A komp a kikötőbe ért, hangos csattanás jelezte, hogy lenyitották a rámpát, amin át az autók legurulhattak. Az audi motorja feldorombolt... lassan legurultam vele a szigetre... hazaértünk.
Azóta minden nap esett. A szigetre is magammal vonzottam a felhőket, soha nem láttam korábban ilyen borúsnak.
JongUp üzent.
*... ha tetszik, ha nem, meg foglak találni...

Válszra sem méltattam, Guk emberei már figyelmeztettek, hogy a nyomomban van eg  nyamvadt hete. Az ablaktörlő sebesen száguldott az ablakon, épp ahogy én YongGuk nagymamájának háza felé. A pontos címet alig pár napja sikerült végre kikönyörögnöm, senki nem akart nekem mondani semmt.

Villámlott majd dörrebt egyet az ég, mire összerezdültem és a löves hanga visszhangzott a fejemben és újra a szemem elé kúszott a kép, ahogy mindketten összeestek...
A testőrök rohammentővel vitették mindkettejüket kórházba, ahová nem engedtek be. Csak csendesen közölte velem pár órával később az egyikük, hogy Guk nem élte túl a lövést... a kezembe nyomta az audi kulcsát és sarkonfordult...
Meghalt életem szerelme és olyan ridegen közölte velem, hogy még csak fel sem fogtam. Mint a automata pilóta üzemmód...visszarohantam a garázsba, ahol még látszottak a vérfoltok és beültem az ott parkoló kocsiba.

A kormányon lógott a karkötőm és átfűzve rajta egy gyűrű, amit korábban ő hordott, mindkettőt felvettem, mintha csak Guk ettől közelebb lenne hozzám.
A kesztyűtartóba nyúltam, a kezembe fogtam a fegyvert, beugrott az első utunk, mikor az ölembe esett... keserűen elmosolyodva a homlokomhoz emeltem...
~ Ne csináld... - hallottam tisztán a hangját, de tudtam, hogy nincs itt, csak a képzeletem nem engedi, hogy gyáván utána menjek.
Élesen kifújtam a levegőt és kivettem a papírt, ami a fegyver alatt hevert.

Drága Kate, átlagos névvel és élettel... úgy robbantál az életmbe, ahogy én a tiédbe. Szeretlek basszameg... tudom mennyire utálni fogsz ezért, de csak úgy tudom megállitani JongUpot, ha hagyom, hogy megöljön. Nem akarom, hogy bajod essen, talán rosszul céloz majd, bár ennek kicsi az esélye. Nem tudok másra gondolni, csak, hogy a rohadék hozzádér... beleőrülök. Hiányzol, minden porcikád, az illatod, a sok kis apróság, amiről azt hitted nem veszem észre... hiányzik, ahogy feneked riszálva takarítasz a házban, hiányzik minden. Te hiányzol. Kate, soha senkit nem szerettem még igy... De átlagos életet kell élned egy kis gyásszal, amin túl leszel, ismerlek, erősebb vagy bárkinél. Az embereim elmondták, hogy Up fogvatartott, de te még csak segítséget sem kértél... az gondokom engem akartál védeni, de ez az én dolgom... én védelek meg téged... JongUptól, ettől a világtól és magamtól is...
Azt kérem, hogy, ha szeretnéd, hordd a gyűrümet. Néha sokat segíthet...
A kocsit szeretném ha megtartanád, de ne keress benne semmit, az embereim csak azt hagyták bent, amit meghagytam nekik. A fegyvert nem tudod használni... csak az emlékek miatt hagytam itt, már nem működik. A csomagtartóban lévő táska tele van kézpénzzel, tudom, hogy okosan fogod használni. Az embereim, ha kéred, segítenek neked. Búcsúznom kell szerelmem... örökké bánni fogom, hogy engedtelek elmenni...

Azt éreztem szétszakad a mellkasom, néma sikolyba fulladt a feltörő zokogásom.
Direkt csinálta. Feláldozta magát, hogy nekem nyugodt életem legyen... de nélküle nem lehettem nyugodt.

A visszaemlekezésből egy duda hangja szakított ki. Újabb mennydörgés következett én pedig úgy döntöttem, miután meglátogattam Guk mamáját, majd a parti házban alszom, aminek a kulcsát Guk egyik embere nyomta a kezembe pár nappal azután, hogy közöltem, a szigeten óhajtom leélni magányosan a hátralévő életemet. Mintha csak parancsoltam volna nekik, az egyikük közölte, hogy elkísér, de megkértem, hogy ne akarjon velem utazni így szorosan mögöttem jött, feltehetően ő dudált rám, mikor kissé lefagytam. Hiányzott YongGuk... megforgattam a gyűrűt az ujjamon...
- néha sokat segíthetsz azt ígérte a régi gazdád... - dünnyögtem az ékszernek - de csak nehéznek érezlek. Fáj, ha rádnézek. Hiányzik... - nyöszörögtem, az útra szegezve a tekintetem...
A gondolataim tompultak, nem igazán tudtam fókuszálni, csak sodródtam az árral. A kocsi szinte magától jutott el a címre.

YongGuk mamája kirohant, már beszéltem vele, mégsem tűnt olyan elgyötörtnek, mint, ahogy képzeltem. Talán már túl sok év és túl sok gyász volt mögötte. De úgy megszorongatott, hogy biztos voltam benne, hogy minden csontom kiropogott. Valahogy jobb kedvem lett tőle.
- Gyertek na.. - intett a közben megérkező testőr felé majd a kezemre fogott, de meg is állt a mozdulatban, ahogy észre vette az ujjamon a gyűrűt...
- Ah, elfogadtad... - mosolyodott el érzelmesen... - ez a család gyűrűje - kezdte el magyarázni. - védelmet nyújt a viselőjének, mert minden családnak tabu, aki a gyűrűt hordja. Guk okkal hagyta ott neked.

Tehát YongGuk nem viselte a gyűrűt, mikor JongUp lelőtte. Mindent kitalált előre, csak azt nem értettem még mindig, miért...
A

mamája betessékelt minket. Terített asztallal várt. Bár étvágyam szinte semmi nem volt, alig vártam, hogy leülhessek. A fotókkal teli fal minden négyzetmiliméterét látni akartam, a fotókon itt ott felfedeztem ismerős vonásokat, ismerős mosolyokat.
- Nagyon hiányzol... - suttogtam az egyik fotónak...
- Biztosan tudom, hogy te is hiányzol neki... - veregette meg a vállam az idős asszony.

Pár nap nyugalmas vendégeskedéssel telt. Minden nap elmentem autóval Guk mamájáért, a kis portékájával kivittem a piacra, ahol leültem melle csendesen, majd este hazavittem, mint minden este, aznap is közösen ültünk le enni, YongGuk egykori testőrével, aki látszólag a mamára vigyázott leginkább, mikor hangos dörömböléssel jelezte JongUp, hogy megérkezett.
Biztos voltam benne, hogy ő az.

- Maradjatok itt. - mutattam a gyűrűre, de azért a testőr fegyverét felkaptam az asztalról.
Meg akartam ölni az ördögöt... pláne, mikor ajtót nyitottam és szélesen elvigyorodott.
- Bu...
A pisztoly csövét a fejéhez nyomtam, mire csak elmosolyodott.
- Szívességet tennél... ami azt illeti, azért jöttem, mert kísért egy szellem. Az embereim többször látták Gukot. Biztosan tudom, hogy nem halt meg. Hát cicám... hagyjatok nekem békét és megígérem, soha nem láttok többé, vagy lőj le itt helyben... - térdelt le a fegyver csövére markolva, azt továbbra is a fejénél tartva. A gyomrom liftezett, miért hazudná, hogy meghalt...
Kibiztosítottam a fegyvert mire JongUp összerezzent.
- Hol van?
- Ígérd meg, hogy leállítod... vagy inkább meghalok.
- HOL LÁTTAD?!
- Utoljára a szigeten...
- Ugye csak viccelsz velem... - a konyhába léptem, napok óta szemeztem egy üveg Yamazakival, így csak megragatam a különleges whiskys üveg nyakát és elhúztam Up mellett. Búcsúzóul belelőttem a kocsija kerekébe, mire a házból mindenki kirohant, de már csak az láthatták, ahogy elhajtok.

A parti házig vezettem, időnként belekortyolva az üvegbe. Mire a homok érte a talpam, már tántorogva tudtam csak állni...
- Ezkurvaszarhogyleheteztszeretni... - magyaráztam a fegyverrel kocogtatva az üveget.
- Tudod, rebesgették, hogy nem tudsz nélkülem, átlagos életet élni, de hogy gengszterre iszod magad... sosem gondoltam volna... - szólalt meg mellettem Guk szelleme, mire ijedtemben ráemeltem a fegyvert... ő pedig megadóan felemelte a karjait.
- Remélem nem vagy olyan bátor, hogy ezzel a szar dumával akarsz levenni a lábamról... Mi a fasznak haltál meg?
- Baby itt vagyok, tudod, a szíved mélyén végig tudtad, hogy élek...
Lassan közelebb lépkedett, feltett kézzel, majd egy egyszerű mozdulattal kikapta a kezemből és elhajította a pisztolyt.
- Ez nem kell neked... és ez sem - csavarta ki a kezemből a piásüveget.
- nem hiszem el, hogy itt állsz előttem... tudod mennyire fájt?! - vágtam rá tiszta erővel a mellkasára, mire fájdalmasan felszisszent, de csak magához húzott és leszorította a karjaimat, nekem pedig záporozni kezdtek a könnyeim és olyan nagyon próbáltam hozzábújni, amennyire az csak emberileg lehetséges...
- Gyűlöllek... - zokogtam a mellkasába, de ő csak szorosabban ölelt...
-  ...akkor sem engedlek el... soha többet. - hallottam, hogy elcsuklik a hangja... talán... ő is szenvedett.