Késő délután volt akkor már, enyhén hűvös levegővel. Éppen Yagami Light-tal sétáltam hazafelé, akivel már két éve vagyunk jó barátok, viszont nem az a beszédes fajta, sőt sokszor el is kalandozik, de félfüllel mindig az órára is figyel. Még nem tudtak soha belekötni órán, és mivel ahogy ő mondaná, mi "különlegesek vagyunk", így jól megértésüket egymást. Én nem hiszem, hogy természetes adottság, hogy ilyenek vagyunk, sokkal inkább a kemény munkánk eredménye, ezáltal nem látom azt a kontrasztot köztem és a többi ember között, amihez Light ragaszkodik, de nem akarok megint belemenni. Alapjáraton, sok emberrel jóban voltam, de mindig történt egy kis baki ami elijesztette az embereket tőlem, így nem sok közeli barátom van Light-on kívül.

- Ma megint tanulhatunk nálam, ha akarod - szólalt meg az úton először. Nem bántam, ha vele tanulhatok, bár inkább csak csináltuk a saját dolgunkat, és miután végeztünk beszélgetünk. A szobájában mindig jó beszélgetőtárs, de út közben a köztévéken bejelentett gyilkosságok mindig elvonják a figyelmét. Nem véletlen, hiszen az apja rendőr és ő is annak készül, pont ez okból teljesen elítéli a bűn gondolatát. Abban igaza van, hogy az ilyesmi tényleg szörnyű dolog, de nem hiszem, hogy van bármi, amit lehetne ellene tenni, hiszen a törvények sem tudják keretek között tartani, ha valaki kibújik emberi valójából. Ilyen az emberiség természete, el kell fogadni. Persze, mindig van kivétel és felülírás, de többség aránya nem ignorálható.

- Rendben - vontam meg a vállamat végül, amíg egy újabb gyilkosság részleteit sorolták fel. Sosem szeretem ezeket a közhíreszteléseket. Szegény lelkeket legalább ilyenkor békénhagyhatnák, nem engedhetnék, hogy rajtuk csámcsogjanak, legalább nyilvános nem. Viszont emögött az emberi másik legalapvetőbb eleme lapul meg: a pénz. Hogy hova tűnik manapság az emberség. Mivel továbbra sem beszélt hozzám, ezért gondoltam felhívom édesanyámat, hogy később érek haza, és, hogy előkészítőre is Light-tal megyek.

Éppen csak leraktam a telefont, mikor barátom házához értünk. Ez a területe már legalább békésebb a városnak, nincsenek zavaró, híresztelő adások, és ki tud szakatni világmegváltó gondolataiból. Amúgy is szerettem náluk lenni; az anyukája nagyon kedves asszony, a húga is imádnivaló és az apukájával is jól megvagyok, bár keveset látom a munkája miatt. Most, mint mindig, épphogy bedugtuk a fejünket az ajtón, és már az anyukája boldogan ki is szaladt a konyhából elénk.

- Sziasztok! Y/N, micsoda meglepetés! Annyira jó téged újra látni! - ölelt át engem szorosan az anya.

- Anya, tegnap előtt volt nálunk - mondta hidegen Light, és kezemnél fogva kihúzott az ölelésből - A szobámba leszünk, tanulunk, úgyhogy kérlek ne zavarj.

- Áh... Értem - mondta édesanya, miközben egy kicsit elszontyolodott - Azért szóljatok, ha bármi kell! - kiabált utánunk.

Alighogy felértünk a szobába, rögtön nekiálltam:

- Azért beszélhetnél vele szebben is! - néztem rá szúrósan, bár úgy tűnik, hogy Light azon tinik között van, akik ilyen korban már szégyellik a szüleiket.

- Talán, de lényegretörő voltam - vette ki füzeteit, mire én is kipakoltam az ágyára. Szokásosan elkészítettem önálló jegyzeteimet, mert nem szeretem az órán leírt katyvaszból tanulni, és ezután körübelül 30 perccel, mindketten egyszerre csuktuk be a füzetünket - Jó hamar készen vagy ahhoz képest, hogy 20 percig firkálgattál - fordult meg székében, miközben hátrahajtotta a fejét és a tarkóját dörzsölte - Hogy lehet az, hogy ilyen hamar sikerül megjegyezned?

- Miközben írom, már tudatosítom magamban, hogy ezt meg kell jegyeznem.... És megjegyzem. Miután kész van a jegyzet, csak átolvasom és elmélyítem az elméletet - magyaráztam, miközben ő is leült az ágyra - De nem sokra fogok vele menni, ha nem tudom hova menjek tovább.

- Már mondtam: Gyere velem rendőrnek. Nem rossz szakma, elkapjuk a bűnösöket és ráküldjük őket az akasztófára. És nem lennél egyedül sem - na igen, kiismerte a gyengéimet. Tudja, hogy nagyon zavar, ha valahol nem találom a helyemet.

- Hát igen, valószínűleg tényleg oda fogok menni - húztam el a számat, de gyorsan témát váltottam - Nem igaz, hogy téged hidegen hagy, hogy mit gondolnak rólad az emberek. Oké, hogy "Nem kell vele foglalkozni" meg, "légy önmagad", de valahol mélyen legbelül, mégis érzem magamon a tekinteteket. Félelmetes - borzongtam bele - Téged ez, hogy az ördögbe nem zavar?

- Hidd el, a legtöbb csupán csótány a világban. A csótányt pedig el kell taposni, nem hogy még hagyni, hogy megmérgezzenek. De akkor felteszek neked egy kérdést: szerinted, ha nem találnálak náluk magasabb rangúnak, akkor képes lennék-e egyáltalán megtűrni téged magam mellett? - ezen elgondolkodtam. Tény és való, hogy Light csak kevés embert tisztelt meg társaságával, de nem hittem, hogy ez a válogatás szempontja - Ha csak azt nézzük, hogy egyedül te vagy képes megértenni, a mondanivalóm és vitába szállni velem, még akkor is, ha eltérő nézeteket vallunk. Ha azt számoljuk, hogy átlagosan kB. 800 ember jár a suliba, plusz a szüleim, amiből kiveszük az apámat, és a rendőrségi kollégáit is beleveszük, plusz a tanári kar... KB. 893 ember. 893 emberből 2 az esély, hogy valaki olyat ismerek meg, mint te. Kicsit többre is tarthatnád magad. Tudom, hogy sosem számoltad az IQ-dat, de tudod, nagyon valószínű, hogy 180 körül vagy magasabb annál. Amire az esély 10 000 000 a 3-hoz - mondta, majd még prédikált erről nekem minimum 2 órát. Valahogy mindig ez volt a vége, hiába próbáltam elkerülni. Aztán minden este, előkészítő után hazakísért, majd hazament. Este még felhívtam, beszéltünk egy picit, majd reggel ismét értem jött.

Így ment ez, rutinszerűen, míg egyszer csak még jobban visszahúzódott, és titkolózni kezdett. Persze, igyekezett normálisan, hidegen viselkedni, de átláttam rajta. Kevesebb időt töltött velem együtt, és feltűnően sokat kezdett el írni. Persze, a végére akartam járni, de nem dörgöltem rögtön az orra alá, hiszen úgyis hazudott volna, és ahogy ő hazudik, úgy kevesen. Inkább játszottam a hülyét.

Egyik délután, miközben pakolt el, észrevétlenül magamhoz húztam a matek könyvét, hogy legyen ürügyem átmenni hozzájuk. Mint mindig, most is megkérdeztem, hogy akar-e együtt tanulni és mint újonnan mindig, most is német mondott. Ezt kihasználva elindultam az ellenkező irányba, de a második saroknál kerültem egyet. Kiszámoltam, ha pont ott megyek körbe, akkor az átlag sebességem 3/4-dével haladva, az idő mialatt megteszem az utat egyenlő azon idővel, mialatt a haza vezető egyenes utat, egyszer megtenném az iskolától, majd onnan Light-ék házáig a normál sebességemmel. Arra is ügyeltem, hogy időben odaérjek, és onnan meg bőven legyen időm beérni az előkészítőre, és már anyával is lebeszéltem, azt hogy ma későn érek haza. De ez még mindig nem minden.
Azt terveztem, hogy miután Light-nak visszaadom a füzetét, és azt hiszi, hogy nem is érdekel, miért távolodott el tőlem, megkérem az anyját, hadd segítsek a húgának én tanulni, mivel a fia mostanában nagyon elfoglalt. Így, ha ma nem is kapom hazugságon, az egyetem kezdetéig bőven lesz időm leleplezni. Persze, nyilván nem azt várom el, hogy mindent megosszon velem, de eddig is megvolt a maga kis privát világa, és nem ment rá a barátságunk. Persze felvehetjük azt a lehetőséget is, hogy egyetemig nem hibázik, ez esetben viszont eltűnik az az alibije, hogy tanulnia kell a kis zseninek. Meg hát ennék azért érzem, hogy jóval többről van szó.

Mikor elindultam, hogy megtegyem a kerülőt Light házáig, hirtelen egy hatalmas L betű jelent meg a köztévéken, és mindenki megállt. Addig valami Tailor vagy ki beszélt, valami fajta Interpool-os cucc, viszont az eltorzított hang üzenete már jóval rémisztőbb volt. Valami féle sorozatgyilkosról beszélt, aki magát Kira-nak nevezi, és anélkül is tud ölni, hogy érintkezne az áldozataival. Gyorsan rákerestem a neten, és rögtön 2000 találatot hozott fel. Ahogy láttam, csupán bűnözőket gyilkolt meg, amit tett az az emberek többségének igazságszolgáltatás volt. És valamiért... egyezett Light elveivel a válogatás. Annál világosabbá tette a képet, hogy a hang azt is világossá tette, hogy a Kira, Kelet-Japánban van.
Nem gondoltam volna, hogy idáig süllyed, és próbáltam meggyőzni magam, hogy mennyire kicsi az esély, hogy mindezt Yagami Light, az éltanuló tegye, de mégse hagyhattam kizártnak ezt az egészet. Másrészről pedig, ha valóban ő tette, nem hagyhattam, hogy valaki olyan leplezze le aki még a hangját se merte felvállalni. Persze, nem volt teljesen haszontalan; remek nyom arra, hogy akár Light Kira, akár nem, szüksége van vagy az illető arcára, vagy az illető nevére.

Na ja, kB. itt dőlt el, hogy ez a játszma már nem csak L és Kira között zajlik, hanem belépek én is. Egész jó kis rendőr karrier kezdése, de ilyen az.

Persze, nem hagytam, hogy nagyon látszon rajtam, hogy sejtek valamit, hiszen a tervem lényeges része, hogy nem mutatok nagyobb kíváncsiságot afelé, hogy miért változott meg Light. Inkább még ártatlanabbul kezdtem viselkedni, és hozzáadtam egy lényeges nyomot: megnézem a böngészője előzményeit. Ha tele lesz bűnözők internetes kartonjával, vagy Wikipédia oldalával, már nő az esélye annak, hogy ő Kira. Ezzel annyi a bökkenő, hogy egyedül ő ismeri a jelszavát, viszont nem azért tanultam annyi éven át emelt szinten informatikát, hogy ilyen apróságokkal ne tudjak megbirkózni. Ráadásul, mivel egyedül ő tudja feloldani a gépet, annál nagyobb az esélye annak, hogy könnyelműségből sem törli ki a kereséseit.

Azonban, ha ezt meg is találtam, ez még közel sem elég bizonyíték, hiszen Light simán mondhatja, hogy a rendőri tanulmányaihoz kell. Nyilván kelt egy minimális gyanút, de ez egy viszonylag elfogadható ürügy. Az egyetlen dolog, ami véglegesen bizonyíthatja bűnösségét, az a gyilkosság eszközének a felmutatása. Több fajta dologban gondolkodhatunk: biológiai hackelés? Nem, annyi ember DNS -ét kevesebb, mint egy hét alatt nem tudja összeszedni. Mérgezés? Az áldozatokat egytől-egyig szívroham viszi át a túlvilágra. Talán hatékonyan bedrogozza őket vagy cigarettába itatja fel a mérget? Lehet hogy lappangó jellegű mérget használ? Okos döntés lenne, de körülményes. Mindegyik körülményes. Nem, ha Light lenne Kira, akkor egyszerűbben gyilkolna. A leghatékonyabban, amit lehetőségei megengednek.

Nem kellett sok, amíg odaértem a házuk elé, és megpróbáltam magamba tartani, kétségeimet. 5 nap, 6 óra, 35 perc kellett ahhoz, hogy Light elveszítse a bizalmamat.