabiztossága ott lapult a felszín alatt, de abban a pillanatban más volt. Végigsimítottam az arcán. Talán az a pillanat volt az, mikor még inkább beleszerettem. - De soha, soha többet nem hagyhatsz magamra így, mert abba belehalok... - suttogtam.

- Esküszöm Baby... bármire. 

- Vissza akarom adni a gyűrűd... hogy ne lehessen bajod. - szelíden elmosolyodott.
- Baby... az a gyűrű...
- ...a mamád... azt mondta, hogy a családotoké, és te is tudtad, hogy megvéd majd... szeretném visszaadni.
- Nos, nem hazudott az öreglány, és én sem, csak éppenséggel ez nem egy gyűrű, hanem egy pár. Ezt azonban csak a családunk tagjai tudják. Ez... - mozgatta meg a saját, kisujján lévő gyűrűt - az öreglányé... ami nálad van, valóban korábban azt hordtam... a nagyapámé volt. Esetleg, ha hajlandó vagy cserélni, azt nem bánom... de nagyon szeretném, ha semmpiképp nem adnád vissza. Soha. - Várakozóan nézett rám, mire lassan csattant, amit mondani próbált...

- Most... megkérted a kezem? 
- Egy kicsit.

Igyekeztem elnyomni egy kuncogással kevert sírdogálás rohamot, több kevesebb sikerrel... Egyrészt az aranyos bénaság abszolút nem vallott rá... másrészt, nem akartam, hogy ez egy elhamarkodott kérdés legyen részéről...
- Én nem akarok nélküled élni, de nem akarom, hogy emiatt kérj meg...
- Kis hülye... - simított végig a nyakamon, finoman megszorítva a torkom... mintha csak vissza talált volna önmagához - mindennél jobban szeretlek és mindennél jobban akarlak. - édesen végig cirógatta a számat ajkaival. - mondj igent...

Guk ahh... - nyöszörögtem, ahogy a maffiaherceg a nyakamba harapott, megszívta az érzékeny bőrt és a fülembe sóhajtott, teljesen elvette az eszem, már csak ennyivel is.
- Igen szépségem? - hallottam, hogy vigyorog, a tincsei közé fúrtam az ujjaimat és meghúztam a haját, mire rám nézett végre.
- Nem adom vissza a gyűrűt... - mosolyogtam rá...

Egy kattanás zavarta meg az idillinek tűnő pillanatot. A vér megfagyott az ereimbenahogy szembenéztem a Guk háta mögött álló JongUppal.
Szerelmem automatikusan, lassan felemelte a kezeit, akkor fogtam fel, hogy a korábbi hang JongUp fegyveréhez tartozott, ahogy kibiztosította és YongGuk hátához nyomta... nem mertem megmozdulni
- Fordulj meg szépen... - dünnyögte a Up.

YongGuk a szemembe nézett, a tekintete azt sugallta, ne féljek, minden rendben lesz, de nem tudtam nem rettegni, hogy elveszítem.
- Szóval szeretsz szellemeskedni... kurvára tudtam, hogy nem haltál meg te rohadék..  - vicsorgott rá JongUp, mikor szembe kerültek egymással. Guk felkacagott.
- Ez jó poén volt... mit akarsz?
- Amit akarok és amit megtehetek, az nem ugyan az. Azt akartam ami neked van. De már csak nyugalmat... - a saját fejéhez nyomta a fegyvert, mire akaratlanul felsikítottam, de ő csak elvigyorodott, akár Joker - hiányoznék, mi... cicám...
YongGuk összes izma megfeszült és ökölbe szorultak a kezei, de nem tett semmit.
- Megkérdezem újra... mit akarsz?
- Az egyik gyűrűt... és hogy soha többet ne kelljen látnom a ronda fejedet. - vigyorgott továbbra is. - megígérem, hogy nem láttok többé...
- Megkapod... egy feltétellel. Nem hagyod el a területed, amíg élsz. Nincs több magánakció.
- Egy kivételt akarok...
- Hallgatlak.
- Minden Chusokot a mamánál akarok tölteni... tudod, ott ragadtam éjjel, mert a csajod lelépett, az embered meg fogvatartott, de a mamád...olyan volt, mint régen, mikor még a barátom voltál... és meghivott, hogy az ünnepet mindig töltsem veletek, mint azelőtt... - biggyesztette le ajkait gyerekesen a kattant maffiózó
Gukból viszont kitört a röhögés...
- Az a szédült vénasszony... - vihogta maga elé én meg úgy éreztem magam, mint aki valami elmebeteg viccbe került...  - legyen... de nem tudok újra  abarátod lenni Up... amiket tettél, az én értékrendembe nem férnek bele, attól mert a család tagja vagy, nem részegíthet meg így a hatalom. Az embereim szerződést írnak erről... a megállapodás tanú elött történt, egyikünk sem szegheti meg. Most pedig, tűnj el...
- Khm... a gyűrű... - vicsorgott rá újra, de sokkal szelídebnek tűnt és a fegyverét a konyhapultra csapta... - ezt itthagyom cserébe, ugyis annyira szereted...
Guk a gyűrűjéhez nyúlt, de gyorsabb voltam.
- Az nekem kell, vidd ezt... - dobtam az ördög markaiba az ékszert. YongGuk értetlenül nézett egy pillanatig, de leplezve zavarát JongUp felé fordult.
- Megkaptad, amit akartál... mehetsz.
- Itt sem vagyok... - bezsebeltünk meg egy szédületesen őrült vigyort és Up eltűnt a házból.

YongGuk felém fordult.
- Sajnálom a nagyapád gyűrűjét, de féltem, hogy azonnal lelő, hogyha lekerül rólad a másik...
- Ó baby... - csak egyetlen lépést tett és újra a lábaim között állt, olyan hevesen tapadt az ajkaimra, mint még talán soha. A fogaim végigkarcolták a száját, de nem érdekelte, szabályosan belemorgott a számba és a fenekembe markolva közelebb rántott magához, leemelve pultról... hirtelen már azt sem tudtam, hogy azért csavarodtam e rá, hogy megtartsam magam, vagy mert még közelebb akartam érezni. A heteken át tartó érzelmi hullámok átalakultak bennem mindent elsöprő vággyá.

Az ágy besüppedt alattam, de még idöm sem vokt felfogni, hogy hol vagyunk, a lábaim közé fészkelte magát. Bármennyire is elvarázsolt valami nem hagyott nyugodni.
- Mire mondta JongUp, hogy szereted azt a fegyvert?
Végignyalt a belső combomon, mielőtt ködös tekintettel rámnézett...
- Ha ezt tudni szeretnéd, akkor ez egy hosszú, beszélgetős nap lesz... - mászott fölém, én pedig a hajába túrva közelebb húztam magamhoz egy csókra.
- szerencsére, Mr Bang YongGuk, a maffia hercege, előttünk az egész élet... - vigyorogtam rá...

"Nincsen vidám befejezés,
mindig az a legszomorúbb rész.
Így vidám középső szakaszra vágyom
és nagyon boldog kezdetre."
- búcsúznék... de még vár ránk egy prológus, valamint Kate-re és YongGukra egy Új kezdet...